A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Horváth István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Horváth István. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 4., szombat

Jelenczki István újabb filmje az emberi igazságról ... portréfilm néhai Horváth István professzorról

Egy éve hunyt el az üldözött gyógyító, a mikrobiológus, a művér feltalálója és az érelmeszedés elleni - mellékhatások nélküli - oltóanyagának kifejlesztője, a számtalan rendkívüli gyógyulásért, gyógyításért a meghurcoltatást is vállaló kutatók egyike.

Dr. Horváth István a 2016. november 7-én Székesfehérvárott elindított Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 80 tablójának is egyik szereplője. Egyike azon keveseknek a 330 magyar tudós és feltaláló között, akiket a vándortárlat, mint aktív alkotókat, köztünk élőket mutatott be. S miközben az ő képét és találmányát is bemutató vándortárlattal jártuk az országot, váratlanul megszakad földi pályafutása. Egy évvel ezelőtt távozásával ért véget Horváth István bírósági meghurcoltatása.

Jelenczki István, a hosszú idő után végül a média közcsatornáin is bemutatott "Népek Krisztusa, Magyarország 1956 I-IV.", "Égi Élő Igazság" és "Háború a nemzet ellen I. - IV." című dokumentumfilmek alkotója most nem egy nép, a magyarság, hanem egy magyar ember, az emberi lét igazságát tárja elénk, mutatja be filmjével.

2018. május 11., péntek

Tisztelgés az ízig-vérig magyar tudós emlékére és újabb terjesztői megállapodás

Tisztelgés a tudós emlékére és ünnepélyes megállapodás a középkelet-magyarországi terjesztésről a nyíregyházi megnyitón
„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok! 
Tisztelt Szerkesztőségek!

Néhány napja adtunk hírt arról, hogy május második hetében újabb helyszínekre látogatnak a 19.-21. századi magyar géniuszok. S egy nap sem telt el, hogy a megdöbbentő hír hozzánk is eljutott. Dr. Horváth István mikrobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia biológia tudomány doktora, az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet szerológiai osztályának négy évtizeden keresztül vezető tanára, a "Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei" címmel Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató által közkinccsé tett Tudománytörténeti Vándorkiállítás egyik szereplője 80. születésnapját követő vasárnapon eltávozott. Dr. Horváth István, a művér, az antikoleszterin hatóanyag feltalálója és számos gyógyászati eljárás kidogozója már-már hagyományos előadó vendége volt a Fejér Szövetségnek és személyes kapcsolatot ápolt a kiállítás gondozója, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány kuratóriumi tagjaival! Az alábbi, hétvégi kiállítás megnyitókat az Ő munkássága előtt tisztelegve is ajánljuk.
 
Dr. Horváth István előadásairól és utolsó éveiben folytatott harcairól szóló bejegyzéseink:

2016. február 10., szerda

Ők elítélték Horváth István professzort - mi elítéljük a jogi köntösbe bujtatott terrort

Nem fogom be pörös számat – Dr.Horváth Istvánnal a koleszterin antigén antitest és a művér feltalálójával beszélget Jakab István

Mit csinálhat a hatalom egy olyan emberrel, aki elmúlt már “ennyi meg ennyi”, és nem lehet a lelkisimeretét pénzért megvenni? A felfedezés, ami csak Magyarországon 15.000 életet menthetne évente, óriási szálka a gyógyszergyárak szemében, akik milliárdos üzletektől esnek el, ha Horváth Professzor úr szérumát megkapják az emberek.

Megpróbálják kóklernek, csalónak kikiáltani, de ő csak mosolyog és tudja, hogy az igazság nem az ő személyének szól, hanem azon emberek százezreinek, akiknek az életét meg lehetne menteni ezzel a világraszóló találmánnyal. Nem adta el sem Kínának, sem Amerikának, mert azt akarja, hogy itthon maradjon és hazánkat és annak polgárait gyógyítsa és gazdagítsa.
A beszélgetések Horváth István professzorral az alábbi képekre kattintva hallhatók.

2015. május 5., kedd

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (4)

Horváth István Torontóból Dr. Horváth István védelmében - Hazugsággal a jó ügyért?
fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.


Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Horváth István Nimród, Torontóból vall a tudós professzor gyógyszerének jótékony hatásáról, és a mai magyarországi szomorú valóságba illő javaslattal él…

Kedves Magyar Döntéshozó, Ítélethozó, Gazdasági és Pénzügyi Hatóságok!

Aki elítéli Dr. Horváth István feltaláló professzort az nem érti, vagy befolyásolva, nem akarja érteni az ügy politikai, nemzetgazdasági, népegészségügyi jelentőségét. Miután a professzor feltalálta a mesterséges vért, ugyanúgy feltalálta a koleszterin szérumot, amelynek hatása vitathatatlan.

2015. május 4., hétfő

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (3)

Török László (Kanada): Nyílt levél Dr. Horváth István professzor kezelése mellett

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Ma egy Kanadából érkezett fényképes kiállást közlünk, Török László nyílt levelét.

2015. május 1., péntek

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (2)

Ács Dezső (Minnesota, USA): Dr. Horváth István védelmében
fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.
Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Az alább közzétett levél azt bizonyítja, hogy nem csak Magyarországon, hanem Amerikában sincs párja Dr. Horváth István találmányának. 

Igen tisztelt Professzor úr ! 

Én Ács Dezső a Magyar Lobby csoport tagja, szívügyemnek tartom Dr. Horváth István tudós professzor esetét, mert az Ő injekciói segítettek nekem az egészségem helyreállításában. Nagyon örvendenék ha indulna egy Petíciót a védelmében. Tudtom szerint az az Ön bűne, hogy nem adta el a találmányát dollár-milliókért bizonytalan kezekbe, mert az emberiség javára akarta felhasználni.

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (1)

Dr. Horváth István védelmében - Papp Nándor nyílt levele
fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.

Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett

Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.