2011. január 9., vasárnap

JOGFOLYTONOSSÁG felhívás Érsekújvárról

Érsekújvár, 2011. január 5. 
"Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság megfeledkezett a legfontosabbról, mégpedig hogy Magyarországnak van egy alkotmánya, amely az idegen hatalom által ránk kényszerített, ránk oktrojált 1949. évi XX. sz. törvény ellenére sem veszítette el hatályát. Ez az alkotmány az ezeréves történeti alkotmányunk, amely elődeink vérével íródott Szent István államalapító király urunk hagyatéka szellemében. Ez az íratlan, szokásjogunkon alapuló alkotmány hosszú évszázadokon át egészült ki, illetve módosult abba az alakba, amely tartalmazza nemzetünk jól bevált tapasztalatát nem csak közjogi, hanem büntetőjogi és magánjogi téren is mindaddig, amíg gyakorlati alkalmazása 1944-ben erőszakkal, a népakarata ellenére meg nem szűnt."
A magyar történelmi családok Nobilitas Carpathiae elnevezésű felvidéki társadalmi szervezete a múlt év decemberében kidolgozott egy állásfoglalást a magyar Országgyűlés Alkotmány előkészítő Eseti Bizottságának 2010.december elején közzétett „Magyarország alkotmányának szabályozási elvei” című termékével kapcsolatban. Az állásfoglalásukat az év elején – a Fejér Szövetség "Alkotmányos Alkotmányozást" és "Nyílt Levél az újalkotmányozókhoz" című felhívásához hasonlóan  – elküldték Dr. Salamon Lászlónak, az eseti bizottság elnökének, valamint:
-       Schmitt Pál köztársasági elnöknek, 
-       Kövér László országgyűlési elnöknek, 
-       Orbán Viktor miniszterelnöknek, 
-       Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, 
-       Vona Gábornak, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének, 
-       a magyar történelmi egyházak vezetőinek, 
-       Berényi Józsefnek, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökének, 
-       vitéz Duray Miklósnak, 
-   Tőkés Lászlónak, a romániai magyarok Európa parlamenti képviselőjének,
valamint
-       a Magyar Televíziónak és a Duna Televíziónak.

Állásfoglalásuk szövege és támogatási felhívás az alábbi oldalon található:
Az oldalon felhívnak minden kedves honfitársat, aki az alábbi állásfoglalással egyetért és támogatja, küldjön e-levelet a következő címre nevének, foglalkozásának és lakhelyének megadásával.
nobilitas@nobilitas.sk .

Kérik, hogy biztosítsunk minél nagyobb nyilvánosságot állásfoglalásuknak és küldjük tovább barátainknak és ismerőseinknek. Szívesen megtesszük és biztosítunk támogatást kezdeményezésükhöz.

Fejér Szövetség Sajtószolgálata
2011. január 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése