A Vértes különleges hely. Kevés ilyen van még ebben az országban is, ahol ilyen kis helyen ennyi különleges nevezetesség „zsúfolódik” össze, mint itt. Ez késztetett arra, hogy a tavaszi Napéjegyenlőség ősi ünnepét ezúttal egy zarándoklattal is kiegészítsük. Ilyenkor, március 21. táján szerte a Medencében tüzek gyúlnak, magyarok gyűlnek össze. Tavaly, tavalyelőtt a Pilisben jártunk, felejthetetlen eseményeken, de azóta olyan közösségünk jött létre Fejérben, amely „kialakította”saját szent helyét. Hol máshol, mint a Csákok ősi fészkében, a Vértesben. Nagy a közösségünk, de bármennyire is elkötelezett minden tagja a Haza iránt, nem mindenkit lehet megmozgatni egyféle módon. Amennyiben viszont egyszerre többet kínálunk, még akár csodás meglepetésben is lehet részünk. Így jött a gondolat közös kirándulásról, főzésről, szertűz melletti ünnepről. Mikor feltettem a megyei honlapunkra a „Napéjegyenlőség köszöntő szer és Szentkorona Zarándoklat” című eseményt, az első héten hárman jelezték írásban, hogy eljönnek, meg néhányan szóban. Még pár nappal előtte is csak 25 főre állítottuk össze a főzéshez szükséges hozzávalókat. Péntekre viszont már meg kellett duplázni a mennyiségeket, mert sorra jöttek a telefonok. A vasárnap reggeli gánti induláskor, 47 ember és három kutya kezdte el a Szentkorona Zarándoklatot. Azért voltam bátor ezt az elnevezést használni, mert 1440-ben, amikor Kottaner Ilona az özvegy királyné megbízásából ellopta a Szentkoronát, menekülése közben a Csák nemzetség Gerencsér várában szállt meg egy éjszakára. Ide vezetett az utunk. Köztünk a legfiatalabb 3, a legidősebb 60 körüli volt. Útközben egy rövid megálló során megemlékeztünk a kápolnapusztai hős huszárokról, akik a 65 évvel ezelőtt itt előrenyomuló Vörös Hadsereg ellenében estek el a Hazáért. Aki nem vállalta a gyaloglást, a csákvári Oroszlánvölgyben, az Életfánál tölthette az időt, mert látnivaló van ott is bőven, tavaly avatott Trianon emlékműtől, gémeskúton és kora Árpád-kori templomromon át hasadékbarlangig minden, de készíthette az ebédet is az éhes vándorok számára. Az alapanyagok mennyiségét újra át kellett gondolni, mert a kishitűek szerint is legalább százan voltunk (na jó, kutyákkal együtt). Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban sikerült üstöt szerezni a bogrács helyett. A tömeg csak sötétedés előtt kezdett oszlani, félő volt, hogy a szerre már alig maradnak, de sokan kezdtek visszaszivárogni és a dobolásra újra negyvenen lettünk.
Hogy mi a titka ennek a napnak, miért jöttünk össze százan egy honlapra feltett program kapcsán? A szervezés, a jó idő, a sok látnivaló egy helyen? Nem hiszem. A közösség lehet a titka a dolognak. Egymásért élő, tenni akaró, hazájukat szerető magyarok közössége. Akkor lehet nagy dolgokat végrehajtani, hegyeket mozgatni, ha együtt mozdul a közösség. De ehhez először fel kell építeni, másodszor pedig egyben kell tartani a közösséget. Addig nem szabad, nem érdemes világmegváltó dolgokba belevágni, ameddig nem állnak a biztos alapok. Egy ilyen nap cement tud lenni az alapokhoz.
Kanizsay Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése