Tisztelt Lázár János Államtitkár Úr!
Kásler
Árpád vagyok. Talán nevem nem teljesen ismeretlen Ön előtt. Minden nap
más városban tartok lakossági fórumot, ahol többek között a
„devizahitelek” kapcsán véghezvitt törvénytelenségekről és emberiesség
ellen elkövetett bűncselekményekről tájékoztatom a tisztelt
hallgatóságot és arról, hogy nem politikai elitre van szüksége az
országnak, hanem valós közszolgákra, akik többek között olyan törvényt
fognak alkotni, hogy amnesztiát hirdetnek minden vállalkozónak. Minden
vállalkozó kap három hónapot arra nézve, hogy bevallja és bizonyítsa
azt, hogy az Európai Uniós és egyéb pályázatokból kinek, hány százalékot
kellett visszaosztania.


