A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uzsora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uzsora. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 15., csütörtök

Kásler Árpád nyílt levele Lázár János államtitkárhoz

Tisztelt Lázár János Államtitkár Úr!
Kásler Árpád vagyok. Talán nevem nem teljesen ismeretlen Ön előtt. Minden nap más városban tartok lakossági fórumot, ahol többek között a „devizahitelek” kapcsán véghezvitt törvénytelenségekről és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekről tájékoztatom a tisztelt hallgatóságot és arról, hogy nem politikai elitre van szüksége az országnak, hanem valós közszolgákra, akik többek között olyan törvényt fognak alkotni, hogy amnesztiát hirdetnek minden vállalkozónak. Minden vállalkozó kap három hónapot arra nézve, hogy bevallja és bizonyítsa azt, hogy az Európai Uniós és egyéb pályázatokból kinek, hány százalékot kellett visszaosztania.