2018. február 24., szombat

Kezdetét vette a Wass Albert fehérvári maraton felolvasás

Az MVSZ FMSZ - Fejér Szövetség küldöttsége is részt vett a megnyitón és az azt követő koszorúzáson
Koszorúnk a Wass Albert dombormű alatt
(a FehérvárTV rövid összeállítása a felolvasó estről a képre kattintva megtekinthető)
A fehérvári Wass Albert maratonról a FehérvárTV esti Híradója is beszámolt (a képre kattintva 12:35 perctől)

A FEOL beharangozói alább olvashatók

Wass Albert felolvasómaratonra várják a jelentkezőket!

Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége, nagy idők koronatanúja, az Erdélyi Világszövetség néhai társelnöke. Írói, költői munkásságának minden értéke a Magyar Örökség része.

A Wass Albert felolvasómaratont – Mátyás Szabolcs ötletét – 2003-ban a debreceni Kárpátok Népe Egyesület valósította meg. A következő esztendőben (2004) a rendhagyó irodalmi, történelmi rendezvényt az anyaországban – Szabó Bálint kezdeményezésére – az Egyesült Magyar Ifjúság szervezte, az elszakított országrészekben pedig – Strahl Zoltán bábáskodása mellett – az Erdélyi Magyar Ifjak. A világ huszonegy pontján – ifj. Soós Sándor koordinálásával – valósították meg az immár nemzetközivé vált rendezvényt.
Amint megtudtuk: eredetileg csupán két-három helyszínre tervezték a 72 órás felolvasást, de Debrecenen kívül több más város, település is jelezte, hogy szeretne bekapcsolódni, ezért 24 órára csökkentették a felolvasás idejét. Az egyéni élmény közösségi élménnyé alakult, egyre inkább kitűnt, hogy Wass Albert nem lázít, hanem oktat, szórakoztat és nevel.

A felolvasómaratont 2003-ban, 2004-ben, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben tartották meg világszerte, az idei lesz a tizenegyedik alkalom.

Értesülésünk szerint az idei, február 23-ai és 24-ei rendezvényfolyamra (fő kezdeményező Hegedűs Gergely András) ötven helyszín jelentette be részvételét – Bajától Veszprémig. A résztvevők Wass Albert és más írók műveiből 24 órán keresztül olvasnak fel világszerte. A legtávolabbi helyszín az amerikai egyesült államokbeli New York. Fejér megyében Dunaújváros és Székesfehérvár található a felolvasómaraton térképén.
Tavaly népszerű volt Fehérváron a felolvasómaraton, a folytatás sok jót ígér Fotó: FMH-archív
 (szerk.: a képen Németh János, a Fejér Szövetség tagja olvas fel még 2017-ben)

A világ magyarságát összekötő szépirodalmi ünnephez hagyományosan saját szervezésű programmal kapcsolódik Székesfehérváron a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, ahol megemlékezést tartanak, majd esti mese következik és felolvasómaraton Wass Albert és más írók műveiből.
Az intézmény várja a jelentkezőket!
A „házigazda”, Wass Albert szépirodalmi égi kávéházba invitálja vendégeit évről évre. Pénteken 18 órakor a Szent László-teremben kezdődnek a programok. Megemlékeznek Wass Albertről és a múlt héten elhunyt Kallós Zoltánról, a magyar néprajzkutatás egyik legkiemelkedőbb alakjáról is, majd ünnepélyes megnyitó és koszorúzás lesz az intézmény udvarán. 19 órától esti mese kezdődik az író műveivel, sárkeresztúri általános iskolások közreműködésével, ezt követően 20 órától kezdődik a felolvasás Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténésszel, majd Bobory Zoltánnal, a Vörösmarty Társaság elnökével és Lukácsy Józseffel, a társaság alelnökével. Jelentkezni lehet a 30-559-4965, 30-643-7605, vagy a (22) 502- 887-es telefonszámon!

Szombaton reggel 8 órakor folytatódik a felolvasás, 9 órától Balajthy Ferenc költő diákmatinét tart Wass Albert személyének és verseinek bemutatásával, 10 órától pedig a Vörösmarty Általános és Középiskola diákjai működnek közre. este hat órától a Hermann László Zeneiskola tanulói kapcsolódnak a programhoz, az ünnepélyes zárás pedig 19 órakor kezdődik a székely himnusz közös el­éneklésével.


--------------------------------------------------------------------------------

Maratoni felolvasás Wass Albert emlékére

Mára világméretű kezdeményezéssé nőtte ki magát a Wass Albert Maraton, amelyhez idén is csatlakozik a város.

Az 1908-as születésű erdélyi költő és író, Wass Albert tiszteletére 2003-ban rendeztek először maratoni felolvasást egy debreceni fiatalember ötlete nyomán. Ez a kezdeményezés azóta világméretűvé nőtte ki magát. Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett felolvasómaratonhoz a fehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház is csatlakozik.

A programok február 23-án 18 órakor kezdődnek a Szent László teremben. Megemlékeznek Wass Albertről és a múlt héten elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatóról. Este hétkor esti mese kezdődik sárkeresztúri általános iskolások közreműködésével, akik Wass Alberttől adnak elő. A felolvasás 20 órától indul a Vörösmarty Társaságot képviselő Bakonyi Istvánnal, Bobory Zoltánnal és Lukácsy Józseffel. A felolvasás időtartama a késői órákban a jelentkezők számától függően alakul.

A program szombaton 8 órakor folytatódik, 9 órától Balajthy Ferenc költő tart diákmatinét Wass Albert személyének és verseinek bemutatásával, 10 órától pedig a Vörösmarty Mihály nevét viselő általános és középiskola diákjai működnek közre a műsorban.
A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanulói 18 órától kapcsolódnak a programhoz, az ünnepélyes zárás pedig 19 órakor kezdődik a Székely Himnusz közös eléneklésével.
A művelődési házban még várják a felolvasásra a jelentkezőket, akik Wass Albert művein kívül más írók szövegeit is előadhatják.


Fejér Szövetség Sajtószolgálat

1 megjegyzés:

  1. Továbbá Sajó Mária - a Fejér Szövetség társelnöke - szőke hajzuhataggal, láthatő a kép előterében, jobb oldalon :-))

    VálaszTörlés