2018. november 2., péntek

Halottak napján a Bolyaiakról - a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás novemberi megnyitóira készülve

Varga János,
a Bolyai-kultusz terjesztője[1]


[1] Weszely Tibor Bolyai-kutató
által adományozott cím

Halottak napján a Bolyaiakról

Halottak napján kegyelettel emlékezünk világhírű tudósainkra, feltalálóinkra, mérnökeinkre, s mindazokra, akik világraszóló munkásságukkal öregbítették a magyarság hírnevét. Nevükben kiemelten a legnagyobb tudósunkra, BOLYAI JÁNOS-ra, akiben a magyar nép géniusza a tudomány területén, a legmagasabb fokon öltött testet.


Minden év december 15.-e környékén, az ország különböző pontjain, magyar matematikusok kis csoportja, és ma már más kisebb közösségek is, ünnepségre gyülekeznek, hogy megemlékezzenek a legzseniálisabb magyar matematikus és gondolkodó, Bolyai János születésének évfordulójáról, aki saját szavaival „a semmiből egy új, egy más világot teremtett”. Megoldotta a matematika 2000 éves, megoldhatatlannak hitt problémáját, s felfedezett egy új geometriai rendszert, a tér abszolút igaz tudományát, az első nemeuklideszi geometriát, amelynek egy módosított változata képezi a matematikai alapját a modern fizika legnagyobb elméletének, a relativitáselméletek. Eredményét még értékesebbé teszi az a tény, hogy kora tudományos világától teljesen elszakítva, csak a maga erejéből alkotta meg világraszóló művét. Ezért életében soha, senkitől, nyíltan elismerést nem kapott, pedig még kortársa, a matematikusok fejedelme, GAUSS is lángelmének nevezte. Magányos volt, de nemzetben, népben, emberiségben gondolkodó. Még élete utolsó perceiben is egy nagy elméleten, vagy, ahogy ő nevezte, az Üdvtan-on dolgozott, hogy megmutassa az emberiségnek a boldogsághoz vezető utat. Határainkon kívül szinte alig ismerik. Neve nemrég még a szakmabeliek között is ismeretlenül csengett, pedig a nemzetközi matematikatörténet a világ valaha élt tíz legnagyobb matematikusa között tartja számon. Hosszú ideig még szűkebb pátriájában, Marosvásárhelyen sem ápolták méltóan emlékét. De ma már, a halottak napján, amikor az élők megemlékeznek elhunyt hozzátartozóikról, megragadóan szép ünnepi köntösbe öltözik a marosvásárhelyi Református temető. Itt alussza örök álmát, egymás mellett a két Bolyai. Sírjuk, melyet virágerdő övez, fényárban úszik. Százával gyúlnak ki a gyertyák, melyeket az idővel elégettek helyére az egymás utáni, és szűnni nem akaróan lenyúló kezek helyeznek el. Minden ilyen világító gyertyalángban a város idesereglett lakóinak e géniuszok iránti megkésett tisztelete, valamint egy néphez és nemzethez fűződő néma, görcsös ragaszkodása ég. De végül is az éjfélbe hajló sötétségben, a még megmaradt, csonkává égett gyertyák fel-fellobbanó utolsó lángjai is kialszanak, s a lassan elnéptelenedő temetőben csak a hideg novemberi szél érzékelteti az idő könyörtelen múlását.


https://drive.google.com/open?id=1eUrE2iFgZEfWzyZDaQKQpFQbLxf8Pr_j
Elhangzott 2016.11.02-án
(a képre kattintva hallgatható)
Varga János (a szerző)

Varga János: "Ezt a nekrológot 1993. november 2-án (halottak napján) Székesfehérváron, a Szent István Mezőgazdasági Szakiskola iskolarádiójában olvastam fel először, órakezdés előtt, amit a tanuló ifjúság csöndben és meghatottan hallgatott végig. Akkor kaptam tőlük a Bolyai „gúnynevet”, amire azóta is büszke vagyok."

A fenti hanganyag elhangzott még: 2016.11.02-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Rádióban, előző napi felvétel alapján. Közre adta: Kozma Ágnes, a Vörösmarty Rádió munkatársa. 

Kanadai Magyar Hírlap, http://kanadaihirlap.com, 2017 NOVEMBER 5 10:49 de.


Továbbította a szerző hozzájárulásával:
a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése