2010. november 29., hétfő

A FEJÉR SZÖVETSÉG SAJTÓKÖZLEMÉNYE

Mi, Fejér Szövetségbe tömörült szervezetek „Alkotmányos Alkotmányozást” címmel fogalmaztuk meg állásfoglalásunkat a Magyar Kormány alkotmányozási törekvéseivel, az Országgyűlés alkotmánykészítő eseti bizottságának megbízásával kapcsolatban. Az állásfoglalást levélben juttattuk el a Magyar Köztársaság Elnökének, Magyarország Miniszterelnökének, a Közigazgatási Hivatal Vezetőjének, az Országgyűlés Elnökének, az Alkotmánybíróság Elnökének, a parlamenti pártok elnökeinek, a Fejér megyei Civil Szervezetek titkárságának, a Fejér Megyei Közgyűlés Elnökének és Székesfehérvár Polgármesterének.

Állásfoglalásunkkal minden érintett önkormányzati és önkormányzati közhivatalt, társadalmi szervezetet arra szólítunk fel, hogy lépjenek alkotmány-helyreállító koalícióra, közös akarattal alkotmányos módon kezdeményezzük és indítsuk el települési és megyei szinten az alkotmány, azaz az alkotmányosság helyreállítási folyamatát. Ez nem csupán kormányzati, hanem önkormányzati és össznemzeti jogunk és kötelességünk, azaz össztársadalmi feladat.
Részlet Deák Ferenc felirati beszédéből: 
Alkotmányt nekünk is akarnak adni, de nem azt, mit tőlünk hatalommal elvettek, hanem egy másikat, újat, idegenszerűt… De nekünk adott alkotmány nem kell; mi visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem kölcsönös szerződések által állapíttatott meg, s a nemzet életéből fejlett ki; azon alkotmányt, melyet időnkint a kor kívánatihoz mi magunk alkalmaztunk, s mi magunk akarunk ezentúl is alkalmazni; azon alkotmányt, melynek alapelveit századok szentesítették. Mellettünk jog és törvény állanak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő. 

Szövetségünk ezért 2010. december 3-án, pénteken, 15 órától a székesfehérvári Kávé Szín Ház kávézóban (Koronázó tér 3. I. em.) Nyílt Sajtótájékoztatót szervez, amelyre minden érintett társadalmi szervezetet, fejér megyei és székesfehérvári közgyűlési tagot és megyei és országos sajtószerkesztőséget tisztelettel meghívunk. A nyílt sajtótájékoztatóról felvétel készül.
A sajtótájékoztatón ismertetjük a Fejér Szövetség állásfoglalását és az alkotmányozással, az alkotmányos alaptörvénnyel kapcsolatos részletes társadalmi programját. Nem akadályozni, hanem helyes mederbe terelt társadalmi részvétellel szeretnénk elősegíteni Magyarország alkotmányosságának helyreállítását. Tisztázni szeretnénk, hogy a Szövetség mit tud támogatni és mi az, amit nem tart elfogadhatónak az alkotmányozás tekintetében! Részvételükre feltétlen számítunk és kérdéseik megválaszolására állunk rendelkezésükre.

Törvénykezni mindenkor joga és kötelessége a Magyar Országgyűlésnek és az annak felhatalmazásából működő Magyar Kormánynak, azonban – az állásfoglalást idézve – Alkotmányozni csak alkotmányosan lehet. Jogfolytonosság nélkül alkotmányozás nem létezhet, azaz alkotmányt – bárki is ír, bárki is hagy jóvá – nem a benne rejlő szavak, mondatok hitelesítenek, hanem a hagyomány és történelem, a FOLYTONOSSÁG maga. … Mert aki új alkotmányról beszél, az új Magyarországról is beszél. Aki új alkotmányt ír, új országot alapít! Magyarország ezer éve van és hagyományaira építve lesz is és marad... Csak az egyetemes magyar nemzet kezdeményezésére és történelmileg alakuló közös tudatában élő történelmi alkotmány szellemében felálló Alkotmányozó avagy Alkotmány-helyreállító Nemzetgyűlés által kidolgozott és az egyetemes magyar nemzet által közvetlenül (népszavazással) vagy ideiglenesen (előre megadott időhatárig) közvetetten (Felsőház vagy Alkotmányozó Nemzetgyűlés által) jóváhagyott alkotmányos alaptörvény érvényes.”
Kelt: Székesfehérvárott, 2010. november 28-án

A Fejér Szövetség – a Fejér Szövetség mozgalom és Mag Egyesülete, a Gárdonyi Bonsai Egyesület, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Szent Korona Alapítvány, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Trianon Társaság és a Vaskapu Egyesület – nevében

a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése