A
Magyarok Világszövetsége 2013. június 4-én Versailles-ban hirdette ki a
szervezet Elnöksége által 2013. február 17-én elfogadott felhívást,
amelyet a világ magyarságának és minden jóhiszemű embernek
rendelkezésére bocsát a trianoni és a párizsi békeparancsok elleni
harchoz való segédeszközként. Alább és csatoltan közzétesszük a
Trianon-ellenes „áfium” angol fordítását, és arra biztatjuk tagjainkat
és híveinket, hogy terjesszék azt minél szélesebb körben, és használják
mindennapi vitáikban, valahányszor a trianoni békeparancs
igazságtalanságát, tarthatatlanságát szeretnék bizonyítani.
In the Interest of Peace
Appeal of the World Federation of Hungarians
initiated by László Botos
The
future of Hungary, mutilated on June 4, 1920, is in jeopardy, and the
situation of the Hungarian people is unbearable. The dismemberment of
the Hungarian nation has lasted for almost a century without any
effectual remedy on the part of the Hungarians, even on an intellectual
level. However, the Eighth Hungarian World Congress and the New Hungarian Definition of the Nation,
accepted by this Congress, have in their title created an intellectual
base to protest against the Trianon (1920) and Paris (1947) Peace
Dictates: Future in the Spirit of the Holy Crown.
“The
most significant contribution of the Hungarian nation to the progress
of mankind is embodied in the establishment of the state system, which,
in unique measure, places at the center the human respect for all the
people living there, without discrimination on grounds of sex, race,
nationality or religion. This state was established by our forefathers
on the basis of the Doctrine of the Holy Crown and we call it the
country of the Holy Crown”– states the New Hungarian Definition of the Nation, accepted in 2012.
On
the 93rd anniversary of the Trianon Peace Dictate, the Hungarians of
the World and every well-intentioned person will employ a measure, more
effective than any so far, made available to them by two eminent Czech
intellectuals, whose arguments coincide with the assessment of the
Hungarian World Congress in supporting the untenability of the Trianon
Dictate and justice for the Hungarian Nation.
Rudolf Kučera, a Czech political scientist, in his book: Közép Európa története egy cseh politológus szemével (Central European History from the Point of View of a Czech Political Scientist), published in 2008, quotes a well-known Czech historian, František Palacký:
„František
Palacký, in his book: „Idea státu rakouského” (The Austrian concept of
state) evaluates the Hungarian Constitution in the following way: ’The
Hungarian state institution is, in its essence, so sound and blessed
that, in my opinion, it would be beneficial for other countries to adopt
it. In it is the living seed of true autonomy, without which civilian
and political freedom cannot last long anywhere. Within it is also the
concept of reform and boundless perfectibility, without which every
human institution must perish and be destroyed. From this, we can
understand and explain to the Hungarians, (all citizens of Hungary, not
just the Magyars) their common love for their own ancient constitution
(constitutio avitica) and the unusual energy they expend in upholding
and defending it. The Hungarians cannot live happily in a bureaucracy.’ 34 [1]
What
then was this constitution and what was its historical significance?
First of all, we have to state that the Hungarians’ insistence on the
continuity of their thousand year-old Constitution created the basis for
the existence of the historical Hungarian state. The main advantage of
this constitution was the sharing of power between the rulers and the
estates, while, as a matter of fact, the actual „democracy” lay in the
broad decentralization and the autonomous state institutions. First,
let us mention the State Assembly, the Parliament, which debated every
proposal of the King and elected the Palatine, the King’s vice-regent,
from its own ranks, who, with the aid of his council (consilium
locumtenentiale) carried out the plans that the king and the estates had
together agreed upon. His deputy, the Lord Chief Justice, presided
over the royal courts of appeals, which were called „tabula
septemviralis”. The actual basis of the decentralized state power
rested in the counties, the authorized units of public administration in
various territories of the kingdom, which were headed by the Lord
Lieutenant („comes”), the Deputy Lieutenant and other locally elected
officials. Every county sent two representatives to the State
Assembly. The County Assemblies, in which the free local population
took part, elected the body of officials who took care of county
business.
’The
laws that were accepted by the State Assembly and sanctioned by the
King, were to be announced at the County Assembly, so that the county
authorities might execute them. The measures taken by the state’s
highest organizations also had to be announced by the county officers,
and the county assembly had the right to protest against those laws
which they considered to be offensive (gravaminalis). They had to
submit their objections (representacio) and suspend their execution of
these laws until the matter was decided. If it concerned an unpopular
law, the various counties conferred with each other about the substance
of their objection. This was the way that, in Historic Hungary, the
people were able to object to unpopular laws and prevent them from being
carried out. This widespread system of county self-government was the
invincible shield, with which the Hungarians defended their state
self-determination and with which they overruled the unifying endeavors
of the rulers.’35 [2]
The
struggle of the Hungarians on behalf of their constitution was long and
bloody, like every struggle in which they fight for their political
freedom. This struggle belongs in the most glorious pages of
European history and, in the future, it should be a part of every
school-book that deals with European history. It has traditions that
apply to our struggle for human and civil rights today and which we
should adopt instead of the unfounded glorification of the formation of
the Central-European nation-states. The nation-states, in any case,
have only temporarily achieved their numerous national endeavors; they
have brought freedom to some peoples, while taking it away from others
and, what is most important, they have not secured long-term political
freedom, nor have they brought peace to Central Europe – which,
according to Saint Augustine, is the goal of human society: ’People
first of all love peace and this love for peace unites them in a
society.’”
Do
we need any more convincing proof than the arguments of František
Palacký and Rudolf Kučera to convince us that the country of the Holy
Crown, created by the Hungarian nation, did not oppress the minorities
living within its borders?
Hardly. Therefore the demand of the New Hungarian Definition of the Nation is legitimate and due.
„In
exchange for the large-scale state arrangements, which made it possible
throughout the centuries that in the country of the Holy Crown the
peoples who made up the later successor states of Trianon were able to
flourish, we expect that these nations establish in their constitution
that fact that Hungarian communities, forced by political decisions to
be scattered in their states, in the future immutably be considered a
part of the Hungarian Nation.”
Accepted by the Praesidium of the World Federation of Hungarians on February 17, 2013, in Budapest
Announced on June 4, 2013 in Versailles at the site of the Trianon Peace Dictate
[1] Palacký, František: Úvahy a projevy, Melantrich, Praha, 1977, p. 376
[1] Palacký, František: Česká politika, Praha. 1907., Vol.2. Part 1, p. 159
A közbéke érdekében
A Magyarok Világszövetségének
Botos László által kezdeményezett felhívása
Az
1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője
kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a
magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a
magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.
„A
magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség
felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg,
amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek
nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az
emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra
alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.
A
trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó
szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden
eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok
Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a
magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:
Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)
František
Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar
alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly
egészséges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más
országokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonómia
eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol
sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a reform és a
határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül minden emberi
intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Ebből lehet megérteni és
magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi
alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet
annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrácia
alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”34 Milyen volt hát ez
az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is
állapítsuk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos
folytonosságukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam
létalapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt
az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni
„demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm országos
intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést,
amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből
választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a
Helytartótanács segítségével végrehajtotta a király és a rendek által
közösen elfogadott terveket. A decentralizált országos hatalom
voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein
illetékes közigazgatási egységek, melyeknek élén a comes (főispán), az
alispán és a többnyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak.
Minden vármegye két követet küldött az országgyűlésbe. A
vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság,
választották a vármegye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen
elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett
hirdetni a vármegyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok
végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén
ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlésnek
jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérelmesnek
tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a
tiltakozások elintézéséig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen
rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk
tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon
tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek
végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a
széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs,
amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek
az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”35 A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez
a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a
jövőben minden Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének
kellene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai
küzdelmünk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a
közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozatlan dicsőítése
helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen megvalósítottak számos
nemzeti törekvést, meghozták némely nemzetnek a nemzeti szabadságot,
másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították
tartósan a politikai szabadságot, sem a békét nem hozták meg
Közép-Európában.
Kell-e
František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték
arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem
nyomta el a kisebbségben élő népeket?
Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:
„Annak
a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon
keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi
trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk,
hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk
alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is,
és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”
Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten
Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén
MVSZ Sajtószolgálat
7919/130607
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése