2019. június 16., vasárnap

Trianon stációi, I. rész

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Dr. Bene Gábor közjogász: Trianon az én holokausztom

A Fejér Szövetség rendezésében immáron közel egy évtizede létező közéleti, kulturális ismeretterjesztő sorozatának Hétvezér Estek 466. előadásának vendége ismét  Dr. V. Bene Gábor (Szeged) közjogász lesz.  
 Magát így mutatja be: a történeti magyar alkotmányosság kutatásával foglalkozom, a mai, idegenből átvett jogrendszer szolgálata helyett. Már az egyetemi éveimben felismertem, hogy semmitől nem fél annyira a bolsevik értelmiség, mint a történeti alkotmányunk alapelveitől. Hiszen az leplezi le mind a bolsevista, mind a bankárkaszti kapitalizmus működési rendszerét. Azok a hazugságok, amelyek a kommunista rendszerben gyökereztek bele a hazai jogászság gondolkodásába, a mai napig hatnak. Mivel a szocialista és a kapitalista rendszer is pénzalapú, így igaz az a látszólagos képtelenség, hogy a kapitalizmust és a szocializmust is ugyanazok találták ki.

Dr. Bene Gábor mostani előadása, talán nem is lehetne soha időszerűbb, mint a trianoni gyalázatos békepaktum 99. évfordulóján.  Ennek kapcsán vizsgáljuk meg napjaink történéseit is, gondoljunk csak az Úz-völgyi temetőben történtekre, a magyar hősök sírjának meggyalázására. Érdemes elgondolkodni, azon az évszázadokon átívelő alattomos erőfeszítéseken, ami a magyar nemzet újkori, de történelmi távlatos megsemmisítését célozta és célozza meg újra és újra.  Ennek egyik fontos ellenszere a nemzet tudat erősítése, melyen Dr. Bene Gábor egész életében, pályafutása minden állomásán munkálkodik. Széchényi mondta, hogy „Tiszteld a múltat, hogy élhesd a jelent és munkálkodhass a jövőn.”

 Az előadás célja - mely egy sorozat első része - a jövőépítés, ill. Trianon traumájának és pszichózisának a feltérképezése mind a magyarság, mind az utódállamok többi népe kapcsán. Az előadás során korabeli képek, eddig még nem látott dokumentumok kerülnek bemutatásra. Választ kapunk a legfontosabb kérdésre is. Vajon milyen háttérhatalom irányította az antant tetteit? Az előadás után Dr Bene Gábor könyveiből válogatni, vásárolni is lehet majd, melyet a szerző dedikálni is fog. 

Mindenkit szeretettek várunk, akinek fáj Trianon, és akit érdekel a magyar megmaradás, a múltunk, jelenünk és jövőnk.  

Az előadás ideje: 2019. Napisten hava, azaz június 18. kedd 18.00 óra 
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 


1 megjegyzés:

  1. https://szkitia.blog.hu/2019/06/14/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_191

    Ferencz ur neki kene fogni ''kitalalt kozpekorozni'' lenne mit!

    VálaszTörlés