2012. július 16., hétfő

A Lánchíd Rádióban is dübörög a föld

Egy a Lánchíd Rádió szerkesztőségébe küldött "civil" levél földről, "demokráciáról":

"Szabad Gondolat" 2012. július 15-én reggel elhangzó műsorához:
Tisztelt Szerkesztő Hölgy és Urak!
Kevésbé békésen hallgattam az Önök műsorában - Vasárnap reggel - Font Sándor urat, aki levegővétel nélkül csak mondta, mondta, mondta a magáét, miközben mi, CIVILEK, még meghallgatáshoz sem jutottunk. Nos ennyit mindarról, amit ez az úr elmondott Önöknek és a félrevezetett rádióhallgatóknak, de ugyanez vonatkozik Kovács Anita szerkesztő asszonyra, beszélgetőpartnerére IS.
A TAHSZ (Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség) - több ezer!!!! gondolkodó és tenni is akaró Magyar Ember képviselőjeként MINDEN PARLAMENTI PÁRTNAK ELKÜLDTE KÖZINDÍTVÁNYÁT (amit hivatalosan, aláírásukkal igazolva át is vettek!!!), és ahogy Önök, úgy mi sem kaptunk választ a mai napig!!!! mindarra, amit a közindítványban rögzítettünk. A "demokrácia" ott kezdődik, ahol a "pórnépet" meghallgatják azok, akiket beszavaztunk KÉPVISELŐKÉNT A PARLAMENTBE, ami a mi és CSODÁLATOS ORSZÁGUNKBAN 1 NAPIG TART, amikor elmegyünk és X-elünk.
Elnézést a "csípős" hangnemért, DE : "Nem én kiáltok, a föld dübörög" !!!
Egy állandó hallgatójuk, aki vágyik az IGAZ SZÓRA, DE NEM "I" NÉLKÜL, mert azzal tele a padlás !!!!
Tisztelettel egy SZÍVÉBEN IS!!!! MAGYAR, mert nem az a Magyar, aki beszéli csodálatos nyelvünket, hanem az, aki FELELŐSEN ÚGY IS ÉL és elvárja Önöktől - mert erre LEHETŐSÉGÜK VAN!!! - AZ IGAZSÁGOT félrevezetés nélkül.
Dobrováné Balogh Éva
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése