A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brückner Ákos Előd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brückner Ákos Előd. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 2., hétfő

Köszönetnyilvánítás 2026. év Halottak Napján a Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartáson közreműködőknek és részvevőknek

2026. október 30-án 17 órától vette kezdetét a
Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás
a hajdani koronázó templom Romkertjében, ahol 15 magyar királyt és számos királynét, királyi herceget, méltóságot helyeztek eleink végső nyugalomba.


https://photos.app.goo.gl/G9Ttkjs3fo89yDUp9
Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség által szervezett szertartás keretében a résztvevő szervezetek tagjai és csatlakozó magánszemélyek 988 mécsest gyújtottak meg a hajdani koronázó templom Romkertjében, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely területén a Szent István elhunytát és ország felajánlást követő 988. évben, majd zárásként a Boldog asszony anyánk himnikus ének kíséretében helyezték el a kegyelet koszorúját a Koronázó téren a királynék tábláinál.

Ezúton, s az alábbi képekkel mondunk köszönetet
  • Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atyának
  • v. Vesztergám Miklós tárogató művésznek
  • az Alba Regia Civitas Rend tagjainak
  •  a Compagnie d'Noir - Fekete Kompánia Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjainak
  • a Fejér Szövetség tagjainak
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőinek
  • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje képviselőinek
  • a Szent György Lovagrend magisztrátusának és tagjainak 
  • a Válasz Független Civilek képviselőinek
  • és minden fehérvári és távolabbi honfitársunknak

a közreműködésért és részvételért!

2026. október 21., szerda

Kegyelettel királyi méltóságainkért és királyainkhoz méltó síremlékekkel a fehérvári koronázó templom helyreállításáért

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás, békesség Istentől!
Erős vár a mi Istenünk!
Egy az Isten!

Tisztelt Cser-Palkovics András Polgármester Úr!
Tisztelt Molnár Krisztián Elnök Úr!
Tisztelt Városi és Megyei Közgyűlési Tisztviselők!
Tisztelt Közreműködők, Tisztelendők, Íjászok, Lovagok és Vitézek!
Tisztelt Szövetségesek és Honfitársak!
Tisztelt Sajtómunkatársak!

Közeledik a már hagyományosan Mindenszentek előtti utolsó napokban megrendezett Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás, amelyre szeretettel és tisztelettel várunk minden fehérvári polgárt, közéleti szereplőt és távolról érkező honfitársat egyaránt. Ez úton szólítjuk és hívjuk meg Önöket a már hagyományos eseményre.

https://photos.app.goo.gl/G9Ttkjs3fo89yDUp9
Sötét enyészet néma éjjelében Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében, Ki tudja merre hamvad hűlt pora? 
Sírjára, mert nem tudja senki hol van, Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Tisztelettel hívja meg Önöket és Honfitársainkat
a székesfehérvári királysíroknál
(Nemzeti Sírkert és Emlékhely)
2026. október 30-án (pénteken) 17 órától 
a
Királyi Halottak Napja

csendes történelmi-kegyeleti szertartásra
és az azt megelőző fáklyás felvonulásra
az
Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség

(Fejér MAG Egyesület, Rákóczi Szövetség, Trianon Társaság Fejér megyei szervezete, Vitézi Rend Fejér Szék)
 
 
 
Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta meghívásunkat, felkérésünket és megerősítette részvételét
  • Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atya
  • v. Vesztergám Miklós tárogatóművész
  • Szent György Lovagrend magisztrátusa /Visegrád/
  •  
    Ez évben is számítunk
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom,
  • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje
  • a Vitézi Rend
  • és a Válasz Független Civilek közreműködői részvételére
  • 2025. május 24., szombat

    Meghívó Országzászló szentelésre és Trianon megemlékezésre - 2025.06.04. 16:32

    "... hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá,
    s nőjünk ég felé, testvér-népek közt,
    mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap..."!
    Babits Mihály: Eucharisztia

    Még egy bő hét, s a harang arról szól, hogy újjászületik egy régi-új nemzeti lobogó.
    Egy zászló, a fehérvári Országzászló, a történelmi vármegyéket örökbefogadó adományozók jóvoltából.
    Egy zászló Háromszéktől az Egyesült Államokig, Felvidéktől a Délvidékig, s a fővárosig is ható.
    Ha a királyi városban már helyreállíttatott, akkor az összetartozásnak mi nyújthatna más teret, mint az, ami valaha szabad volt, lett légyen akár a jelenkori fővárosi éppen az utolsó fennen lobogó Országzászló?!
    Hirdesse végre itt és ott, magyar az, kinek fáj, mert tudja, mi Trianon!
    Magyar az, aki nem nyafog, de átlépni sem rest a versailles-i, s a párizsi diktátumokon.
    Magyar az, ki csendet és rendet teremt, s úrrá lesz a zűrzavaron.
    Mert hallja és vallja, s váltig akarja a ...
    "szent dal csengését, majd a szent csendet,
    káoszban fogant
    újjászült rendet,
    játékot, harcot,
    s a végén békét,
    tó mélyén alvó
    tündérek képét,
    lelkek sebére
    hófehér tépést,
    tenni az Isten
    felé pár lépést,
    átlépni közben
    árkot, göröngyöt
    és az Embernek
    szórni a gyöngyöt!" - szól az előhang a 2018. évi újraavatás beharangozóját - s a Misztrál: Gyöngyöt az embernek dalát - idézve, merítve az akkori gondolatokból.

    Dicsértessék a Jézus Krisztus!
    Békesség Istentől!
    Erős vár a mi Istenünk!
    Egy az Isten!
    Tisztelt Polgármester Úr!
    Tisztelt Fehérvári Városvezetés!
    Tisztelt Történelmi Vármegyéket Jelképesen Örökbefogadó Adományozók!
    Tisztelt Fehérváriak és Honpolgárok!
    Tisztelt Közéleti Méltóságok és Szereplők!
    Tisztelt Iskolai Testületi és Szülői Közösségek!
    Tisztelt Sajtómunkatársak és Szerkesztőségek!

    Ezúttal is Babits Mihály: Eucharisztia szavaival szólítunk minden emlékezőt 2025. június 4-én, a gyalázatos trianoni döntés aláírásának 105. évfordulóján és Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve újraavatásának 7. évfordulóján.

    Az Országzászló Védnöki Testület tisztelettel meghívja Önt
    a 2025. június 4-én 16:32-kor kezdődő
    Országzászló szentelésre és Trianon 105 megemlékezésre
    Székesfehérvár, Városház tér – Fő utca – Országzászló tér – Zichy liget

    2024. május 27., hétfő

    Meghívó Országzászló szentelésre és Trianon megemlékezésre - 2024.06.04. 16:32

     "... hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá,
    s nőjünk ég felé, testvér-népek közt,
    mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap..."!
    Babits Mihály: Eucharisztia

    Még egy bő hét, s a harang arról szól, hogy újjászületik egy régi-új nemzeti lobogó.
    Egy zászló, a fehérvári Országzászló, a történelmi vármegyéket örökbefogadó adományozók jóvoltából.
    Egy zászló Háromszéktől az Egyesült Államokig, Felvidéktől a Délvidékig, s a fővárosig is ható.
    Ha a királyi városban már helyreállíttatott, akkor az összetartozásnak mi nyújthatna más teret, mint az, ami valaha szabad volt, lett légyen akár a jelenkori fővárosi éppen az utolsó fennen lobogó Országzászló?!
    Hirdesse végre itt és ott, magyar az, kinek fáj, mert tudja, mi Trianon!
    Magyar az, aki nem nyafog, de átlépni sem rest a versailles-i, s a párizsi diktátumokon.
    Magyar az, ki csendet és rendet teremt, s úrrá lesz a zűrzavaron.
    Mert hallja és vallja, s váltig akarja a ...
    "...
    szent dal csengését,

    majd a szent csendet,

    káoszban fogant

    újjászült rendet,

    játékot, harcot,

    s a végén békét,

    tó mélyén alvó

    tündérek képét,

    lelkek sebére

    hófehér tépést,

    tenni az Isten

    felé pár lépést,

    átlépni közben

    árkot, göröngyöt

    és az Embernek

    szórni a gyöngyöt!"

    - szól az előhang a 2018. évi újraavatás beharangozóját - s a Misztrál: Gyöngyöt az embernek dalát - idézve, merítve az akkori gondolatokból.


    Dicsértessék a Jézus Krisztus!
    Békesség Istentől!
    Erős vár a mi Istenünk!
    Egy az Isten!


    Tisztelt Polgármester Úr!
    Tisztelt Fehérvári Városvezetés!
    Tisztelt Történelmi Vármegyéket Jelképesen Örökbefogadó Adományozók!
    Tisztelt Fehérváriak és Honpolgárok!
    Tisztelt Közéleti Méltóságok és Szereplők!
    Tisztelt Iskolai Testületi és Szülői Közösségek!
    Tisztelt Sajtómunkatársak és Szerkesztőségek!

    Ezúttal is Babits Mihály: Eucharisztia szavaival szólítunk minden emlékezőt 2024. június 4-én, a gyalázatos trianoni döntés aláírásának 104. évfordulóján és Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve újraavatásának 6. évfordulóján.

    Az Országzászló Védnöki Testület tisztelettel meghívja Önt
    a 2024. június 4-én 16:32-kor kezdődő
    Országzászló szentelésre és Trianon 104 megemlékezésre
    Székesfehérvár, Városház tér – Fő utca – Országzászló tér – Zichy liget