2010. augusztus 27., péntek

Végső búcsú Pétertől és Domitól

Kedves Barátaim!

Ígéretemhez híven értesítelek Benneteket két ifjú barátunk temetéséről.
Szeptember 1-jén és 4-én e két nagyszerű fiatalember végső búcsúztatóján helyezzük el minél többen együtt és külön-külön is a Fejér Szövetség koszorúját és az együttérzés virágait!


Simon Pétert szeptember 1-jén, 16.30 órakor kísérik utolsó útjára, a szabadbattyáni római katolikus temetőben. Kónyi-Kiss Domonkost szeptember 4-én, 14 órakor kísérik utolsó útjára a székesfehévári fecskeparti temetőben, majd 17 órától a székesfehérvári Ciszterci templomban - Fő utca - gyászmise lesz érte.

Ferenc (az öreghegyi)

Búcsú Pétertől

Simon Péter (qpepe)
1989. 09. 11. – 2010. 08. 21.


Hat nap után …

Péter! Te! Simon!
Nem hallod, nem érzed?
Hiányzol nagyon, nagyon!

Emlékszel?
Hogy szavaltad ott, hogy

„Magyar, ébredj fel,
Mert ébredned kell!
Hisz' nincs az a sír,
Melyből ne kelnél fel!”

S most Te leszel ”… temetve,
Hisz' fátyol hullt szemedre,
Melytől nem látod,
Mit látnod kellene! …”

Emlékszel,
Hogy hogy’ szavaltad ott?

Péter! Te! Simon!
Fiamnak, s fiamként
Hiányzol, Péter! Nagyon!

Ferenc, 2010. augusztus 27-én éjjel (hat nap után)

Simon Péter: Magyar, Ébredj fel! Elhangzott: a szabadbattyáni fórumon, 2009. tavaszán

Magyar, ébredj fel,
Mert ébredned kell!
Hisz' nincs az a sír,
Melyből ne kelnél fel!
Most is el vagy temetve,
Hisz' fátyol hullt szemedre,
Melytől nem látod,
Mit látnod kellene!

Hát állj fel,
És nézz ki a fátyol mögül,
Csak te vagy ott egyedül,
Hisz' olyan népek vesznek körül,
Kikbe ugyanaz a vágy tömörül;
Minden napon és éjen át:
Mikor vesszük el a magyarok teljes országát?
Századokon át,
Te védted Európát,
A tatártól és a töröktől egyaránt!

És miért!?
Míg védted a hátukat,
Ők felszabdalták országodat,
Majd elfoglalták trónodat!
És ez sem volt elég,
Elvitték mindenét
Árpád unokáinak,
Kik most csak a sír alatt vacognak,
És nem tesznek azért, hogy napfényt lássanak.

Hát ébredj fel!
Hisz ébredned kell!
Ne lássák elkorcsosult néped,
Hanem mutasd meg, milyen vagy, ha tényleg,
Tényleg összefogsz!
S nem a zsarnoksághoz szoksz,
Mire nevelnek.
Nem szabadna így temetned őseid,
Kik szabadságodért haltak kínt!
Nem így gondolták országukat,
Mikor még ők védték hazájukat!

Simon Péter: Mondd csak Szél, én hallgatom! Elhangzott: Székesfehérvárott, a Trianon megemlékezésen, 2009. június 4-én

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Úgy mondd, mintha csak fiadon
Ragadnának meg a szavak,
Miket felé hordanak
Mély sóhajid.

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Nem lehet, hogy ily' napon,
Ne akadna kiáltásid, oly' emberre,
Ki utolsó hallásáig, helyébe
Ne maradna!

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Leszek most én, s mondhatom
Minden szavad rám talál,
S nem süket fülekre száll!
Fogadom!

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Nem lesz jó, hisz' tudhatom,
Mit nékem mond'ni fogsz,
S míg hozzám szoksz, mégis
Tudni akarom!

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Hogy' szólanak "nagy" Nyugaton
Erről a honról, hol én lakom,
S miért én az életem is adom,
Ha kéri azt!

Mondd csak Szél, én hallgatom!
Te ott voltál, s én nem hagyom,
Hogy azt ne mondd el,
Mit tudnom kell,
Mondd hát el!

Ordíts Szél, én maradok,
Amíg tartasz, kitartok,
Ha te fáradsz, megrogyok,
De mondd csak el, mit
Tudni akarok!

Süvíts szél, én ragaszkodok
A válaszhoz, mit várhatok,
Ha kis hazám már feloldozást,
Se szép szót, se bocsánatot
Nem kaphatott!

Suttogd Szél, én hallgatok,
S a könnyeket, miket dagasztott
A keserűség az éveken át,
Mert nem lelte fénysugarát, csonka
Hazám, letörlöm.

Suttogj Szél, én hallgatom,
Mily1 szavakat rebegsz ajkadon,
Felét se értem, mert nem hiszem,
Hogy igaz lehet, mit mondasz nékem,
Csak bámulom.

Jöjj hát Szél, túl Alpokon
Üvöltve ébresztőt az alvókon!
Ha fel már őket nem kelti
A hazugság, de se a remény.
S szabadság!

Hát pusztíts Szél, ott Nyugaton
Hol megfogalmazódott "trianon",
Hol elvágták az ütőerét,
S szaggatták csak szerteszét
Magyarhont!




2010. augusztus 26., csütörtök

Meghívó a Fejér Szövetség Megyegyűlésére

Kedves Fejér Szövetségi Tagok!

Elérkezett az idő, hogy tagságunkat és szövetségi viszonyainkat a nyár eleji változások után véglegesítsük. A Fejér Szövetség Székesfehérvárott, de Fejér megye több településén és országos szinten is kezd ismertté válni és kezdi utolérni azon figyelmet, amit még, mint Fejér megyei magyarok szövetsége vívott ki magának. A helyhatósági választásokon induló szervezetek is arra számítanak, hogy választási fórumokat szervezünk a megyében, és készülnek arra, hogy megtárgyalják azokat a szerződési feltételeket, amelyeket a Fejér Szövetség, mint a választásokon nem induló szövetség a képviselőjelöltekkel szemben támasztani kíván a közélet megteremtése és kiszélesítése érdekében, támogatásának elnyerése fejében. Azon meggyőződés mellett folytatjuk tovább közéleti munkánkat, hogy csakis a közösségi együttműködés és a társadalmi ellenőrzés súlyának helyreállításával reménykedhetünk abban, hogy a települések képesek lesznek kilábalni abból a válságból, amibe juttatta a jelenlegi rendszer. A Fejér Szövetség nem kevesebbet tűzött célul, minthogy felsőházi szerepet vív ki magának Fejér megyében mindaddig, míg alkotmányunk jogfolytonossága helyre nem áll.

Szeretettel meghívunk és elvárunk Benneteket a

a Fejér Szövetség Megyegyűlésére
2010. szeptember 1. (szerda) 19 órára
Székesfehérvárra, a Napsugár Ablakművek
emeleti termébe
(Csúcskai út a téglagyár mögött)

Program: 

18:45 – 19:00 Érkezés és gyülekezés

19:00 Megnyitó

19:05 – 19:30 Összefoglaló az elmúlt nyár eseményeiből

1.Fejér Szövetség Nyilatkozata

2.Fejér Szövetség Sajtótájékoztatója és anyagai

3.Fejér Szövetség kapcsolatai és tervei

19:30 – 20:00 Fejér Szövetség, Fejér MAG Egyesület és Fejér Szövetség mozgalom

4.Fejér Szövetség MAG Egyesületi alapszabály elfogadása és aláírása

5.Fejér Szövetség alapelvei végleges változat és tagsági hozzájárulás elfogadása

SZÜNET csatlakozási ívek aláírása, befizetések

20:30 – 21:30 Fejér Szövetség szerepe a helyhatósági választásokon

6.Fejér Szék tisztviselőinek és a Fejér Szövetség szóvivőinek választása

7.Képviselőjelölti szerződés

8.Választási fórumok szervezésének menete

9.Hosszú távú tervek és kezdeményezések

Zárás

Székesfehérvár, 2010. augusztus 23. A megyegyűlés szervezői nevében: Sajó Victor

2010. augusztus 25., szerda

Csendes Este

2010. augusztus 24-én kivételes esten vettek részt a Hétvezér Esték látogatói. A zsúfolásig telt kertben a Hétvezér Est vendégének, Varga Csabának előadását este 8 órakor megszakította az Élet.
Éppen, mikor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyújtott gyertyát Fehérvár szívében, a Szent László szobornál, pontban nyolc órakor az előadó is elcsendesedett, felgyúlt két szalagos gyertya, rajtuk egy-egy felirattal: "Emlékezünk Kónyi Kiss Domonkos" és "Emlékezünk Simon Péter", s mintegy hetven lélek csendes imával búcsúztatta a két 21 éves fiatalembert.

A két gyertya együtt égett a testvérükkel, azzal a harmadikkal, amit szövetségünk, a Fejér Szövetség nevében helyezett el kisebb küldöttségünk Péter és Domonkos hozzátartozói, barátai, társai körében a királyi szobor tövében felfénylő száznál is több mécses által megvilágított két arckép mellett.

A két gyertya még most is éghetne, még adhatna fényt az éjnek ... ám amint az est vendégének is haza kellett térnie, s amint a kivételes est hallgatói is mindannyian szétszéledtek, a két gyertya is betöltötte szerepét az éjben, s már láng nélkül várja újra fénytelen, hogy újra és újra értük és értünk égjen.

Mert semmi sincs hiába, mert hiába nincsen élet. Csak úgy lehet fény az éjben, ahogy árnyék lehet a fényben, ahogy a csend is csak akkor éled, mikor elhal a hang a térben, azaz csendre int az Élet.

Csendes esti fényben zajlott most az élet a Hétvezér Estéken e két fiatalember emlékével összenőve végleg.
2010. augusztus 24-én kivételesen, emlékezetesen. És felejthetetlen.

Nyugodalmas jó éjt kívánva mindenkinek:
Ferenc

2010. augusztus 23., hétfő

Gondolatok a sárszentmihályi nagycsaládosok tiszteletére

Deér Csabának, a Fejér Szék tagjának beszéde a Fejér Szövetség rendezvényén,amelynek keretében a sárszentmihályi tized egy ünnepi ebédre hívta meg a nagycsaládosokat, s amelyen műsorral vettek részt a helyi Nyugdíjas Klub és a fehérvári Öreghegyi Kör tagjai is.

Kedves Vendégeink, Édesanyák, Édesapák és Gyermekek!

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm kedves mindnyájukat a Fejér Szövetség és a Nyugdíjasklub tagjainak nevében. Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadták szíves meghívásunkat erre a baráti rendezvényre, melynek legfőbb célja a köszönet- és tiszteletnyilvánítás azon szülők irányában, akik többet áldoznak, vállalnak a jövő generációjának felnevelésében, mint mások.

Szerencsére vannak még olyan magyar emberek, akik a nemzet fennmaradásáért és emelkedése érdekében együtt gondolkodva, cselekedve szeretnék kinyilvánítani megbecsülésüket oly időben, ahol az érték mérője sokak számára a pénz, a vagyon. Istennek legyen hála, Önök, több gyermeket vállaló és felnevelő szülők ezzel nem gondolva, vagy tudatosan más nézeteket vallva segítik és egyengetik azon fiatalemberek útját, akik a jövő magyar nemzetének tagjai, oszlopai lehetnek. A házasságuk szent kötelékéből Isten ajándékát, áldását elfogadva, büszkén, boldogan, igaz sok megpróbáltatás közepette, gyakran fáradtan, de soha egy pillanatra sem megtörve, vagy feladva, inkább szembeszállva a nehézségekkel nevelik szeretett gyermekeiket. Sajnos a társadalom nem kellő megbecsülése mellet, sokszor - finoman szólva - meg nem értése, fejcsóválása közepette vívják meg mindennapos harcukat az élet nehézségeivel.

Mi, akik nemzetünk, kultúránk, magyarságunk minden jellemzőjét, küldetését magunkra vállalva, fennmaradásunk érdekében szövetkezve az Önök áldozatos, csodálatra és elismerésre kiemelten méltó tevékenységét a MAGYAR CSALÁDOK életben tartását legfontosabbnak tartókat szeretnénk köszönteni, illetve kérni, hogy gyermekeinket továbbra is neveljék a nemzetünk és hazánk határtalan szeretetére, őseink tiszteletére, történelmünk, kultúránk, zenénk, táncaink, megismerésére, sőt, művelésére és arra, hogy vegyenek majd részt a közösségben a működő és induló magyar társadalmat építő rendezvények látogatásával, bennük tevékeny részvétellel.

Ne engedjük, hogy a globalizáció egyénekre forgácsolja népünk tagjait! Csak összefogással, szeretettel, egymást elfogadva és támogatva tudjuk fenntartani további évezredekre a magyarság társadalmát. Fogadják szeretettel segítő jobbunkat, megbecsülésünket, tiszteletünket e szerény ebéd keretében, e néhány gondolat kíséretében:

"Szép múlt vagyok, hitet adó!
Jelen vagyok, szétáradó,
Jövő vagyok lélekszőttes,
Magyar vagyok, örök győztes."

Jó étvágyat kívánok mindenkinek Isten áldását kérve a jelenlévőkre és nemzetünk minden tagjára!

Elmondta Sárszentmihályon, augusztus 22-én
Deér Csaba,
a Fejér Szövetség sárszentmihályi tizede nevében

2010. augusztus 21., szombat

A Fejér megyei Hírlap cikke

A Fejér Szövetség célja a társadalmi ellenőrzés

Székesfehérvár - A Fejér Szövetség addig, amíg az alkotmányos jogfolytonosság helyre nem áll, megyei felsőházként cselekedve kíván felügyeletet gyakorolni a döntések felett.

2010. augusztus. 18. szerda | Szerző: Tihanyi Tamás


A Fejér Szövetség célja a társadalmi ellenőrzés

- A Fejér Szövetség nem vesz részt az önkormányzati választásokban, és nem kíván a hatalom oldalára állni egyetlen párt mellett sem, amíg hazánk nem állítja helyre az 1944. március 18-ig érvényben volt és a Szent Koronára alapozott történeti alkotmány jogfolytonosságát - szögezte le a szövetség nevében Boór Ferenc és Sajó Victor. Szavaikból kiderült, hogy az önkormányzati választásokban való   részvételről kialakult véleménykülönbség miatt léptek ki a Magyarok Szövetségéből, s jelenleg nyolc szervezet  alkotja szövetségüket.  (Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, Trianon Társaság, Fehérvári Polgári Védegylet, Szent Korona Alapítvány, Vaskapu Egyesület, Gárdonyi Bonsai Klub, Fejér Szövetség Mozgalom és Mag Egyesület, és Magyarok Világszövetsége. Nagyjából nyolcszáz, ezer fős taglétszámot jelent ez, mondta Boór.)
- Nagy sikernek értékeljük, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon a nemzeti érdekek erőteljesebb képviselete került többségbe, azonban fel kell ismerni, hogy a  választási győzelem feltételei nem a Parlament falain belül teremtődnek meg, hanem azon kívül, a társadalomban - fogalmazott Boór Ferenc. Hozzátette: szerintük az önkormányzati munkához erős és szilárd háttér kell, nem elsősorban a közhivatalokban, hanem a társadalomban. A Fejér Szövetség állásfoglalását öt pontban foglalta össze.  Elvárásuk, hogy a tisztségviselők tanúsítsanak önmérsékletet annak ellenére, hogy a  szabályozás lehetővé teszi a tisztségek halmozását.   Nyilvános vagyonmérleget szeretnének látni az elmúlt húsz évről, és   szükségesnek látják a privatizációs ügyek felülvizsgálatát.  Az önkormányzati képviselőjelölteket felszólítják, kössenek szerződést választóikkal, amelyben  felvállalják visszahívhatóságukat.

2010. augusztus 17., kedd

Varga Csaba előadása augusztus 24-én!

Varga Csaba, nyelvész, a magyar ősnyelv kutatója egyik legnépszerűbb könyvének címe: JEL, JEL, JEL.
A magyar nyelv és jelkészlet ősiségéről, kifejezés világáról, különc-különlegességeiről szól az előadó, nem is akármilyen minőségben.
Ez az este is különleges csemegét ígér. Hallhatunk és beszélgethetünk a székely-magyar ABC 30000 éves történetéről, a magyar nyelv különleges sajátosságairól, az ősnyelv kutatás jelenlegi állásáról.

                                           

Az előadás helye: Székesfehérvár, Huba u. 7.

Hétvezér Sörkert

Időpontja: 2010. augusztus 24. 19:00-21:00

A Fehérvárkörút cikke rólunk

Felsőházi Szövetségre lépő társadalmi szervezetek Fejérben
A 2010. augusztus 4-én, Székesfehérvárott, Fejér Szövetség néven megyei felsőházi szövetségre lépett és közös Nyilatkozatot tett szervezetek (mozgalmak, egyesületek, alapítványok) képviselői tartottak sajtótájékoztatót pénteken, melynek keretében ismertették a Fejér Szövetség helyhatósági választásokkal és a megyei önkormányzatok működésével, az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításával kapcsolatos álláspontját. 2010. augusztus 13-án, a Fejér Szövetség képviselői és tagjai koszorúztak a királynék táblájánál, majd szövetségi kézfogással pecsételték meg együttműködésüket.

2010. augusztus 13., péntek

Képek a múlt keddi Hétvezér-estéről

Az előadó Fenyvesi László dinnyési biogazda és hétgyermekes családapa volt.
Követendő példakép minden magyarnak!

Képek a Fejér Szövetség sajtótájékoztatójáról

Hétvezér Esték 2010. 08. 17-én: Nem tartozunk senkinek sem!

Nem tartozunk senkinek sem!

A "Nem jöttünk mi sehonnan sem" című előadás folytatása.
1. A PÉNZ szerepe régen és ma az emberre és közösségeire, az egész társadalomra.
- a közösségtudat nélküli verseny - a dezertőr.
- a magányos ember és a pénz.
- az erkölcstelenedett kereszt-kegyelem - a hitel és tőkefelhalmozástól a habzásig
2. Magyarország katonai, gazdasági és közéleti ellehetetlenítése nemzeti jóváhagyás nélkül.
- 1920 (sikertelen kísérlet)
- 1944 (felfüggesztett állapot)
- 1949 (átgondolt megalapozás)
- 1956 (a pénz = politika = erkölcstelen erkölcs)
- 1989 (ostobaság és kishitűség)
- 2004 (szégyen - háború az önérzet ellen)
- 2006 (megalázás - elhamvasztás)
- 2010 (kegyelem döfés - parázs a hamu alatt)
3. A kiút: közjogi szabadságharc! Szabadságharc! Harc - vér nélkül, de szível és vérrel!


A helyszín: Hétvezér Sörkert, Székesfehérvár, Huba u. 7.
Időpont: 2010. augusztus 17, kedd, 19:00

2010. augusztus 12., csütörtök

Atillát viselnek szingapúri olimpikonok

Kedves Barátaim!

Nagyon jó ez a hír!
"Atillát viselnek szingapúri olimpikonok"; 2010. augusztus 11. 11:04
http://www.mob.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=yogesku_...

Nagyon szépek és szívet melengetők ezek a képek!

Meghívó sajtótájékoztatóra


Tisztelt Polgármester Úr és megyei önkormányzati tisztviselő Hölgyek és Urak!

Értesítjük Önöket, hogy a 2010. augusztus 4-én, Székesfehérvárott Fejér Szövetség néven megyei felsőházi szövetségre lépett és közös Nyilatkozatot tett szervezetek (mozgalmak, egyesületek, alapítványok) sajtótájékoztatójának helyszíne megváltozott.

Ezúton hívjuk meg Önöket a

2010. augusztus 13-án 13 órától a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház
Szent László termében tartandó sajtótájékoztatónkra
,
melynek keretében ismertetjük a Fejér Szövetség helyhatósági választásokkal és a megyei önkormányzatok működésével, az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításával kapcsolatos álláspontját.

A tervezett program:
1300 Koszorúzás a királynék táblájánál és szövetségi kézfogás
1320 Sajtótájékoztató a Szent László teremben:
1.      Dr. Boór Ferenc: A Fejér Szövetségről, mint Fejér megyei Felsőházi Szövetség megalakulásáról
2.      Tamási Béláné: Fejér Szövetség 12 pontja
3.      Dr. Boór Ferenc és Kaszás István: A Fejér Szövetség szerepvállalása a helyhatósági választások idején
4.      A Fejér Szövetséghez csatlakozó szervezetek képviselői: Válaszok a sajtó képviselőinek kérdéseire
Kérjük, amennyiben lehetséges, legkésőbb péntek reggel 9 óráig jelezzék részvételi szándékukat!
Székesfehérvár, 2010. augusztus 11.
Hosszú távú együttműködésükben bízva,
előre is köszönettel:
                                                                     
Dr. Boór Ferenc, Kanizsay Zsolt és Sajó Victor
                                                                                               
Fejér Szövetség

2010. augusztus 6., péntek

A Fejér Szövetség nyilatkozata

FEJÉR SZÖVETSÉG
Fejér megyei Felsőházi Szövetségre lépő társadalmi szervezetek
NYILATKOZATA
Margaret Mead: „Soha ne kételkedj abban, hogy elkötelezett polgárok kis csoportja megváltoztathatja a világot! Valójában ez az egyetlen működő módszer.”
Szövetségünk önálló társadalmi szervezetek szövetségeként azért jött létre, hogy széleskörű erkölcsi, közéleti és társadalmi felügyeletet gyakoroljon a városi és megyei választott testületi és tisztségviselői döntések és események felett.
Az alábbi társadalmi mozgalmak és szervezetek Székesfehérvárott és a megyében egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk, következésképpen Fejér megye társadalma és önkormányzatai is – a napi nehézségeken túl – további, lényegesen súlyosabb alkotmányos, gazdasági és közéleti megpróbáltatások elé néz, melyek a megye társadalmát is veszélyeztethetik.

2010. július 18., vasárnap

Egy fazekas-fafaragó kiállítás képei

Helyszín: Sárszentmihály, Művelődési ház. Hétfő estig még nyitva van, utána leszedik. Aki teheti, nézze meg, érdemes!



2010. július 15., csütörtök

Új, de megújuló fellángolással a jövőért!


1938-ban alakult a Magyarok Világszövetsége (MVSZ), „hogy tevékenységével szolgálja a magát magyarnak valló, a magyar kultúrához tartozó, a magyar sorsközösséget vállaló, a magyarságért cselekedni kész személyeket és szervezeteket; a világ magyarságának érdekvédelmi szervezete legyen. Támogassa, és maga is mindent megtegyen, hogy a magyarok – bárhol éljenek is a Földön – megőrizzék és fejlesszék a magyar nyelvet és kultúrát, ápolják összetartozásukat, erősítsék a kapcsolatokat a határon kívüli magyarok és az anyaország között.” (MVSZ célkitűzése)

E nemes, nemzetmentő célkitűzésekre talán most van a legnagyobb szükség. Hogy miért? Erre a feleletet, Czegei Wass Alberttől kapjuk, a Magyar számadás 2006-ban kiadott könyvében, amelyben így fogalmaz: „1956 novemberében nem Budapest utcáin veszett el a magyar szabadságharc, hanem New York-ban! S nem a rab ország népe vesztette el, hanem az amerikai magyarság! Az emigráció feladata: nemzetét képviselni idegen földön. Ha ezt nem vállalja, úgy nem emigráció, csupán egy csorda menekült. Cseheknek, lengyeleknek, románoknak s egyéb nációknak voltak s vannak emigrációik Amerika földjén, kik megtették kötelességüket, amivel népüknek tartoztak. Példa erre minden amerikai lexikon, történelemkönyv, népkönyvtár. Példa erre Csehszlovákia és Nagy Románia megszületése az első világháború után.”

Vagy egy jobblétet hajkurászó, anyagiakért kitántorgott, magyarságát feladó közösség. Az anyaországáért-jobblétéért küzdőknek van szép és számos csoportja. Ilyenek, mint az író említi a csehek, lengyelek, románok, szerbek, olaszok és zsidók. Az itt felsoroltaknak mind vannak képviselőik, sőt szenátoruk is az amerikai képviselőházban, akiknek befolyása a döntéshozatalban nagyban segítségére lehet az anyaország népének gazdasági és politikai kialakításában. Ezek a népek, akik e cél érdekében jártak el, munkájuk eredménye jól tükröződik a lexikonok, történelemkönyvek, a népkönyvtárak kiadásaiban valamint a sajtónyilatkozatokban. Az ilyen munkák eredménye lett Nagy-Románia megszületése is. Az állítólagos másfél milliós amerikai magyarság mit tett nemzete érdekében? Nincs egyetlen hivatalos, elismert angol nyelvű szemle, amely szembeszállna a hazug rágalmakkal, és bizonyítaná a valós történelmet, a légből kapott íróasztalokon kiagyalt hamisságok ellen. Mi lesz ennek az eredménye? Lehetséges az, amit Sztálin már egyszer kijelentett? „A magyar kérdés csak vagonkérdés.”

Hosszú évtizedeken át csak nekünk, az emigrációkban élőknek adatott meg, hogy szólhassunk az otthoniakért, de mi, kevés kivétellel, hallgattunk. 2008-ban, keserves munkával megjelentettük 860 oldalon a Magyarságtudományi tanulmányokat, szép kivitelben, angol nyelven Selected Studies in Hungarian History, amely történelemkönyvként e kor legnagyobb sikereredménye. Ehhez kérjük az összmagyarság segítségét, hogy vásárolják, és helyezzék el az angol nyelvű könyvet minden helyi könyvtárban. 2010-ben pedig elkezdtük a Magyarságtudományi füzetek, 48 hónapon át folytatódó havi kiadását, hogy ifjúságunkkal megismertessük mind azokat az ismereteket, amelyekhez évszázadokon át nem juthattak.

Talán a mostani igyekezetünk még nem késő. Még minden pótolható, ha az emigráció és magyar népünk megérti az idők szavát és hajlandó tenni és áldozni is saját fennmaradásának érdekében.

Nem panaszkodhatunk arra, hogy nincs tehetségünk az elvárásoknak való megfelelésre. Az u.n. szürke állomány rendelkezésünkre áll. Ez Istenünk egyik áldása, védő pajzsa. Csak használnunk kell a tudást, tehetséget, amit népünk magáénak vallhat, mert a tudomány minden ágazatában, népességünket figyelembe véve, az élen járunk. Ez az a plusz, amiben bízhatunk. Ez a miénk. Csak ezt a tudást állítsuk a nemzet, magyar nemzetünk szolgálatába. Ne pazaroljuk el idegenek haszonára. Mindent a nemzet javára, a magyar nemzetért tegyünk. Bízzunk és segítsük egymást.

Az amerikai egyetemeken sok száz magyar tanár dolgozik. Ugyanez a helyzet a többi országban is. Ez a magyar tehetségérvényesülés egyedülálló világjelenség. De ez még sem jelentett valamiféle nemzeti felemelkedést, mert nem szerveződtünk. Nem használtuk ki az isteni adottságunkat. Eredményeink gyümölcsét folyamatosan mások szüretelik le.

Amerikai magyarok, cselekednünk kell! „Mert egyszer majd joggal kérdezik az otthoniak és Ti odakint mit csináltatok? Egyedül a bankbetét felmutatása nem lesz elég, hogy pirulás nélkül válaszolhassunk. Valami többet kell hazavinnünk. Egy harmadik utat. Egy utat a múlt tradíciói és a jelen tanulságai között. Egy utat, mely a szabad gazdasági versenyen, de anélkül, hogy elmerülne az anyagi siker imádatában.” (Wass Albert. i.m.)

A legnagyobb, az amerikai emigrációs ifjúsági szervezet életét elemezve megállapíthatjuk, hogy igazán nincs „magyar” emigrációs ifjúság. Az ide kivándorlók elvesznek a haza számára. Nemzetpolitikai szempontból csak ez lehet az egyedüli feladat: „a rab nemzet képviselete, az egyetemes nemzet szolgálata”. Ez azt jelentené, hogy Amerika magyarsága kiépítené a politikai kapcsolatot, és füzeteink nagybani támogatásával fölnevelhetnénk egy magyarul gondolkodó új generációt. Ehhez kérjük az amerikai és a világ magyarságának támogatását.

Ehhez az szükséges, hogy a havonta megjelenő füzeteket, 48 hónapon át nagy mennyiségben, százas példányszámban rendeljék meg. Az ár annyira jutányos (400 Ft), hogy ez senkinek nem jelenthet gondot. Egy 8 db-os postai küldemény ára 8 szor 400 Ft azaz 3200 Ft, plusz légiposta európai országokba 5800 Ft (összesen 9000 Ft), más országokba – tehát az USA, Kanada, Ausztrália is – 6700 Ft (összesen 9900 Ft).

Megrendelhető Bősz Rudolf, terjesztési felelős címén: mtf.szervez@gmail.com .

Azon magyarul beszélő „magyarokat”, akik nem hajlandók ezt elfogadni, pláne ellenezni fogják a jövőnket építeni célzó közlésünket, a becsületes, öntudatos magyarok csoportosulása közösítse ki, zárja ki közösségükből őket. Jobb a kisebb, de egyetértésben dolgozók közössége, mint a nagyobb, de mindenben az egyenetlenséget, a belső viszályt előidéző magyarkodók zavaros együttléte.

Botos László
/USA/

2010-06-25
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálata

2010. július 11., vasárnap

A Velencei-tó Kapuja nevű tájrombolás ellen tiltakoznak pénteken

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2010. július 16-án, pénteken 17 órakor kezdődő rendezvényünkre, Velencére az Ezüst-parkolóba.

Tiltakozunk:

- az eltúlzott, pazarló, értelmetlen beruházások,

- a „turisztikai attrakciónak”, „munkahelyteremtésnek” álcázott tájrombolás,

- a zöld területek tönkretétele, a tó körbeépítése ellen.

A Velencei-tó is a mi hazánk! Ne engedjük, hogy pillanatnyi érdekek martalékává váljon a part! Csak emberléptékű, környezetbarát fejlesztéseket tudunk elfogadni! Várunk mindenkit, helyben lakókat és tókedvelő kirándulókat az ország minden tájáról!

Program:
- Velencei-tó kapuja – kell-e válság idején luxushomokozó, plázakomplexum a füves szabad strand helyett?
Beszámolók, előadások vélemények a nagyberuházással kapcsolatban.
Előadók: Balsay István, a Velencei-tó Vértes Baráti Kör elnöke, Braun Péter, Csizmadia Attila, Dr. Sirák András, Szigeth Gábor - Angelika Egyesület, Varga Gábor - Gaja Környezetvédő Egyesület

- Legyen közkincs! Megtekinthető a 2010. június 21-i képviselő testületi ülés lakossági fórumáról készített összefoglaló projektoros vetítés keretében. Összeállítás a plázakultúra hanyatlásáról! Közben: tengeri kajakosok bemutatója

- „Nem adom fel…” Aláírásgyűjtés a Velencei-tó Kapuja beruházás ellen.

- „Szónokok sarka” - magánvéleményalkotás lehetősége közügyekről.
Kíváncsiak vagyunk véleményére! Használja ötletdobozunkat!
Ha egyetért törekvéseinkkel, érdeklik az aktualitások, vagy segítene a tó védelmében, lehetősége van feliratkozni riadóláncunkra!

- Kulturális és szórakoztató programok estig.
Ha megéhezik, megszomjazik, ajánljuk a helyi, családias, barátságos parti vendéglátóhelyeket!

A rendezvény időtartama alatt ingyenes sárkányhajózás a szörf lejárótól. Tekintse meg a tájat legszebb tavunk víztükréről!

Rendezők:

- Sz-Épülő Velencéért Egyesület

- Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület

2010. július 9., péntek

Magyar az, akinek fáj Trianon! Patrubány Miklós keddi előadása

A hűvös szél és eső ellenére is sokan gyűltünk össze a Hétvezér Esték legutóbbi előadásán.  Vendégünk Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke volt. Előadásában először kitért a Magyarok Világszövetsége rövid történetére, majd a trianoni békediktátum 90. évfordulóján, Versailles-ban megrendezett demonstrációra, melyen több száz határon inneni és túli magyar vett részt. Részletek és film itt látható:

Az elnök urat arról is kérdeztük, hogyan alakult a Világszövetség viszonya a Magyarok Szövetségével.

- Bár nagyon sok félreértés adódott a névhasonlóság miatt, nem kevés pénzzel és lehetőséggel támogattuk a szövetséget mindaddig, amíg úgy találták, hogy a Magyarok Szövetsége elnöksége a szép célokon túl az "igazság, a tisztesség és a méltányosság" követelményeinek is megfelel, azonban mára ez a Világszövetség számára kétségessé vált. - mondta Patrubány Miklós.
- E miatt a kényszerű névazonosság a Magyarok Világszövetsége számára egyre terhesebbé vált, melyet orvosolni kell, és csak remélhető, hogy nem peres úton lehet!

Ezután a Fejér Szövetség és a Magyarok Világszövetsége együttműködési lehetőségeinek kérdéseire tért rá az addigra már négy tucat résztvevőre duzzadt szövetségi kör. Kiderült, hogy az azonos célokért, de más szinten és téren, más ható- és hatáskörrel, súllyal küzdő két szövetség erősségei és gyengeségei igen jól kiegészíthetnék egymást, ha az alapelvekben egyetértésre tudnánk jutni. Erre való a minél gyakoribb párbeszéd, melynek első állomása történt meg ezen a Hétvezér Estén.

A kérdések és válaszok és az együttműködési lehetőségek sokfélesége miatt az előadást követő beszélgetés késő éjszakába nyúlt.

- Hosszú és küzdelmes folytatás várható - búcsúztatták a Fejér Szövetség szervezői Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat



2010. július 5., hétfő

Kedden Hétvezér Est

Hétvezér est: Mi történt Trianonban 2010. június 4-én?

Július 6, 19:00-21:00
Helye: Hétvezér sörkert
, Székesfehérvár, Huba u. 7.
Vendégünk: Patrubány Miklós a MVSZ elnöke

A Magyarok Világszövetsége 2010-ben engedélyt kapott a francia hatóságoktól az "Igazságot Magyarországnak, Igazságot Európának! "című rendezvényre a Nagy-Trianon palota előtti térre.
Az eseményről nem egybehangzó híreket lehetett hallani. Hányan voltak a megemlékezők? Néhányan maradtak-e délutánra, az aláírás időpontjára vagy több százan?
A szemtanú és szervező hitelességével az eseményekről és más a Magyarok Világszövetségéhez kötődő dolgokról.

2010. június 30., szerda

Megalakult a Fejér Szövetség

2010. június 25-én 40 jelenlévő és 3 előzetesen nyilatkozó alapító taggal és 6 csatlakozó tizeddel (Sárszentmihály, Öreghegy, Maroshegy, Mag Mária Kör, Teaház és Makk-kör) megalakult a Fejér Szövetség, melyhez egyúttal, mint alapító székek csatlakozott a Szent Korona Alapítvány és a 30 fővel megalakult (bejegyzésre váró) Fejér Mag Egyesület.

A jelenlévők, mint a szövetség alapokmányát fogadták el az alábbi nyilatkozatot.

Szövetségi Alapnyilatkozat (mintegy „Alkotmány”)
a Fejér Szövetség eddigi útja, céljai és alapelvei

A Fejér Szövetség alulról építkező, mellérendelő módon szerveződő mozgalom.

2010. június 28., hétfő

Holnap Hétvezér Est!

Hétvezér-est: A puzdrakereszténység

Június 29, 19:00-21:00
Helye: Hétvezér sörkert
, Székesfehérvár, Huba u. 7.

Előadó: Kiss Imre puzdrakeresztény
"A puzdra a benne található vesszőkkel, reszelővel, a tarsolylemezzel, és a nyakba akasztva hordott vaskereszttel egy hírközlő eszköz, ami Eurázsia, Arábia, és a két Amerika területén, hegycsúcsokon működőrendszer része. Alkalmas fényjelek adására a ködös magasság felett, és a felhők magassága alatt, tehát az ezer méteres csúcsok hálózatán keresztül."

2010. június 27., vasárnap

Lelkiismeret – harc az egóval

Ez is része lehet a TEReMtÉSZET könyvének, fontosnak tartottam most közreadni.
Mindenki okulhat belőle, ha elvégzi a gyakorlatot!

Lelkiismeret – harc az egóval

Hatás-ellenhatás. A vonzás-taszítás törvénye.

Álljon itt néhány példa arra, mihez vezet önzésünk. Akár azt is megtehetjük, hogy folytatjuk a táblázatokat. Ez egyfajta „gyónás”, amikor tükröt tartunk magunk elé.

ÉN miért nem…
Miért pont ÉN…
…lehetek sikeres, mikor más, gyengébb képességűek igen?
…buktam meg a nyelvvizsgán, amikor a társaim, akikkel együtt készültem fel, mind átmentek?
… keresek annyi pénzt, amivel vígan utazgathatnék? Mások miért vonzzák a pénzt?
…járok úgy, hogy elvesztem a megtakarított pénzemet?
…kapok elég figyelmet, elismerést? Bezzeg őt meg istenítik, milyen tehetséges!
…vagyok gúny tárgya mindenhol? Miért sugdolóznak a hátam mögött?
…kaptam ötöst, csak hármast, mikor meg voltam győződve arról, hogy én vagyok a legjobb?
…kaptam intőt, mikor az osztálytársam kezdte, de ő megúszta?
…mondhatom el véleményemet? Mások miért mondhatják el ugyanazt, amit én nem?
…betegedtem le, pedig úgy készültem a bálba!
…találok tartós kapcsolatot, mikor a szomszéd lány, aki sokkal csúnyább nálam, már menyasszony?
…vagyok a célpontja randa, rosszarcú alakoknak, akik ajánlatokat tesznek nekem?
…mutathatom meg önmagamat anélkül, hogy nevetség tárgya legyek?
…vagyok az, akit az osztályban egyedüliként a vezetéknevemen szólítanak?
…lehetek olyan szerencsés, mint a szomszéd, aki megnyerte a lottó ötöst?









Azt gondoltam magamról, hogy…
Mi lett az eredmény?
…nekem mindent szabad, amit másoknak nem.
Kiközösítés.
…engem minden jó dolog megillet, csak azért, mert MEGÉRDEMLEM!
Nem kaptam, csak rosszat.
…bármit csinálok alkotómunka ürügyén, az csak jó lehet, függetlenül a tapasztalattól.
Azt mondták, dilettáns vagyok.
…én már mindent tudok, nekem nem kell tanulnom.
Nem mentem át a vizsgán.
…engem csodálni kell mindenkinek, mert felsőbb rendű kiválasztott vagyok.
Kinevettek, beképzelt hólyagnak tartottak.
…bárkit büntetlenül megalázhatok.
Engem aláztak meg.
…munka nélkül is sikereket érhetek el.
Ami könnyen jött, könnyen ment.

Azt gondoltam másokról, hogy…
Kiderült, hogy…
…ostobák, mert nem értenek meg engem.
…épp olyan okosak, csak más gondolkodásúak.
…azért kritizálnak, mert irigyek, hogy jobb vagyok náluk.
… ők a jobbak nálam, és szó sincs irigységről, csak építő kritikáról.
…senkinek sincs igaza, csak nekem.
…nekik lett igazuk.

Azt gondoltam a világról, hogy…
Az igazság az, hogy…
…az egy szabályosan működő óraszerkezet, mely mindig fenn fog állni.
…a világ ÉL, mozog, változik, és egyáltalán nem kiszámítható a működése. Ezért oly csodálatos!
…csak mint anyagi valóság létezik.
…csak kicsiny része anyagi, a nagyobbik része szellemi lényegű.
…senki nem teremtette, vagy ha mégis, egyszer megcsinálta, aztán mikor kész lett, lepihent, és azóta sem csinál semmit.
…a teremtés folyamatos!

Azt gondoltam, hogy…
Most már látom, hogy …
…csak az az igazán szép, ami tökéletesen szabályos.
…a kicsiny hibákban van a szépség.
…csak a racionális dolgok az elfogadhatók, a lelki-szellemi szférának nincs létjogosultsáéga.
…nem minden a racionalitás. A természet tele van költészettel, zenével, festészettel. A szimbólumok képírással fejezik ki azt, amit szavakkal lehetetlen.
…a Világegyetem a Föld kivételével sivár, halott.
…nem vagyunk egyedül.
…csak egyszer élünk, és azt ki kell élvezni.
…sokszor újjászületünk, és visszatérünk a Földre, míg el nem végezzük választott feladatunkat.


2010. június 24., csütörtök

Új szövetség alakul!

2010. június 25-én, este 6 órakor a Napsugár művek különtermében (Székesfehérvár, Csucskai út, a Téglagyárnál) megtartjuk alakuló ülésünket.




Az MSZ Fejér megyei közösségének 4. és 5. Megyegyűlésének állásfoglalásaival egyetértők, Kedves Barátaim!

Tisztáznunk kell néhány dolgot és el kell indulnunk tovább az utunkon, nehogy ez a kényszerű megtorpanás tartóssá váljon. Kérlek ezért Benneteket, gyertek el minél többen, akár szervezetek képviseletében, akár mint magánszemélyek, hogy közösen dönthessünk a közös jövőről.

Várjuk mindazokat, akik együtt akarják építeni velünk a Fejér Szövetséget, mely valóban mellérendeltségen kíván alapulni, valóban az alulról szerveződés szabályai szerint kíván működni és valóban a Szentkorona értékrendet tekinti mérvadónak egész létében. Kérem tehát azokat, akik alá-fölérendeltségen, egyszemélyi vezetésen alapuló szervezetekkel, illetve valamely anyaegyesület tagszervezeteként gondoltak csatlakozni a Fejér Szövetséghez, inkább mint magánszemélyek tegyék azt!

2010. június 20., vasárnap

Újra veszélyben a Velencei-tó!

Újabb botrányos beruházás: műtengerpartot és plázát építenének a Velencei-tó legszebb, parkosított szabad strandja helyére
 
A közelmúltban értesültünk róla, hogy a Velencei-tó legszebb, parkosított szabad strandját műtengerparttal, plázával óhajtják felcserélni egyes politikai erők és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekcsoportok. Időszűkében mindent elkövetnek egy bizonyos „Velencei-tó kapuja” beruházás megvalósulása érdekében, ezzel súlyos százmilliókat kihúzva a magyar adófizetők zsebéből a legsúlyosabb gazdasági válság idején – áll az Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.

Gürcölő magyar kontra multikulti-pátyolgató vadkapitalista

Ez a bejegyzés szókratészi párbeszédes formába fogja önteni a mai magyar mikrovilág mindennapjainak fonákságra épülő élethelyzeteit. A "gürcölő magyar" és a "multikulti-pátyolgató
vadkapitalista" személyiség-prototípusainak éles szembeállítása
rávilágít ennek a mostoha kornak a visszásságaira, melyek a mutyi és a
mammon istenítésére, valamint a normalitáspártiság földbe gyalulására
építenek, miközben pártucat ember aranyéletét milliók nyomora útján
teremtik meg. Gürcölő magyar: - Alig keresek valamit, semmit sem fizet nekem az extraprofitot bezsebelő multi, ahol dolgozom. Pedig nem könnyű a munkám!
Multikultipátyolgató vadkapitalista: - Ne siránkozzon, maga szerencsétlen, fogadok, hogy egész nap csak lazsál, pihenget, henyél! Több szorgalmat és kevesebb jajveszékelést kérnék öntől, ha lehet.

2010. június 16., szerda

Az oldal átalakul! Nevet, címet változtattunk!

Mától a Fejér Szövetség honlapja lettünk, mely a Magyarok Szövetségétől független.
Az msz-fejer.blogspot.com továbbra is a Magyarok Szövetsége naplója marad.
Részletek később!

2010. június 7., hétfő

Fehérvárcsurgó – falunap, kicsit másképp

A fehérvárcsurgóiak hagyományos falunapjukat ebben az évben június 5-én rendezték, de az idén azonban valami mégis más volt: az önkormányzatot immár a Magyarok Szövetsége és szövetséges szervezetei is segítették a rendezvény programjának színesebbé tételében. Az együttműködés nagy sikert hozott.


Az égieknek hála, az elmúlt hetek hűvös, viharos időjárása után szombatra megérkezett a nyár, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a látogatók egy kellemes napot tölthessenek el a juniális több helyszínén.
A rendezvény fő programjai a Víztározó melletti festői környezetben fekvő területen zajlottak. Tíz órakor megkezdődött hét hagyományőrző tűzoltócsapat vetélkedése, ahol az önkéntes tűzoltócsapatok megmutathatták, hogy nemcsak a gátakon állják meg a helyüket.
Ezzel egy időben a legkisebbek a Magyarok Szövetsége által szervezett Népi tehetségkutató verseny megyei döntőjében mérhették össze tudásukat, az általános iskola épületében. A verseny célja gyermekeink művészeti tevékenységének fellendítésén túl az, hogy minél inkább megismertessük őket magyarságuk – magyarságunk - értékeivel.


Déltől a Székesfehérváron működő Lovasíjász Akadémia növendékei mutatták be az őseink által használt íjásztechnikákat, majd a Fejér Baranta Egyesület harcosai tartottak bemutatót az érdeklődőknek, melyből kiderült, hogy a magyar ember nemcsak az íjászatban nyújtott kimagasló teljesítményt, hanem a közelharcban is: sstorral, bottal, karddal, vagy akár puszta kézzel is képes volt megvédeni értékeinket, de emellett tudott mulatni, énekelni és táncolni is.

A harcművészeti bemutatók után a színpadon folytatódott a műsor, ahol az önkormányzat által szervezett műsorszámok voltak láthatók, a helyi egyesületek részvételével, a látogatóknak pedig egész nap lehetőségük nyílt kiváló minőségű magyar termékek megvásárlására.

A szervezők fáradozása meghozta a gyümölcsét, hiszen a jelenlévők teljes egyetértésben nyilatkozták, hogy ez volt az utóbbi időkben a legjobb közösségi nap a településen.

Az Önkormányzat és a Magyarok Szövetsége helyi szervezetének együttes munkálkodása tehát ismét sikert hozott, s mindkét fél szeretné ezt a példás együttműködést a továbbiakban is fenntartani és továbbfejleszteni.

Magyarok Szövetsége sajtószolgálat
Fejér megye