2022. augusztus 11., csütörtök

Magyarország egyik legrégibb és 1948-ig legnagyobb állami ünnepe volt Nagyboldogasszony Ünnepnapja (frissítve)

„A szent király halálának napjára, 1083. augusztus 15-re Szent László egybehívta az ország nagyjait.
A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon."


Tisztelt Közéleti Szereplők!
Tisztelt Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Sajtómunkatársak! 
Tisztelt Honfitársak!

Közeledik Nagyboldogasszony napja, Szent István ország felajánlásának és elhunytának 984. évfordulója.
 
Amint a 2022.06.30.-i sajtótájékoztatón bejelentették a szervezők, az egykori Regnum Marianum szellemében Nagyboldogasszony és Szent István király tiszteletét helyreállítandó hívta életre 2014-ben a Fejér Szövetség és több csatlakozó társadalmi szervezet Fehérvár Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatát és Szertartását, s azóta kivétel nélkül minden évben e napon emlékeztünk meg kegyelettel Szent István ország felajánlásáról, imádkoztunk közösen a résztvevőkkel Nagyboldogasszonyunkhoz, s helyeztük el a kegyelet virágait az elmúlt két évben, minthogy erre már lehetőségünk volt, Szent István sírjánál is.

Az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér Szövetség és számos  társadalmi szervezet képviselőinek és
csatlakozó polgárok
részvételével 9. alkalommal szervez
2022. augusztus 15-én 17 órakor
a hajdani koronázó templom Romkertjében,
amelyre szeretettel hívja és várja mindazokat, akik le kívánják róni tiszteletüket Szent István és a Fehérvárott eltemetett királyi méltóságok iránt,
  • s hogy emlékezzünk Mindszenty József bíborosra is, aki éppen 75 évvel ezelőtt, 1947-ben nyitotta meg az eleddig utolsó ünnepi Nagyboldogasszony évet,
  • s hogy tiszteletet kezdeményezzünk Szent István felajánlásának és elhunytának 984. évfordulós napján az Apostoli Magyar Királyság méltóságai iránt,
  • s hogy legyen újra, mint a hajdani Regnum Marianumban, s még 1948-ig is, állami munkaszüneti ünnepnap Nagyboldogasszony napja!
A szertartás menetrendje:
17:00 Magyar Szentek Himnusza
17:20 Ima a Fehérvárott eltemetett királyokért
17:40 Fanfár Szent István királyért
v. Vesztergám Miklós tárogatóművész közreműködésével.
 
Szeretettel várjuk Fehérvár és tágabb környezetének polgárait az egyedülálló kegyeleti szertartásra Szent István király elhunytának 984. évfordulós napján. a történelmi Fehérvár hajdani koronázó templomában királlyá választott és végső nyughelyére is helyezett szent királyunkra, királyi méltóságainkra és az Apostoli Magyar Királyságra is emlékezendő.

Találkozzunk Székesfehérvár Koronázó terén, a Nemzeti Sírkert és Emlékhelyen 17 órakor!
Fehérvár 3. Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklata ... 
és Szertartása a Koronázó téren 2016. augusztus 15-én
 
Állítsuk helyre Szent István örökségét, a keresztény Magyarország - a kommunista hatalomátvételig - legnagyobb állami ünnepét! Legyen újra Nagyboldogasszony napja állami munkaszüneti ünnepnap, ahogy 1948-ig mindenkor!

 Fehérvár 4. Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklata és Szertartása /Koronázó tér/
 
az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség nevében
a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Az eseményről készült képek és híradások:
Fejér Megyei Hírlap és világhálós oldala /FEOL/::
https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2022/08/kegyeleti-szertartas-szent-istvan-szarkofagjanal
 
 

 

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. https://www.youtube.com/watch?v=SFt_QOggT6k&list=PLvHMC_t2ji5NxOSHNaNQb63ElPK5-1U1m&index=95&t=129s&ab_channel=DraconesScythicus

    VálaszTörlés