2014. február 9., vasárnap

Egyetlen "védőoltás" se legyen kötelező - nyilatkoztak az előadók

Az FMH címe után egy nagy kérdőjellel (?) és NEM válasszal olvasásra ajánlott

Aki nem hagyja beoltani a gyermekét, másokat is veszélyeztet

forrás: FMH, 2014. február 08., 08:45 szerző: Klecska Ernő

Kürti Katalin és Ébert Jenő a kötelező védőoltások ellen
és a homeopátiás támogatás mellett érvelt
Legyen-e kötelező a védőoltás? –- lángol fel újra meg újra a vita. Pár napja a Fejér Szövetség rendezvényén homeopátiás orvosok tartottak előadást e témában. 

Kürti Katalin gyermekorvos, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület és Ébert Jenő belgyógyász, a Nebáncsvirág Egyesület tiszteletbeli elnöke szerint a háziorvos segítségével minden gyermek esetében egyénileg kellene mérlegelni egy-egy védőoltás szükségességét a gyermek és a család kórtörténete, célirányos vizsgálatok, illetve a szociális körülmények alapján. A két orvos azt is elmondta: előadásaikkal az a céljuk, hogy a szülők korrekt tájékoztatást kapjanak mindenről az oltásokkal kapcsolatosan, hiszen a mai EU jogszabályok szerint a háziorvosnak nem kötelező ismernie még az oltóanyagok összetevőjét sem. Mindketten felhívták a figyelmet arra: Európa több országában számos nálunk kötelező oltás választható.

Ébert Jenő szerint a védőoltások keveset használnak, sok a mellékhatásuk, és gyakran azt sem tudni, mi van bennük. Több évtizedes praxisának tapasztalatai szerint – fogalmazott – végérvényes meggyőződése, hogy nincs olyan oltás, ami hasznos lenne, s számára statisztikailag bebizonyított tény, hogy azok nem nem védenek, hanem beteggé tesznek. Kürti Katalin úgy vélte, ha már mindenképpen oltatni akarja valaki a gyermekét, alkalmazzon homeopátiás „kivezetést”.

–- Valamennyi gyógyszer és minden olyan készítmény, ami emberi egészség befolyásolására szervezeten belül alkalmaznak, az engedélyköteles. Az oltóanyagok valamennyi összetevője ismert és azt bárki megtekintheti például az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) honlapján is -– reagált az elhangzottakra Almási Ferenc székesfehérvári járási tiszti főorvos. – Hamis és téves az az információ, hogy Nyugat-Európában nem kötelező védőoltási rendszer van, hiszen a legtöbb oktatási és nevelési intézménybe nem veszik fel a gyereket, ha a szülő nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy azokat a védőoltásokat, amelyeket mi is alkalmazunk, megkapta. Az más kérdés, hogy nincs olyan erősen szabályozott rendszer, mint nálunk. Magyarország, amikor a védőoltási rendszerét összeállította, a lehető legszélesebb körben igyekezett figyelembe venni a nemzetközi tapasztalatokat. Európa egyik legfejlettebb rendszere működik nálunk. Az engedélyezés roppant szigorú és az egészségügyi törvényben van egy fontos kitétel, miszerint valamennyi kötelezően alkalmazott védőoltásból esetlegesen kialakuló egészségkárosodásért az állam teljes mértéket kötelezettséget vállal. Magyarországon egy nagyon szigorú ellenőrzési és bejelentési kötelezettség is van: az oltást követő nem kívánatos eseményt köteles az orvos jelenteni. ezeket pedig az egészségügyi államigazgatási szervnek minden esetben ki kell vizsgálnia. Egyetlen haláleset sincs a védőoltások miatt, sőt az oltással megelőzhető fertőző betegségek közül a gyermekbénulás egyáltalán nem fordul elő és több ilyen kór is ma már kuriózumnak minősül –- szögezte le.
 ------------------------------ eddig a cikk -----------------------------------

Itt pedig a megjegyzésünk:
Almási Ferenc olyan állításokkal vitatkozott, amit senki sem állított (de ismerős jelenség!):
  1. Az előadók azt állították, hogy Németországban és Európa minden országában kevesebb a kötelező (megismételjük: kevesebb a kötelező és van ajánlott és választható is!) oltás, mint Magyarországon, azaz teljesen feleslegesen nyilvánítanak Magyarországon kötelezővé oltásokat. Tehát nem azt álltották, hogy pl. Németországban nincs kötelező oltásrendszer.
  2. És mindezek mellett velünk együtt állítják, hogy van-é avagy nincs bárhol is kötelező oltásrendszer, nem kellene, hogy egyetlen oltás is  kötelező legyen Magyarországon - a ma ismertek alapján pedig főként nem!
Mindemellett mindenkinek feltesszük kérdéseinket, akik az oltások kötelezősége mellett érvelnek:
 
Miért fenyegeti a beoltottat a nem beoltott, ha a védőoltás hatásos?
Miért nem elegendő azon szülőket figyelmeztetni, akik nem oltatják be gyermekeiket, hogy kockázatot vállalnak, mivel vannak, akik nincsenek beoltva?
Mióta legfejlettebb rendszer az olyan oltási rendszer,
- ahol több országban betiltott oltás a mai napig védőoltásként kötelező?
- ahol semmilyen egyedi elbírálásra nincs lehetőség?
- ahol betegeket és csecsemőket is beoltanak?
- ahol bírságolják, fenyegetik - nem csupán az iskolákból tiltják ki - azokat a szülőket és gyermekeket, akik nem akarnak csomagokban igazolatlan hatású oltásokat beadatni maguknak, gyermekeiknek?
Egyáltalán felmerült-e Önben a kérdés, hogy számos - oltással meg nem előzhető - betegségben szenvedve már, miközben járt-kelt és nyilatkozott a világban, nem veszélyeztette-e folyton mások egészségét?
Csak annyi betegség volna, amennyire oltanak a gyógyszerkészítmény előállítok szigorúan hangzatos - ám egyáltalán nem bizonyított - ajánlásaiból?

Minden választ szívesen fogadunk itt, honlapunkon.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

10 megjegyzés:

  1. "Minden választ szívesen fogadunk itt, honlapunkon."

    Hát akkor én válaszolok.

    "Miért fenyegeti a beoltottat a nem beoltott, ha a védőoltás hatásos?"
    Több okból.
    1. Egyik oltás sem 100%-os hatásosságú, mindig lesz néhány százalék, akik önhibájukon kívül nem lesznek védettek a betegséggel szemben, őket veszélyeztetik a be nem oltottak.
    2. Vannak, akik még túl fiatalok (vagy túl betegek) az oltáshoz, náluk még nem alakulhatott ki a védettség, de egy oltatlan fertőzöttől simán elkaphatják a betegséget, hiába akarta a szülő később beoltatni a gyermekét.

    "Miért nem elegendő azon szülőket figyelmeztetni, akik nem oltatják be gyermekeiket, hogy kockázatot vállalnak, mivel vannak, akik nincsenek beoltva?"

    Mert ha a gyermekük elkapja a betegséget, akkor másokat is megfertőz, másokat is veszélyeztet.

    "Mióta legfejlettebb rendszer az olyan oltási rendszer,
    - ahol több országban betiltott oltás a mai napig védőoltásként kötelező?"

    Egyik Magyarországon kötelező oltást sem tiltották be sehol Európában. Ezzel szemben a legtöbb helyen van ajánljás rájuk.

    "- ahol semmilyen egyedi elbírálásra nincs lehetőség?"

    De van lehetőség. Bizonyos immunhiányos betegségben, állapotban lévőket, bizonyos anyagokkal szembeni túlérzékenységgel élőket nem oltják be (ez minden oltásnál más és más), a magas láz esetén pedig elhalasztják az oltást. Az ellenjavallatokat minden oltás alkalmazási előiratának 4.3-as pontja tartalmazza. Pl.: http://www.ema.europa.eu/docs/hu_HU/document_library/Referrals_document/Priorix_30/WC500124199.pdf

    " ahol betegeket és csecsemőket is beoltanak?"

    A (előbb említetteken (tehát lázas és immunhiányos betegeken) kívüli) betegek oltása talán a legfontosabb, mivel náluk az oltással megelőzhető betegség is valószínűleg súlyosabb formában jelenne meg. A csecsemők oltása pedig szintén azért is fontos, mert jónéhány betegségnél (pl.: kanyaró, szamárköhögés) éppen a csecsemők a legveszélyeztetettebbek, náluk a legmagasabb a súlyos szövődmények vagy a halál esélye.

    "Csak annyi betegség volna, amennyire oltanak a gyógyszerkészítmény előállítok szigorúan hangzatos - ám egyáltalán nem bizonyított - ajánlásaiból?"
    Nem, jóval több fertőző betegség van, de értelemszerűen nincs mindegyikre oltás. (És egyébként mi nem bizonyított?)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük a hozzászólást.
    Vitatkozzunk tovább, mert úgy látjuk, hogy nem világos a lényeg!

    Igen, tudjuk, hogy nem 100%-osak az oltások, sőt, leginkább legfeljebb egy számjeggyel leírható valószínűséggel hatásos oltásokról van szó a megelőzés tekintetésben, azonban 100%-osan fertőznek, hiszen közvetlen, s a szervezet számára váratlan fertőzés a vakcinák oltásának lényege, amelyeket - néhány kivételes kórtünet esetén nem - egyébként szinte minden állapotban beadnak a csecsemőknek, gyermekeknek.

    Akkor most mi ez a nagy harc azért, hogy a kötelező oltások számában "nagyhatalmi" vezető szerepünk legyen? Hogy mi mennyivel bölcsebbek vagyunk az egész világnál, még példát is mutatunk, hogy nálunk már kötelező az, ami máshol csupán ajánlott, azaz nálunk azért, amiért másutt nem, már eltilthatják, vagy eltanácsolhatják a gyermeket a közösségekből.

    Hadd ne legyünk erre olyannyira büszkék! Engedtessék meg, hogy ezt gyenge(elméjűségnek) és akaratúságnak nevezzük.

    Egészségről van szó, tehát ne beszéljünk mellé! Az oltás nem csupán vakcinát tartalmaz.
    A higany, mint összetevő pedig tiltott számos államban, nem úgy nálunk!
    Tessék arról vitatkozni, amit runk, ne arról, amit nem írunk. Mi nem vakcinák betiltásáról írtunk.

    Nos, ha csekély fertőzésre van oltás, akkor szeretnénk látni, hogy oltás nélkül mekkora veszélyt jelentene az a néhány fertőzés, amely ellen kötelező jelleggel oltanak.
    Nem arról beszélünk, hogy Ön szerint, vagy szerintünk mi hasznos, vagy mi nem csupán, hanem arról, hogy az Ön (és egyetértők) véleménye kötelezően elfogadandó jelenleg számunkra is. Mi pedig vitatjuk, hogy Önnek van igaza ebben. Mi azt mondjuk, hogy adja és adassa be nyugodtan magának és gyermekeinek mindenki, aki ennyire fél a fertőzéstől, ki akadályozza abban, ha ajánlott, akkor bárki oltassa gyermekeit és magát, azonban nekünk az a véleményünk, hogy veszélyesebb ma már az oltás, mint amekkora védelmet jelenthet ebben az országban!

    Hasonlat: Máshol is van MULTI ÁRUHÁZ, csak nem az az árutartalma, sőt. Olyan termékek is léteznek nálunk a MULTI ÁRUHÁZban, ami más államban nem megengedett. MULTI ÁRUHÁZ helyére behelyettesíthető néhány áruház lánc, avagy amiért itt szerepel, mint hasonlat, OLTÁS, míg az áru helyére pedig a VAKCINA!

    Csúnyán fogalmazva: muszáj nekünk kötelező jelleggel szemétlerakóhelyként is világelsőnek lenni?!

    Egészségért tegyünk, ne a betegség ellen ekkora nagy vehemenciával. Az indokolatlan rettegés sohasem vezetett jóra.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos kevés dolog van, amire a magyar egészségügy büszke lehet, de az oltással megelőzhető fertőző betegségek tekintetében Magyarország áll az egyik legjobban Európában. Minket elkerültek a nyugat-európai kanyaró-, mumpsz-, szamárköhögés-járványok a magas átoltottság miatt. Erre lehetünk büszkék. (Bárcsak másból is ilyen jól állnánk...)

    Az oltásokban természetesen segédanyagok is vannak, de a thiomersalt (ez az a higanytartalmú szerves vegyület, amit tartósításra használtak) már évek óta (ha jól emlékszem, nyolc éve) nem használják egyik gyermekkori kötelező oltásban sem.

    Természetesen joga van mindenkinek a véleményéhez, akkor is ha az ellenkezik a hivatalos állásponttal, nem kötelező elfogadni senkinek sem a véleményét. Az oltások kötelezőek, nem az ideológia.

    "Nos, ha csekély fertőzésre van oltás, akkor szeretnénk látni, hogy oltás nélkül mekkora veszélyt jelentene az a néhány fertőzés, amely ellen kötelező jelleggel oltanak."

    Ez egy teljesen jogos igény.
    Érdemes az elmúlt mondjuk tíz év európai járványait megnézni, hogy milyen kockázatai vannak egy-egy fertőzésnek, ami ellen nálunk kötelező az oltás.
    A kanyaró jó példa, a betegséget elkapók 5%-a kapott tüdőgyulladást, 4%-a középfülgyulladást, minden 1000-dik kanyaróra jutott egy encephalitis, ezek kb. fele vagy halállal (15-20%) vagy maradandó bénulással, idegrendszeri károsodással (20-40%) járt. Minden 2100-adik kanyarós meghalt (vagy agyvelő- vagy tüdőgyulladásban).

    Ezektől a betegségektől teljesen felesleges rettegni, az nem segít, a legtöbben maradandó károsodás nélkül átvészelik őket, csak sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Magyarországon nem kell tartani az ilyen járványok kitörésétől, amíg ilyen magas az átoltottság.

    VálaszTörlés
  4. Válasz Gbencskónak:
    "Egyik oltás sem 100%-os hatásosságú, mindig lesz néhány százalék, akik önhibájukon kívül nem lesznek védettek a betegséggel szemben, őket veszélyeztetik a be nem oltottak."

    Tehát diszkriminálod azokat a gyermekeket, akik nem az oltástól, hanem az immunrendszerük okán védettek, azokkal szemben, akik az oltástól akár védettek, akár védtelenek! Mondd, mi a különbség az oltott, de nem védett, és az oltatlan nem védett, továbbá az oltatlanul is védett között? Az, hogy az oltott autoimmunn beteg, s emiatt sokkal könnyebben szed össze és terjeszt minden kórságot!

    "Vannak, akik még túl fiatalok (vagy túl betegek) az oltáshoz, náluk még nem alakulhatott ki a védettség, de egy oltatlan fertőzöttől simán elkaphatják a betegséget, hiába akarta a szülő később beoltatni a gyermekét."

    Aha, de mi a különbség, ha az én oltatlan gyerekemtől kapja el, vagy a szomszédod oltott, de mégsem védett gyerekétől, vagy nagymamájától?

    "Mert ha a gyermekük elkapja a betegséget, akkor másokat is megfertőz, másokat is veszélyeztet."

    És mi van azokkal, akik oltottan is fertőznek? Sőt, tán épp az oltás következtében válnak látens vírusgazdákká? Őket miért nem záratod karanténba?

    "Bizonyos immunhiányos betegségben, állapotban lévőket, bizonyos anyagokkal szembeni túlérzékenységgel élőket nem oltják be"

    Na, ez az elmélet, a gyakorlat pedig az, hogy 2, azaz kettő(!) esetben adta meg az ÁNTSZ mentességet! Azoknak is csak azért, mert Kulcsár és Mészner éppen nem volt benn, s akik helyettesítették őket, nem voltak annyira felelőtlenek! Ellenben soha nem vonták őket felelősségre, amikor az általuk elutasított, mentességi kérelmet meg nem kapott gyermeknek az általuk erőltetett oltástól mégis komoly károsodása lett! Hogy is van ez? A szülő akkor is büntetendő, ha megvédi a gyermekét egy ártalomtól, de a szakértők akkor sem, ha bizonyítottan kárt okoztak...

    "A csecsemők oltása pedig szintén azért is fontos, mert jónéhány betegségnél (pl.: kanyaró, szamárköhögés) éppen a csecsemők a legveszélyeztetettebbek, náluk a legmagasabb a súlyos szövődmények vagy a halál esélye."

    Ha ennyire aggódtok a csecsemőkért, akkor illene tisztességes biztonsági vizsgálatoknak alávetni a vakcináitokat, nem gondolod? Mennyivel kisebb az esélye annak, hogy kanyarós lesz, mint, hogy oltott??? Arról nem is beszélve, hogy nem lesz védett a csecsemő, már csak azért sem, mert nincs kialakult immunrendszere, ezt ti azzal "kompenzáljátok", hogy havonta ismétlitek az oltását... gratula...

    VálaszTörlés
  5. Beszéljenek akkor egy olyan ország lakosai, ahol jóval kevesebb a kötelező oltás, mint nálunk, ahol ezernyi indokkal lehet felmentést elérni, nem úgy mint nálunk, s ahol a higany alkalmazása már évek óta tilos, nem úgy, mint nálunk:
    https://www.youtube.com/watch?v=gGG7fh4_2a0
    Aztán jöhetnek a hírek itthonról is (biztos, hogy túlzás, amit itt látunk?!):
    http://www.videohirek.hu/video/104024/lebenult-az-oltastol-tenyek-riport
    http://www.videohirek.hu/video/104338/lebenult-az-influenza-elleni-oltastol
    http://www.videohirek.hu/video/98169/kotelezo-oltastol-benult-le
    http://www.videohirek.hu/video/59239/lebenult-az-oltastol-megis-neki-kell-fizetnie
    http://www.videohirek.hu/video/105665/lebenult-az-oltastol-20-millio-a-karterites
    Érdekes volna megtudni, hogy folytak-e vizsgálatok legalább ezen bejelentések ügyében.
    Mert a jéghegy csúcsa ez ... a víz felett. S hallgat a mély.

    VálaszTörlés
  6. http://phe.oxfordjournals.org/content/4/3/280.abstract Oltáspolitikai és etikai feladatok a nyájimmunitás terén Az oltáspolitika etikai kihívása a közpolitikának. Olyan kollektív fontossági kérdés, amely a polgárok legprivátabb szférájában hat, és elkerülhetetlenül ütközik az individuális alapú etikai kérdésekben. A politikai döntéshozók határmezsgyén járnak, annak érdekében hogy a közjót és a személyes autonómiás jogokat egymással kiegészítve használják, mint a magánjog védelme, diszkrimináció mentesség és a legrosszabbtól való védelem megvalósítása. Mindegy hogy a vakcinázási program ajánlott vagy kötelező, univerzális vagy célzott, mindegyik variáció komplex etikai akadályokba ütközik, mivel az emberek függetlenségét figyelembe kell venni a fertőző betegségek területén. Néhány vakcinázási program a populáció átlagegészségét javítja, ám ugyanakkor különböző morbiditási és mortalitási rizikókat megnövel más szegmensekben.

    VálaszTörlés
  7. és akkor a BCG...ami máshol NEM ajánlott mivel nem igazán véd...persze mellékhatásként mivel élő kórokozós, okozhatja akár a csont-tbc-t is de a tájékoztatóban az áll ez "amúgy" egészséges egyedeknél nem fordul elő...honnan is tudják vajon egy egynapos babánál, hogy amúgy egészséges? ím egy kis adat a glutamát bőr alatti befecskendezéséről, és az OKNE bejelentések körében a jelenleg használatos BCG bolgár vakcina egyre több bejelentett mellékhatást is okoz...persze mert már figyelik is...Szlovákiában ezért nem kötelező már! "valahogy nem úgy reagálnak rá a mi gyermekeink, mint mi annak idején, érzékenyebbek" volt az indoklás...: . nátrium-glutamát-monohidrát - 12 hetesnél fiatalabb csecsemők esetében fogyasztása nem ajánlott http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-glutam%C3%A1t

    http://aok.pte.hu/docs/phd/file/dolgozatok/2009/Kiss_Peter_magyar_tezisfuzet.pdf „A natrium -glutamát a leggyakoribb excitátoros neurotranszmitter az agyban de ugyanakkor excitotoxin is. Mivel érett vér-agy gáton nem jut át jelentős mennyiségben így felnőtteken idegrendszeri károsodást jelen ismereteink szerint nem okoz. Ugyanakkor az újszülött rágcsálóknak adott nagydózisú subcutan glutamát kezelés neuron pusztulást okoz Kimutattuk a perinatális natrium glutamát kezelés negatív, a fejlődést jelentősen késleltető hatását.
    http://intimm.oxfordjournals.org/content/4/1/7.abstract „a glutamát magas szintje korrelál az immunrendszer működésének csökkenésével (T4+ T sejtek)”
    http://www.pnas.org/content/98/11/5947.full „ a glutamát, amennyiben a központi idegrendszerbe kerül, zavart okoz, képes elpusztítani a retina neuronjait és az agyi neuronokat, a sejtelhalásért a felelős a glutamát neuroexcitatoros tulajdonsága. Bizonyítékok vannak a Parkinson kór, Sclerosis Multiplex és Alzheimer kór kialakulásában betöltött megnövekedett mennyiségű glutamát szerepének.
    http://www.kk.pte.hu/servlet/download?type=file&id=744 Egészségügyi minisztérium Szakmai Irányelve – szorongásos zavarok: a neurotranszmitterek közül a glutamát , hipotalamusz-hipofizis-mellékvesekéreg tengely ún. stresszhormonjai játszanak szerepet” (multikauzális okok közt)
    http://www.whale.to/a/msg_and_cancer.html Dr. Russell Blaylock "Health and Nutrition Secrets": page 187 (Health Press) Monosodium Glutamát és a rák kapcsolata
    http://www.sciencemag.org/content/164/3880/719.short Újszülött egereken monosodium glutamát bőr alatti beinjekciózása akut idegi elhalást okozott, az agyfejlődésben (hypotahalamusban is). A kezelt állatokon felnőttként satnya csontfejlődést, észlelhető elhízást, és női sterilitást tapasztaltunk. Pathologiai elváltozásokat találtunk különböző szervekben, melyek az endokrin funkciókkal kapcsolatosak
    és magáról az oltásról: még szép hogy a szülő dönti el, és nem a hatóság! Így fair: http://www.who.int/vaccine_research/diseases/ari/en/index4.html#vaccine
    Nincs más széles körben használt vakcina, amely olyan ellentmondásos lenne, mint BCG. Hatásossága nagy randomizált, kontrollált, és eset-kontroll vizsgálatok kapcsán is kérdésessé vált, amik már széles körben eltérő eredményeket mutattak, s a várt, kiváló TB elleni védelemmel szemben, kiderült, hogy nincs, mégsincs védelem. A legtöbb tanulmány kimutatta, hogy BCG vakcinákkal nem sikerült magasabb mértékű védelmet nyújtani a tuberkolózis súlyos formái, például az agyhártyagyulladás ellen. (369]. Tanulmányok úgy értékelik, az agyhártyagyulladás vagy miliáris TB kapcsán, hogy BCG megfelelő védelmet nyújthat ezek ellen a súlyos formáinál TB-s kisgyermekek esetében, és a bejelentett hatékonysági tartomány 46-100%. Ezzel szemben a pulmonális TBC elleni hatékonyság, ami még jellemzőbb serdülők és felnőttek vonatkozásában, már csak 0-80% között mozog. Összességében a BCG oltás csak a legjobb esetben is 50%-os hatékonyságot mutat. [370] [371].

    VálaszTörlés
  8. http://www.vaccineinjury.info/images/stories/ias1992study.pdf
    226 vakcinázott, 269 nem vakcinázott gyermek vizsgálata. Az eredmények egyértelműen mutatják, a nem vakcinázott gyermekek kevesebb krónikus betegségtől szenvednek, mint oltott társaik.

    VálaszTörlés
  9. ..és arról, fertőzhetnek e az oltottak...nos a MMR (mumpsz rubeola kanyaró) oltás élő legyengített vírusos. A fogékony (pl éppen enyhén beteg ami nem kontraindikáció, amúgy rosszul táplálkozó gyenge immunrendszerű) gyermekek esetében ez ahhoz vezethet hogy az oltott betegséget megtapasztalják, sőt a gytájékoztató szerint ki is mutatták az oltott laborvírusokat a szájban (ami nyilván jólnevelten bent marad egy köhintéssel sem távozik?!) szóval szintén OKNE hivatalos statisztika (ami ugyan töredéke a valósaknak-hisz mi sem tudtuk bejelenteni..mert az oltás biztonságos mondták)... pl bhimlő oltás után bárányhimlő betegség mint mellékhatás..ja nyilván ők sem fertőznek mi? Csak az nem kötelező ezért azt bevallják? ugyan már... etikus és erkölcsös hozzáállást, legyen választható a kötelező. Tiltja az alaptörvény a kutatás, orvosbiol kísérletet (mi más ez ha nincs hosszú távú hatásviszgálat, ha azt se tudják kire hogy hat? hisz nem 100%os a védelem és ha érzékeny akkor nem oltahtó de hogy ki érzékeny se tudják kiszűrni) illetve a monopolhelyzetben történő vakcinahasználatot (az állam fellép a monopólium ellen) mi más egy kötelezett vakcinákkal múködő oltásrend mind vakcina monopólium? etessenek mást, mert nem engedem oltatni a gyermekem, és e döntés mellett kitartok, sőt szerintem ők az oltottak veszélyeztetik az én gyermekemet, csak én nem félek ettől mert vigyázok a gyermek immunműködésére. Sikerrel. Nem a gyerek tehet arról ha a neki szánt egészségjavulás helyett egészségromlást él meg- mert érzékeny a vegyi összetevőkre amit bizonyítani nem lehet mert NINCS rá előszűrés..egy eset van ami működhet és működik mindenhol: a szülő figyeli a gyermeket az orvos meghallgatja és együtt döntenek az olthatóságról. Pont !

    VálaszTörlés