2010. március 2., kedd

„A választókkal szerződnek”


A választókkal szerződnek” …

 

Kedves Fejér megyei választók! Írjuk fel ezt a napot a Nagykönyvbe!
Fejér megyében, Székesfehérvárott, az Öreghegyi Közösségi Házban 2010. február 27-én a Fejér megyei Magyarok Szövetsége által „Mondd, Te kit választanál?” címmel szervezett országgyűlési képviselőjelöltek meghallgatásán és sajtótájékoztatóján a várva várt ígéret, a történelmi áttörés lehetősége megszületett. Fejér megye 2. választókörzetében induló Kulcsár Miklós, a Civil Mozgalom (CM) képviselőjelöltje módosítás nélkül, Fődi Attila, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselőjelöltje egyes pontjait átgondolva ugyan, de mindketten egyértelműen kijelentették, hogy hajlandók a Magyarok Szövetsége által kidolgozott polgárjogi szerződés egyik változata szerint a választóikkal szerződésre lépni azon keretek között, amit a Magyarok Szövetsége március 27-én erre az alkalomra szervez, s amelyben megválasztásuk esetén önkéntes vállalással mondanak le szabad mandátumukról, amennyiben a szerződést megszegnék. Erre hosszú évtizedek óta nem volt példa. Azaz, a német, majd az orosz megszállás ideje alatti 46 éves látszat parlamentarizmus, majd a vitathatatlanul félrecsúszott „rendszerváltozás” 20 éves jogi csűrcsavarjai után olyan kötelezettség vállalásra kerülhet sor, amely elindíthatja a közszolgálat és –képviselet megtisztulását, a jogok és kötelezettségek egyensúlyának helyreállítását a korrupcióban igen mélyre süllyedt és mindmáig megállíthatatlanul tovább süllyedő országunkban!
A jelenlegi alaptörvény szabad mandátum alatti értelmezésére vonatkozó AB döntés szerint
-         a képviselő és választók közötti jogi függőség a választással megszűnik
-         a képviselő egyetlen kérdésben sem köteles választói véleményét kikérni
-         a képviselőt mandátumának ideje alatt a választók semmiért nem vonhatják felelősségre
-         a képviselő mandátuma ilyen módon meg nem rövidíthető
-         a képviselő és választók kapcsolata politikai természetű, azaz felelősség csupán a választások során jelenhet meg abban, hogy újra megválasztják-e a képviselőt
Erről, a történelmi Magyarországon 1949-ig sohasem volt és remélhetőleg hamarosan elfelejthető jogról – napjainkban már nem is inkább szabad, mint inkább szabados mandátumról – mondott le részben és előzetesen nyilatkozatában Fődi Attila (LMP) és Kulcsár Miklós (CM) országgyűlési képviselőjelölt!
A jelenlévő, mintegy 100-120 választópolgár hangos tapssal ismerte el a két jelölt kiállását, ugyanis a Fejér megyei 2. választókerület képviselőjelöltjei közül csupán ők, e két jelölt jelent meg választói előtt.
A Jobbik képviselőjelöltje, Gál Péter Pál nem válaszolt a meghívásra és nem is jelent meg annak ellenére sem, hogy az előző napon a Dunaújvárosban induló képviselőjelölt társa, Pintér Tamás becsülettel vett részt az első megyei alkalmon, sőt, a Jobbik megyei elnöke, a 6. választókörzetben induló és már hivatalosan is bejegyzett Árgyelán János képviselőjelt úr mindkét körzeti fórumra jelezte részvételi szándékát, azaz március 3-án Abán és március 19-én Sárbogárdon is megjelenik a választók előtt vállalva a vitát akár a még elegendő kopogtató cédulát addig sem gyűjtött, tehát hivatalosan még be nem jegyzett képviselőjelöltekkel együtt! Nekünk ez tetszik.
A jelenlegi parlamenti pártok képviselőjelöltjei közül Vargha Tamás (Fidesz) egyéb elfoglaltságaira és arra hivatkozva mondta vissza a Magyarok Szövetsége meghívását, hogy rá nem vonatkozhat a meghívás, mivel ő még hivatalosan nem bejegyzett országgyűlési képviselőjelölt. Tehát Vargha Tamás „képviselőjelölt jelölt” úr távol maradt, azonban mi nagyon reméljük, hogy a március 22-én 18 órától, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban az 1. és 2. választókörzet összes képviselőjelöltje számára rendezendő meghallgatáson már megjelenik a választói és a többi bejegyzett országgyűlési képviselőjelölt előtt! Horváth Andrea (MDF) és Márton Roland (MSZP) országgyűlési képviselőjelöltek válaszra sem méltatták Magyarország egyik legnagyobb társadalmi mozgalmának meghívását, bár az MDF megyei elnöke még bő hete biztosított minket az együttműködési szándékról (tehát, továbbra is reméljük, hogy a dunaújvárosi és fehérvári fórumokon a jelöltek meg nem jelenése egyedi marad!). Az MSZP nevében Koppány Péter kampánystáb vezető a jelölő szervezetek egyeztetése alapján utasította el előzetesen a részvételt azzal az indokkal, hogy „a bejelentett képviselőjelöltek a kampánystábok további egyeztetését követően vitáznak egymással és mutatják be programjaikat. Az Önök közreműködését nem kérjük. Meghívásuknak nem áll módunkban eleget tenni.”. Kíváncsian várjuk a közreműködésünk nélkül szervezett lakossági fórumokat, melyeken az MSZP képviselői vállalják a személyes találkozást és megmérettetést más jelöltekkel és választóikkal! Igyekezniük kell, ha be akarnak jutni az Alsóházba.
Nos, mi nem így képzeltük, hogy Ők egymással zártkörben vagy esetleg egy kereskedelmi médiában vitáznak. S a megjelent választópolgárok sem. Ugyanis – egy résztvevő kezdeményezésére – az Öreghegyi Közösségi Házban a fórum végéig kitartó mintegy 80 választópolgár a két nevezett országgyűlési képviselőjelölttel együtt egyhangúan (tartózkodás és ellenszavazat nélkül) szavazta meg, hogy a Magyarok Szövetsége bocsássa ki a nevükben is e sajtóközleményt, amelyben
”… kifejezetten adjon hangot a megjelent választópolgárok felháborodásának amiatt, hogy Gál Péter Pál (Jobbik), Horváth Andrea (MDF), Márton Roland (MSZP), Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőjelöltek „mondvacsinált” indoklással, vagy a visszajelzést és az előzetes kérdésekre a válaszadást is elmulasztva maradtak távol! Elfogadhatatlan, hogy nem jelentek meg a lakossági fórumon a választópolgárok előtt!”
A Fejér megyei Magyarok Szövetsége ezzel az írással kíván eleget tenni a megjelent választók kérésének!
„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”
Kelt: Székesfehérvárott, 2010. február 27-én
Dr. Boór Ferenc
MSZ Fejér megyei választási fórumszervező csoport
MSZ Fejér megyei sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése