2010. augusztus 6., péntek

A Fejér Szövetség nyilatkozata

FEJÉR SZÖVETSÉG
Fejér megyei Felsőházi Szövetségre lépő társadalmi szervezetek
NYILATKOZATA
Margaret Mead: „Soha ne kételkedj abban, hogy elkötelezett polgárok kis csoportja megváltoztathatja a világot! Valójában ez az egyetlen működő módszer.”
Szövetségünk önálló társadalmi szervezetek szövetségeként azért jött létre, hogy széleskörű erkölcsi, közéleti és társadalmi felügyeletet gyakoroljon a városi és megyei választott testületi és tisztségviselői döntések és események felett.
Az alábbi társadalmi mozgalmak és szervezetek Székesfehérvárott és a megyében egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk, következésképpen Fejér megye társadalma és önkormányzatai is – a napi nehézségeken túl – további, lényegesen súlyosabb alkotmányos, gazdasági és közéleti megpróbáltatások elé néz, melyek a megye társadalmát is veszélyeztethetik.

Ezért elhatároztuk, hogy az alapvető célokban egyetértő cselekvő szövetségre lépünk. Olyan célokat fogalmaztunk meg, amelyekben egymást támogatva, közösen tudunk a jövőben egyre növekvő társadalmi erőt és közéleti cselekvőképességet felmutatva a közügyekért, az egészségesebb társadalmi közéletért tenni.
Elhatároztuk, hogy cselekvő módon veszünk részt a társadalmi, gazdasági feltételek változtatásában, és egyre nagyobb felügyeleti és egyetértési jogkört követelünk és harcolunk ki szövetségünk számára a megyei és térségi, települési önkormányzatok azon döntései fölött, melyek sorsunkat, a megyei társadalom létfeltételeit közvetlenül is érintik.
Ennek érdekében az alábbi közös célokban állapodtunk meg:
Együttműködve, szövetségben lépünk fel és cselekszünk …
1.… az írott és íratlan történeti alkotmányra alapozott (városi) megyei közjogi és államrendszer, megyei felsőház létrehozásáért. Azért, hogy legyenek az eszmei (kultúrális, műemléki, …) és természetes nemzeti vagyont (föld, víz, levegő, napfény és azok energiahordozóit) érintő gazdasági, jogi és kereskedelmi döntések és beruházások csupán széleskörű társadalmi (megyei felsőházi) jóváhagyással kezdeményezhetők és folyamatos társadalmi ellenőrzés mellett végrehajthatók.
2.… (a székváros és) a megye hosszú távú céljait szolgáló nemzeti vagyonelemek közösségi tulajdonba vételéért és közösségi tulajdonban tartásáért; az önkormányzatok közjogi és gazdasági önállóságának, az önigazgatás lehetőségeinek növeléséért és az önkormányzati rendvédelmi szervek felállításáért (vadőr, halőr, mezőőr, csendőr).
3.… a választójogi és népszavazási eljárás reformjáért, különös tekintettel a helyhatósági választási és helyi népszavazási eljárásokra. Azért, hogy meghatározott időre és programmal választott egyéni képviselők, tisztviselők láthassanak el csupán helyi szintű képviseletet, és hogy a megye képviseletét ellátó tisztviselők jogai és kötelezettségei egyensúlya helyreálljon, azaz a tisztviselők ne csupán tisztséget viseljenek, hanem személyes felelősséget is vállaljanak döntéseikért és tetteikért, legyenek felelősségre vonhatók és visszahívhatók.
4.… a városi és megyei tájékoztatás minőségi követelményeinek megfogalmazásáért és érvényesítéséért. Azért, hogy a közpénzből fenntartott tájékoztatási eszközök pártpolitika mentes társadalmi felügyelete valósuljon meg végre.
5.… átlátható közpénz-kezelési rendszer létrehozásáért, a visszaélések szigorú büntetéséért; a tisztességtelenül és jogszerűtlenül megszerzett vagyon felülvizsgálatáért, különös tekintettel a megyén belüli nemzeti vagyont, föld- és vízvagyont és minden stratégiai energiahordozót érintő múltbéli és jövőbeni beruházásokra.
6.… helyi és közösségi pénz bevezetésének és használati lehetőségének megteremtéséért.
7.… közösségi felelősségvállaláson alapuló megyei vagyon- és polgárvédelem teremtéséért.
8.… nemzeti hagyományokra támaszkodó oktatási és művelődési programok támogatásáért, a nemzeti és megyei jelképek és a hagyományok védelméért. Azért, hogy újra támogatást nyerjenek a léleképítő művészeti alkotások és kezdeményezések, következésképpen növekedjék a történelmi egyházak társadalmi súlya és szerepe.
9.… a családok (különösen a nagycsaládok) jogi és gazdasági védelméért, a család és gyermeknevelés mellett végzett munkavállalási feltételek megteremtéséért.
10.… a helyi, megyei termékek elsődlegességéért, forgalmazásukért, a hazai termékek kereskedelmének, a megyei mezőgazdasági vállalkozások, a közbirtokos rendszerben földdel munkát végzők támogatásáért; helyi erőforrásokra és társadalmi igényekre alapozott munkahelyek teremtéséért, a térségi illetve kistérségi közigazgatás feltételeinek javításáért.
11.… környezetbarát beruházások támogatásáért és a környezetre veszélyes beruházások tilalmáért.
12.… a „Nemzeti Emlékhely” címén folytatott kampánytevékenység beszüntetéséért a „Romkert” ürügyén, és hogy ne legyen lehetséges oda nem illő, „Nemzeti Sírkert”-hez nem méltó, kegyeletsértő tevékenység engedélyezése[1]. Azért, hogy a „Nemzeti Sírkert” területén semmilyen beruházás ne történhessék mindaddig, amíg annak régészeti feltárása és menthető emlékeinek teljes dokumentálása nem befejezett, s míg a beruházás nem nyerte el az érintett megyei társadalmi szervezetek és Székesfehérvár közvéleményének többségi támogatását, s amíg a jelenleg tömegsírban tárolt királyi és királynéi földi maradványok azonosítására és eredeti nyughelyükön, végakaratuk szerinti méltó eltemetésére nem kerül sor. Azért, hogy induljon társadalmi részvétel mellett és az Állami Számvevőszék által felügyelt felülvizsgálat a „Nemzeti Sírkert”-tel kapcsolatos múltbéli milliárdos nagyságrendű pénzügyi döntésekben, eseményekben, a beruházás ügyében.
Mi, Fejér Szövetségbe tömörült társadalmi szervezetek és mozgalmak, minden olyan területen együttműködésre kész partnerek leszünk, ahol igazolódik az elv: ’Fejér megye a fejér megyeiké, Székesfehérvár a fehérváriaké’.
Kelt: Székesfehérvárott, 2010. augusztus 4-én
A Fejér Szövetség nevében:
1) Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület
2) Trianon Társaság
3) Fehérvári Polgári Védegylet
4) Szent Korona Alapítvány
5) Vaskapu Egyesület
6) Gárdonyi Bonsai Klub
7) Fejér Szövetség mozgalom és Mag Egyesülete
8) Magyarok Világszövetsége


[1] pl. olyan, mint a legutóbbi „kalandjárat” címen engedélyezett, s a mai napig a tv2 archív felvételei között megtekinthető esemény – ld: http://tv2.hu/kalandjarat/video/szekesfehervar-interaktiv-idegenvez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése