Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Molnár Tamás képzőművész, író: 2006-os emlékek
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
Molnár Tamás Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett képzőművész, író, publicista, a rendszerváltás előtt ellenzéki tevékenységet is folytató INCONNU művészcsoport, majd a rendszerváltáskor az Amnesty International és az IGMF magyarországi emberjogi szervezeteinek is alapító tagja, a Magyar és a Nemzetközi Írószövetség tagja lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Est 651. előadó vendége.Tamás ím már harmadszor lesz vendégünk. Első alkalommal a Szentendrei szigeten működő Árvalányhaj művésztanya alkotóközösség alapító szervezőjeként, majd Ismeretlenek a 301-es parcelláért című előadásával a rendszerváltozás ikonikus eseményeinek egyik főszereplőjeként osztotta meg élményeit a Hétvezér Est látogatóival, mikor is felidézhettük
Gulyás János a 301-es parcella történetéről szóló Ismeretlenek című filmjének 3. részét is, azaz betekintést kaptunk a 301-es parcella kevéssé ismert - mondhatni ismeretlen - történetébe.