2015. június 26., péntek

Vendégünk Patrubány Miklós az MVSZ Elnöke

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…  
Patrubány Miklós: Állam, nemzet és ember viszonyai a globalizmusban, különös tekintettel ránk, magyarokra.

Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének Elnöke lesz immár harmadik alkalommal a Fejér Szövetség 277. Hétvezér Estjének vendége, Székesfehérváron az Országzászló téren. Korábbi fehérvári előadásairól itt tekinthetőek meg az akkori bejegyzések:
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2010/07/kedden-hetvezer-est.html
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2014/05/elnok-lesz-vendeg-222-hetvezer-esten.html 

Patrubány Miklós 1952-ben született a közép-erdélyi Medgyesen. Neve Erdélyben elsősorban az informatikusok körében volt ismert ekkortájt (s kapcsolata a területtel máig nem szakadt meg), hiszen õ volt az, aki 1983-ban részt vett az első romániai számítógép, a PRAE megalkotásában.További részletek ebben a bejegyzésben olvashatóak: 
Előtte, a 70-es évek második felében-Bukarestben dolgozott mérnökként egy félvezetőket gyártó üzemben. 1978-tól a kolozsvári Számítástechnikai Intézethez került, mint első osztályú tudományos főkutató, közben a Kolozsvári Műegyetemen tanított. Munkájával párhuzamosan közéleti szerepet is vállalt, előbb 1983-ban megalapította a Visszhang Rádiót, 1986-ban kiadta a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét, 1989-ben pedig a Reményforrás Ezredvégi Nagycsaládos Mozgalom kezdeményezője volt. 1990-tõl két éven át volt tagja az RMDSZ elnökségének; a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) újjá szervezésétől, 1992-tõl viszont e szervezetben tevékenykedik. 1992-től elnökségi tagja, 1996-tól elnökhelyettese, 2000-től elnöke. Megválasztása óta folyamatosan (!) támadják, mert az újjászervezett Világszövetség, többé már nem párt-, vagy egyéb politikai érdekek, elvek mentén működik. Helyette valódi küldetésként minden magyar,- éljen külhonban, vagy a gúnyhatáron belül és túl,-  az összmagyarság nemzetpolitikai elveit és gyakorlatát helyezte működése középpontjába.

Ezek a támadások odáig fajultak, túl azon, hogy a szervezet korábbi évi mintegy 200 millió forintos támogatását megvonták, az Elnököt folyamatosan támadják, zaklatják. S mi több életveszélyes fenyegetésekkel, különböző aljas, alaptalan rágalmakkal, minden alapot nélkülöző vádakkal, bírósági perek százaival (!!) próbálják folyamatosan ellehetetleníteni, félre állítani, megsemmisíteni, tönkre tenni. http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/01/szombaton-csutortokot-mondott-egy.html

Mindezeket természetesen a „demokratikus jogállam” keretein belül. Persze ne lepődjünk meg az évek óta tartó embert próbáló, a székelyek sziklaszilárd jellemét és nyakasságát is próbára tévő gyakorlaton akkor, amikor a kettős mérce az Európai Unióban is hivatalos napi gyakorlat. http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2011/02/kettos-merce-az-europai-unioban.html

Ezen az esten az Elnök azokat az aktuális és egyre erősödő globalista világpolitikai támadásokat, fenyegetéseket fogja vizsgálni, elemezni, amelyek az európai értékeket, a nemzeteket, családokat, s az egyéneket és bennünket, magyarokat különösen hátrányosan érintenek. Mint mindig, mérnökként, kutatóként, egyetemi tanárként és közéleti emberként, politikusként is a megoldás megkeresése, a kiút megtalálása és megmutatása volt munkásságának célja. Nem lesz ez másképp ezen az estén sem.

Szeretettel várunk minden magyar érzelmű fehérvári polgárt a rendezvényre.
A rendezvényen az MVSZ kiadványai fél áron vásárolhatók.

Az előadás ideje: 2015. június 30. kedd 19.00 óra 
Az előadás helye: Székesfehérvár, Országzászló tér
(rossz idő esetén a Miss Tee Teaboltban, Székesfehérvár, Ady Endre út 32. I. em.)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése