2010. június 7., hétfő

Fehérvárcsurgó – falunap, kicsit másképp

A fehérvárcsurgóiak hagyományos falunapjukat ebben az évben június 5-én rendezték, de az idén azonban valami mégis más volt: az önkormányzatot immár a Magyarok Szövetsége és szövetséges szervezetei is segítették a rendezvény programjának színesebbé tételében. Az együttműködés nagy sikert hozott.


Az égieknek hála, az elmúlt hetek hűvös, viharos időjárása után szombatra megérkezett a nyár, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a látogatók egy kellemes napot tölthessenek el a juniális több helyszínén.
A rendezvény fő programjai a Víztározó melletti festői környezetben fekvő területen zajlottak. Tíz órakor megkezdődött hét hagyományőrző tűzoltócsapat vetélkedése, ahol az önkéntes tűzoltócsapatok megmutathatták, hogy nemcsak a gátakon állják meg a helyüket.
Ezzel egy időben a legkisebbek a Magyarok Szövetsége által szervezett Népi tehetségkutató verseny megyei döntőjében mérhették össze tudásukat, az általános iskola épületében. A verseny célja gyermekeink művészeti tevékenységének fellendítésén túl az, hogy minél inkább megismertessük őket magyarságuk – magyarságunk - értékeivel.


Déltől a Székesfehérváron működő Lovasíjász Akadémia növendékei mutatták be az őseink által használt íjásztechnikákat, majd a Fejér Baranta Egyesület harcosai tartottak bemutatót az érdeklődőknek, melyből kiderült, hogy a magyar ember nemcsak az íjászatban nyújtott kimagasló teljesítményt, hanem a közelharcban is: sstorral, bottal, karddal, vagy akár puszta kézzel is képes volt megvédeni értékeinket, de emellett tudott mulatni, énekelni és táncolni is.

A harcművészeti bemutatók után a színpadon folytatódott a műsor, ahol az önkormányzat által szervezett műsorszámok voltak láthatók, a helyi egyesületek részvételével, a látogatóknak pedig egész nap lehetőségük nyílt kiváló minőségű magyar termékek megvásárlására.

A szervezők fáradozása meghozta a gyümölcsét, hiszen a jelenlévők teljes egyetértésben nyilatkozták, hogy ez volt az utóbbi időkben a legjobb közösségi nap a településen.

Az Önkormányzat és a Magyarok Szövetsége helyi szervezetének együttes munkálkodása tehát ismét sikert hozott, s mindkét fél szeretné ezt a példás együttműködést a továbbiakban is fenntartani és továbbfejleszteni.

Magyarok Szövetsége sajtószolgálat
Fejér megye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése