2018. november 24., szombat

„Életed üzenet”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…


Vendégünk Simon András grafikusművész, író


Joggal mondhatjuk, hogy a soron következő kedd estén, a Királykút Emlékház rendhagyó művészeti estnek ad otthont. A Fejér Szövetség szervezésében a 440. Hétvezér Esten Simon András grafikusművész, író, kiállítással egybe kötött irodalmi esten mutatkozik be a fehérvári közönségnek. Álljon itt életrajza a művész vallomása alapján: Simon András (Budapest, 1958). a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte művészeti tanulmányait, ahol 1976-ban érettségizett. Ezután kétszer próbálkozott felvételt nyerni a Képzőművészeti Akadémiára, de nem járt sikerrel. Ez a kudarc nem törte le, hanem inkább megacélozta az akaratát. Elhatározta, hogy saját útját járva, önmagát képezve igyekszik művésszé válni. 1977-től 79-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó grafikai osztályán dolgozik, mint segédszerkesztő. Itt kap kedvet ahhoz, hogy könyveket illusztráljon. Kilép a Kiadóból és a következő két évben 28 nyelvkönyvhöz készít rajzokat. Időközben azonban felismeri, hogy képtelen tovább megrendelésre rajzolni. A saját érzéseit és gondolatait szeretné kifejezni, de közben bizonytalanság gyötri, képes-e rá? 

"Életed üzenet"
Simon András grafikája
Tehetséget kér Istentől és felajánlja, hogy a kapott talentummal azután már nem a maga, hanem az Ő dicsőségét fogja szolgálni. Simon András művészete a mai napig ebből a meghallgatott kérésből táplálkozik. Művészi fejlődése során létrehozza az úgynevezett „egyvonalas” stílust, mely mindenkitől könnyen megkülönböztethetővé és teljesen egyedivé teszi a művészetét. Legfontosabb témája az Isten és az ember közötti kapcsolat, vagy éppen e kapcsolat hiányának ábrázolása. Simon András a kortárs képzőművészeknek abba a kis csoportjába tartozik, akinek élő kapcsolata van az emberekkel, és akinek a művészetét nem csak szereti, hanem érti is a közönség.  Eddig  173 egyéni kiállítása volt a világ különböző tájain.   
Afrika kivételével minden földrészen volt már tárlata. ( Európa legtöbb országában, Amerikában (Florida, Philadelphia, Atlanta) Ázsiában (Indonézia) és Ausztráliában (Canberra, Sydney). Eredeti grafikái és nyomatai világszerte sok ezer család otthonát díszítik.  
"Isten alkotó társai"
Simon András grafikája
Simon András művészetének népszerűségét mutatja, hogy rajzai nem csak grafikai lapokon, hanem képeslapokon, könyvjelzőkön, pólókon, zászlókon, gyertyákon, bögréken és az utóbbi időben már tetoválásként is megjelennek. Egyvonalas rajzait számos intézmény használja logóként. (Például a budapesti Bethesda Kórház, és a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány) Lelki íróként is népszerűvé vált a közönség körében. Köteteiből sokan merítenek erőt a hétköznapok küzdelmeihez. ( Megjelent könyvei:  Szeretet közelben, A Nyolc boldogságról, Életed Üzenet,  Rejtjelek, A szív tudása, Egyvonalban Istennel.) 

2018 március 15.-e  alkalmából a családi és a keresztény értékek több évtizedes szolgálatáért Áder János a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. A művész 38 éve él házasságban, feleségével, Ildikóval. Négy gyermekük és 7 unokájuk van.  Simon András felkérésre szívesen tart kiállításokat és előadásokat Magyarországon és külföldön egyaránt. Aki a személyes találkozó előtt szeretne megismerkedni Simon András művészetével, annak ajánljuk, hogy látogassa meg a művész honlapját.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az előadással egybe kötött kiállítás  ideje: 2018. Enyészet hava, azaz november 27. kedd 18.00 óra 
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése