A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kegyelet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kegyelet. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 2., hétfő

Köszönetnyilvánítás 2026. év Halottak Napján a Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartáson közreműködőknek és részvevőknek

2026. október 30-án 17 órától vette kezdetét a
Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás
a hajdani koronázó templom Romkertjében, ahol 15 magyar királyt és számos királynét, királyi herceget, méltóságot helyeztek eleink végső nyugalomba.


https://photos.app.goo.gl/G9Ttkjs3fo89yDUp9
Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség által szervezett szertartás keretében a résztvevő szervezetek tagjai és csatlakozó magánszemélyek 988 mécsest gyújtottak meg a hajdani koronázó templom Romkertjében, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely területén a Szent István elhunytát és ország felajánlást követő 988. évben, majd zárásként a Boldog asszony anyánk himnikus ének kíséretében helyezték el a kegyelet koszorúját a Koronázó téren a királynék tábláinál.

Ezúton, s az alábbi képekkel mondunk köszönetet
  • Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atyának
  • v. Vesztergám Miklós tárogató művésznek
  • az Alba Regia Civitas Rend tagjainak
  •  a Compagnie d'Noir - Fekete Kompánia Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjainak
  • a Fejér Szövetség tagjainak
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőinek
  • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje képviselőinek
  • a Szent György Lovagrend magisztrátusának és tagjainak 
  • a Válasz Független Civilek képviselőinek
  • és minden fehérvári és távolabbi honfitársunknak

a közreműködésért és részvételért!

2026. október 21., szerda

Kegyelettel királyi méltóságainkért és királyainkhoz méltó síremlékekkel a fehérvári koronázó templom helyreállításáért

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás, békesség Istentől!
Erős vár a mi Istenünk!
Egy az Isten!

Tisztelt Cser-Palkovics András Polgármester Úr!
Tisztelt Molnár Krisztián Elnök Úr!
Tisztelt Városi és Megyei Közgyűlési Tisztviselők!
Tisztelt Közreműködők, Tisztelendők, Íjászok, Lovagok és Vitézek!
Tisztelt Szövetségesek és Honfitársak!
Tisztelt Sajtómunkatársak!

Közeledik a már hagyományosan Mindenszentek előtti utolsó napokban megrendezett Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás, amelyre szeretettel és tisztelettel várunk minden fehérvári polgárt, közéleti szereplőt és távolról érkező honfitársat egyaránt. Ez úton szólítjuk és hívjuk meg Önöket a már hagyományos eseményre.

https://photos.app.goo.gl/G9Ttkjs3fo89yDUp9
Sötét enyészet néma éjjelében Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében, Ki tudja merre hamvad hűlt pora? 
Sírjára, mert nem tudja senki hol van, Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Tisztelettel hívja meg Önöket és Honfitársainkat
a székesfehérvári királysíroknál
(Nemzeti Sírkert és Emlékhely)
2026. október 30-án (pénteken) 17 órától 
a
Királyi Halottak Napja

csendes történelmi-kegyeleti szertartásra
és az azt megelőző fáklyás felvonulásra
az
Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség

(Fejér MAG Egyesület, Rákóczi Szövetség, Trianon Társaság Fejér megyei szervezete, Vitézi Rend Fejér Szék)
 
 
 
Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta meghívásunkat, felkérésünket és megerősítette részvételét
  • Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atya
  • v. Vesztergám Miklós tárogatóművész
  • Szent György Lovagrend magisztrátusa /Visegrád/
  •  
    Ez évben is számítunk
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom,
  • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje
  • a Vitézi Rend
  • és a Válasz Független Civilek közreműködői részvételére
  • 2024. augusztus 10., szombat

    Nagyboldogasszony napi kegyeleti szertartás Nagyboldogasszony Ünnepének helyreállításáért

    „A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon.”
    Dr. Karácsony Imre: Szent László király élete

    MEGHÍVÓ
     Nagyboldogasszony napi kegyeleti szertartásra
     
    Amint azt az örök törvény, az Aranybulla 1. cikkelye is tartalmazza,
    az ország Nagyboldogasszony kegyeibe ajánlásának napján,
    Szent István eredeti törvény- és ünnepnapján,
    a király halálának 986. évfordulóján,
    a kenyérszentelés ősi napján
    az

    1038.
    év
    Nagyboldogasszony napjára emlékezve
    hívunk és várunk minden együttérző fehérvári honfitársunkat
    2024. augusztus 15-én (csütörtökön) 17 órakor
    Fehérvár (újkori 11.) Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatának
    kegyeleti szertartására a hajdani koronázó templom "Romkert"-jébe.

    2023. augusztus 11., péntek

    Nagyboldogasszony napi kegyeleti szertartás Szent István király tiszteletére

    „A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon.”
    Dr. Karácsony Imre: Szent László király élete


    MEGHÍVÓ
     Nagyboldogasszony napi kegyeleti szertartásra
     
    Amint azt az örök törvény, az Aranybulla 1. cikkelye is tartalmazza,
    az ország Nagyboldogasszony kegyeibe ajánlásának napján,
    Szent István eredeti törvény- és ünnepnapján,
    a király halálának 985. évfordulóján,
    a kenyérszentelés ősi napján
    az

    1038.
    év
    Nagyboldogasszony napjára emlékezve
    hívunk és várunk minden együttérző fehérvári honfitársunkat


    2023. augusztus 15-én (kedden) 17 órakor

    Fehérvár (újkori 10.) Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatának
    kegyeleti szertartására a hajdani koronázó templom "Romkert"-jébe.

    2022. november 1., kedd

    Köszönetnyilvánítás Mindenszentek napján a Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás résztvevőinek

    2022. október 28-án 17 órától vette kezdetét a
    Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás
    a hajdani koronázó templom Romkertjében, ahol 15 magyar királyt és számos királynét, királyi herceget, méltóságot helyeztek eleink végső nyugalomba.
    A szertartás zárásaként a résztvevők a Boldog asszony anyánk himnikus ének kíséretében gyújtották meg az utolsó mécsest és helyezték el a kegyelet virágait (8 fehér szegfűt) a királynék tábláinál.

    Ezúton, s az alábbi képekkel (itt elérhető fotóalbummal) mondunk köszönetet

    • Lázár Levente korondi unitárius lelkésznek
    • Csíkmadaras székely küldöttségének
    • a Hungarikum együttesnek (Mudris Anettnek és Kremnitzky Gézának)
    • az Alba Regia Civitas Rend tagjainak
    • a Fejér Szövetség tagjainak
    • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőinek
    • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje képviselőinek
    • a Válasz Független Civilek képviselőinek
    • és minden fehérvári és távolabbi honfitársunknak
    a közreműködésért és részvételért!

    2022. augusztus 11., csütörtök

    Magyarország egyik legrégibb és 1948-ig legnagyobb állami ünnepe volt Nagyboldogasszony Ünnepnapja (frissítve)

    „A szent király halálának napjára, 1083. augusztus 15-re Szent László egybehívta az ország nagyjait.
    A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon."


    Tisztelt Közéleti Szereplők!
    Tisztelt Fehérvári Polgárok!
    Tisztelt Sajtómunkatársak! 
    Tisztelt Honfitársak!

    Közeledik Nagyboldogasszony napja, Szent István ország felajánlásának és elhunytának 984. évfordulója.
     
    Amint a 2022.06.30.-i sajtótájékoztatón bejelentették a szervezők, az egykori Regnum Marianum szellemében Nagyboldogasszony és Szent István király tiszteletét helyreállítandó hívta életre 2014-ben a Fejér Szövetség és több csatlakozó társadalmi szervezet Fehérvár Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatát és Szertartását, s azóta kivétel nélkül minden évben e napon emlékeztünk meg kegyelettel Szent István ország felajánlásáról, imádkoztunk közösen a résztvevőkkel Nagyboldogasszonyunkhoz, s helyeztük el a kegyelet virágait az elmúlt két évben, minthogy erre már lehetőségünk volt, Szent István sírjánál is.

    Az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér Szövetség és számos  társadalmi szervezet képviselőinek és
    csatlakozó polgárok
    részvételével 9. alkalommal szervez
    2022. augusztus 15-én 17 órakor
    a hajdani koronázó templom Romkertjében,
    amelyre szeretettel hívja és várja mindazokat, akik le kívánják róni tiszteletüket Szent István és a Fehérvárott eltemetett királyi méltóságok iránt,
    • s hogy emlékezzünk Mindszenty József bíborosra is, aki éppen 75 évvel ezelőtt, 1947-ben nyitotta meg az eleddig utolsó ünnepi Nagyboldogasszony évet,
    • s hogy tiszteletet kezdeményezzünk Szent István felajánlásának és elhunytának 984. évfordulós napján az Apostoli Magyar Királyság méltóságai iránt,
    • s hogy legyen újra, mint a hajdani Regnum Marianumban, s még 1948-ig is, állami munkaszüneti ünnepnap Nagyboldogasszony napja!
    A szertartás menetrendje:
    17:00 Magyar Szentek Himnusza
    17:20 Ima a Fehérvárott eltemetett királyokért
    17:40 Fanfár Szent István királyért
    v. Vesztergám Miklós tárogatóművész közreműködésével.
     
    Szeretettel várjuk Fehérvár és tágabb környezetének polgárait az egyedülálló kegyeleti szertartásra Szent István király elhunytának 984. évfordulós napján. a történelmi Fehérvár hajdani koronázó templomában királlyá választott és végső nyughelyére is helyezett szent királyunkra, királyi méltóságainkra és az Apostoli Magyar Királyságra is emlékezendő.

    Találkozzunk Székesfehérvár Koronázó terén, a Nemzeti Sírkert és Emlékhelyen 17 órakor!

    Nagyboldogasszony napi fanfár és kegyeleti szertartás a hajdani koronázó templom Romkertjében

    2022. június 28., kedd

    Sajtótájékoztató a Nagyboldogasszony napi kegyeleti szertartásról

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Tisztelt Polgármester Úr!
    Tisztelt Városvezetés!

    Közeledik Szent István ország felajánlásának és elhunytának 984. évfordulója, augusztus 15.-e, Nagyboldogasszony napja, 1948-ig Magyarország legnagyobb állami ünnepe.

    Az egykori Regnum Marianum szellemében Nagyboldogasszony és Szent István király tiszteletét helyreállítandó hívta életre 2014-ben a Fejér Szövetség és több csatlakozó társadalmi szervezet Fehérvár Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatát és Szertartását, s azóta kivétel nélkül minden évben e napon emlékeztünk meg kegyelettel Szent István ország felajánlásáról, imádkoztunk közösen a résztvevőkkel Nagyboldogasszonyunkhoz, s helyeztük el a kegyelet virágait az elmúlt két évben, minthogy erre már lehetőségünk volt, Szent István sírjánál is.
     
     
    A Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Országzászló Védnöki Testülethez csatlakozott szervezetek elkötelezettek abban, hogy helyre kell állítani Nagyboldogasszony tiszteletét, az Apostoli Magyar Királyság legnagyobb és legfontosabb templomát, a fehérvári Nagyboldogasszony bazilikát és állami munkaszüneti ünnepnappá kell nyilvánítani augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony és a hajdani "fehérvári törvénylátó napok" ünnepnapját, Szent István ország felajánlásának és elhunytának emléknapját!

    Ennek szellemében rendezzük meg - immáron 9. alkalommal - 2022. augusztus 15-én 17 órától Fehérvár Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Szertartását a Koronázó téren és a hajdani koronázó templom Romkertjében, s helyezzük el közösen Szent István király síremlékén a kegyelet virágait.

    Ezúton hívjuk meg tisztelettel Önöket
    a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
    és az Országzászló Védnöki Testület
    sajtótájékoztatójára
    2022. június 30-án (csütörtök) 10 órára
    az Alba Mária közéleti műhelybe
    (Koronázó tér 4. I. em.)

    A sajtótájékoztatót tartják:
    Boór Ferenc
    elnök - társelnök, Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség,
    Kónyi-Kis Botond alelnök, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom,
    Sajó Victor elnök, Országzászló Védnöki Testület - Alba Regia Civitas

    A fent nebvezettek nevében tisztelettel a
    Fejér Szövetség Sajtószolgálata

    2022. április 20., szerda

    Fanfár királyainkért: a 826 éve elhunyt III. Béla apostol magyar királyért és Antiochiai Anna királynéért (frissítve)

    Kegyeleti szertartás III. Béla halálának évfordulós napján 

    Tisztelt Honfitársak!
    Tisztelt Szövetségesek!

    2022. Szelek - Szent György - április hava 23. napja III. Béla (Kr.u. 1196.) apostol magyar király és egyben Szent György (Kr.u. 303.) elhunytának napja és mind a régi, mind pedig az új naptárak szerint is Béla napja.

    Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség szervezésében III. Béla apostol magyar király elhunytának 826. évfordulóján emlékezünk meg a hajdani Fehérvár koronázó templomában eltemetett magyar királyi párról, III. Béláról és Antiochiai Anna királynéról Székesfehérvárott, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely területén, a két királyi méltóság - 2017. óta már jelölt - síremlékénél. Nekik szól e napon csendesen a fanfár királyainkért Székesfehérvár Koronázó terén, s gyúlnak mécsesek a síremléken.

    Ezúton értesítünk és hívunk minden fehérvári polgárt az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség hagyományosan rövid és csendes kegyeleti szertartására, melyet

    2022. április 23-án, szombaton 16:30 és 17:00 között tartunk
    a hajdani Koronázó templom (Romkert) területén
    III. Béla apostol magyar király és Antiochiai Anna magyar királyné tiszteletére
    a királyi pár
    - a hosszú évszázadok után végre nem csupán általunk és ekkor e két címerpajzzsal is -
    jelölt síremlékénél!

    2021. szeptember 9., csütörtök

    Fanfár I. (Nagy) Lajos király emlékére a fehérvári Romkertben (frissítve)

    https://photos.app.goo.gl/mumxpywjGp5RTXAL7
    A 2018. évi megemlékezés galériája /képre kattintva/
    Történelmi kegyeleti szertartás Fehérvár hajdani koronázó templomának "Romkertjében" Nagy Lajos apostol magyar király elhunytának 639. évfordulós napján, szeptember 10-én

    Tisztelt Honfitársak!
    Tisztelt Önkormányzat!
    Tisztelt Sajtószerkesztőségek! 
     
    Ezúton hívjuk meg Önöket az alábbi történelmi kegyeleti szertartásra:
    Pór Antal: Nagy Lajos
     

     2021. szeptember 10. (péntek) 16:30-17:00
    a hajdani koronázó templom "Romkertjében"
    I. Nagy Lajos apostol magyar király emlékére
    kegyeleti szertartást tart a
    Fejér Szövetség Alba Regia Civitas Rendje


     
    A kegyeleti szertartás tervezett menete:
    https://www.youtube.com/watch?v=gTeJzYZ7Dsw
    Fanfár Nagy Lajos királyért 2016. szeptember 10-én
    16:30-ig Gyülekező a "Romkert" kapujában 
    17:00-ig Koszorúzás és mécses gyújtás I. (Nagy) Lajos feltételezett sírhelye, a hajdani Anjou kápolna maradványai előtt elhelyezett emléktáblánál.
     

    Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség nevében
    a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

    2021. augusztus 29., vasárnap

    Fanfár királyainkért, királyi hercegeinkért és hős várkapitányainkért Szent Imre elhunytának évfordulós napján (képgalériával frissítve)

     Kegyeleti szertartás szeptember másodikán

    "Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket;
    A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket.
    S ha a jelennek halványul sugára: A régi fény ragyogjon fel honára!"
    Garay János: Az Árpádok
    Tisztelt Honfitársak!
    Tisztelt Önkormányzat!
    Tisztelt Sajtószerkesztőségek!

    A világjárvány miatti kényszerszünetet követő második "Fanfár királyainkért" kegyeleti szertartásra a fehérvári koronázó templomban elsőként
    eltemetett magyar királyi méltóság, Szent Imre elhunytának évfordulós napján 2021. szeptember 2-án kerül sor.

    A Szent István által alapított prépostság területén 3 királyi méltóságra és Fehérvár két hős várkapitányára emlékezünk
    Ezúton hívjuk meg Önöket az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség rövid, csendes kegyeleti szertartására, mellyel a fehérvári koronázó templom területén eltemetett tragikus sorsú királyi méltóságainkra és Fehérvár várkapitányaira emlékezünk.

    Fehérvár és az Apostoli Magyar Királyság drámai - többnyire tragikus - fordulatot hozó napjaira, II. Lajos apostol magyar király elhalálozásának 495., Álmos herceg elhunytának 894., a hős fehérvári várkapitány, Varkocs György (1543, szeptember 1.) elestének 478. és Wathay Ferenc várkapitány (1602. augusztus 29.) elhurcoltatásának 419. évfordulós napjaira emlékezünk a váratlanul és elsőként eltemetett Szent Imre herceg elhalálozásának 990. évfordulós napján,

    2021. szeptember 2-án, csütörtökön 16 óra 30 perctől
    a hajdani koronázó templom "Romkert"-jében
    Fanfár királyi méltóságainkért és várkapitányainkért címmel.

    2020. október 31., szombat

    Köszönet a részvét(el)ért a Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartáson

    Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket;
    A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket.
    Garay János Az Árpádok

    Megtettük, amit megkövetel a tisztelet azok iránt, kiknek nyughelyéül szolgált a Szent István által alapított Nagyboldogasszony prépostság. 

    A hajdani koronázó templom Romkertjében 2020. október 30-án megtartott királyi halottak napi történelmi kegyeleti szertartásról szólt a Fehérvár TV október 31.-i Híradója (csatolt archiv felvétel a 0:52 perctől) és a Fejér Megyei Hírlap szombati nyomtatott számának címlap fotója (jobbra és a helyszínről készített képgalériánkban). 

    Köszönet a résztvevőknek,

    • az Alba Regia Civitas Rend,
    •  a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
    • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje tagjainak, vitézeinek és apródjainak,
    • s különösen v. Vesztergám Miklós tárogató művésznek, aki rövid időn belül - október 19., 25. és 30. napján - három egymást követő rendezvényünknek volt aktív közreműködője.

    2020. október 28., szerda

    Királyi Halottak Napja - 2020. október 30. 17 óra

    Csendes kegyelet, fényekben rejlő imák harangja ...

    Nem hagyjuk emléktelenné tenni, nem hagyhatjuk végleg elfeledni megannyi apostol királyunk szent korát! Mindenszentek előestjén fénybe és imába foglaljuk emelkedésük és hanyatlásuk ma még romokban heverő templomát!

    Plakát JPG (a képre kattintva), PDF (itt)

    Emlékezzünk együtt méltósággal királyi és királynéi halottainkra Székesfehérvárott, a hajdani koronázó templom "Romkert"-jében!
    Fejér Szövetség Sajtószolgálat