A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 23., szombat

Áldott Szeretetteljes Kerecseny-Karácsony Ünnepet

Halasy-Nagy Endre szerint karácsony szavunk a Kara asszony - sötét asszony, fekete asszony - szóösszetételből származik, amely az év legsötétebb napjára utal. A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal hozva a Nap madarakat, a kerecsensólymokat. Ekkor röptették fel őket először a levegőbe, a táltosok áldása után. Ezt nevezték Kerecseny ünnepnek, amelyet később betiltottak a táltos vallással együtt.

"A Karácsony ünnepe az ősi hitvilág legnagyobb napjai közé tartozott, éppúgy mint a kereszténységnél az ige megtestesülésének... megemlékezése. A táltos perek folyamán sokszor felbukkan a vallató kérdés a pogány magyarság ünnepeire vonatkozólag, sokszor pedig a tanúvallomások egy-egy elejtett mondata világít rá a Karácsony fogalmára... Így vallotta 1245-ben Dala fia Undo perében Rufus segesvári polgár: Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják. Obol várjobbágy szavai szerint pedig: Ekkor (Karácsonyról van szó) a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait, amiket a táltosok megáldanak... Kisszer Mihály szerint: A régi-hitűek Urunk születése napján tartják a sólyom ünnepét... Ágota özvegy Ithe táltosról vallja a következőket: Amikor Karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti, szokott énekelni és buzdítani azt ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja... Boksa táltos védelmére felsorakozott tanúk egyike, egy bizonyos Kozma a következőket mondja: A solymárok ünnepén, amelyet régi nyelven Karácsonynak neveznek." (Jegyzőkönyv részlet Fehér Mátyás Jenő Középkori magyar inkvizíció című könyvéből.)

Néprajzi és történelmi könyvekben keresgélve hasonló adatra sokáig nem találtam, olyan sikeresen tüntették el a hagyományból ősvallásunkat. De a nép emlékezete megőrizte őseit, akik évezredek távolából szólnak az őket kereső és tisztelő utódokhoz. Így rábukkantam Tarisznyás Márton néprajzkutató: Gyergyó történeti földrajza (Akadémia Kiadó, 1994.) című könyvében a Kerecseny Ünnep töredékeire, maradványaira a Ditrói madáreresztés című fejezetben. A népszokás szerint a gyerekek karácsony előtt sok verebet fognak, majd az éjféli misén a templomban szabadon eresztették őket. Ez a szokás még 1912-ben az új templom felszentelése idején is élt. Madármise elnevezéssel Székelyszentkirályon is fennmaradt. Bár e szép hagyományt sikerült elsorvasztani és kerecsensólymok helyett verebek szállnak fel, teljesen elpusztítani mégsem lehetett, karácsony szavunk pedig megtartja emlékét.

Ezért az éjféli misén, vagy bárhol legyünk is ezekben az órákban, röptessünk fel lelkünkből sólyomként egy imát őseinkért, Magyarországért, önmagunkért.

Friedrich Klára - Szakács Gábor (Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás)
 
Áldott Szeretetteljes Kerecseny-Karácsony Ünnepet!
 
Fejér Szövetség

2020. január 22., szerda

Csak magyar út, azaz a magyar út járható

https://www.fehervartv.hu/video/index/29928
A Fehérvár TV tudósítása a 493. Hétvezér Estéről a képre kattintva megtekinthető
Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2017. július 3., hétfő

Szabadság vagy boldogság?

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Ludányi Horváth Attila: Gyorsuló idő - Kérdezz – felelek  

Ludányi Horváth Attila közgazdász, nyugdíjas külügyminisztériumi elemző, egykori kolozsvári konzul , aki már három alkalommal volt a Hétvezér Estek vendége, ismét ellátogat Székesfehérvárra, hogy a 374. Hétvezér Est közönségével találkozzon. Gyorsuló idő (Kérdezz – felelek ) az est címe, amely tömör megfogalmazása az est lényegének. A gyorsuló idő utalás arra, hogy az emberiség, ha gyökeresen és nagyon gyorsan nem változtat, azaz nem hagy fel a természet, az élő környezet ilyen mértékű pusztításával, kizsákmányolásával, akkor belátható időn belül beteljesíti önnön kipusztítását. Mi az az értékrend, amely mentén képesek leszünk összefogni és változtatni?  Vallja, hogy eljött az idő a gyökeres változásokra, változtatásokra.

2014. augusztus 11., hétfő

Gázában romokban a lét, ember (nem kő) pusztul ott, nem kevés

http://www.youtube.com/watch?v=MQjlojMdGFs
A felvétel a képre kattintva megtekinthető
Egy levelesládánkba pottyant üzenetet továbbítunk. Minthogy a levél azonban egy olyan beszélgetést tartalmaz, amelynek valóságos megtörténtét ellenőrizni nem tudhatjuk, úgy véltük azzal tesszük teljessé, ha egy ellenőrzötten valós eseményt rögzítő felvételt teszünk mellé. S a beszélgetésről meg mindenki maga döntse el, hogy megtörtént-e, megtörténhetett-e, megtörténhetik-e avagy egyáltalán megtörténhetnék-e! A legvégén.

A táltos és a rabbi...


2009. december 19., szombat

Szeretet Fény-Kép Kiállítás Országos Nyitó Rendezvénye





Civil összefogás, béketeremtés, az Új Világ FÉNY-Magja születik meg!

Az ország színe-java elhívása történik meg ebben a találkozóban.

SZER-ETET-TELJES nap ez !

A magok, fénykörök találkoznak, kapcsolódnak a szent szeretet által. A találkozó az elfogadás, és egymás hitének tiszteletben tartása jegyében zajlik. Ősi zeneszerszámok, melyek ősi ritmusok, dallamok megszólaltatására alkalmasak, jelen lehetnek, szólhatnak.

Ez a találkozó egy szeretetteljes FELAJÁNLÁS mi magunknak és Istennek. A kiállítás, a munka, az étel-ital, és a pénzbeli adományok egyaránt - az Oltárra való felajánlások.

Szeretettel várunk mindenkit, aki valóban szeretetben-egyet - értésben-egységben-pozitív teremtéssel kívánja tölteni a szent szeretet ünnepét.

Kérjük, terjesszék , szóban, írásban emailben tovább küldve, honlapokra, fórumokra feltéve, hogy minél többen jelen legyünk.
A rendezvény 2009. 12. 20-án 14.30-kor Székesfehérváron kerül megrendezésre. Kérjük, ételt, italt hozzatok magatokkal és melegen öltözzetek fel!

Helyszín: Székesfehérvár, Csucskai u. 18.
A Téglagyár,Park Center, közötti útról jobbra az első utca


Nagyobb térképre váltás



Szervezők:
Három Láng Alapítvány
Magyarok Szövetsége Fejér Megyei Csoport
Felelősen a Közösségért Civil Összefogás

Mindenkit szeretettel várunk!

2009. április 1., szerda

Mindenkinek!

Adjon Isten!

A Magyarok Szövetsége szakrálisan is szeretné megalapozni saját és nemzetünk működését. Ezért az alábbi felhívást tesszük közzé:

"Felhívás mindazokhoz, akik szeretnék növelni a Magyarok Szövetségének SzívTudatosságát!

Április 9-én szeretnénk összehívni mindenkit, aki úgy érzi, hogy a Magyar Nemzet Egy(es)ségéért közösségben kíván munkálkodni. Minden szakrális tevékenységet folytató magyar embert szeretnénk ezúton megszólítani. Kérem, hogy aki részét kívánja venni a Nemzet lelki-szellemi emeléséből, az valamilyen úton jelezze ebbéli szándékát a feherlofia.szer@gmail.com címen április 5. déli 12 óráig!"

Ezúton kérek szeretettel minden címzettet, hogy a lehető legszélesebb körben legyen SZÍVes ezt a felhívást tovább küldeni, terjeszteni, és amennyiben lehetőségük van rá, honlapjaikon is közzé tenni!

Április 9-én egy találkozó alkalmával szeretnénk EGYben látni minden Égbe kötött Föld-i Egy-Ént, aki képes és hajlandó EGYütt működni. A találka pontos helye és időpontja szervezés alatt, erről pontosan ápr. 5. után küldök levelet azoknak, akik most válaszolnak. (Akinek csak telefonos elérhetősége van, az azt is jelezze!)

A Szövetség újjá éled Mennyben és Földön egyaránt - kérem ehhez segítségüket.

Köszönettel:

Jámbor Krisztián Imre

2009. március 23., hétfő

Üzenet

Kedves Barátaim!
Magyarok Szövetsége tagok!

Csak hiszitek, hogy véletlenül történtek március 21-én éppen azok a dolgok, melyek még a ti figyelmeteket is elterelhetik a lényegről!
A lényeg nem az, hogy ki a kormányfő, hanem hogy van-e közélet! Morvai Krisztina sem vonzott többet aznap este Székesfehérvárról, pedig elutazni sem kellett ahhoz, hogy meghallgassák az emberek (pedig mára már tudja mindenki, hogy jó ügyet képviselt és képvisel )- s ne feledjétek, hogy vérbeli civil, attól még hogy egy pártot segít felemelkedni ugyanúgy, mint mi a szövetséget!

Meg kell szólítani minden embert a szövetséggel, mert valóban 1 millió ember kell ahhoz, hogy a valódi rendszer változásnak legyen esélye!

Nincs ok szomorúságra. Jelenleg pontosan ennyien vagyunk. Volt velem 4-5 ember, aki még nem tagja a szövetségnek, sőt, 2 még hallani sem hallott eddig róla, s ez utóbbi kettő napok múlva köztünk, lesz, ha már nincsen!

1. Legyetek büszkék arra, hogy több ezer ember minden támogatás nélkül egyszerre mozdult és csak a szeretet és összefogás mozgatta!

2. Nincs ma olyan párt, amelyik csupán levelezéssel ennél több embert mozgatott volna meg és vitt volna Budapestre.

3. Folytatni kell a legfontosabbal: nyitott fórumok és vásárok szervezése, hogy minél többen kapcsolódjanak a szövetségünkbe! Ez a legfontosabb teendő!

4. Teljesen világos, hogy azt kell elérjük, hogy elegendő; tömeges erő álljon az Öregek Tanácsa mellé, hogy bármily csűrés-csavarás történnék is a parlamentben zajló antiközéletben=politikában a történeti alkotmányt ki tudja harcolni a Magyarok Szövetsége! Ehhez több csatlakozó ember kell, és erre jó mérce, hogy hányan vállalják a levelezési kapcsolatot az MSZ csoportokban.

5. Közélet csak közéleti emberekkel lehetséges, akik napi kapcsolatban állnak és TV és Rádió nélkül is mozdulnak, ha szükséges! Ebben már sokkal jobb az MSZ, mint gondolnátok!

Alig ismerjük egymást és mégis naponta találkozunk. Haladni kell. A durranás pedig akkor lesz, ha eljön az ideje!

Áldás mindőtöknek, akik ott voltak vagy sem a téren, de olvassák a leveleket! Lehet, hogy legközelebb ti pótoltok minket.

Hit, Remény és Szeretet!

Ferenc (az öreghegyi)

2009. március 19., csütörtök

Böjte Csaba atya levele

Hogyan tovább? Nemcsak a részvények esnek, meg az árfolyamok, hanem mintha a világ nagyhangú elöljárói is elcsendesedtek volna. A politikusok elbizonytalanodtak, a bankárok sokkal visszafogottabban nyilatkoznak.
Talán ez nem is volna baj, az a szomorú, hogy az emberiség nagy tömege, a holnaptól, már nem a jót, nem szép álmaik beteljesedését várják, hanem reményvesztetten félnek az eljövendő napoktól, mely nagyon sokak szerint csak munkanélküliséget, háborút, összeomlást, anarchiát, pusztulást fog hozni.

Félünk, mert szinte kitapintható, ahogy napról napra párolog, vékonyodik el az embertársainkban, a közintézményeinkben vetett bizalmunk, hitünk. Elillan az összetartozás kellemes érzése, az, hogy együtt jobb, könnyebb, szebb ez a világ. Elmagányosodunk, bezárkózunk, félünk egymástól és sok mindenben megtorpanunk! !!

Igen biztos, hogy a világunk GDP-ben mért rohanása megtorpant. De talán ismerős a kis nyuszi és a teknőc párbeszéde? A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de
a cammogó teknőc egyre csak azt mondja, hogy: te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk! De miért lenne jó - kérdi a nyuszi - hogy lassan megyünk. Mert nem jó felé megyünk - jön a csendes válasz a teknőctől!

Megtorpant a világunk, de nem is baj, - mondom fél szájjal - mert talán nem jó felé mentünk. Nem hiszem, hogy nekünk még több autóra, és csillogó- villogó ruhára, lim lomra, elektromos kütyüre lenne szükségünk. Jó lenne most egy csendes, visszafogott séta. Úgy gondolom, hogy mindannyian arra vágyunk, amit a betlehemi barlang jelképez, arra amit a Mária karjaiban simuló kisgyermek mosolya jelent: Biztonság, szeretet, egymást átkaroló jóságra van szükségünk! Mária figyelő, egy életre kimondott alázatos igenjére, Szent József megbízható férfiúi hűségére, ki a nem vér szerinti gyermekére is gondoskodó jósággal tekint. Nekünk ma a család melegére, megértésre, elfogadásra, a ránk ragyogó tekintettel felnéző kisdedekre van szükségünk.

És mindezt miért csak fél szájjal mondom? Az biztos, hogy nem azért, mert nem hiszek a názáreti csendes, örömteli családi élet világot megújítani tudó erejében. Hiszem, hogy mindaz, mi igazán értékes az életünkben, mi az embert emberré teszi, azt nem tudja elvenni tőlünk a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, melyek országainkat érinti. Családod, barátaid iránti őszinte szeretetedet, azt, hogy gyermekeiddel vidáman elmenjél kirándulni, vagy egy zimankós este leüljél sakkozni, römizni, azt nem tudja senki elvenni tőled. Azt, hogy egy jó sörre barátaiddal leülj és egymást férfiasan ugratva elbeszélgessetek, gondolom megteheted, még ha nem is dübörög a gazdaság.

Azért vagyok visszafogott, mert a szabad akaratú ember, félelmében, a pánik hangulatban nem biztos, hogy ezt a csendes, visszafogott, természethez, önmagához, családjához visszavezető utat fogja választani. A harmincas évek elején kipattanó gazdasági világválságra se ezt a választ adták a népek vezetői. A hatalomért, és annak megtartása érdekében, óriási kölcsönöket vettek fel, újból felpergették a termelést, a fogyasztást, és beindultak a hatalmas fegyvergyárak, a háborús gépezetek, és az emberiséget belesodorták a második világháborúba. Az anyagiak szorongatásából hihetetlenül gyorsan kinőttek a mindent elsodró, kegyetlen jobb és baloldalú diktatúrák.

Nem jó felé mentünk, a termelés, fogyasztás mókuskereke már nagyon gyorsan pergett. Hiába volt mindenféle szerződés a fenntartható világról, mi egyetlen gyárat se, sőt egyetlen villany égőt sem kapcsoltunk volna ki, ha lenne vevő, az előállított termékekre.

Megtorpantunk, hogyan tovább? Alázatos imádkozó lélekkel kérem az Urat, hogy a názáreti csendes élet mellett tudjunk dönteni. Krisztus mutatja nekünk a kétezer éves utat, a szeretet útját. Képesek vagyunk a mindannyiunkat boldoggá tevő szeretet mellett dönteni, vagy világunk újból a gonosz lélek játékszere lesz? Van megoldás, kiút, és lelkünk mélyén érezzük, látjuk is ezt az utat. Merjünk külön külön is, de együtt és a jó szándék által vezetett őszinte szeretet útja mellett dönteni, nem feledve azt, hogy bármi is történik körülöttünk, az nem jogosít fel bennünket arra, hogy letérjünk erről az útról, melyen kívül minden más csak pusztulás, szakadék.

Testvéri szeretettel, Cs. t.