A MAGYAR NEMZET SZÁMÁRA ÉS A JOGTIPRÓK FELÉ IS !
Itt vagyunk a Tisza kanyarulatánál, ahová határokat rajzolt a huszadik századi nagyhatalmi gőg és önkény, amely az uzsorások és fegyvergyártók hasznát valamint az emberiség szenvedéseit gyarapította, és egy évszázada súlyos árnyékot vet az európai műveltség értékeire, igazságérzetére és becsületére.
„A folyó közepe most országhatár, a vízhát láthatatlan vonalán túl tiltott világ. .... a (tárkányi) legények falkája úszik a vízen lefelé... középen, a tiltás és kísértés vonalán. Tudják, abban az Isten kertje állapotban ez a legveszélyesebb, mégis kockáztatják. Így vetik meg a tiltást... golyószóró sorozattal partra parancsolják őket .... e meztelen libasor a határőrség egyre magasabb instanciái elé került: forgószél parancsolta őket a parancsoló arcok elé: őrmester, hadnagy, százados, és kihallgatta őket tábornok is. Virtuskodó legények egy szál gatyában. A virtust valami kimondatlan igazságérzet forralta szájukba: nem értették, hogyan lehet elválasztani folyót a folyótól, vizet a víztől, hogy lehet a dolgokat elválasztani önmaguktól?” – írta a Kossuth-díjas Dobos László erről a partról
Sodrásban című regényében.
