2009. május 5., kedd

"Bárka" a lakótelepen


"Bárka" a lakótelepen

Kis írásom főleg azoknak szól, akik panellakók, nem tudnak kiköltözni falura és ezért csalódtak a Bárka-programban. Ez egy kis rész, mely segítheti az EGÉSZ-et.

Környezetemben különcnek tartanak, sőt, néhányan még meg is szólnak, mert olyan dolgokkal foglalkozom, melyről a városi - főleg panellakó emberek - már rég leszoktak, vagy talán nem is emlékeznek. Szerencsére, falusi lányként felnőve, még élénken emlékezem.

Mivel a munkaerőpiacnak nem kellek (hiányzik belőlem a menedzser-szemlélet és a karrierhajhászás), végre nekifoghattam a teremtő munkának kedves kis lakókörnyezetemben, a székesfehérvári Almássy telepen.

Míg mások ilyenkor, tavasszal virágokat ültetnek, füvet-bokrot nyírnak, jómagam csicsókát, hagymát, fűszernövényeket ültetek olyan védett helyekre, ahová nem állnak be autók, nem piszkítanak kutyák, és jó eséllyel nem tapossák le.

Természetesen, nem voltam ebben egyedül, kisfiam és néhány lelkes barátom is segített az ásásban, kapálásban. A földet több száz kőtől, betontörmeléktől szabadítottuk meg! És íme, az eredmény: az április elején elültetett csicsóka már fél méter magas, pedig szinte alig locsoltam! Bokrosodik a menta, bazsalikom, a korábban halódó cukkini életre kelt, és zsenge lilahagymáim is vígan nyújtózkodnak felfelé! Turbolyánk is van már, egyenesen Magfalváról.

Következő lépésben babot fogok futtatni a használaton kívüli kosárlabdapálya drótkerítésére, és talán megoldjuk a konyhai zöld hulladékok komposztálását is!
Minden alkalommal, mikor meglátogatom növényeimet, a Jóisten áldását kérem rájuk. Tudom, hogy a bolti dolgokkal ellentétben ezeknek erős gyógyhatásuk van! Nem fizikai-kémiai, hanem lelki-szellemi szinten!

Sokan csak legyintenek, hogy mi értelme ennek, hisz a szupermarketekben ezerszer szebb, több, egzotikusabb zöldséget-gyümölcsöt megkaphatok. Mégis teszem a dolgomat, mert tudom az értelmét: teremtek, életet segítek a jobb életért. Csepp a tengerben, nagyon aprócska dolog, amit művelek, de szeretném, ha mindenütt követendő példa lenne.

Nincs az a betonrengeteg, melyet ne lehetne felvidítani egy kis élettel! Ne csak virágot, ennivaló növényt is ültessetek! Ne a génkezelt, magtalan holland fajtát, hanem a nagyi kertjében magról kikeltet palántázzátok! Ha meg valaki más aratja le a termést, akkor is folytassátok, mert minden ilyen munkának van értelme! Ha más nem, egy kis gyönyörködés a zöld különböző árnyalataiban, az illatokban! Hál'Istennek, egyre jobban terjed nálunk a gerillakertészkedés, bár ezt inkább zöld élőhely-teremtésnek, környezet-gyógyításnak nevezném.

Másik különcségem: a beton asztalon való nemezelés. Mivel egyre nagyobb dolgaim már nem férnek el a konyhaasztalon, kiviszem cókmókomat a ház elé, és egy ütött-kopott, lejtős beton pingpongasztalon nemezelek. Vámszedőm, a szél, néha felkap egy-egy színes gyapjúfoszlányt, és felrepíti a fák koronájába, ahol a madarak beépítik fészkükbe. Eljön az az idő, mikor majd színes gyapjúfészkük lesz a cinkéknek, rigóknak, verebeknek, pintyeknek! Nem bánom, tollas kis barátaim is megérdemlik a kényelmesebb otthont!

Aztán, ha eljön az idő a csereberére, nemezeimért jófajta helyi finomságokat vagy hasznos tárgyakat kapok. Múltkori szerzeményem egy majd' méteres szürkemarha-szalámi, melyért míves tarisznyát adtam.

Kedves barátaimmal szeretnénk hamarosan (május közepére-végére) egy családi napot szervezni az Almássyn, kürtőskalács sütéssel, gyerekprogramokkal és lakossági fórummal. A fejleményekről, eredményekről hamarosan beszámolok!

Isten áldjon meg Benneteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése