A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szakács Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szakács Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 30., vasárnap

Álom havának első Hétvezér Estjén az oltáskötelezésről beszélgetünk Botka Istvánnal és Szakács Árpáddal

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Botka István és Szakács Árpád: A kötelező helyett legyen választható

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Botka István, „A kötelező helyett legyen választható” mozgalom egyik ismert vezéralakja, aktivistája és Szakács Árpád újságíró, publicista, könyvkiadó, a Választható Gyermekoltások Mozgalom szószólója lesznek a 710. Hétvezér Est előadó vendégei. Az előadók szándéka szerint inkább beszélgetés, véleménycsere lesz, mint előadás. Röviden összefoglalják, mi történt az elmúlt egy évben ebben a témában. Tavaly nyáron volt vendégünk Dr. Pál-Szántó Ágnes és Dr. Mihalik Angelika. Azóta sok minden változott, zsinórban az ötödik nyertes ügynél tartanak egy hónap alatt. Az ügyek száma drasztikusan emelkedik, de a védő ügyvédek nagyon kevesen vannak. Egy ügyvédre átlag 100 ügy jut.

A Fejér Szövetség már több mint egy évtizede felemelte felvilágosító szavát és újra és újra felhívja a szülők, nagyszülők, az egészségügy illetékesei és persze minden magyar ember figyelmét erre az immár akut problémára. Ez pedig a következő, utánunk jövő nemzedékének egészségét kockára tevő – a törvény erejével rákényszerített hibás, vagy mindenesetre esetenként, súlyos egészségi következmények kockázatát is magában hordozó – oltáskényszer problematikája. Érdemes tanulmányozni azt a táblázatot, amely megmutatja, hogy hol, melyik ország milyen oltásokat ír elő kötelezően, illetve ajánlottan, de nem kötelezően, vagy egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a problémakörrel. Egész Európában összesen 5, azaz öt olyan ország van, ahol kötelező oltásokat rendel el az állam. Ezek közül is Magyarország és Csehország az, amely kiugróan magas számban kötelezi a szülőket arra, hogy gyermekük a táblázatban felsorolt minden oltást megkapjon.

2025. október 12., vasárnap

Székesfehérváron, a 704. Hétvezér Estén debütál "az évszázad könyve" Szakács Árpád könyvkiadó jóvoltából

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó: A Titkos Elit és az új világrend - könyvismertető ősbemutató
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Ötödik alkalommal köszönthetjük a 704. Fejér Szövetség Hétvezér Estek közéleti és közművelődési sorozatának vendégeként és előadójaként Szakács Árpád újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakembert. Bár a HVE rendszeres látogatóinak nem kell bemutatni Szakács Árpádot és munkásságát, azonban ragaszkodva a hagyományainkhoz, még akkor is illendő bemutatni a soron következő est előadóját, ha ismétlésbe is bocsátkozunk. 

Életrajzi adatok, háttér: Szakács Árpád 1980-ban született a partiumi Köröstárkányban. Kettős állampolgársággal rendelkezik, azaz magyar és román állampolgár is. Újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakember.

Pályafutása: 1998-2001 között Nagyváradon a Bihari Naplóban és az Erdélyi Naplóban dolgozott.2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója.2004.-től a Reggel című napilap szerkesztője. 2005-től az Axel Springer szerkesztőségében dolgozott.2008-2016 között különféle lapoknál töltött be vezetői és szerkesztői pozíciókat.20016-2020-ig a MEDIAWORKS nyomtatott megyei napilapjainak központi szerkesztőségének a Főszerkesztője volt.2022 és 2024 között Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom Országgyűlési alelnökének főtanácsadójaként is dolgozott, bár a pártba nem lépett be. 

Elismerések, szakmai díjak: Csepel Örökség díj (20014), Eötvös József sajtódíj (2018) Petőfi Sándor sajtószabadság-díj, (2018) Lovas István -sajtódíj (2019) Lancea Regis díj (2020), Az általa vezetett szerkesztőség munkáját 2019.-ben Érték és Minőség Nagydíj a Kommunikációért Nívó díjjal ismerték el. 

Szakács Árpád maga is kijelenti, hogy sosem állt közel egyetlen politikai erőhöz sem, és állítja, hogy ez a jövőben sem fog változni. Közéleti szerepvállalása, kritikái, pozíció váltásai azonban viták tárgyává váltak. Közel került a Mi Hazánk Mozgalomhoz, de párton kívüli szaktanácsadóként és egyben kritikusaként csupán.

A Titkos Elit és az új világrend – Székesfehérváron debütál az évszázad könyve !!

2024. február 25., vasárnap

A 628. Hétvezér Est témája a globalizmus valódi arca - Szakács Árpád elemzése alapján

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Szakács Árpád publicista: Globális örvénylések az új világrendben
(oltáspropaganda, WHO-pandémiaszerződés, digitális terror, Kalergi terve)
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Szakács Árpád publicista, könyvkiadó, többek között Eötvös József-sajtódíjas, Lovas István díjas (2018) és Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjas (2019) újságíró, szerkesztő,  a Magyar Nemzet és az Axel Springer munkatársa lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának, a Hétvezér Esték 628. előadó vendége.
 

Előadónk témája több, mint aktuális. Mindannyiunkat és mindannyiunk életét befolyásoló globális törekvések azok, amelyek mély összefüggéseiről esik szó ezen a Hétvezér Estén is előadónk jóvoltából.  A következő évek fő kérdése, hogy hazánk, Magyarország meg tudja-e őrizni maradék önállóságát, s ahhoz milyen társadalmi erőfeszítésekre van szükség. 
 
Ajánljuk látogatóink figyelmébe ezt az előadást is és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2024. év Télutó - Böjtelő - Jégbontó - február havának 27. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) 
Szakács Árpád publicista
Globális örvénylések az új világrendben
című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2023. december 4., hétfő

Szakács Árpád lesz a decemberi első vendég

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Szakács Árpád publicista: Mire készül a WHO?
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Szakács Árpád publicista, könyvkiadó, többek között Eötvös József-sajtódíjas, Lovas István díjas (2018) és Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjas (2019) újságíró, szerkesztő,  a Magyar Nemzet és az Axel Springer munkatársa lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának, a Hétvezér Esték 620. előadó vendége.

Lovas István újságíró nem sokkal halála előtt a „legjobb és legbátrabb magyar jobboldali újságíró”-nak nevezte Szakács Árpádot. Lovas István halála után vélhetően éppen ezért kapta meg elsőként az újságíróról elnevezett kitüntetést (forrás: Wikipedia)

Valóban bátorság ma nemet mondani a globalizáció, avagy az ún. "nem létező háttérhatalom" minden megnyilvánulására, mint például a WHO legújabb nemzetek feletti egészségügyi fennhatósági törekvéseire, a digitális pénz készpénz használatot is korlátozó, sőt, megszüntető terjesztésére, a kötelező oltások korlátlan növelésére, avagy az oltáskötelezés  re?! Összeegyeztethető-e a nemzeti szuverenitás a WHO törekvéseivel?

A közösségi médiafelületeken ebben a témakörben kezdetektől fogva zajló hevesebb vitát mintha háttérbe szorította volna a közvetlen környezetünkben folyó, s már a Közel-Keleten kirobbant háború, holott az aggasztó folyamat nem szakadt meg, s a vita sem jutott, juthatott nyugvópontra. Egyre többekben fogalmazódik meg a gyanú, hogy az európai uniós központ által támogatott, s a WHO által nyíltan megfogalmazott globalista egészségügyi megoldás csupán "trójai falova" azoknak a nyilvánvalóvá vált törekvéseknek, amelyekről egy évtizede még azt hihettük, hogy csupán ún. konteós rémtörténetek.

Ajánljuk látogatóink figyelmébe Szakács Árpád nagyon is aktuális előadását és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2023. év Télelő - Karácsony - Álom - december hava 5. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Szakács Árpád publicista
Mire készül a WHO?
 című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata