Az alábbi írást egy közösségi oldalon találtam. Mivel igen hasznosnak találom, kötelességemnek érzem, hogy megosszam másokkal!
Egy nap Nyüzsiné Hamar Teréz, Búzavirág község lakója, amikor hazaért arra lett figyelmes, hogy hiányérzete van.Eleinte nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de aztán rájött. A háza előtti facsoport ugyanis szőrén-szálán eltűnt,de eltűnt vele együtt a virágágyás is, amit saját kezűleg ültetett tele petúniákkal. Helyette csupán egy simára gyalult földterületet látott, melyen sárga munkagépek álltak és piros-fehér csíkos szalaggal vettek körül. A hiányérzetet lassan elkeseredettség majd tehetetlen düh váltotta fel. Nem sokkal később már Pusztareményesen, a szomszédvároska egyik félreeső utcájában ült, régi ismerősénél, Gondos Jenőnél.
- Most képzelje, Jenő! Hazaérek és azt látom, hogy kivágták az összes fát, legyalulták a virágágyásomat, egy nap alatt, amíg dolgozni voltam!
- De, hát miért, Terike?
- Kérdezem a munkásokat, hogy mégis, mit képzelnek?! Mire ők: Csak a mindenki által ismert szabályozási tervnek megfelelően járnak el. Az önkormányzat elhatározta, hogy parkolókat kell építeni a boltnak és ennek a legjobb helye pont a házunk előtt lesz. Nem elég, hogy egy fél évvel ezelőtt elépítették nekem a kilátást a szemben lévő oldalon a bolttal, most még a fáimat is kivágták! Az önkormányzatnál meg állítják, hogy minden jogszerűen történt, a szabályozási terveket a mindenki megnézhette, de nem szólt senki, hogy ne csinálják.
- És maga látta a terveket, Terike?
- Már hogy’ láttam volna, ha nem is tudtam róla, hogy valamit akarnak csinálni?! Azt mondják, be kellett volna menni, megnézni, véleményt mondani, de nem ment senki, most már késő bánat. De nekem senki nem szólt az önkormányzattól, hogy menjek be.
- Nem szóltak?
- Nem, hát! Persze, most nagyon aktívak, építkeznek. Bezzeg, amikor a faluszépítő klubot szerettük volna megcsinálni, akkor nem segített senki. Még azt az elhagyott önkormányzati helyiséget sem voltak hajlandók odaadni. Jenő, segítsen nekem!
- Miben tudok segíteni?
- A szomszéd ház előtt is ugyanígy ki akarják vágni a fákat, sőt a játszótér egy részét is parkolóvá alakítanák. Már szóltam a ház lakóinak, de a fülük botját sem mozgatták. Rettenetesen passzívak az emberek, pedig hát rólunk van szó!
- Sajnos, néha ez az érzése támad az embernek.
- Nézze, Jenő, maga profi, tudja hogyan kell beszélni a hatósággal. Itt van az egyesületük is a Reményesi Remény Egylet is, nem egy esetben törtek borsot az önkormányzatuk orra alá. Biztos van valami titkuk! Mondja meg, mit tegyek, hogy végre emberszámba vegyenek a hivatalban?
- Titokról szó sincs, de borstörésről sem. Egyszerűen, mint állampolgárok élünk azokkal a jogokkal, amik mindenkit megilletnek a törvény szerint. Befolyásoljuk a minket érintő döntéseket és nem hagyjuk, hogy a fejünk felett ítélkezzenek rólunk. És az emberek sem passzívak, csak meg kell tanulnunk, hogy hogyan szóljunk bele a sorsunkba. Nem ördöngösség, ez mindenkinek joga, sőt: kötelessége! Nem megy egyik napról a másikra, de nem lehetetlen. Higgye el, Terike, meg lehet ezt tanulni. Itt, Reményesen sem ment gyorsan, de végül mára elértük, hogy tárgyalópartnernek tekintenek.
- Kérem, Jenő, mondja el, hogyan kezdjek neki!
- Elmondom, hogyan megy ez, de előbb hallgasson meg egy történetet!
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember, név szerint: Mindenki, Valaki Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne,hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre,hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.”
Amikor a saját ügyünkben járunk el, ezeket a hibákat el kell kerülnünk. Abból kell kiindulnunk, hogy az, hogy a dolgok jól menjenek a szomszédban, a faluban, a városban és a világban végső soron rajtunk múlik! Fogjunk hozzá, de hogyan? Kire számítsunk, ha elakadunk? Mi kell a sikeres akcióhoz? Kinek is sikerült a múltkor? Érdemes cselekedni, mert elsősorban önmagunkra számíthatunk, ezt úgy látszik, nem fogja helyettünk megoldani senki. Üljünk össze és gondoljuk végig, hogy kire is számíthatunk még. Együtt elég erősek vagyunk!
Forrás:
http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/99b0698cd023d1018525670c0080e328/46550f17dd9b2740c12570770036872d?OpenDocument
***
Egy nap Nyüzsiné Hamar Teréz, Búzavirág község lakója, amikor hazaért arra lett figyelmes, hogy hiányérzete van.Eleinte nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de aztán rájött. A háza előtti facsoport ugyanis szőrén-szálán eltűnt,de eltűnt vele együtt a virágágyás is, amit saját kezűleg ültetett tele petúniákkal. Helyette csupán egy simára gyalult földterületet látott, melyen sárga munkagépek álltak és piros-fehér csíkos szalaggal vettek körül. A hiányérzetet lassan elkeseredettség majd tehetetlen düh váltotta fel. Nem sokkal később már Pusztareményesen, a szomszédvároska egyik félreeső utcájában ült, régi ismerősénél, Gondos Jenőnél.
- Most képzelje, Jenő! Hazaérek és azt látom, hogy kivágták az összes fát, legyalulták a virágágyásomat, egy nap alatt, amíg dolgozni voltam!
- De, hát miért, Terike?
- Kérdezem a munkásokat, hogy mégis, mit képzelnek?! Mire ők: Csak a mindenki által ismert szabályozási tervnek megfelelően járnak el. Az önkormányzat elhatározta, hogy parkolókat kell építeni a boltnak és ennek a legjobb helye pont a házunk előtt lesz. Nem elég, hogy egy fél évvel ezelőtt elépítették nekem a kilátást a szemben lévő oldalon a bolttal, most még a fáimat is kivágták! Az önkormányzatnál meg állítják, hogy minden jogszerűen történt, a szabályozási terveket a mindenki megnézhette, de nem szólt senki, hogy ne csinálják.
- És maga látta a terveket, Terike?
- Már hogy’ láttam volna, ha nem is tudtam róla, hogy valamit akarnak csinálni?! Azt mondják, be kellett volna menni, megnézni, véleményt mondani, de nem ment senki, most már késő bánat. De nekem senki nem szólt az önkormányzattól, hogy menjek be.
- Nem szóltak?
- Nem, hát! Persze, most nagyon aktívak, építkeznek. Bezzeg, amikor a faluszépítő klubot szerettük volna megcsinálni, akkor nem segített senki. Még azt az elhagyott önkormányzati helyiséget sem voltak hajlandók odaadni. Jenő, segítsen nekem!
- Miben tudok segíteni?
- A szomszéd ház előtt is ugyanígy ki akarják vágni a fákat, sőt a játszótér egy részét is parkolóvá alakítanák. Már szóltam a ház lakóinak, de a fülük botját sem mozgatták. Rettenetesen passzívak az emberek, pedig hát rólunk van szó!
- Sajnos, néha ez az érzése támad az embernek.
- Nézze, Jenő, maga profi, tudja hogyan kell beszélni a hatósággal. Itt van az egyesületük is a Reményesi Remény Egylet is, nem egy esetben törtek borsot az önkormányzatuk orra alá. Biztos van valami titkuk! Mondja meg, mit tegyek, hogy végre emberszámba vegyenek a hivatalban?
- Titokról szó sincs, de borstörésről sem. Egyszerűen, mint állampolgárok élünk azokkal a jogokkal, amik mindenkit megilletnek a törvény szerint. Befolyásoljuk a minket érintő döntéseket és nem hagyjuk, hogy a fejünk felett ítélkezzenek rólunk. És az emberek sem passzívak, csak meg kell tanulnunk, hogy hogyan szóljunk bele a sorsunkba. Nem ördöngösség, ez mindenkinek joga, sőt: kötelessége! Nem megy egyik napról a másikra, de nem lehetetlen. Higgye el, Terike, meg lehet ezt tanulni. Itt, Reményesen sem ment gyorsan, de végül mára elértük, hogy tárgyalópartnernek tekintenek.
- Kérem, Jenő, mondja el, hogyan kezdjek neki!
- Elmondom, hogyan megy ez, de előbb hallgasson meg egy történetet!
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember, név szerint: Mindenki, Valaki Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne,hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre,hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.”
Amikor a saját ügyünkben járunk el, ezeket a hibákat el kell kerülnünk. Abból kell kiindulnunk, hogy az, hogy a dolgok jól menjenek a szomszédban, a faluban, a városban és a világban végső soron rajtunk múlik! Fogjunk hozzá, de hogyan? Kire számítsunk, ha elakadunk? Mi kell a sikeres akcióhoz? Kinek is sikerült a múltkor? Érdemes cselekedni, mert elsősorban önmagunkra számíthatunk, ezt úgy látszik, nem fogja helyettünk megoldani senki. Üljünk össze és gondoljuk végig, hogy kire is számíthatunk még. Együtt elég erősek vagyunk!
Forrás:
http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/99b0698cd023d1018525670c0080e328/46550f17dd9b2740c12570770036872d?OpenDocument
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése