A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Királykút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Királykút. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 4., vasárnap

A 750. Hétvezér Est előadója Lovas Petraskó Tamás, a Magyar Kultúra Lovagja

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Lovas Petraskó Tamás hagyományőr: A szabadság népe - történelmi küldetésünk

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
A magyar nép történetének áttekintésének, egy képzeletbeli időutazásnak a kezdetektől napjainkig szem és fültanúi lehetnek a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a 750. Hétvezér Est látogatói. Aki ezt a képzeletbeli időutazást szemünk elé vetíti – és személyesen átélt élményekkel is megfűszerezi előadását - nem más, mint a legismertebb elhivatott zempléni és bodrogközi hagyományőrző, lovas Petraskó Tamás. Petraskó Tamás – Kulturális hagyományőrző, a Magyar Kultúra Lovagja első ízben lesz a vendégünk. Petraskó Tamás korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kisrozvágy polgármestere, jelenleg pedig a gömörszőllősi Csató-bérci Lovastanya vezetője.

Magát így mutatja be röviden: „A Bodrogközben születtem, ahonnan évekig irányította Árpád fejedelem a honalapítást, népünk végleges letelepedését a Kárpát Hazában. Ennek 1100 éves évfordulóján az Ural lábaitól el-lovagoltunk Ópusztaszerig. Aztán 2005-ben a Rodostó-Sárospatak-Borsi emléktúrát teljesítettük lóháton a kuruc szabadságharc hőseire emlékezve. Az idén II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem jeles várait-kastélyait kerestük fel. Tanári pályámat "hagyományőrzőre" cserélve szolgálok ezen a sajátos "katedrán" míg a lovaim lába és saját erőm bírja.”

2026. szeptember 13., vasárnap

Dr. Szücsi Frigyes vezető régész lesz a Hétvezér Esték 747. előadója (frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Dr. Szücsi Frigyes vezető régész: Temethették-e az Árpádok egyik rokonát Fehérvár területén a 9. században?

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Dr. Szücsi Frigyes régész, muzeológus, a Szent István Király Múzeum munkatársa, az ún. avar - kései hun, vagy korai magyar?! -  és az Árpád-kor történeti korszakainak kiemelkedő kutatója, számos Fejér vármegyei ásatás vezető régésze lesz a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozata, a Hétvezér Esték 747. előadója, akit ezzel ím már ötödik alkalommal köszönthetjük a Királykút Emlékházban. Előadásának címe és tárgya: Temethették-e az Árpádok egyik rokonát Fehérvár területén a 9. században? A székesfehérvári királyi bazilika keleti külterében, 1971-ben feltárt egyik sírban az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-ház egyik rokona feküdt. A radiokarbon kormeghatározás szerint a halálára valamikor 774 és 887 között kerülhetett sor, amikor a jelenlegi tudásunk alapján a magyarok („Álmos népe”) még birtokba sem vették a Dunántúlt, hogy megalapíthassák Fehérvárt. Az előadásban a kora középkor kutatásának legújabb eredményei alapján értelmezzük ezt a meghökkentő adatot.
Dr. Szücsi Frigyes szakterülete a kora középkor (elsősorban az avar kor) régészete, valamint Székesfehérvár középkori és török kori védműveinek kutatása. A múzeum közösségi régészeti programjának egyik létrehozójaként és koordinátoraként többek között a csákberényi avar kori temetők 2019 óta zajló tervásatásainak vezető régésze.

2026. augusztus 30., vasárnap

A 745. Hétvezér Est előadó vendége Kovács József gyógykovács

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Kovács József gyógykovács: A magyar szakrális Szent Korona tüneményes örök üzenete a magyarságnak

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Kovács József (Bűvellő) gyógykovács lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési sorozata, a Hétvezér Esték 745. előadó vendége. Sokan, sokféle meg-közelítéssel írták már le gondolataikat, vagy vetették papírra, könyvek, vagy előadások formájában a magyar szakrális Szent Korona különleges történetét, jogállását, hihetetlenül kalandos történelmi megpróbáltatásait, idegen kezekbe és idegen országokba történt elhurcolását és a mindig újra és újra megtörtént csodával határos megtérését. Röviden szólva őfelsége a magyar Szent Korona életéről nagyon sokan értekeztek már. A mostani előadónk különösen aktuálisnak tartja mégis a címben rejlő előadást. Hite és elmondása szerint azt a feladatot kapta, hogy a kevesek egyikeként, a kitüntetett státuszban lévők közé tartozva, képessé és alkalmassá váljon a Szent Korona örök üzenetét a magyarsággal megosztani.

2026. május 24., vasárnap

”Eredőnk, az erdő – a fák emlékezete” a Hétvezér Est vendége Somlai Nikolett Rózsa neveléstudományi bölcsész

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Somlai Nikolett Rózsa mesterpedagógus: ”Eredőnk, az erdő – a fák emlékezete”

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Somlai Nikolett Rózsa, neveléstudomány bölcsész, szaktanácsadó, mesterpedagógus lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadássorozata, a Hétvezér Esték 731. vendége. Somlai Nikolett Rózsa több mint harminc éve dolgozik az óvodapedagógia területén. Kutatásainak és előadásainak középpontjában a természet és az ember ősi, szakrális kapcsolata áll. Korábbi előadásának szerves kapcsolódásaként tekinthetjük a soron következő előadását. Munkájában a mesék, mítoszok, szimbólumok és a zene nyelvén keresztül vizsgálja a lélek gyógyulásának lehetőségeit, valamint azokat az ősképeket és belső mintázatokat, amelyek ma is összekötik az embert a természettel és a transzcendens világgal. Kiemelt kutatási területe az Istenanya-kultusz szimbolikája és hagyományvilága, valamint az természethez, a természetfeletti világhoz, a szakrális tájhoz, az erdőhöz, fákhoz és a női princípiumhoz kapcsolódó ősi tudásrétegek feltárása. 

2026. január 2., péntek

Ha Újév és első kedd, akkor Újévi Hungarikum koncerttel szolgál a Hétvezér Est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Kremnitzky Géza és Mudris Anett: Újévi Hungarikum koncert

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók! 
 
Immár másfél évtizedes hagyományt folytatva a 2026. évben is 
Kremnitzky Géza és Mudris Anett Újévi Hungarikum koncertjével nyitjuk meg  a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának 2026. évadját a 712. Hétvezér Estjén.
 
Vízkereszt napján tehát a Hungarikum együttes dalestjével folytatódnak a Hétvezér Esték a Királykút Emlékházban.
Fehérváron talán nincs is olyan ember, aki ne hallott volna róluk és ne hallgatta volna Anett patak-forrás tiszta, csengő énekhangját különféle furulyák hangjával ötvözve, vagy Géza húros hangszerein felcsendülő bravúros játékát, sajátos, rá jellemző orgánumával, hangszínével, mégis álljon itt egy rövid összefoglaló, amit a Hungarikum Együttesről tudni kell:
A 2010-ben alakult székesfehérvári Hungarikum együttes archaikus magyar népzenei dallamokat ötvöz modern, egyedi hangszereléssel megteremtve azt az egyedi „Hungarikum” stílust, amely a "fejéreket" is rabul ejtette.  Sajátos hangzásvilágukat a népdalok, népdal-feldolgozások, istenes énekek, saját dalok és vers-megzenésítések jellemzik – nagy tanítóik szellemiségében érlelt - letisztult formában és mai hangszerelésbe öltöztetve.
 
Koncertjeiken olyan változatos hangszereket szólaltatnak meg, mint a gitár, a benjitar, az ukulele, a mandolin, az ír bouzouki és különféle furulyák. 2024 októberében a Zene világnapja alkalmából a zenekar megkapta a rangos Fricsay-díjat (Székesfehérvár zenei díját) . 

2025. február 16., vasárnap

A Hétvezér Esték 670. előadója, v. Joó Katalin lovagdáma, gyógypedagógus, tanár, író - könyvbemutató a Királykút Emlékházban

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
v. Joó Katalin gyógypedagógus, tanár, író: Ősmúltunk és eredetünk Maya fátyla mögött - könyvbemutató előadás

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

v. Joó Katalin gyógypedagógus, tanár, író, szellemtan- és őstörténet kutató, a Szent György Lovagrend lovagdámája, a Történelmi Vitézi Rend Ezüst Nemzetvédelmi Keresztje Vitézi Ékítményekkel kitüntetettje, a Pilisi Lélekigazító Szellemi Képző és Gyógyító Műhely alapítója  lesz  a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 670. előadója. Az Ősmúltunk és eredetünk Maya fátyla mögött című könyvbemutató előadásának keretében legújabb kutatási eredményeit ismerhetik meg látogatóink, melyet követően a korlátozott példányszámban megjelent köteteinek - közöttük a fenti című könyvének - vásárlására és dedikálására is mód nyílik.

2024. december 1., vasárnap

Az első adventi Hétvezér Est vendégei Fejes Zsolt és Dr. Diószegi Szabó Pál - várakozzunk együtt a közeledő ünnepre

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Fejes Zsolt és Diószegi Szabó Pál: Adventi versek és dalok, zenével és színes történetekkel
 
„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra,
Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb,
mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
(Pilinszky János)
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
E hét vasárnap gyújtottuk meg az első adventi gyertyát, s nyitottuk meg szívünkben-lelkünkben a várakozás fényforrásait. Közeledik a téli napforduló, a remény, az újjászületés ősi ünnepe, hogy három nappal azután újra bizonyossá válhassék a "feltámadás", az "újjászületés" ígérete, az egyetemes várakozást megtestesítő Karácsony ünnepe. Régi hagyományt követve zajlik ilyenkor minden Hétvezér Est. A minden előadóestés gyertyagyújtás ezúttal nem csupán nemzeti, de egyetemes is lesz.

Fejes Zsolt, a 48-as Egyetemi Könyvkiadó tulajdonosa és vezetője, valamint Diószegi Szabó Pál költő, irodalmár lesznek a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 662. előadó vendégei.

Ahogy Nagykarácsony előtt a gyertyák meggyújtásával egyre nő a világosság, a szívekbe is fényesség költözik, közeledik Krisztus születésének napja. A várakozás idején sokaknak fontos, hogy magukba tekintsenek, elcsendesedjenek, ugyanakkor megnyissák szívüket a körülöttük lévők felé is - ezektől lesz igazán meghitt a szeretet ünnepe. Ezt a felkészülést teszi még szebbé, ünnepélyesebbé ez a Hétvezér Est, meghívott előadóink jóvoltából adventi versekkel, történetekkel, dalokkal és zenével.

2024. július 22., hétfő

A magyar nemzet és állam őseredetéről tart előadást Dr. Tóth Máté energiajogász a 645. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Dr. Tóth Máté jogász, író: Primordiális népiségünk: a magyar nemzet és állam őseredeti valósága
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Dr. Tóth Máté jogász, író, egyetemi oktató, gazdálkodástudományi PhD, LL.M. (Boston, Suffolk),
energiajogász, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéd, a Magyar Energetikai Társaság alelnöke, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságának vezetője lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 645. előadója.

A köztévéből is ismert népszerű előadó által elindított ún. primordiális iskola meggyőződéssel bizonyítja, hogy az állam, a nemzet, valamint a rend, a jog keretei őseredeti, vagyis primordiális tartalmaink. Ez azt jelenti, hogy nem modernkori „huncutságokról”, valamiféle visszavetített, önkényes társadalmi konstrukciókról van szó, hanem természet szerint szövődő, a belátott emberi történelem kezdetéig visszanyúló, újra és újra megképződő elemi jelenségekről. Tanulságos ezt eredőiben is megvilágítani a primordiális magyar államiság, a X. századi magyar állam valóságán, hiszen a magyarság már István király előtt is államot alkotott, nem is akármilyet! Másrészt szükséges és hasznos erről beszélni azért is, mert a nemzet, állam, jog, társadalom alapvető intézményei ma átfogó támadás alatt állnak, ezért újra meg kell találnunk, egyúttal meg is kell védenünk az alapfogalmainkat.

2024. július 15., hétfő

A titkos Magyar Függetlenségi Mozgalom alapítójára, Szent-Iványi Domokosra emlékezünk özvegye jóvoltából a 644. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Szent-Iványi Ágnes: Szent-Iványi Domokos és a titkos Magyar Függetlenségi Mozgalom
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Szent-Iványi Ágnes, a hajdani Magyar Függetlenségi Mozgalmat alapító
Iklód-szentiványi és gálfalvi Szent-Iványi Domokos (Budapest, 1898. április 28. – Heidelberg, 1980. július 19.) magyar diplomatának, a második világháború alatti Magyarország egyik meghatározó alakjának özvegye,  lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 644. előadója.
 
Budapesten született, ám Bácskában nevelkedett, majd a heidelbergi egyetemen történelem és politika tudomány szakon diplomázott előadónk, az 1992-ben alapított Magyar Atlanti Tanács tagjaként és első főtitkáraként kezdte meg közéleti pályafutását Magyarországon. Előadásában azonban nem a mai, avagy napi politika kap szerepet, hanem hajdani férjére, Szent-Iványi Domokosra és munkásságára emlékezik. Az előadás részben korábbi előadónk, Dr. Hantó Zsuzsanna szociológus, történész "A Koszorús-akció 80. évfordulója" című előadásának folytatását, s az akkor felidézett háborús korkép kiterjesztését ígéri. 

2024. július 1., hétfő

Koszorús Ferencre emlékezünk hősi tettének 80. évfordulóján

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Dr. Hantó Zsuzsanna szociológus, történész: A Koszorús-akció 80. évfordulója
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Dr. Hantó Zsuzsanna
szociológus, történész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke, a Kommunizmus bűnei alapítvány tagja lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 642. előadója.

80 évvel ezelőtt, 1944. július 6-án egy megszállt ország eredményesen szállt szembe a zsidóságra vonatkozó náci törekvésekkel. Horthy Miklós magyar kormányzó „a tengelyhatalmak egyetlen vezetője - írta Cvi Erez izraeli történész, aki Antschel László néven 1932-ben Budapesten született -, aki katonai erőt vetett be a zsidó deportálások megfékezésére. Dokumentált tény, hogy a Budapestről történő deportálások megelőzéséhez vezető események sorozatában július 2-a döntő nap volt. Horthy megkerülve saját megbízhatatlanná vált vezérkari főnökét, a hozzá hű erők segítségével hiúsította meg a magyar nácik puccskísérletét. Ez a manőver sikeresen semlegesítette a zsidók elszállítására elszánt embereket és nagyban segítette Horthyt abban, hogy leállítsa a deportálásokat.”

2024. március 4., hétfő

A Fejér Szövetség és a Fejér MAG Egyesület Nagygyűlése - Tabula Rasa

Meghívó

a
Fejér Szövetség Nagygyűlésére
és annak keretében a
Fejér MAG Egyesület Közgyűlésére
a Királykút Emlékházba

(8000 Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
2024. március 9-én (szombaton) 15:00 órára

Amennyiben a Fejér MAG Egyesület 2024. március 9-én 15:00 órakor nem szavazatképes, akkor az

Ismételt Közgyűlés
ugyancsak a Királykút Emlékházban
2024. március 9-én 16:00 órakor kezdődik,
amely Közgyűlés a létszámtól függetlenül döntésképes.

A Nagygyűlés és a Közgyűlés – minden érdeklődő számára nyitott – nyilvános, arról jegyzőkönyvi és tájékoztatási felvétel is készül.

Napirend:
  1. Tagnyilvántartás szerinti regisztráció, a Fejér MAG Közgyűlés szavazat képességének és kezdetének megállapítása – a Nagygyűlés (amennyiben az Egyesület szavazatképes, a Közgyűléssel együttes) megnyitása.
  2. A FEJSZE Nagygyűlés és a Fejér MAG Egyesületi Közgyűlés tisztviselőinek megválasztása (levezető elnökök, szavazatszámlálók, jegyzőkönyvvezetők, hitelesítők)
  3. Tagsági ügyek: új szövetségi és egyesületi tagok felvétele, illetve kötelezettség mulasztás miatt tagok felfüggesztése, kizárása (minden résztvevő véleményt nyilváníthat, új egyesületi tagok az egyesületet érintő döntésekben is részt vehetnek)
  4. A Fejér MAG Egyesület beszámolója a FEJSZE Nagygyűlés keretében (egyesületi elnöki vetített beszámoló a tevékenységről és a pénzügyekről) és döntés a beszámolóról és a következő évi költségvetésről.
  5. FEJSZE és Fejér MAG Egyesület tisztviselőinek jelölése és választása (FEJSZE elnök, társelnökök, Fejér Szék tisztviselők, illetve a Fejér MAG Egyesület elnöke, alelnöke, titkára, felügyelő bizottsági tagjai) - előterjesztők a tagok
  6. Egyebek: 
    • Székely Szabadság Napja megemlékezés és a Vértes79 Emléktúra
    • súlyos megyei föld- és vízügyi kérdésekkel kapcsolatos teendőink
    • viszonyunk az országos civil összefogás kezdeményezésekhez (3V, EEM)
    • szerepünk az ezévi helyhatósági választásokban
Összetartással és bizalommal az ősi erényben a Fejér Szövetség elnöksége nevében:
Dr. Boór Ferenc elnök – társelnök
Fejér MAG Egyesület – Fejér Szövetség


Kapják:
Fejér Hírlevélhez csatolt melléklet: frissített Fejér Tagdíj nyilvántartás (melyben az előzőhöz képest ? jelek közötti elmaradásként szerepelnek azok is, akiknél az előző nyilvántartásban 0 szerepelt, mert már rég, vagy ritkán találkoztunk, vagy bizonytalannak láttuk a folytatást)

2023. október 29., vasárnap

Hat év után újra Born Gergely lesz a vendég (ELMARADT, november 21.-re halasztva)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Born Gergely tanár, magyarság kutató: Szakrális helyek
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Born Gergely tanár, magyarság kutató, a szakrális népművészet és magyar műveltség tanítója lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 616. előadója.

Előadónk nem először szerepel a Hétvezér Esték programján, azonban bő hat év telt el utolsó előadása óta, holott 2015 és 2016-ban egy emlékezetes, három részes előadás sorozatban mutatta be a magyar néptánc szakrális jegyeit A magyar néptánc titkos üzenete címmel.

Ezúttal, ha nem is a magyar néptánc és népzene, de most is a szakralitás áll mondandója középpontjában, amelyet - az eddigiek alapján bizonyosra mondható, hogy - rendkívül plasztikusan, egyedi előadásmódban, meglepő összefüggéseket feltárva, mégis közérthetően ad elő az októberi utolsó Hétvezér Estén.

Ajánljuk figyelmükbe a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2023. év Őszhó - Mindszent - Magvető - október havának 31. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Born Gergely régész-történész
Szakrális helyek
 című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2023. szeptember 17., vasárnap

610. Hétvezér Est a hagyományos magyar egészségügyi műveltségről

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Bernád Ilona szülésznő: Népi egészségkultúránk alkalmazása - a természetes születés hatása családjainkra, nemzetünkre, immunitásunkra

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Bernád Ilona szülésznő, néprajzos szakíró, természetgyógyász lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 610. előadó vendége.
Előadónk anyaként és egyben nagyanyaként gyakorolja hivatását. A népi orvoslást a családból tanulta és fiatal szülésznőként hamar felismerte, hogy sokezer éves tapasztalatainkat nem alkalmazzuk sem a gyógyításban (egészségügy), sem a gyermekeink könnyebb, komplikációmentesebb világrajövetelében, a baba anyához és ezáltal a nemzethez való kötődésének megsegítésére. Fiatal korától néprajzot, természetgyógyászatot, hagyományos orvoslásokat tanult, majd elindult azon az úton, amely során a teljes Kárpát-hazában és Moldvában összegyűjtötte az egész embert szemlélő (holisztikus) népi gyógyászatot, a magyar szellemiségű, lelkiségű bábaságunkat, melyet harminc éve folyamatosan közzé tesz és igyekszik megtanítani a fiataloknak, középkorúaknak.

2023. augusztus 6., vasárnap

Nagyboldogasszony napja előtt egy héttel a Boldogasszony misztériumáról szól a Hétvezér Est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Dr. Varga Tibor jogtörténész: Boldogasszony misztériuma

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Dr. Varga Tibor jogtörténész, a Szent Korona Országáért Alapítvány alapító elnöke lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési sorozata, a Hétvezér Esték 605. előadója Nagyboldogasszony napja előtt éppen egy héttel, augusztus 8-án, kedden a Királykút Emlékházban.

"Magyar szempontból különös hónap az augusztus. Hiszen ebbe az időpontba esik a nándorfehérvári diadal évfordulója és emlékezetét őrzi Urunk színeváltozásának ünnepe is (augusztus 6.). Nagyboldogasszony mennybe felvétele és az országfelajánlásnak öröksége (augusztus 15.) is ekkor válik édességes valóvá. Szent István király fényességes napja (augusztus 20.) szintén ennek a hónapnak az ajándéka. S akkor még nem is soroltam fel minden magyar vonatkozású eseményt ebből az időszakból." - olvasható (az alábbi képek kíséretében) Dr. Varga Tibor beharangozójában.

Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2023. év Nyárutó - Kisasszony - Új kenyér - augusztus havának 8. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Dr. Varga Tibor jogtörténész
Boldogasszony misztériuma
című előadására

FIGYELEM! Egy hét múlva:
 
2023. augusztus 15-én (kedden) 17 órakor
és kegyeleti szertartása a hajdani koronázó templom "Romkert"-jében!
 
Nagyboldogasszony ünnepnapja Hétvezér Est szünnap, azaz nem lesz előadás a Királykúton, helyette szívből ajánljuk mindőnknek a részvételt a kegyeleti szertartáson.

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2023. július 3., hétfő

601. Hétvezér Est: az "Isten, haza, család" mottó a liberalizmus ideológiájának tükrében

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
v. Tóth István: Isten, haza, család és a liberalizmus

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

2023. június 27-én a Misztrál trió akusztikus koncertjével a Zichy ligeti zenepavilonban, azaz valóban különleges és rendkívül felemelő Ünnepi Hétvezér Estével nyitottuk meg  előadás sorozatunk 15. évadját. S, amint a Fehérvár TV összefoglalójában is elhangzott, a sorozat töretlenül folytatódik.

v. Tóth István, a kaposvári Szent Korona Egyesület alapítója lesz a soron következő, 601. Hétvezér Est vendége. Előadónk ím már több alkalommal szerepelt a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozatának programján.
 
 
A kaposvári közösségi élet egyik meghatározó alakja szerint a jövő legfontosabb feladata a magyarság megőrzése" - amint a Fehérvár TV archívumában található korábbi felvétel feliratában is szerepel.
 
v. Tóth István az évszázadok alatt újra és újra hangsúlyos magyar nemzeti mottóként idézett "Isten, haza, család" központú történelmi szemléletet állítja szembe a "liberalizmus" ideológiájával. Rendkívül aktuális, életbevágó kérdések és válaszok, amire látogatóink, vendégeink ezen az estén is számíthatnak.
 
Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Nyárhó - Szent Jakab - Áldás - július havának 4. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) 
v. Tóth István
Isten, haza, család és a liberalizmus
című előadására

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2023. június 11., vasárnap

Az 599. Hétvezér Est előadója Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester: Bőrbe szabott lovas magyar lélek

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester (technikus), okleveles kézműves, a dinnyési Várparkban rendszeresen kiállító népi iparművész lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 599. előadó vendége.

Előadónk lőszerszámot díszítő sallangokat és a sallang motívumok felhasználásával használati tárgyakat készít fekete és natúr színben. Különlegesen szép és eredeti lószerszám dísz a sallang. A sallangokat keletkezésük idején nem díszként alkalmazták, hanem a lovak megvédésére a legyek ellen. A magyar lószerszámok fejlődésével tökéletesedtek, díszesebbé váltak.
 
A múlt század elején már csodás sallang kultúrával rendelkeztünk, amelyhez hasonló a világon sehol sem található. Fonot, kivágott, hasított és posztó sallangokat ismerünk múltunkból. A fonott sallangok a legmagyarosabb, legeredetibb kellékek. Családi hagyományra alapozva fonott sallangokat készít előadónk teljes egészében kézműves technológiával. Több, mint 40 éve, 1979 óta van a szakmában, tárgyait a Népi Iparművészeti Tanács zsűrizte.
 
Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Nyárelő - Szent Iván - Napisten - június havának 13. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) 
Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester
Bőrbe szabott lovas magyar lélek
című előadására

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est,
amely alól most kivételt a jövő heti előadás időpontja, 2023. június 20. képez, amikor a dinnyési Várpark alkotójának vendégeként látogat a Hétvezér Esték rendezősége, törzsgárdája és a Fejér Szövetség küldöttsége a Várpark Skanzenbe, Dinnyésen.

FIGYELEM!
2023. JÚNIUS 27-én 18:00 órától
a Zichy liget Zenepavilonjába

várjuk vendégeinket a 15. évad nyitóelőadására,
AZ ÜNNEPI 600. HÉTVEZÉR ESTRE

A MISZTRÁL EGYÜTTES KONCERTJÉRE

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2022. november 6., vasárnap

Hétvezér Est az '56-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlásról

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Spišák Monika történész: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Spišák Monika történész,
a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának külsős tudományos kutatója lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Est 571. előadó vendége.
 
Előadónk történész-művészettörténészként végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, s mint PhD hallgató folytatta tanulmányait, s éppen doktori disszertációján dolgozik. Szakterülete az 1945-1989 közötti magyar politika- és társadalomtörténet. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatójaként az 1945 utáni koncepciós perek és az '56-os forradalom utáni  megtorló perek feldolgozásában vállal szerepet.
 
Nem véletlenül választottuk ezt az előadást az 1956-os forradalom leverésének évfordulós napjaira, hiszen a szovjet megszállás november 4.-i kezdetétől még napokig, így az előadás napján, november 8-án is halálos áldozatokat követelő súlyos harcok folytak Budapest utcáin. A szörnyű megtorlás időszaka pedig ezután vette kezdetét hazánkban, melynek részletei máig sem teljesen ismeretesek, főként a közvélemény számára nem nyilvánosak. Ezen a Hétvezér Estén az 56-os megtorlás áldozataira is emlékezünk, miközben előadónk legfrissebb kutatási eredményeibe is betekinthetnek a Hétvezér Est látogatói.

Ajánljuk az előadást, egyben a Hétvezér Esték 2022. év novemberi programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
 2022. év Szent András - Enyészet - november havának 8. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Spišák Monika történész
Az 1956-os forradalom utáni megtorlás
című előadására.

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est! 

A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata