Lépett megint egyet Fejér megye, avagy húzott inkább újabb, nem várt lapot azzal, hogy most egy újabb hagyományt indított. A nap még sütött ugyan pénteken délelőtt, mikor a feltalálók egybegyűltek, s a Vásártér mellett, az elhagyott épületben Magyar Agyak címmel kezdetét is vette egy - minden bizonnyal - még annál is hosszabb történet, amire ezen első alkalommal bárki számíthatott.
Egymásra talált itt nem egy, de nem is kettő találékony magyar, avagy feltaláló. Jöhetett szélvihar, szakadhatott eső, tocsoghatott a sár, nem lehetett az már se jó, se rossz, csupán egyszerűen olyan, amilyen az "idő". Volt és maradt, eltelt, s nyomott hagyott abban, aki eljött. S bár Botond napra végképp egyértelművé vált, hogy a Vásár-téren nem lesz Magyar Vásár, egy portával arrébb mégis többen voltak, akik bizakodtak, akik jöttek tegnap, majd aznap, avagy másnap. Nem fogyott a vendég, nem fogyott, csak jött még. Késő estig maradt az is, aki szaladt, s mikor elment, nem volt ő sem vendég.
Egy nappal előbb még senki meg nem mondta, hogy ennyi minden elfér három vizes napban. Nem múló hangulat, ami szálakat sző, s mindenkire tapad, s a gáncsok ellenére, ilyen Fejér marad. Büszke lehet erre a szövetségi csapat, a sok feltaláló, a pazar Magyar Agyak. Köszönjük, hogy voltak, akik ebben hittek, akik annyit tettek, amennyit tehettek.
Köszönet mindazoknak, akik miatt Fejéredik most már az, amiben hiszek!
Szeretettel ajánlva Ákosnak, Ferencnek, Erzsónak és megannyi nem nevesített segítő társunknak:
Ferenc (az öreghegyi)
