A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cser-Palkovics András. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cser-Palkovics András. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 29., szombat

Válasz Cser-Palkovics András polgármester úr levelére

Válasz Cser-Palkovics András polgármester úr 2015. július 23.-i levelére
(Sajó Victor elnök úrnak levél)

Tisztelt Cser-Palkovics András Polgármester Úr!

Köszönjük részletes tájékoztató levelét, amelyekből – ha az ígérettől eltérően mintegy három hónapos csúszással is, ám mégis – kiderült, hogy az általunk felvetett három fő kérdésben, a Király Napok keretében megrendezett koronázási szertartásjáték helyszínét és lebonyolítási körülményeit, a Nemzeti Sírkert és Emlékhelyen belül elhelyezett Szent Imre emléktábla és az Országzászló téren az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállítását érintő kérdésekben felvetett javaslataink egy része az Önök részéről is megértésre talált.

2014. október 8., szerda

A Fejér Szövetség elnöke már október végén tárgyalna a fehérvári Nemzeti Emlékhelyekről

 
Címzett: Cser-Palkovics András, polgármester
Székesfehérvár, Polgármesteri Hivatal, Városház tér 1.

Tisztelt Polgármester Úr!

Egy keleti mondás szerint az emberek azzá válnak, amilyen úton haladnak. Ezért üdvözlöm, hogy elfogadta a nyílt levelünkben felajánlott párbeszédet, hiszen a párbeszéd a legjobb módja annak, hogy a székesfehérvári polgárok érdekeit szolgálja.

A párbeszéd e kérdésben örvendetes fejlemény, azonban a "választások eredményétől függetlenül” javasoljuk a hivatalba lépő polgármestert is mindenképp meghívni, hogy minden érintett és érdemi döntéshozó véleménye és álláspontja is kifejezésre juthasson. Bizton remélhetjük, hogy ugyanennyire készségesen áll rendelkezésre.

2014. október 3., péntek

Fehérvár polgármestere novemberi találkozót javasol

A Fejér Szövetség küldöttsége által 2014. szeptember 30-án, kedden délután személyesen átadott Nyílt levélre Fehérvár polgármestere másnap, szerdán reggel válaszolt. A Fejér Szövetség elnökétől még nem kaptunk tájékoztatást a viszont válaszról, azonban addig is közöljük Cser-Palkovics András levelét, amelyben a választás eredményétől függetlenül egy novemberi találkozót ajánl a Fejér Szövetség Nyílt levelében érintettek részvételével.

2013. november 29., péntek

Levelesládánkba érkezett - az utolsó, Királykútra szervezett Hétvezér Est előtt másfél héttel

Fejérek a Királykút avatóünnepségén
Kedves Marika, Kedves Fejér Szövetséges Mindenki! 

Az elmúlt kedden megütközve hallottam Feritől, hogy 2014-re - a dolgok mai állása szerint - lehetséges, hogy a Királykút Emlékházból (is) "kiteszik a szűrünket".

szerkesztői megjegyzés: már nem "lehetséges", hanem "biztos", miután a "bátor" Földi Zoltán képviselő úr egyenesen a polgármesterhez futott, hogy aztán az utasítás szerint intézkedjék arról, hogy szerződésre velünk ne kerülhessen sor. Eszedbe se jusson erről a mi szűrünk, sokkal inkább az ő tehetetlen akarnokságuk. Nekünk még számtalan a lehetőségünk.!

2012. március 31., szombat

A vörös szócsőnek szélsőséges, ami természetes

A Népszabadságban a bolsik nem értik a helyzetet. Miközben megírják a tényeket, a sápítozáson kívül, hogy egy fideszes polgármester nem tartja szélsőségesnek azt a lobogót, amely a címerünk jobboldalán (szemből nézve bal) díszeleg, s ami - például - Spanyolország legmegbecsültebb királynéje (házi feladat a cikk szerzőjének: kiről is van szó?) sírján is szerepel (gyengébbek kedvéért ezt hívják árpádsávosnak), s amire büszke lehet minden magyar ember, szóval miközben sápítoznak tudatlanul, semmi értelmes kivetnivalót nem találtak a rendezvényen, ezért mi marad, hát "szélsőségeznek".

Bár az igaz- és helyesírást a szerzőnek még gyakorolni kell! Ugyanis az egyetlen kifogás, amit az igen felemelő eseménnyel szemben magából kitermel nagyon siralmas. Nem érti, hogy az általa igen szélsőségesen szélsőségesnek nevezett és nem betiltott Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalommal és a Magyar Nemzeti Gárdával hogy is mutatkozhat egy polgármester, s főként egy olyan szervezet (nevezetesen a Fejér Szövetség) által rendezett eseményen, amelynek levezetője merészelt törvényes jogaival élve szólni a Hősök terén barátaihoz, a Gárda Szövetség tagjaihoz, kik segítenek a TV és a Népszabadság tudatrombolásáról a valós életre szoktatni az embereket. S mi több, kihagyva vagy pontatlanul, sőt, a helyesírás szabályaira fittyet hányva, csupa kisbetűvel nevez meg számos - nem tudom, hogy számára szélsőséges vagy sem, de kit is érdekel (?!) - sok évtizede bejegyzett szervezetet, mint a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesületet, vagy a Magyar Kardforgatók Rendje - Honvéd Szondi György Sport Egyesületet.