A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 15., vasárnap

Hétvezér Est az ún. "Őszödi beszéd" nyilvánosságra kerülésének 18. évfordulós napján Molnár Tamás jóvoltából...

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Molnár Tamás képzőművész, író: 2006-os emlékek

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Molnár Tamás Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett képzőművész, író, publicista, a rendszerváltás előtt ellenzéki tevékenységet is folytató INCONNU művészcsoport, majd a rendszerváltáskor az Amnesty International és az IGMF magyarországi emberjogi szervezeteinek is alapító tagja, a Magyar és a Nemzetközi Írószövetség tagja lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Est 651. előadó vendége.

Tamás ím már harmadszor lesz vendégünk. Első alkalommal a Szentendrei szigeten működő Árvalányhaj művésztanya alkotóközösség alapító szervezőjeként, majd Ismeretlenek a 301-es parcelláért című előadásával a rendszerváltozás ikonikus eseményeinek egyik főszereplőjeként osztotta meg élményeit a Hétvezér Est látogatóival, mikor is felidézhettük Gulyás János a 301-es parcella történetéről szóló Ismeretlenek című filmjének 3. részét is, azaz betekintést kaptunk a 301-es parcella kevéssé ismert - mondhatni ismeretlen - történetébe.

2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra az "Őszödi beszéd", melynek következményei mára közismertnek volnának tekinthetők, ha nem volna annyi és annyira eltérő nézőpont és értékítélet arról, ami valójában történt, s ezen az sem változtat, hogy az eseményekről Elk*rtuk címmel egy 2021-ben bemutatott politikai krimi, avagy játékfilm is készült. Molnár Tamással emlékezünk arra, amit akkor átéltünk, s amit soha, de soha nem felejthetünk.

2015. március 27., péntek

Levelesládánkba érkezett: magyarokon gyakorlatozó rendőrruhás izraeliekről

Kedves Barátaim! 
Küldjétek tovább ezt a most érkezett információt minél szélesebb körben.
Az igazság végül mindig kiderül...
 _________

A Lánchíd Rádió mai "Lecsó" című műsorában hangzott el, hogy néhány újonnan közzétett "wikileaks" iratból minden kétséget kizáróan kiderült, mely szerint 2006. október 23-án 120 izraeli katona is részt vett az akkori budapesti erőszakos eseményekben.  A kiszivárgott iratok (bizonyos amerikai katonai körök hivatalos levelezése) szerint az izraeli katonák terv szerinti éles "terrorelhárítási akciót" hajtottak végre akkor Budapesten. ...Ezek már tények. ... Nem kitaláció, nem összeesküvés-elmélet.  ... Kizárt, hogy erről az akkori kormányzat ne tudott volna, nem lett volna beavatva ebbe. ... Talán ezért "felejtették el" a rendőrök feltenni az azonosítójukat, s talán ezért viseltek maszkot is. Talán az egészet előre megrendezték, kiprovokálták. ... Így válnak érthetővé és újból érdekessé Csurka Istvánnak közvetlenül az "októberi események" után írott ezzel a kérdéssel foglalkozó cikkei, és az akkori áldozatok beszámolói, amelyekben ezek az emberek valamilyen furcsa, idegen nyelven beszélő rendőröktől szóltak. ... Kitaláció. ... Nincs rá bizonyíték. - hurrogták le ők akkor. ... Most már van bizonyíték minderre. 

2013. szeptember 16., hétfő

A gyalázatos 2006 sem múlhat el nyomtalan - Gergényi és társai bűnhődjenek

7 ÉV UTÁN KÁRTÉRÍTÉS A 2006 OKTÓBER 23-ÁN MEGHURCOLT TÜNTETŐNEK LESZ-E IGAZSÁGTÉTEL? - 2013 09 12 
Kőszegi M. László filmje

Lévai Attila számára a Fővárosi Ítélőtábla 2013. szeptember 12-i jogerős ítételetével 1,9 millió forint és 7 évi kamat összegű kártérítést ítélt meg a rendőrterror idején elszenvedett jogsérelmekért (megverés, elfogás, fogva tartás), továbbá félmillió forint perköltséget. A filmen nyilatkozik a jogsértett, ügyvédje dr. Gaudi-Nagy Tamás és az őt ezen a tárgyaláson helyettesítő dr. Novozánszky Ilona ügyvéd. A filmen elhangzik a felhívás a Gergényi és társai büntetőper a 2013. szeptember 17-én 8.30-kor a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsán tartandó első tárgyalása előtt jogvédők és jogsértettek részvételével tartandó tüntetésen való részvételre. A tüntetés célja a 2006-os igazságtétel követelése.
Hungária Távirati Iroda
 hungariatv.hu@gmail.com


S, amit már évek óta tudunk:
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cN6lz_tpNLY

Fejér Szövetség Sajtószolgálat