Székely-magyar Thermopülé - tudnod kell, hogy miért

Nyerges-tető vagy Nyergestető

Piatra Niergeș, míg vissza nem tér 

Székely hősiesség, hazafiasság, önfeláldozás, hazaszeretet, áldozat, szabadság, hűség.

"Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart,
Paradicsom hazájában éljen örök boldogságban!
Éljen örök boldogságban!" 

Nyergestető: 878 vagy 895 méter magasan fekvő hágó Háromszék és Csík medencecsontjai között. Egy a Csíki havasok és a Torjai-hegység között feszülő átjáró Hargita megyében, összekötő nyereg Székelyföld peremén. Vízválasztó Csíkkozmás és Kászonújfalu határán és vérválasztó az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó színhelyeként. Az élet és halál mezsgyéje volt akkor is, mikor tatár vagy török tört hazánkra épp, s akkor is, mikor a császári és cári seregek együtt keltek át a Kárpátok hegygerincén.

Nyergestető volt 1849 augusztus 1-jén a székely Thermopülé.

E napon, 1849-ben még Gál Sándor tábornok a Tuzson János alezredes vezetése alatt szolgáló 200 honvédjére bízta Nyergestetőn a Haza védelmét. Eduard Clam-Gallas osztrák tábornok vezette osztrák-orosz hadsereg ellen vívott ott élethalálharcot a 200 székely vitéz. Vereséget a legkevésbé sem ismerő székely-magyarok önfeláldozó küzdelme – ki tudja meddig – tartott volna még, ha egy kászoni származású egyén árulásának következtében az ellen a hátukba nem fér.

Maroknyian, ha maradtak még, hogy a túlélő vezérrel térjenek vissza emlékoszlopot állítani 1897 augusztusában, hogy a székely bárdok vére hullásának hírét vihesse a Kárpátok tetején. 

A nyergestetői ütközet emlékművét a honleányok adományából Poulini János csíkzsögödi kőfaragó mester készítette. Ez az emlékoszlop őrzi máig a csatában elesett hősök emlékét annak helyszínén. A szobor avatására 1897 augusztusában került sor egy nagyszabású ünnepség keretén belül. Az eseményen jelen volt a kis székely sereg vezére, Tuzson János is. 

1990 óta minden évben március 15-én népes hallgatóság jelenlétében emlékeznek meg a „székelyföldi Thermopülé” hőseiről.

Az emlékművel átellenben, az erdő szélén elhelyezkedő területre, tömegsírba hantolták el az ütközet áldozatait, akiknek emlékét többek közt számtalan kisebb-nagyobb fa- és vaskereszt, valamint sok kopjafa őrzi.

A „maroknyi székely” vitézségének emléket állít Kányádi Sándor költő Nyergestető című 1965-ös versében is, melyet joggal lehet nevezni a „szabadságharc himnuszának” is.

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.

Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
(…)

Kányádi Sándor: Nyergestető, 1965 

A Jóisten áldjon meg, drága magyar testvér! Állj meg és nézz egy pillanatra magad elé Új kenyér havának első napján, augusztus elsején. Erre a napra úgy emlékezz, hogy 165 éve zajlott a székely-magyar Thermopülé! Ne kondíts harangot, nem kell, hogy letérdelj, mikor keresztet vetsz Székelyföld felé, de állj meg és - drága magyar testvér - nézz le a földre, nézz egy pillanatra magad elé és mondd: a Jóisten áldjon meg drága székely testvér!

2014 augusztus 1-jén a 200 vitéz előtt tiszteleg minden honfi, ha buzog még bennük egy cseppnyi székely-magyar vér.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat