2013. október 18., péntek

Búcsú Körömi Teréztől

Elhunyt Körömi Teréz

Körömi Teréz gyémánt diplomás tanítónő életének 83. évében elhunyt. Temetése 2013. október 24-én, 11 órakor lesz a Farkasrét-Hóvirág utcai temetőben, a római katolikus vallás szertartása szerint.

Körömi Teréz 1956-ban Kiskörén a Forradalmi Bizottság tagja volt. ’57-ben a pufajkások megverték, mert nem írta alá – az Egerből jövő ügyésznek sem –, hogy a „felakasztandók listáját” készítették,  mely nem volt igaz. Budapestre menekült, majd külföldre ment. Évek múlva jött haza – sikerült állást kapnia. Lexikonszerűen 234 Kossuth téri halott nevét gyűjtötte össze temetőkben, hozzátartozóktól, megjelent publikációkból. Kéri Edit: Kik lőttek a Kossuth téren ’56-ban? című könyve ezt a listát is tartalmazza.

Kezdeményezésére A Magyar Nemzetért ezüstérem posztumusz odaítélésével tüntette ki a Magyarok Világszövetségének elnöke Gombos M. Pia OSU és Csóka M. Norberta OSU, Szent Orsolya rendi nővéreket.


MVSZ Sajtószolgálat
8068/131017

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése