A következő címkéjű bejegyzések mutatása: per. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: per. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 10., szerda

Ők elítélték Horváth István professzort - mi elítéljük a jogi köntösbe bujtatott terrort

Nem fogom be pörös számat – Dr.Horváth Istvánnal a koleszterin antigén antitest és a művér feltalálójával beszélget Jakab István

Mit csinálhat a hatalom egy olyan emberrel, aki elmúlt már “ennyi meg ennyi”, és nem lehet a lelkisimeretét pénzért megvenni? A felfedezés, ami csak Magyarországon 15.000 életet menthetne évente, óriási szálka a gyógyszergyárak szemében, akik milliárdos üzletektől esnek el, ha Horváth Professzor úr szérumát megkapják az emberek.

Megpróbálják kóklernek, csalónak kikiáltani, de ő csak mosolyog és tudja, hogy az igazság nem az ő személyének szól, hanem azon emberek százezreinek, akiknek az életét meg lehetne menteni ezzel a világraszóló találmánnyal. Nem adta el sem Kínának, sem Amerikának, mert azt akarja, hogy itthon maradjon és hazánkat és annak polgárait gyógyítsa és gazdagítsa.
A beszélgetések Horváth István professzorral az alábbi képekre kattintva hallhatók.

2015. május 22., péntek

Pünkösdi szolidaritás - milliós határnál az adománygyűjtés Kajászó igazságáért

PÜNKÖSDI SZOLIDARITÁS, s már milliós adomány KAJÁSZÓÉRT

Most érkezett a hír Kajászóról, hogy vannak, akik személyesen adják át a Böcsödi családnak adományaikat. Egy hölgy Kajászóról korábban 10.000 Ft-ot adományozott a Rákóczi útra nyíló kapuban, most pedig B. Károly, a család által eddig nem ismert honfitársunk, egy úriember Budapestről érkezve nyújtotta át adományát egy borítékban. A borítékban 200.000 Ft volt.

Fejérek a csíksomlyói zarándoklókkal
Zsuzsával a farkaslakai Gordon-tetőn,
az áldó Jézus kilátó lábánál
Az eset önmagában is megható, hát még, ha hozzátesszük, hogy Böcsödi Zsuzsanna, Gergő édesanyja, a tavalyi évben, egy évvel ezelőtt látogatott el a Fejér Szövetség csapatával életében először Csíksomlyóra Pünkösdkor.

2015. május 11., hétfő

Elképesztő bírói értetlenség az NFA kontra kajászói közember perben

Tisztelt Sajtószerkesztőség!
Kérjük, támogassák Böcsödi Gergely küzdelmét azzal, hogy közzéteszik a Fejér Szövetség szolidaritási-kárenyhítési gyűjtését!

Tisztelt Honfitársak!

http://www.noltv.hu/video/4686.html
 A képre kattintva:
Őszi szántás Kajászón 2012.11.11-én
Eljött az idő, hogy sok ezer ember 1000-1000 Ft-jával álljunk ki a gazda mellett, aki nemcsak díszelgett, de szántott és vetett is a közért, a törvényességért - maga ellen kihívva a hatalmat - a traktorjával!

Jogerősen ítélte közel másfél millió forintos kártérítésre Böcsödi Gergely kajászói gazdát a másodfokon eljáró Székesfehérvár Járási Bíróság azért, mert 2013. április 19-én tüntetésképpen gyomtalanította és be is vetette napraforgóval a Kiss Árpádnak korábban titkoltan (a "Tavaszi vetés" akció után azonban már bevallottan) törvénytelenül odaítélt 8194 aranykorona értékű szántóból a Kajászói Gazdatanács által még 2012 őszén körbekerített 2194 AK (64 hektár) törvényes mértéken felüli részét.

2015. május 5., kedd

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (4)

Horváth István Torontóból Dr. Horváth István védelmében - Hazugsággal a jó ügyért?
fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.


Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Horváth István Nimród, Torontóból vall a tudós professzor gyógyszerének jótékony hatásáról, és a mai magyarországi szomorú valóságba illő javaslattal él…

Kedves Magyar Döntéshozó, Ítélethozó, Gazdasági és Pénzügyi Hatóságok!

Aki elítéli Dr. Horváth István feltaláló professzort az nem érti, vagy befolyásolva, nem akarja érteni az ügy politikai, nemzetgazdasági, népegészségügyi jelentőségét. Miután a professzor feltalálta a mesterséges vért, ugyanúgy feltalálta a koleszterin szérumot, amelynek hatása vitathatatlan.

2015. május 4., hétfő

Májusi ajándék: pályázati nyeremények Kajászón és kártérítési per az NFA-tól

Másodfokú tárgyalás az "NFA kontra kajászói közember" perben, az "igazságtalanság perében" és jócskán megkésett eredményhirdetés néhány fejér megyei földbérleti pályázat ügyében - furcsa és/vagy véletlen (?) egybeesések 

Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Honfitársak!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a

MÁSODFOKÚ TÁRGYALÁSRA
az "NFA kontra kajászói közember" perben
2015. május 7-én (csütörtök) 8:30 órakor
kerül sor a Székesfehérvári Bíróságon
Dózsa György tér 1. fszt. 10.

Az előzményekről itt olvashattak már nem keveset, sokat (már akiket érdekel a törvénytelenség ellen kitartóan küzdő közemberek harca és sorsa):

2015. május 1., péntek

A Fejérek Asztalának vendége: Dr. Horváth István védelmében (2)

Ács Dezső (Minnesota, USA): Dr. Horváth István védelmében
fejsze: Dr. Horváth István meghívott előadó vendégként vesz részt a 6. Botond Napi Vásár és Hagyományőrző Család Napon és - az élet védelmében folytatott tevékenységének elismeréseként - kapott meghívást és foglal helyet a Fejérek Asztalánál.

Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Alább közzétesszük a Nagykanizsán élő nyugalmazott építészmérnök, Papp Nándor levelét.              Nyílt levél dr. Horváth István orvos-biológus professzor mellett     Hatvanhárom éves nyugalmazott építészmérnök vagyok. Március 31-én volt három éve, hogy túléltem egy szinte túlélhetetlen szívinfarktust. Ugyanis az orvosok által a csak özvegycsinálónak nevezett koszorúér záródott el pár centiméterrel a szívem előtt.  Különös kegyelmet kaptam, ráadásul többszörösen. Először: túléltem; másodszor: négy perc klinikai halál és ötszöri újraélesztés után semmilyen agyi károsodást sem szenvedtem; harmadszor: az eredetileg 40%-os szívizomelhalás 25%-osra mérséklődött, azaz csak hibernált állapotban volt az elhaltnak tűnő szívizom egy része, ami elég ritka, és nagy örömet szerzett zalaegerszegi kezelőorvosomnak, aki akkor kezelt, amikor „égett a ház”. Negyedszer: teljes életmódváltást tudtam végrehajtani; 21 kilót fogytam, minden nap két és fél, három órát mozgok (reggeli torna, kerékpár, intenzív gyaloglás). Azt gondolom, mindennapjaimat tekintve talán ez a legnagyobb kegyelem, hogy a kezdetektől tudok és akarok mozogni.  Az első hat hónapban a fogamat összeszorítva, szédelegve, naponta többszöri rosszullétek közepette is akartam és tudtam mozogni. A terhelési próbám mégis pocsék lett, pedig igyekeztem még a fülemen is levegőt venni. 2012 októberében feleségem jó időben feltett kérdésére egy rendkívül fontos mondatot közöltek, miszerint azért lett rossz a terhelési próbám, mert a hajszálereim meszesek. Utólag be kell látnom, nagyon meszesek lehettek!  Talán négy óra internetes kutakodás után azonnal és haladéktalanul beadattam magamnak Horváth István professzor vakcináját. Azonnali elhatározásomat nagyban segítette, hogy Balatonfüreden sokadmagammal együtt azzal a világstatisztikai ténnyel szembesítettek, hogy akiknek már volt infarktusa, azok közül csupán 5% nem kap újra infarktust. Gondolni való, mennyire lelombozódtam. Akkor ki tudja, hányból lettem a kiválasztott, ezek után vajon mennyi az esélyem arra, hogy sokáig még én legyek a szerencsés „huszadik”?  Utoljára 2012. december 20-a körül szédültem meg, azóta a terhelési próbát úgy csinálom 100%-osra, hogy végig csak az orromon veszem a levegőt. És mindenre elég a levegőm. Nem dagad a bokám, nem fázik a lábam. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az értisztító vakcina-kúra utáni változásokat, mint amikor a filharmonikus zenekar egyesével hangol az előadás kezdéséig, majd egyszer csak bejön a karmester, és máris értelme van az egésznek.  A kardiológiai osztály a büszkeségének tart, hogy ekkora baj után így rendbe jöttem. Orvosilag is ezt mutatják eredményeim. Valóban. És ami ennél is fontosabb, én is így érzem. Közben megnyertem egy olyan sakkversenyt Lengyelországban 2013. március elején, amit előtte 2000-ben sikerült. Ugyanakkor az a több száz ember is döntően így érzi magát, aki rajtam keresztül jutott el a szerhez. Kétségtelen tény, azok éreztek mindent elsöprő változást magukon, akik hozzám hasonlóan nap, mint nap mozognak, sportolnak.  Ám ezt meg is mondta, akinél beadattam a vakcinát: „Kérem, Önnek az egyéb gyógykezelés, valamint a nyilvánvalóan szükséges életmódváltás mellett erre a beavatkozásra nagyon nagy szüksége van!” Tájékoztattam, hogy az életmódváltás nálam megtörtént. Állapotomat látva feltűnt, hogy ezt nem nagyon hiszi, de azt válaszolta: „Ha így van, akkor Ön rendbe fog jönni!” Micsoda visszaigazolást kaptak nálam utólag ezek az egyszerű mondatok!  És ekkor tudomásomra jutott, hogy Horváth professzort folyamatosan kuruzslás vádjával támadták; aki meggyőződésem és hitem szerint virtuális Nobel-díjas. A világ boldogabbiknak gondolt felén már régen valódi Nobel-díjas lenne, ez nem kétséges. Ehhez képest Magyarországon valakik képesek voltak elérni, hogy még bíróság elé is állítsák őt!  Persze, mindenki tudja, hogy szükségesek a klinikai kísérletek. De mi a manót csinálhat az, aki immár 12 éve nem talál egyetlen felelős személyt sem, aki aláírna egy hárommondatos levelet, amellyel elindulhatnának a dokumentált klinikai kísérletek. Egy olyan klinikán, amely tudomásom szerint már régen jelezte, hogy kész elvégezni a feladatot.  A mindenkori hatalomnak tényleg nincs érzéke, hogy az országnak ez mekkora üzlet lehetne? Hiszen vennék, vinnék, mint a cukrot a gazdag országok szerte a világban! Oroszok, ukránok, németek, osztrákok már eddig is beadatták számolatlanul.  Külön „számnak” érzem az orvosok esetét. Miközben sok száz számra beadatták maguknak a szert, a többség lelkesen ellenzi azt, amiről egyszerűen nincs valós információjuk, tapasztalatuk. Előadásra nem mennek el, a hiteles tanúkat, mint én is, pedig nem hallgatják meg. Inkább teóriát gyártanak, hogy rajtam azért segített a vakcina, mert fejben elhittem mindazt, amit leírtak. Hiába tudják, hogy az első időszakban bizony nem alakultak fényesen a dolgaim, hiába mozogtam. Fejben persze erős lehetek, hiszen közel 50 éve versenyszerűen sakkozom, de azért ez mégis butaság. Ha ez igaz, akkor miért betegedtem meg egyáltalán? Fejben azt miért nem tudtam „megbundázni”? Pedig biztos, hogy minden ember filozofálni szokott arról, hogy milyen jó lenne sokáig egészségesnek maradni.  A professzort személyesen nem ismerem, telefonon is talán háromszor beszéltünk, összesen körülbelül négy percet. Mégis úgy gondolom, hogy ő segített rajtam a legtöbbet. Ő érte el, hogy töretlenül bízzam abban, hogy az unokáimat látni fogom felnőni.  E levéllel is segíteni szeretnék a professzornak a nemtelen támadások és meghurcoltatások elviselésében, nyilvánvaló igazának bizonyításában. Kérem, minél többen tegyünk hitet azon sok tízezer ember közül a szer hatásossága mellett, bizonyítandó, hogy igenis segített Horváth István professzor találmánya! Emellett szurkolok, hogy a hatalom végre engedjen teret a vakcinában rejlő óriási lehetőség kiaknázásának; ezzel biztosítva a magyar emberek számára a prevenciót és a hatékony utókezelést — nem is beszélve az üzleti lehetőségekről.     Nagykanizsa, 2015. április 24.                                                                                                                     Papp Nándor                                                                                                   (cím a szerkesztőségben)                                                                                                                              MVSZ Sajtószolgálat  8607/150427           Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!     „A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)     A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.     A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.     A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.        Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.
Amint arról El a kezekkel Dr. Horváth Istvántól! című közleményünkben hírt adtunk, az ügyészség vádat emelt az anti-koleszterin antitestét feltaláló kutató ellen. A Fővárosi Törvényszéken lezajlott a büntetőper első tárgyalása, amelyről a Hun Tv felvételt közölt (itt megtekinthető). Közben sorra érkeznek a Dr. Horváth István által feltalált gyógyszerrel kezeltek nyíltan kiálló levelei. Az alább közzétett levél azt bizonyítja, hogy nem csak Magyarországon, hanem Amerikában sincs párja Dr. Horváth István találmányának. 

Igen tisztelt Professzor úr ! 

Én Ács Dezső a Magyar Lobby csoport tagja, szívügyemnek tartom Dr. Horváth István tudós professzor esetét, mert az Ő injekciói segítettek nekem az egészségem helyreállításában. Nagyon örvendenék ha indulna egy Petíciót a védelmében. Tudtom szerint az az Ön bűne, hogy nem adta el a találmányát dollár-milliókért bizonytalan kezekbe, mert az emberiség javára akarta felhasználni.

2014. december 4., csütörtök

Első fokon bukott az NFA a kajászói közembert fenyegető perében ...

Első fokon bukott az NFA a gazdákat fenyegető perében
ám egy "dodonai" bírói döntéssel úgy, hogy mégis a közember fizessen, ha nem is annyit, amennyivel az NFA fenyegette, de nem is keveset (?!).

Fotó: NOL
A kajászói gazda fellebbez, mert a bíróság azzal érvelt, hogy ő azzal igazolta volna részben a birtokháborítási és károkozási szándékát, hogy nem fogadta el a tanúként beidézett bérlő(jelölte)k által felkínált - köztudottan - törvénytelen felajánlást, hogy a vetésüket titkon tovább művelve fogadja el, hogy nem kajászóiak művelik a kajászói földterületeket - ráadásul továbbra is törvénytelenül.

Azaz a dodonai döntést hozó bírónő arra kívánná rávenni a helyi gazdákat inkább, hogy ők is dodonai (törvényesen törvénytelen) döntést hozzanak legközelebb: legyenek szabálytalanok és törvénytelenek inkább, minthogy a törvényesség helyreállítását követelve jótékonykodjanak, szántsanak és vessenek! Legyenek haszonlesők, morzsaszedők, mert ha nem, akkor lehet, hogy ők fizetnek!

További részletek érdekében idézzük a helyszínen részt vevő sajtó képviselőinek beszámolóit a tárgyalásról és az ítéletről:

Fizetnie kell a kisemmizett gazdának
Rab László, NOL, 2014.12.04.

2014. november 28., péntek

Ítélethirdetés december 4-én az "NFA kontra kajászói közember" perben

Tisztelt Honfitársak! Tisztelt Szerkesztőségek!

Az eljáró bírónő 3. tárgyaláson tett bejelentése alapján
ÍTÉLETHIRDETÉS
az "NFA kontra kajászói közember" perben
2014. december 4-én (csütörtök) 9 órakor
a Székesfehérvári Járásbíróságon
Dózsa György tér 1. fszt. 6.

2014. október 21., kedd

Az NFA kontra Kajászó perben döntés december 4-én várható

Éppen egy hete, hogy lezajlott a harmadik tárgyalás abban a perben, amit az NFA - a törvénytelenségeiről a figyelmet elterelendő, a kajászói gazdákat megfélemlítendő - indított Böcsödi Gergely kajászói gazda, a Gazdatanácsok Szövetsége alapító tagja ellen, hogy többmilliós kártérítésre kötelezze. No nem azért, mintha a gazda bármilyen kárt okozott volna, hanem azért, hogy az NFA egy 70 km-rel távolabbról hívott céggel zavartalanul legyilkolhassa a kajászóiak vetését. A többmilliós kártérítés alapja nem erkölcsi, nem is anyagi kár, hanem a már addig is, de azóta igazán hírhedté vált, újabban NFA őrző-védő szolgáltatóvá felcsapott B5 Globál Kft egyhavi bére csupán. Na, hja, ha lúd, hát legyen kövér! Na, hja, ha nem jő a kutyára dér.

2014. október 13., hétfő

Kinek-mi a választás tétje: összetartás és becsület - kedden vizsgáznak mindketten!

Sokan tolongtak - számításból vagy sem, kit érdekel? - a földügyekben! Is!

Kevesen tettek annyit és olyan következetes becsületességgel és tisztességgel, mint Kajászó és különösen Böcsödi Gergely! Az életben nem sok dolog van, ami mérvadóbb, minthogy 

https://www.youtube.com/watch?v=WNLgnIED7QA
Ne hallgass, hallgass meg!
(A képre kattintva)
Kis falucskának, szólt a harangja ...
KIRE SZÁMÍTHATSZ, MIKOR FENYEGETNEK!
KIK ÁLLNAK MELLETTED, MIKOR ÍTÉLKEZNEK FELETTED!

A FEJÉREKNEK EZ VOLT A VÁLASZTÁS TÉTJE.
KÉRDÉS SEM FÉRHET AHHOZ, HOGY OTT LESZNEK-E GERGŐ MELLETT! 

HOGY KI FELETT TÖRNEK PÁLCÁT?
Kiderül 2014. OKTÓBER 14-én kedden 9 órakor
a földszint 6. számú tárgyalóteremben,
a Székesfehérvári Járásbíróságon 
(a Dózsa György tér 1.-ben) 

2014. október 5., vasárnap

Bő egy hét múlva folytatódik az igazságtalanság pere Kajászó ellen

Fejérek és pártolók figyelem!

2014. október 14. (kedd) 9:00
földszint 6. számú tárgyalóterem
Székesfehérvári Járásbíróság
NFA kontra kajászói közember

Előzetesként Dr. Boór Ferenc írásban benyújtott tanúvallomása, amelyben azzal vádolja
  1. az NFA vezetését és elnökét, hogy bűncselekményt követett el, amelyet az NFA a mai napig fedez,
  2. miközben mint felperes attól sem riad vissza, hogy a Bíróságot is megtévessze!

2014. május 31., szombat

2014. június 3-án 9 órakor folytatódik a tárgyalás az NFA arcátlanságáról

A tét: 7 millió, nem ribillió!

Biztosítsunk minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást a kajászói gazdák és az őket támogató magánszemélyek, szervezetek a törvényesség helyreállítása érdekében tett erőfeszítésének és legyünk tanúi minél nagyobb létszámban a hatalommal való visszaélés alapos gyanújával vádolt szervezet, az NFA peres erőlködésének a 

2014. június 3-án 9 órától kezdődő tárgyaláson, 
Székesfehérvárott, a Törvény Háza feliratú bíróság épületében 
(Dózsa György tér - eredetileg a fszt. 26-os - legfeljebb 10 személyes - tárgyalóban)

2014. május 24., szombat

Nyílt levél Kajászó ügyében

NYÍLT LEVÉL MINDEN ÁLLAMI HIVATALI TISZTSÉGVISELŐNEK!

Ezúton hívjuk fel figyelmüket arra, hogy
Kajászó Fejér megyében található.

A Fővárosi Törvényszék 2014. május 23.-i döntésével a kajászói törvénytelenség ügye, a jogszolgálat szerepe már több, mint felháborító. Röviden:
VÉRLÁZÍTÓ!

Nem csupán azért, mert másodfokon is elutasították az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület keresetét, nem is csak azért, hogy olyan indokkal, amely alapján minden érdekvédelmi társadalmi szervezetet megfosztottak érdekvédelmi jogkörétől, hanem legfőképpen azért, hogy az elsőfokú tárgyaláson is nyilvánosságot kapott és a bíróság ítéletében is megerősített törvénytelenséget máig fenntartják azok, akiknek feladata lett volna azt felszámolni, hogy e perre ne is kerüljön sor! Vérlázító, hogy az ő mulasztásuk miatt is az fizessen, aki a törvényesség helyreállításáért emelt, nem egyszer, szót!

2014. május 20., kedd

Már két éve tart az IGAZSÁG PERE Kajászóért

A PER, amelyet az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség indított a Kajászói Gazdatanács és a Gazdatanácsok Szövetsége képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő szervezet és társa, Kiss Árpád ellen törvénytelen földbérleti szerződéseik semmisségének megállapításáért, e héten a másodfokú tárgyalással folytatódik Budapesten, 

2014. május 23-án (pénteken) 11 órától
a Fővárosi Törvényszék
(Budapest, V. kerület, Markó u. 27.)
II. em. 43. számú tárgyalótermében,

Amely per azzal kezdődött, hogy a Váli völgyben egy helyi gazda sem nyert egy deka földterületet sem a kormány által kifejezetten helyi, családi és kis gazdálkodóknak szánt földbérleti pályázatokon, amelynek eredményeképpen 20 évre bitorolták el idegenek a települési gazdák elől az állami földterületeket.

2013. november 6., szerda

Gyenge bírósági kísérlet a törvénytelenség fenntartására

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség
sajtóközleménye
a kajászói törvénytelen szerződés semmissé nyilvánításáért indított perben 2013.11.5-én hozott bírói ítéletről.

A keresetünk benyújtása után egy évvel a Kerületi Központ Bíróság a tegnapi tárgyaláson jogilag csupán látszólag megalapozott, azonban indoklásában precedens értékű ítéletet hozott. 

2013. október 25., péntek

Acta deviza a'la Léhmann (8)

Ma a Budapest Hitel és Fejlesztési Bank szerződése bukott el

DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  ügyvéd irata  e-mail: lehmann@invitel.hu  
 ==========================================================================

 Bocsánatot kérek

azért, hogy csak tiszavirág életűre sikerült az MTI-nek, a Széchenyi Hitelszövetségnek, a 168 órának és hozzájuk hasonlóknak az örömködése a Fővárosi Törvényszék előtti egyetlen vesztett perem miatt.

Ugyanis a legnagyobb bánatukra közlöm velük azt, hogy mai napi postámmal érkezett az újabb nyert peremnek ide másolt ítélete, most a Győri Törvényszéken állapította meg a bíróság azt, hogy az általam vitatott, banki szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel érvénytelen.

2013. október 18., péntek

Sóbri Jóska Keveháza, Lúdas Matyi Ágfalva felé tart - KISSdöbrÁGHik töprengjetek!

Novemberbe fordulva kezdődik az elszámoltatás Bábonymegyer és Kajászó ügyeiben Budapesten. A Székely Menetről visszatérve két sajtótájékoztatót is tart a Gazdatanácsok Szövetségével közösen a Fejér Szövetség.


2013. október 31. (csütörtök) 13 óra 

Gazdatanácsok Szövetsége,
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért
Egyesület - Fejér Szövetség,

Bábonymegyeri Gazdatanács

RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

2013. november 5. (kedd) 15 óra 

Összefogás a Magyar Földért és Vidékért
Egyesület - Fejér Szövetség által
 

2012. november 22-én benyújtott
bírósági kereset első tárgyalása

és az azt követő
RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
(1095 Budapest, Soroksári út 22-24.) 
budapesti székháza előtt
Bp. Pesti Központi Kerületi Bíróság,
Markó u. 25. szám III. em. 308. terem


Fejér SzövetségSajtószolgálat