A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiút. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 13., vasárnap

Március 15 - avagy magyar kikelet

Kivezető út a Magyaroknak!

Sokat gondolkoztam, hogy miért sújt bennünket, az átok,
Századok óta csak haragot, s önsajnálatot látok.
Rá kellett jönnöm, az ok feltárással nem mondok újat,
A Magyar Nemzetnek Petőfi már megírta a múltat,
Megírta azt, hogy milyenek vagyunk, és milyenné lettünk,
És azt is elmesélte nekünk, hogy mit kellene tennünk.
Hiába írta, s szavalta, még sem hallgatott rá senki,
Ezért a magyar már napról, napra egyre jobban vesz ki.
Itthon és külhon a magyarok egymást ölik és bántják,
Bár tudnák, hogy a másikban a tükörképüket látják.
Hagyja hazáját, családját, s jobbat várva elmenekül,
Nem lássa a tükröt, ezért egy ideig megkönnyebbül.
Azt hiszi, a pénz, a jobb élet mindent megold.
Közben, hogy mit veszít, arra már nem is gondol.

2014. január 19., vasárnap

Váczi Éva: Van kiút a depresszióból - Hétvezér Esték 204. előadása

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

A Fejér Szövetség 204. Hétvezér Estjén Váczi Éva, közgazdász, újságíró tart egy könyvbemutatóval egybekötött előadást.

A "Van kiút a depresszióból" című könyv egy személyes vallomás Éva életéről, küzdelmeiről, gyógyszerfüggéséről, majd kilábalásáról, a rögös, ám mégis felfelé ívelő útról, amit megtett. 

Leírja, hogy 6 évi gyógyszerfüggés után hogyan sikerült kiszakítania magát a depressziósok reménytelen világából, és ezután önerejéből hogyan építette fel újra az életét. Talpraállása után elvégezte az újságíró iskolát, s ezzel egy régi álma teljesülhetett. Ezután sikerült olyan vállalkozásba fognia, amelyből megélhetését fedezni tudja, és mellette időt szentelhet az írásnak is.