2010. augusztus 12., csütörtök

Meghívó sajtótájékoztatóra


Tisztelt Polgármester Úr és megyei önkormányzati tisztviselő Hölgyek és Urak!

Értesítjük Önöket, hogy a 2010. augusztus 4-én, Székesfehérvárott Fejér Szövetség néven megyei felsőházi szövetségre lépett és közös Nyilatkozatot tett szervezetek (mozgalmak, egyesületek, alapítványok) sajtótájékoztatójának helyszíne megváltozott.

Ezúton hívjuk meg Önöket a

2010. augusztus 13-án 13 órától a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház
Szent László termében tartandó sajtótájékoztatónkra
,
melynek keretében ismertetjük a Fejér Szövetség helyhatósági választásokkal és a megyei önkormányzatok működésével, az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításával kapcsolatos álláspontját.

A tervezett program:
1300 Koszorúzás a királynék táblájánál és szövetségi kézfogás
1320 Sajtótájékoztató a Szent László teremben:
1.      Dr. Boór Ferenc: A Fejér Szövetségről, mint Fejér megyei Felsőházi Szövetség megalakulásáról
2.      Tamási Béláné: Fejér Szövetség 12 pontja
3.      Dr. Boór Ferenc és Kaszás István: A Fejér Szövetség szerepvállalása a helyhatósági választások idején
4.      A Fejér Szövetséghez csatlakozó szervezetek képviselői: Válaszok a sajtó képviselőinek kérdéseire
Kérjük, amennyiben lehetséges, legkésőbb péntek reggel 9 óráig jelezzék részvételi szándékukat!
Székesfehérvár, 2010. augusztus 11.
Hosszú távú együttműködésükben bízva,
előre is köszönettel:
                                                                     
Dr. Boór Ferenc, Kanizsay Zsolt és Sajó Victor
                                                                                               
Fejér Szövetség

2010. augusztus 6., péntek

A Fejér Szövetség nyilatkozata

FEJÉR SZÖVETSÉG
Fejér megyei Felsőházi Szövetségre lépő társadalmi szervezetek
NYILATKOZATA
Margaret Mead: „Soha ne kételkedj abban, hogy elkötelezett polgárok kis csoportja megváltoztathatja a világot! Valójában ez az egyetlen működő módszer.”
Szövetségünk önálló társadalmi szervezetek szövetségeként azért jött létre, hogy széleskörű erkölcsi, közéleti és társadalmi felügyeletet gyakoroljon a városi és megyei választott testületi és tisztségviselői döntések és események felett.
Az alábbi társadalmi mozgalmak és szervezetek Székesfehérvárott és a megyében egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk, következésképpen Fejér megye társadalma és önkormányzatai is – a napi nehézségeken túl – további, lényegesen súlyosabb alkotmányos, gazdasági és közéleti megpróbáltatások elé néz, melyek a megye társadalmát is veszélyeztethetik.

2010. július 18., vasárnap

Egy fazekas-fafaragó kiállítás képei

Helyszín: Sárszentmihály, Művelődési ház. Hétfő estig még nyitva van, utána leszedik. Aki teheti, nézze meg, érdemes!



2010. július 15., csütörtök

Új, de megújuló fellángolással a jövőért!


1938-ban alakult a Magyarok Világszövetsége (MVSZ), „hogy tevékenységével szolgálja a magát magyarnak valló, a magyar kultúrához tartozó, a magyar sorsközösséget vállaló, a magyarságért cselekedni kész személyeket és szervezeteket; a világ magyarságának érdekvédelmi szervezete legyen. Támogassa, és maga is mindent megtegyen, hogy a magyarok – bárhol éljenek is a Földön – megőrizzék és fejlesszék a magyar nyelvet és kultúrát, ápolják összetartozásukat, erősítsék a kapcsolatokat a határon kívüli magyarok és az anyaország között.” (MVSZ célkitűzése)

E nemes, nemzetmentő célkitűzésekre talán most van a legnagyobb szükség. Hogy miért? Erre a feleletet, Czegei Wass Alberttől kapjuk, a Magyar számadás 2006-ban kiadott könyvében, amelyben így fogalmaz: „1956 novemberében nem Budapest utcáin veszett el a magyar szabadságharc, hanem New York-ban! S nem a rab ország népe vesztette el, hanem az amerikai magyarság! Az emigráció feladata: nemzetét képviselni idegen földön. Ha ezt nem vállalja, úgy nem emigráció, csupán egy csorda menekült. Cseheknek, lengyeleknek, románoknak s egyéb nációknak voltak s vannak emigrációik Amerika földjén, kik megtették kötelességüket, amivel népüknek tartoztak. Példa erre minden amerikai lexikon, történelemkönyv, népkönyvtár. Példa erre Csehszlovákia és Nagy Románia megszületése az első világháború után.”

Vagy egy jobblétet hajkurászó, anyagiakért kitántorgott, magyarságát feladó közösség. Az anyaországáért-jobblétéért küzdőknek van szép és számos csoportja. Ilyenek, mint az író említi a csehek, lengyelek, románok, szerbek, olaszok és zsidók. Az itt felsoroltaknak mind vannak képviselőik, sőt szenátoruk is az amerikai képviselőházban, akiknek befolyása a döntéshozatalban nagyban segítségére lehet az anyaország népének gazdasági és politikai kialakításában. Ezek a népek, akik e cél érdekében jártak el, munkájuk eredménye jól tükröződik a lexikonok, történelemkönyvek, a népkönyvtárak kiadásaiban valamint a sajtónyilatkozatokban. Az ilyen munkák eredménye lett Nagy-Románia megszületése is. Az állítólagos másfél milliós amerikai magyarság mit tett nemzete érdekében? Nincs egyetlen hivatalos, elismert angol nyelvű szemle, amely szembeszállna a hazug rágalmakkal, és bizonyítaná a valós történelmet, a légből kapott íróasztalokon kiagyalt hamisságok ellen. Mi lesz ennek az eredménye? Lehetséges az, amit Sztálin már egyszer kijelentett? „A magyar kérdés csak vagonkérdés.”

Hosszú évtizedeken át csak nekünk, az emigrációkban élőknek adatott meg, hogy szólhassunk az otthoniakért, de mi, kevés kivétellel, hallgattunk. 2008-ban, keserves munkával megjelentettük 860 oldalon a Magyarságtudományi tanulmányokat, szép kivitelben, angol nyelven Selected Studies in Hungarian History, amely történelemkönyvként e kor legnagyobb sikereredménye. Ehhez kérjük az összmagyarság segítségét, hogy vásárolják, és helyezzék el az angol nyelvű könyvet minden helyi könyvtárban. 2010-ben pedig elkezdtük a Magyarságtudományi füzetek, 48 hónapon át folytatódó havi kiadását, hogy ifjúságunkkal megismertessük mind azokat az ismereteket, amelyekhez évszázadokon át nem juthattak.

Talán a mostani igyekezetünk még nem késő. Még minden pótolható, ha az emigráció és magyar népünk megérti az idők szavát és hajlandó tenni és áldozni is saját fennmaradásának érdekében.

Nem panaszkodhatunk arra, hogy nincs tehetségünk az elvárásoknak való megfelelésre. Az u.n. szürke állomány rendelkezésünkre áll. Ez Istenünk egyik áldása, védő pajzsa. Csak használnunk kell a tudást, tehetséget, amit népünk magáénak vallhat, mert a tudomány minden ágazatában, népességünket figyelembe véve, az élen járunk. Ez az a plusz, amiben bízhatunk. Ez a miénk. Csak ezt a tudást állítsuk a nemzet, magyar nemzetünk szolgálatába. Ne pazaroljuk el idegenek haszonára. Mindent a nemzet javára, a magyar nemzetért tegyünk. Bízzunk és segítsük egymást.

Az amerikai egyetemeken sok száz magyar tanár dolgozik. Ugyanez a helyzet a többi országban is. Ez a magyar tehetségérvényesülés egyedülálló világjelenség. De ez még sem jelentett valamiféle nemzeti felemelkedést, mert nem szerveződtünk. Nem használtuk ki az isteni adottságunkat. Eredményeink gyümölcsét folyamatosan mások szüretelik le.

Amerikai magyarok, cselekednünk kell! „Mert egyszer majd joggal kérdezik az otthoniak és Ti odakint mit csináltatok? Egyedül a bankbetét felmutatása nem lesz elég, hogy pirulás nélkül válaszolhassunk. Valami többet kell hazavinnünk. Egy harmadik utat. Egy utat a múlt tradíciói és a jelen tanulságai között. Egy utat, mely a szabad gazdasági versenyen, de anélkül, hogy elmerülne az anyagi siker imádatában.” (Wass Albert. i.m.)

A legnagyobb, az amerikai emigrációs ifjúsági szervezet életét elemezve megállapíthatjuk, hogy igazán nincs „magyar” emigrációs ifjúság. Az ide kivándorlók elvesznek a haza számára. Nemzetpolitikai szempontból csak ez lehet az egyedüli feladat: „a rab nemzet képviselete, az egyetemes nemzet szolgálata”. Ez azt jelentené, hogy Amerika magyarsága kiépítené a politikai kapcsolatot, és füzeteink nagybani támogatásával fölnevelhetnénk egy magyarul gondolkodó új generációt. Ehhez kérjük az amerikai és a világ magyarságának támogatását.

Ehhez az szükséges, hogy a havonta megjelenő füzeteket, 48 hónapon át nagy mennyiségben, százas példányszámban rendeljék meg. Az ár annyira jutányos (400 Ft), hogy ez senkinek nem jelenthet gondot. Egy 8 db-os postai küldemény ára 8 szor 400 Ft azaz 3200 Ft, plusz légiposta európai országokba 5800 Ft (összesen 9000 Ft), más országokba – tehát az USA, Kanada, Ausztrália is – 6700 Ft (összesen 9900 Ft).

Megrendelhető Bősz Rudolf, terjesztési felelős címén: mtf.szervez@gmail.com .

Azon magyarul beszélő „magyarokat”, akik nem hajlandók ezt elfogadni, pláne ellenezni fogják a jövőnket építeni célzó közlésünket, a becsületes, öntudatos magyarok csoportosulása közösítse ki, zárja ki közösségükből őket. Jobb a kisebb, de egyetértésben dolgozók közössége, mint a nagyobb, de mindenben az egyenetlenséget, a belső viszályt előidéző magyarkodók zavaros együttléte.

Botos László
/USA/

2010-06-25
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálata

2010. július 11., vasárnap

A Velencei-tó Kapuja nevű tájrombolás ellen tiltakoznak pénteken

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2010. július 16-án, pénteken 17 órakor kezdődő rendezvényünkre, Velencére az Ezüst-parkolóba.

Tiltakozunk:

- az eltúlzott, pazarló, értelmetlen beruházások,

- a „turisztikai attrakciónak”, „munkahelyteremtésnek” álcázott tájrombolás,

- a zöld területek tönkretétele, a tó körbeépítése ellen.

A Velencei-tó is a mi hazánk! Ne engedjük, hogy pillanatnyi érdekek martalékává váljon a part! Csak emberléptékű, környezetbarát fejlesztéseket tudunk elfogadni! Várunk mindenkit, helyben lakókat és tókedvelő kirándulókat az ország minden tájáról!

Program:
- Velencei-tó kapuja – kell-e válság idején luxushomokozó, plázakomplexum a füves szabad strand helyett?
Beszámolók, előadások vélemények a nagyberuházással kapcsolatban.
Előadók: Balsay István, a Velencei-tó Vértes Baráti Kör elnöke, Braun Péter, Csizmadia Attila, Dr. Sirák András, Szigeth Gábor - Angelika Egyesület, Varga Gábor - Gaja Környezetvédő Egyesület

- Legyen közkincs! Megtekinthető a 2010. június 21-i képviselő testületi ülés lakossági fórumáról készített összefoglaló projektoros vetítés keretében. Összeállítás a plázakultúra hanyatlásáról! Közben: tengeri kajakosok bemutatója

- „Nem adom fel…” Aláírásgyűjtés a Velencei-tó Kapuja beruházás ellen.

- „Szónokok sarka” - magánvéleményalkotás lehetősége közügyekről.
Kíváncsiak vagyunk véleményére! Használja ötletdobozunkat!
Ha egyetért törekvéseinkkel, érdeklik az aktualitások, vagy segítene a tó védelmében, lehetősége van feliratkozni riadóláncunkra!

- Kulturális és szórakoztató programok estig.
Ha megéhezik, megszomjazik, ajánljuk a helyi, családias, barátságos parti vendéglátóhelyeket!

A rendezvény időtartama alatt ingyenes sárkányhajózás a szörf lejárótól. Tekintse meg a tájat legszebb tavunk víztükréről!

Rendezők:

- Sz-Épülő Velencéért Egyesület

- Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület

2010. július 9., péntek

Magyar az, akinek fáj Trianon! Patrubány Miklós keddi előadása

A hűvös szél és eső ellenére is sokan gyűltünk össze a Hétvezér Esték legutóbbi előadásán.  Vendégünk Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke volt. Előadásában először kitért a Magyarok Világszövetsége rövid történetére, majd a trianoni békediktátum 90. évfordulóján, Versailles-ban megrendezett demonstrációra, melyen több száz határon inneni és túli magyar vett részt. Részletek és film itt látható:

Az elnök urat arról is kérdeztük, hogyan alakult a Világszövetség viszonya a Magyarok Szövetségével.

- Bár nagyon sok félreértés adódott a névhasonlóság miatt, nem kevés pénzzel és lehetőséggel támogattuk a szövetséget mindaddig, amíg úgy találták, hogy a Magyarok Szövetsége elnöksége a szép célokon túl az "igazság, a tisztesség és a méltányosság" követelményeinek is megfelel, azonban mára ez a Világszövetség számára kétségessé vált. - mondta Patrubány Miklós.
- E miatt a kényszerű névazonosság a Magyarok Világszövetsége számára egyre terhesebbé vált, melyet orvosolni kell, és csak remélhető, hogy nem peres úton lehet!

Ezután a Fejér Szövetség és a Magyarok Világszövetsége együttműködési lehetőségeinek kérdéseire tért rá az addigra már négy tucat résztvevőre duzzadt szövetségi kör. Kiderült, hogy az azonos célokért, de más szinten és téren, más ható- és hatáskörrel, súllyal küzdő két szövetség erősségei és gyengeségei igen jól kiegészíthetnék egymást, ha az alapelvekben egyetértésre tudnánk jutni. Erre való a minél gyakoribb párbeszéd, melynek első állomása történt meg ezen a Hétvezér Estén.

A kérdések és válaszok és az együttműködési lehetőségek sokfélesége miatt az előadást követő beszélgetés késő éjszakába nyúlt.

- Hosszú és küzdelmes folytatás várható - búcsúztatták a Fejér Szövetség szervezői Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat



2010. július 5., hétfő

Kedden Hétvezér Est

Hétvezér est: Mi történt Trianonban 2010. június 4-én?

Július 6, 19:00-21:00
Helye: Hétvezér sörkert
, Székesfehérvár, Huba u. 7.
Vendégünk: Patrubány Miklós a MVSZ elnöke

A Magyarok Világszövetsége 2010-ben engedélyt kapott a francia hatóságoktól az "Igazságot Magyarországnak, Igazságot Európának! "című rendezvényre a Nagy-Trianon palota előtti térre.
Az eseményről nem egybehangzó híreket lehetett hallani. Hányan voltak a megemlékezők? Néhányan maradtak-e délutánra, az aláírás időpontjára vagy több százan?
A szemtanú és szervező hitelességével az eseményekről és más a Magyarok Világszövetségéhez kötődő dolgokról.

2010. június 30., szerda

Megalakult a Fejér Szövetség

2010. június 25-én 40 jelenlévő és 3 előzetesen nyilatkozó alapító taggal és 6 csatlakozó tizeddel (Sárszentmihály, Öreghegy, Maroshegy, Mag Mária Kör, Teaház és Makk-kör) megalakult a Fejér Szövetség, melyhez egyúttal, mint alapító székek csatlakozott a Szent Korona Alapítvány és a 30 fővel megalakult (bejegyzésre váró) Fejér Mag Egyesület.

A jelenlévők, mint a szövetség alapokmányát fogadták el az alábbi nyilatkozatot.

Szövetségi Alapnyilatkozat (mintegy „Alkotmány”)
a Fejér Szövetség eddigi útja, céljai és alapelvei

A Fejér Szövetség alulról építkező, mellérendelő módon szerveződő mozgalom.

2010. június 28., hétfő

Holnap Hétvezér Est!

Hétvezér-est: A puzdrakereszténység

Június 29, 19:00-21:00
Helye: Hétvezér sörkert
, Székesfehérvár, Huba u. 7.

Előadó: Kiss Imre puzdrakeresztény
"A puzdra a benne található vesszőkkel, reszelővel, a tarsolylemezzel, és a nyakba akasztva hordott vaskereszttel egy hírközlő eszköz, ami Eurázsia, Arábia, és a két Amerika területén, hegycsúcsokon működőrendszer része. Alkalmas fényjelek adására a ködös magasság felett, és a felhők magassága alatt, tehát az ezer méteres csúcsok hálózatán keresztül."

2010. június 27., vasárnap

Lelkiismeret – harc az egóval

Ez is része lehet a TEReMtÉSZET könyvének, fontosnak tartottam most közreadni.
Mindenki okulhat belőle, ha elvégzi a gyakorlatot!

Lelkiismeret – harc az egóval

Hatás-ellenhatás. A vonzás-taszítás törvénye.

Álljon itt néhány példa arra, mihez vezet önzésünk. Akár azt is megtehetjük, hogy folytatjuk a táblázatokat. Ez egyfajta „gyónás”, amikor tükröt tartunk magunk elé.

ÉN miért nem…
Miért pont ÉN…
…lehetek sikeres, mikor más, gyengébb képességűek igen?
…buktam meg a nyelvvizsgán, amikor a társaim, akikkel együtt készültem fel, mind átmentek?
… keresek annyi pénzt, amivel vígan utazgathatnék? Mások miért vonzzák a pénzt?
…járok úgy, hogy elvesztem a megtakarított pénzemet?
…kapok elég figyelmet, elismerést? Bezzeg őt meg istenítik, milyen tehetséges!
…vagyok gúny tárgya mindenhol? Miért sugdolóznak a hátam mögött?
…kaptam ötöst, csak hármast, mikor meg voltam győződve arról, hogy én vagyok a legjobb?
…kaptam intőt, mikor az osztálytársam kezdte, de ő megúszta?
…mondhatom el véleményemet? Mások miért mondhatják el ugyanazt, amit én nem?
…betegedtem le, pedig úgy készültem a bálba!
…találok tartós kapcsolatot, mikor a szomszéd lány, aki sokkal csúnyább nálam, már menyasszony?
…vagyok a célpontja randa, rosszarcú alakoknak, akik ajánlatokat tesznek nekem?
…mutathatom meg önmagamat anélkül, hogy nevetség tárgya legyek?
…vagyok az, akit az osztályban egyedüliként a vezetéknevemen szólítanak?
…lehetek olyan szerencsés, mint a szomszéd, aki megnyerte a lottó ötöst?









Azt gondoltam magamról, hogy…
Mi lett az eredmény?
…nekem mindent szabad, amit másoknak nem.
Kiközösítés.
…engem minden jó dolog megillet, csak azért, mert MEGÉRDEMLEM!
Nem kaptam, csak rosszat.
…bármit csinálok alkotómunka ürügyén, az csak jó lehet, függetlenül a tapasztalattól.
Azt mondták, dilettáns vagyok.
…én már mindent tudok, nekem nem kell tanulnom.
Nem mentem át a vizsgán.
…engem csodálni kell mindenkinek, mert felsőbb rendű kiválasztott vagyok.
Kinevettek, beképzelt hólyagnak tartottak.
…bárkit büntetlenül megalázhatok.
Engem aláztak meg.
…munka nélkül is sikereket érhetek el.
Ami könnyen jött, könnyen ment.

Azt gondoltam másokról, hogy…
Kiderült, hogy…
…ostobák, mert nem értenek meg engem.
…épp olyan okosak, csak más gondolkodásúak.
…azért kritizálnak, mert irigyek, hogy jobb vagyok náluk.
… ők a jobbak nálam, és szó sincs irigységről, csak építő kritikáról.
…senkinek sincs igaza, csak nekem.
…nekik lett igazuk.

Azt gondoltam a világról, hogy…
Az igazság az, hogy…
…az egy szabályosan működő óraszerkezet, mely mindig fenn fog állni.
…a világ ÉL, mozog, változik, és egyáltalán nem kiszámítható a működése. Ezért oly csodálatos!
…csak mint anyagi valóság létezik.
…csak kicsiny része anyagi, a nagyobbik része szellemi lényegű.
…senki nem teremtette, vagy ha mégis, egyszer megcsinálta, aztán mikor kész lett, lepihent, és azóta sem csinál semmit.
…a teremtés folyamatos!

Azt gondoltam, hogy…
Most már látom, hogy …
…csak az az igazán szép, ami tökéletesen szabályos.
…a kicsiny hibákban van a szépség.
…csak a racionális dolgok az elfogadhatók, a lelki-szellemi szférának nincs létjogosultsáéga.
…nem minden a racionalitás. A természet tele van költészettel, zenével, festészettel. A szimbólumok képírással fejezik ki azt, amit szavakkal lehetetlen.
…a Világegyetem a Föld kivételével sivár, halott.
…nem vagyunk egyedül.
…csak egyszer élünk, és azt ki kell élvezni.
…sokszor újjászületünk, és visszatérünk a Földre, míg el nem végezzük választott feladatunkat.


2010. június 24., csütörtök

Új szövetség alakul!

2010. június 25-én, este 6 órakor a Napsugár művek különtermében (Székesfehérvár, Csucskai út, a Téglagyárnál) megtartjuk alakuló ülésünket.




Az MSZ Fejér megyei közösségének 4. és 5. Megyegyűlésének állásfoglalásaival egyetértők, Kedves Barátaim!

Tisztáznunk kell néhány dolgot és el kell indulnunk tovább az utunkon, nehogy ez a kényszerű megtorpanás tartóssá váljon. Kérlek ezért Benneteket, gyertek el minél többen, akár szervezetek képviseletében, akár mint magánszemélyek, hogy közösen dönthessünk a közös jövőről.

Várjuk mindazokat, akik együtt akarják építeni velünk a Fejér Szövetséget, mely valóban mellérendeltségen kíván alapulni, valóban az alulról szerveződés szabályai szerint kíván működni és valóban a Szentkorona értékrendet tekinti mérvadónak egész létében. Kérem tehát azokat, akik alá-fölérendeltségen, egyszemélyi vezetésen alapuló szervezetekkel, illetve valamely anyaegyesület tagszervezeteként gondoltak csatlakozni a Fejér Szövetséghez, inkább mint magánszemélyek tegyék azt!

2010. június 20., vasárnap

Újra veszélyben a Velencei-tó!

Újabb botrányos beruházás: műtengerpartot és plázát építenének a Velencei-tó legszebb, parkosított szabad strandja helyére
 
A közelmúltban értesültünk róla, hogy a Velencei-tó legszebb, parkosított szabad strandját műtengerparttal, plázával óhajtják felcserélni egyes politikai erők és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekcsoportok. Időszűkében mindent elkövetnek egy bizonyos „Velencei-tó kapuja” beruházás megvalósulása érdekében, ezzel súlyos százmilliókat kihúzva a magyar adófizetők zsebéből a legsúlyosabb gazdasági válság idején – áll az Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.

Gürcölő magyar kontra multikulti-pátyolgató vadkapitalista

Ez a bejegyzés szókratészi párbeszédes formába fogja önteni a mai magyar mikrovilág mindennapjainak fonákságra épülő élethelyzeteit. A "gürcölő magyar" és a "multikulti-pátyolgató
vadkapitalista" személyiség-prototípusainak éles szembeállítása
rávilágít ennek a mostoha kornak a visszásságaira, melyek a mutyi és a
mammon istenítésére, valamint a normalitáspártiság földbe gyalulására
építenek, miközben pártucat ember aranyéletét milliók nyomora útján
teremtik meg. Gürcölő magyar: - Alig keresek valamit, semmit sem fizet nekem az extraprofitot bezsebelő multi, ahol dolgozom. Pedig nem könnyű a munkám!
Multikultipátyolgató vadkapitalista: - Ne siránkozzon, maga szerencsétlen, fogadok, hogy egész nap csak lazsál, pihenget, henyél! Több szorgalmat és kevesebb jajveszékelést kérnék öntől, ha lehet.

2010. június 16., szerda

Az oldal átalakul! Nevet, címet változtattunk!

Mától a Fejér Szövetség honlapja lettünk, mely a Magyarok Szövetségétől független.
Az msz-fejer.blogspot.com továbbra is a Magyarok Szövetsége naplója marad.
Részletek később!

2010. június 7., hétfő

Fehérvárcsurgó – falunap, kicsit másképp

A fehérvárcsurgóiak hagyományos falunapjukat ebben az évben június 5-én rendezték, de az idén azonban valami mégis más volt: az önkormányzatot immár a Magyarok Szövetsége és szövetséges szervezetei is segítették a rendezvény programjának színesebbé tételében. Az együttműködés nagy sikert hozott.


Az égieknek hála, az elmúlt hetek hűvös, viharos időjárása után szombatra megérkezett a nyár, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a látogatók egy kellemes napot tölthessenek el a juniális több helyszínén.
A rendezvény fő programjai a Víztározó melletti festői környezetben fekvő területen zajlottak. Tíz órakor megkezdődött hét hagyományőrző tűzoltócsapat vetélkedése, ahol az önkéntes tűzoltócsapatok megmutathatták, hogy nemcsak a gátakon állják meg a helyüket.
Ezzel egy időben a legkisebbek a Magyarok Szövetsége által szervezett Népi tehetségkutató verseny megyei döntőjében mérhették össze tudásukat, az általános iskola épületében. A verseny célja gyermekeink művészeti tevékenységének fellendítésén túl az, hogy minél inkább megismertessük őket magyarságuk – magyarságunk - értékeivel.


Déltől a Székesfehérváron működő Lovasíjász Akadémia növendékei mutatták be az őseink által használt íjásztechnikákat, majd a Fejér Baranta Egyesület harcosai tartottak bemutatót az érdeklődőknek, melyből kiderült, hogy a magyar ember nemcsak az íjászatban nyújtott kimagasló teljesítményt, hanem a közelharcban is: sstorral, bottal, karddal, vagy akár puszta kézzel is képes volt megvédeni értékeinket, de emellett tudott mulatni, énekelni és táncolni is.

A harcművészeti bemutatók után a színpadon folytatódott a műsor, ahol az önkormányzat által szervezett műsorszámok voltak láthatók, a helyi egyesületek részvételével, a látogatóknak pedig egész nap lehetőségük nyílt kiváló minőségű magyar termékek megvásárlására.

A szervezők fáradozása meghozta a gyümölcsét, hiszen a jelenlévők teljes egyetértésben nyilatkozták, hogy ez volt az utóbbi időkben a legjobb közösségi nap a településen.

Az Önkormányzat és a Magyarok Szövetsége helyi szervezetének együttes munkálkodása tehát ismét sikert hozott, s mindkét fél szeretné ezt a példás együttműködést a továbbiakban is fenntartani és továbbfejleszteni.

Magyarok Szövetsége sajtószolgálat
Fejér megye

2010. május 18., kedd

Fejéredik most már az, amiben hiszek.

Mennyi megfeszített munka rejlik mindig abban, amit - ha benne nem vagy - kudarcnak is hihetsz! Hisz elmaradt a vásár, amit sokan vártak, mit Fehérvár szerte, s a Korona vásárban már úgy emlegettek, hogy "Hja! A Botond-napi! Hogyne! Hallottam, tavaly szép volt! Igen. Most én is megyek!". S mi lett? A vásár helyett vihar - de milyen vizes? - kerekedett, s mégsem volt senki, ki ezen keseredett.
Lépett megint egyet Fejér megye, avagy húzott inkább újabb, nem várt lapot azzal, hogy most egy újabb hagyományt indított. A nap még sütött ugyan pénteken délelőtt, mikor a feltalálók egybegyűltek, s a Vásártér mellett, az elhagyott épületben Magyar Agyak címmel kezdetét is vette egy - minden bizonnyal - még annál is hosszabb történet, amire ezen első alkalommal bárki számíthatott.

Egymásra talált itt nem egy, de nem is kettő találékony magyar, avagy feltaláló. Jöhetett szélvihar, szakadhatott eső, tocsoghatott a sár, nem lehetett az már se jó, se rossz, csupán egyszerűen olyan, amilyen az "idő". Volt és maradt, eltelt, s nyomott hagyott abban, aki eljött. S bár Botond napra végképp egyértelművé vált, hogy a Vásár-téren nem lesz Magyar Vásár, egy portával arrébb mégis többen voltak, akik bizakodtak, akik jöttek tegnap, majd aznap, avagy másnap. Nem fogyott a vendég, nem fogyott, csak jött még. Késő estig maradt az is, aki szaladt, s mikor elment, nem volt ő sem vendég.

Egy nappal előbb még senki meg nem mondta, hogy ennyi minden elfér három vizes napban. Nem múló hangulat, ami szálakat sző, s mindenkire tapad, s a gáncsok ellenére, ilyen Fejér marad. Büszke lehet erre a szövetségi csapat, a sok feltaláló, a pazar Magyar Agyak. Köszönjük, hogy voltak, akik ebben hittek, akik annyit tettek, amennyit tehettek.

Köszönet mindazoknak, akik miatt Fejéredik most már az, amiben hiszek!

Szeretettel ajánlva Ákosnak, Ferencnek, Erzsónak és megannyi nem nevesített segítő társunknak:
Ferenc (az öreghegyi)

2010. május 17., hétfő

Tehetségkutató versenyt rendeztünk Dunaújvárosban

Tehetségek találtattak

A Magyarok Szövetsége által meghirdetett népmesemondó, népdalénekes, hangszeres népzenei előadó és néptáncos tehetségkutató verseny Dunaújvárosi és Sárbogárdi járási területi elődöntőjét Dunaújváros, 2010. Ígéret havának 15. napján, azaz május 15-én rendezték a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kamaratermében.

A zsúfolásig megtelt nézőtéren helyet foglalók kiváló produkciókat láthattak-hallhattak.

A verseny zsűrijében Németh Irma, Kobialski Mária, Kozma Erzsébet, Pere Nikolett és Szántó Péter foglalt helyet, s néha bizony nagyon nehéz helyzetben voltak a sok ügyes és jó torkú gyereket hallva.

Minden kategóriából és korosztályból hárman jutottak tovább a megyei középdöntőbe, az alsós énekegyüttesek közül viszont minden résztvevő, mert a zsűri - mivel annyira jó volt mind a négy együttes - holtversenyben valamennyit továbbjuttatta.

Kiemelkedően magas létszámban vettek részt a versenyen a Móricz iskolások, és kiválóan szerepeltek. Az énekegyüttesek nagyon szép neveket adtak maguknak, ami külön is elnyerte a közönség tetszését.
NÉPDAL
a/ szólóének 6-10 éves
Rácz Kata (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Deák Viktória (2a) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Simon Csongor (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

11-15 éves
Hamid Erik (5b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Tóth Adrienne (7b) Rácalmás, Jankovich Miklós Ált.Isk.


b/ énekegyüttes 6-10 éves
Hajlikázók (3b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Csicsergők (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Feketerigók (2a) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Betyárok (4b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

11-15 éves
Bo-Ri (Stermeczki Boglár Ágnes - Takács Rita) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Kanászok (felsős fiú csoport) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Dalolók (felsős lányok) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

NÉPMESE 6-10 éves
Ábrahám Johanna (4.) Székesfehérvár, Kossuth L. Ált. Isk.
Osztobányi Regina (8.) Dunaújváros, Szórád Márton Ált.Isk.
Rend Izabella (6.) Kulcs, Fekete István Ált.Isk.

NÉPZENE
a/hangszerszóló
11-15 éves
Bognár Katalin (5.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.
Balázs Máté (6.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.

b/Kisegyüttes 6-10 éves
Buruncz Noémi (6.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.


A folytatásban a megye harmadik területi versenyét rendezik legközelebb, amely május 29-én lesz, Székesfehérváron, s aki – bármely kategóriában, például az itt elmaradt néptáncban - elfoglaltsága vagy más ok miatt nem tudott az Agárdon vagy a mostani dunaújvárosi versenyen részt venni, az a megyeszékhelyen még indulhat a területi elődöntőn. A megyei középdöntőt június 5-én Fehérvárcsurgón rendezik, az országos döntő pedig a Magyarok Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán lesz, 2010. augusztus 13-14-15-én.

A verseny díjait a Magyarok Szövetsége ajánlotta fel, a fődíj: a legjobb előadásokat egy CD lemezen jelentetik meg.

A rendezvényen készült képek megtalálhatóak az alábbi oldalon:
http://www.mezofoldielet.hu/nggallery/page-756/album-all/gallery-48

2010. május 12., szerda

Botond napi Vásár 2010. május 16. programja



Részvevők színpadon/sz. és füves/f. területen* 
Időpont Műsorszám Helyszín
9.55 Kikiáltó  Simon Péter Sz.
10.00 Himnusz Tárogató  kísérettel + Megnyitó Fejér Megyeszék – Magyarok Szövetsége                Sz.
10.15 Simon Péter – Botond vers Sz.
10.30 Maroshegyi óvódások  műsora                  Sz.
11.00  Móri hagyományőrző  íjászok? F.
11.30. kiment a levél Vesztergám Miklós tárogatóművész előadása Sz.
~11-15 Előadások a magyarság történelmével, kultúrájával kapcsolatban Előadói sátor
14.30 Cserta Gábor és Cserta Balázs – istenes énekek, megzenésített versek                       Sz.
~15.00 Borostyán dobkör Sz.
16.00 Magyar Királyi Kardforgatók Rendje Honvéd Szondi György SE                               F.
16.30 Balogh Irén  és Greskó Zsuzsa összeállítása gitárra és fuvolára Sz
17.00  Fehérvári Hagyományőrző  Íjász Egyesület – bemutató és íjásztatás F.
17.30 A Galiba zenekar és az Ikarus senior néptáncegyüttes műsora Sz.
18.30 Táncház az Ikarus seniorral Sz.
19.00  Szertűz – Fejér Oroszlán dobkör                                          F.
  *A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

2010. május 3., hétfő

Pilisi szakrális kirándulás

Autós kirándulás lesz a Pilisbe, ha legalább 50 fő összejön. 


Részletes program (útvonal):
Pomáz - Dobogókő - Pilisszentlélek, pálos kolostorrom - Pilisszentkereszt - Pilisszántó - Boldogasszony-kápolna. A kirándulás végén a következő túra megbeszélése (Holdvilág-árok).

Túravezető: Herczeg Ferenc


Utazás: telekocsikkal. Találkozó: Székesfehérváron a Miss Tee parkolójában,  május 9-én, vasárnap reggel 7:45-kor
, vagy Pomázon, a Művelődési Háznál (Huszár u. 3.), 10 órakor.


Nagyobb térképre váltás

Fontos: kérem, akiknek van kocsijuk, jelezzék, mennyi férőhelyük van még. Akiknek nincs kocsijuk, azok is jelezzék, hány férőhelyre van szükségük.

Fényképezőgép, 1 napra elegendő elemózsia, víz, esőkabát és kényelmes cipő szükséges, étterembe nem megyünk. Az esőtől senki ne riadjon vissza, ez a Pilisben áldást jelent! Amúgy meg jó idő lesz :-)


A túra nem nehéz, gyerekeknek és időseknek is ajánlott!

Nagyon fontos, hogy legalább 50 fő összejöjjön ezért aki biztosan jön, jelentkezzen nálam péntek estig! 


Tel: 0670-315-6936 vagy kalemandra@gmail.com

2010. április 27., kedd

III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál - Agárd


2010. április 30 és május 2 között kerül megrendezésre a III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál - Agárd elnevezésű rendezvény, mely Gárdony Város Önkormányzatának rendezvénye és társ-közreműködő a Fejér megyei Magyarok Szövetsége. Ennek a jó együttműködésnek köszönhető a sok hagyományőrző programmal, tarkított "Magyar Rét" és az igényes, kézműves kirakodó vásár.
Bővebb információk megtalálhatók a fesztivál weblapján, a http://www.velenceitofeszt.hu/ -n.


III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál – Agárd
2010. április 30 – május 2


A Fejér megyei Magyarok Szövetsége 4. megyegyűlésének felhívása a szövetség minden tagjához, megyeszékéhez és országos elnökségéhez

A „magyarok szövetsége” név kötelez – nomen est omen!

Maradjunk méltók a magyarok szövetsége névhez és messzemenőkig tartsunk ki azon célkitűzések mellett, amiért megalakult a Magyarok Szövetsége! Tegyük azt, amire szövetkeztünk és ne hagyjuk, hogy vélt vagy valós rövid távú előnyök és lehetőségek félrevigyék a Szövetségünket!

1.)A Magyarok Szövetsége megyei és települési közösségei ne alapítsanak, sőt, e név alatt ne is alapíthassanak tagegyesületeket, s főként ne olyan tagegyesületeket, amelyek bármely egyesületnek is alárendeltek! Legyen a Magyarok Szövetsége független szervezetek, közösségek és emberek közös célra létrejött szövetsége! Alapíthassanak független egyesületeket, szervezeteket, amelyek a Börzsönyi Nemzeti Tanács által 21 pontban megfogalmazott céloknak rendelik alá tevékenységüket és működési szabályaikat! A Magyarok Szövetsége név alatt megalakuló szervezetek alapszabályaiban az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításáig semmi esetre se szerepeljen alaptevékenységként semmilyen választáson történő jelöltállítás, vagy képviselőjelölti részvétel. Ez nem lehet szövetségi feladat!
2.)A Magyarok Szövetsége egyetlen közössége se induljon, azaz indíthasson jelöltet, mint a Magyarok Szövetsége jelöltje sem országgyűlési, sem pedig helyhatósági, azaz semmilyen alkotmánytalan, s főként nem a 49. évi 20-as törvényre alapozott választáson. A 2010. évi, avagy elkövetkezendő helyhatósági választásokon minden megyének minden közössége és embere önmaga dönt arról, hogy indul-e, de arról, hogy a Magyarok Szövetsége színeiben induljon, arról mondjon le! Amennyiben akár csak egyetlen jelölt is indul a Magyarok Szövetsége nevében a helyhatósági választásokon, romba dönti azt az erkölcsi magaslatot, amit másfél éves munkával az országban közösen építettünk fel. Ettől szövetség a szövetség, hogy eldönti, mire lehet felhasználni a Magyarok Szövetsége nevet, zászlót, címkét! Fejér megyegyűlése pedig kéréssel fordul minden megyeszékhez és szövetségi közösséghez, hogy a magyarok szövetsége nevet ne használja fel senki semmilyen el nem fogadott, a magyar társadalom által soha jóvá nem hagyott, azaz „illegitim” közhatalmi szerep, cím vagy tisztség megszerzésére! E név kötelez, mert többre hivatott! Ettől még támogathatja jelölését a Magyarok Szövetsége pontosan annyira, mint azon választási jelölteket, akik teljesítik a társadalmi feltételeinket! A Magyarok Szövetsége csak olyan képviselőt ismerjen el és támogasson szervezeti, egyházi és nemzetiségi hovatartozásától függetlenül, aki szerződésre lép választóival, amelyben ugyanazon alapvetések szerepeljenek legalább, mint amelyek az országgyűlési képviselőjelölti szerződésben szerepeltek Fejér megyében!
3.)Legyen a Magyarok Szövetségének, minden közösségének, következésképpen a Magyarok Országos Gyűlésének is elsődleges célja az ALKOTMÁNYOZÁSban társadalmi EGYETÉRTÉS, a FELSŐHÁZI SZÖVETSÉG és az ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS kezdeményezése, megteremtése, hogy közmegegyezés jöhessen létre a Történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállításától kezdve az Alaptörvények megalkotásán keresztül a kétkamarás országgyűlés, végső soron a Felsőház megválasztásáig!
Isten áldása legyen rajtunk, hogy értsük jól egymást, hogy a nagy hibát közülünk senki, de senki ne kövesse el, hanem példát mutasson! Nem keveset! Nagy példát mutasson most az, aki meg akar felelni a "magyarok szövetségének kovásza" szerepére vállalkozott Magyarok Szövetsége eredeti célkitűzésének, a hatalmas dolgokra képes nemzeti és társadalmi szövetségnek!

Kelt: 2010. április 23-án, Rácalmáson
Fejér megyei Magyarok Szövetsége 4. megyegyűlése

2010. április 19., hétfő

Magyar Agyak találmányi kiállítás

Május 16-án kerül megrendezésre Székesfehérváron az első Magyar-Agyak Kárpátmedencei Találmányi kiállítás. Fő témakör az alternatív energiaellátás, és gyógymódok.
Célja a magyar találmányok bemutatása, regisztrálása, a kutatásfejlesztés támogatása. és gyakorlati megvalósítás segítése.
Magyar tulajdonban levő termelőüzemekben a gyártás megvalósítása, a magyar nemzet érdekében történő hasznosítás, valamint a nehéz helyzetben lévő feltalálók segítése.
Szeretettel várjuk:
Azon Magyarok Szövetsége tagjainkat, akik szeretnének részt venni személyesen is a már működő tizedek, csoportok munkájában.
Legyünk együtt erősebbek. Szükség van rátok!
Érdeklődni Kovács Ferenc: kovacsferenc.kun@citromail.hu e-mail címen, vagy a 0620/2165038-as telefonszámon, Péter Ákos: 0620/9257987, fehersolyom6011@tvn.hu
Feladatok:
• Feltalálók keresése
• Reklámanyagok terjesztése
• Támogatók keresése
• Iskolák értesítése
• Ismeretségi körben, neten a rendezvény népszerűsítése
• Dekorálás
• Helyszíni rendezői munkák
Időpont: 2010. május 14-15-16-a 10-18 óráig
Helyszín: a Botond napi vásár mellett Székesfehérvár, Homoksor Vásártéri épület
Legközelebbi csoporttalálkozó és helyszínbejárás 2010. április 16. péntek 18óra a homoksori Állatkórház parkolójában.
Kiállítók: Nap kollektor, Geotermikus Energiaellátás, Mobil Hulladék feldolgozó, LED izzó, Esővíz hasznosítás, Vegyi kazán, Alternatív gyógymódok, csere klub, Feltalálók bankja stb.
Előadók: Dr. Bene Gábor, Marokházi Gábor, Tóth Péter, Dr. Vincze Gábor, Hegedűs Imre, Bertha András stb.
Lehetőségeink az ingyenes kiállítás, előadási részvétel, vállalkozók bankja kapcsolat, találmányhasznosítási koordináció.
A kiállítás lebonyolítása után is várjuk a hasznosításra szánt találmányokat.
Szervező: Kovács Ferenc 20/216-5038

2010. április 15., csütörtök

Szántai Lajos Fehérváron!

Szántai Lajos tart előadást 


ápr. 19-én, hétfőn (a beharangozott 18:00 óra helyett) 
17:30-tól
Székesfehérváron a Műhely Kávézóban ( Ady Endre u. 11.)

"Szent István király és Koppány vezér- a magyar történelem sorsfordulói" címmel.

Kérlek benneteket, hogy gyertek el minél többen, és szóljatok ismerőseiteknek is. Az előadásra belépő nincs, adományokat elfogadunk.


Kanizsayné Herke Zita és a Fejér Oroszlán dobkör



2010. április 7., szerda

A Fejér megyei Magyarok Szövetsége Választási Fórumszervező Munkacsoportjának Közleménye

Az, hogy 2010. március 28-án Virágvasárnap a székesfehérvári Régiók Házában valami olyasmi történt, ami gerjesztőleg hat a társadalom megújhodására, már nem vitatható. A Szövetségi és Képviselőjelölti Eskü és Szerződés üzenete a fizetett és hivataloskodó, s a hírekben önkényesen válogató sajtó és más hírközlő (vagy hírválogató?) szervek agyonhallgatása ellenére is torzítatlanul és tisztán ért és ér még mindig célba. Nem kell ezt különösebben bizonygatnunk, csupán el kell olvasni azokat a híreket, amelyek a legkülönbözőbb honlapokon jelentek meg az események után napokon belül. Kivétel nélkül mind pontosan és egyértelműen fogalmazza meg azt, amitől jelentős ez az esemény, ez a fehérvári Virágvasárnap (lásd a Közlemény utóiratában felsorolt hivatkozásokat!)

Mi is történt 2010. március 28-án, Virágvasárnap a Fejér megyei Magyarok Szövetsége által Ünnepélyes Szövetségi és Képviselőjelölti Eskü és Szerződés címmel rendezett nyilvános és az általunk elérhető összes sajtószervnek előre jelzett rendezvényen?

2010. április 2., péntek

Az esküről eddig megjelent cikkek

MTI Tény és való: http://ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=61492
WORLDnews: http://article.wn.com/view/2010/03/31/esk_t_tettek_az_ovb_j_deleg_ltjai/
Társadalom és kultúra –Suzy Auriga honlapja: http://zergeludtalp.5mp.eu/web.php?a=zergeludtalp&o=JCPtsC4C1w
Háttérhatalom - Szentkorona eskü - "Ilyen még nem volt": http://www.hatterhatalom.co.cc/?q=taxonomy/term/667
http://www.hatterhatalom.co.cc/?q=magyarok-szovetsege-kepviseloi-esku
Nagymagyarország: http://nagymagyarorszag.network.hu/blog/nagy-magyarorszag-klub-hirei/magyarok-szovetsege-tagjainak-es-a-2010-es-orszaggyulesi-valasztason-hivatalosan-is-jeloltseget-szerzett-orszaggyulesi-kepviselojeloltek-unnepelyes-eskutetele
Polgár Info - A választókkal szerződtek: http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=58322&mode=thread&order=0&thold=0 avagy http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=58322
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=57081
Mór Online: http://moronline.hu/fejer-megye/tobb-kepviselojelolt-szerzodest-kotott-visszahivhatosagukra
Fehérvár online: http://fehervaronline.hu/politika/tobb-kepviselojelolt-szerzodest-kotott-visszahivhatosagukra
Galamus Csoport: http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5091:jobbikos-es-civilmozgalmas-kepviseljeloeltek-szerzdest-koetoettek-a-visszahivhatosagukra-a-magyarok-szoevetsege-koezlemenye&catid=38:ahirek&Itemid=108
Youtube - "Esküt tettek": http://www.youtube.com/watch?v=m-pmvA_Gmec
Fehérvárkörút - "Esküt tettek": http://www.fehervarkorut.hu/index.php/turania/4392-eskuet-tettek
Dunaújváros Online Vitafórum: http://www.dumaujvaros.hu/index.php?t=msg&th=30287&start=0

Korábbi cikkek:
A választókkal szerződnek - Ez a Trend: http://www.ezatrend.hu/index.php?pg=news_1_21
Tisztesség a tisztségben: http://www.fehervarkorut.hu/index.php/tarsadalom/4298-tisztesseg-a-tisztsegben--ezt-latolgatjak-sokan-mar-fejerben
Mi a választások tétje: http://www.fusz.hu/print.php?pid=10620 http://fusz.hu/vakbarat/olvas.php?id=10620
Mi várható március 19 után ...: http://www.magyarokszovetsege.eoldal.hu/
Áttörés a visszahívhatóság tekintetében: http://magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=867:attoeres-visszahivhatosag-tekinteteben&catid=44:jelen&Itemid=163
Ebben egyetértett... - 168 óra: http://www.168ora.hu/itthon/az-lmp-s-jelolt-ebben-egyetertett-a-jobbikossal-52127.html
Fehéredik-e a közélet Fejérben?: http://moronline.hu/fejer-megye/feheredik-e-kozelet-fejerben
http://fehervaronline.hu/fejer-megye/feheredik-e-kozelet-fejerben
Ünnepélyes eskütétel: http://kutasi.blogspot.com/2010/03/5052-unnepelyes-eskutetel.html
Fejérben egyre több képviselőjelölt szerződne választóival! 2010, március 4 - 07:57 MSZ: http://www.magyarsag.org/05153.htm
http://kerepesimagyarokszovetsege.network.hu/blog/kerepesi-magyarok-szovetsege-hirei/fejerben-egyre-tobb-kepviselojelolt-szerzodne-valasztoival
A Fejér megyei Magyarok Szövetsége ... - Világlap Online/Belföldi Hírek: http://belfoldvilaglap.blogspot.com/2010/03/fejer-megyei-magyarok-szovetsege.html
Fejérben egyre több képviselőjelölt szerződne választóival!: http://hirekhirek.network.hu/blog/hirek_hirek_hirek_klub_hirei/fejerben-egyre-tobb-kepviselojelolt-szerzodne-valasztoival
Tisztesség a tisztségben – Nemzeti Hírháló (2010. március 24.): http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=szerintek
Kerepes: http://kerepesimagyarokszovetsege.network.hu/

Ön dönt! Ki jön? És ki marad?: http://kapcsolat.hu/kampany/on_dont_ki_jon_es_ki_marad