2019. április 19., péntek

Pestszentimrén is látható a "Magyar Géniuszok" tárlat

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Közéleti Szereplők és Közösségi Képviselők!
Tisztelt Oktató, Kutató és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Pedagógusok és Szerkesztőségek! 

A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 47. állomása Budapest. Alig, hogy véget ért a vándorkiállítás szülőhelyén az ugyancsak egy magyar "géniusz", Bory Jenő nevét viselő általános iskolai tárlat a történelmi székvárosban,   a Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címet viselő kiállítás Pestszentimrére, az újkori székváros forgalmas művelődési házába látogat.
Szeretettel hívjuk meg Önöket
a PIK Galéria és a Pásztói Patrióták nevében a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
47. megnyitójára
 2019. április 24-én 18:00 órára
a
Pestszentimrei Közösségi Házba
(Cím: 1188 Budapest, Vaspálya u. 48.)
A tárlat május 12.-ig hétköznap a nyitvatartási rend szerint térítésmentesen látogatható.

Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok szellemi alkotásait bemutató „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és 80 db A/2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A szerző egyik kimagasló eredménye, hogy a Kétegyházán létrehozott - bátran kijelenthető, hogy világhírű - mezőgazdasági gyűjteményéből 1987-ig, az átadó ünnepségig, munkatársaival, hajdani tanítványaival közösen hozta létre Gödöllőn is, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó - világ minden táján jegyzett - Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, miközben Kétegyházán az ifjúság körében folytatta tovább oktató-kutató műhelymunkáját. Elegendő megtekinteni csupán a Múzeum hivatalos honlapjának Kiadványok rovatát, hogy képet kapjunk Dr. Pálfi György alkotóerejéről. 

Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányainak és eredményeinek területén és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. S minthogy hivatástudata hajtotta, nemcsak létrehozta a kiállítást, de számtalan általános-, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre a kiállítását, tartott a magyar géniuszok tiszteletére több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

Nem más, vagy mások, mint Dr. Pálfi György, az irigylésre méltóan "nyughatatlan" nyugalmazott egyetemi tanár tette a kiállítását közkinccsé, s teszi ím már 90 évesen ma is a terjesztőkkel közösen a kiállítás fejlesztőjeként, tanácsadóként, s ha egészségi és erőnléti állapota engedi, rendkívül energikus előadóként is, mint hajdanán.

http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016.11.07.-i megnyitójáról (képre kattintva)
A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő”
(Kossuth Lajos) 

A prof. Dr. Pálfi György által évtizedes munkával összeállított, a Magyarok IX. Világkongresszusa által is ajánlott és a Fejér Megyei Mérnöki Kamara és a Fejér Szövetség támogatásával Székesfehérvárott, a "20 éves a Fejér Megyei Mérnök Kamara" ünnepség társrendezvényeként 2016. november 7-én útjára indított Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017 nyarán lépte át Fejér megye határát.

Győr-Moson Sopron megyében a Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút kiállítótermében volt a tárlat látogatható, majd ősztől a Fejér megyei vándortárlattal párhuzamosan a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Budapesti Műszaki Egyetem Gyártástudomány és -technológia Tanszékére, s onnan Északkelet-Magyarországra vándorolt, hogy a készleteket megsokszorozva újra Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtárában - egy rendkívüli előadót is köszöntve - nyíljék meg az egyetemi közösség számára.

A Nógrád megyei megnyitót hamarosan követte a "somogyországi" bemutatkozás is, s az újabb, észak- (Széchény TV 2018.02.01.), dél- (KörösTV Szarvas Híradó 2018.03.22.) és középkelet-magyarországi (Nyíregyháza TV Híradó 2018.05.17.) terjesztők bekapcsolódásával a Vándorkiállítás Nyugat-Magyarországtól Kelet-Magyarországig már tíz  megyében terjed. 

A Fejér, Győr-Moson-Sopron, Budapest, Nógrád, Somogy, Békés, Szabolcs-Szatmár, Csongrád, Hajdú-Bihar és Veszprém megyei megnyitók után már jelen határainkon túl, a Felvidéken (Dunaszerdahely, Fülek, Jóka),  Székelyföldön (Szentegyháza, Székelyudvarhely, Borszék, Dés) szólította meg a tanulók, diákok és hallgatók ezreit, az oktatás, a közművelődés és a tudomány műhelyeit.

A  szervezők kezdetektől hirdetett, határozott célja és térítésmentes felajánlása, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben és művelődési központban néhány hétre látogathatóvá tegyék a tudománytörténeti kiállítás anyagát mind a fiatalok, mind pedig szüleik és az érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. 

A vándortárlat 2019. április-májusban a következő helyszíneken látogatható térítésmentesen:
  • Teleki László Városi Könyvtár; 2019. január 26-tól előreláthatólag 2029-ig
    Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3.
  • PIK Galéria, Pestszentimrei Közösségi Ház; 2019. április 24-től 2019. május 12-ig
    Cím:
    1188 Budapest, Pestszentimre, Vasút u. 48.
Előzetes jelentkezéseket a vándortárlat fogadására Fejér megyében a Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> címén. Időegyeztetésért bizalommal forduljanak: Simon Irén (+36309693932) és Sajó Mária (+36205527370) szervezőinkhez!

A terjesztők az egyes helyszíneken ugyancsak térítésmentesen vállalnak igény szerinti kiméretben tárlatvezetést és előadást. Ez irányú igényeket kérjük, a kiállítás megrendelésekor előre jelezzék kapcsolattartóink felé!

Legfrissebb híreink az állandó hírrovatunkban olvashatók: Magyarságtudomány.

Bizalommal az ősi erényben:

Dr. Boór Ferenc elnök - társelnök
Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em.
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése