A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hétvezér Estek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hétvezér Estek. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 8., hétfő

Szilárd Leóról szól a - hála az égnek - máig példa nélküli atombomba bevetés 80. éfordulóján a 699. Hétvezér Est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Varga János mérnöktanár: Szilárd Leó, a béke őre – 80 éve történt Japán atombombázása

„Hiszem, Isten a magyart sem teremtette rossz kedvében s mostoha indulattal,
s nem ruházta fel azt alábbvaló tehetségekkel akármely más nemzetnél.” 
Bolyai János

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók! 

Varga János mérnöktanár  lesz - immáron 5. alkalommal - a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 699. előadója. Előadásai kutatási területéhez híven minden alkalommal a magyar tudományos élet kiemelkedő alakjairól, kevéssé ismert vagy éppen általa feltárt ismeretekről szóltak. 2020. október 06-i első előadásának címe: Bolyai János élete az anekdoták tükrében, 2022. április 19.-i második előadásának címe: EINSTEIN és a MAGYAROK  kapcsolata, 2022. szeptember 6.-i harmadik előadásának címe: Kedvcsináló az ÁLMOK ÁLMODÓI 2.0 kiállításhoz, és a 2025-01-18.-i negyedik előadásának címe: Szent-Györgyi Albert, a biokémia óriása.

Mostani előadásának célja, hogy bemutassa az egyik legötletdúsabb magyar „marslakót”, aki egy személyben az atombomba feltalálója, megalkotásának szorgalmazója és a nukleáris energia békés célokra való hasznosításáért küzdő tudósok nemzetközi mozgalmának a motorja, mondhatnánk a béke őre volt. Az előadás ennek az ellentmondásnak a bemutatásával kívánja ismertté tenni Szilárd Leó  magyar és amerikai fizikus szerteágazó tudományos tevékenységét.
Mint feltaláló is rengeteg berendezés elvét alkotta meg, de ezeket nem építette meg, így sok Nobel-díjtól elesett. Az elszalasztott Nobel-díjak Guinness Rekorderének tekinthetjük őt, mert szerencsés esetben –még egy béke Nobel-díjat is beleszámítva– akár 7 Nobel-díjat is kaphatott volna, de a sors fintora folytán ezt a legmagasabb tudományos elismerést soha nem kapta meg.! Ő volt a legsokoldalúbb "marslakó". „Hosszú életem folyamán, amit tudósok közt töltöttem el, senkivel sem találkoztam, akiben több lett volna a képzelőerő és eredetiség.” –nyilatkozta róla barátja, Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus. „Minden találmányát meg szokta beszélni velem. Annyira telve voltam csodálattal, hogy az ő jelenlétében teljesen hülyének éreztem magam. Az összes nagy ember közül, akikkel életemben találkoztam, messze ő volt a legragyogóbb.” - emlékezett vissza Gábor Dénes, Nobel-díjas elektromérnök, a holográfia feltalálója.

2017. június 5., hétfő

A magyarság legdicsőbb nagyjairól

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Máté Ferenc előadása: Atillától Szent Lászlóig

A Hétvezér Estek rendezvénysorozat, 371. előadásának vendége dr. Máté Ferenc lesz, aki másodszor tart előadást Hétvezér Estén.

A téma, amely a magyar történelem talán legfontosabb és máig meghatározó időszakáról szól, igazán érdekfeszítő, mert ilyen összefoglaló megközelítésben ritkán, vagy legtöbbünk még sohasem hallhatta. 

Az átlag magyar ember számára manapság a magyar történelem Szent István királynál kezdődik. No jó, engedjük meg, hogy vannak, akik Géza fejedelemről is hallottak már és Árpádról, meg a „honfoglalásról” is, amit - mint ma már tudjuk - helyesebb lenne hon-visszafoglalásnak, vagy legfeljebb visszatérésnek nevezni.

2016. február 4., csütörtök

Harmadik alkalommal lesz vendégünk Born Gergely (változással frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Born Gergely: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban III. (változás ! piros színnel jelölve)

A 307. 315.  Hétvezér Esten ismét Born Gergely lesz a vendégünk. A tavalyi évben, ezzel a címmel megkezdett előadás-sorozatának folytatásaként, a harmadik előadását hallgathatja meg az est közönsége. Born Gergely ugyanilyen címmel tartott már előadást 2013-ban, a New York-i Magyar Házban. A magyar néptánccal szorosan összetartozó szerves műveltségünk és őstörténetünk olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy tanári hivatása mellett minden idejét ez a világ köti le. Különösen a magyar néphagyomány jelképrendszerével és a szent földrajz témáival foglalkozik előszeretettel. 

2015. november 22., vasárnap

Ismét vendégünk Born Gergely

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Born Gergely: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban II.

Éppen csak véget ért a magyar népdal és népköltészet hete, amely minden év Enyészet havának, azaz novemberének harmadik hete. Folytatásként ajánljuk mindenki figyelmébe a magyar néptáncról Born Gergely szeptember 11-én tartott HVE előadásának második részét, a 298. Hétvezér Esten. A magyar kultúra kincseinek megismerése és ápolása persze nem média kampányok kérdése. Ha napjainkban is, minden magyar, generációról-generációra szálló belülről fakadó természetes igényként ápolja és adja tovább ezt a tudást, akkor tovább fog élni ez a kincsestár.

2015. november 12., csütörtök

Vendégünk Magyaródy Szabolcs

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Magyarország „bűnössége” a II. világháborúban?
A Kanadai Hamiltonban élő MAGYARÓDY SZABOLCS, a Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösség vezetője, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség öregcserkész vezetőtisztje lesz a 297. Hétvezér Est vendége. Magyaródy Szabolcs szerte a nagyvilágban élő magyar diaszpóra fönnmaradásában kiemelkedő szerepet vállalt. A több mint 63, emigrációban töltött év alatt, munkásságát a szétszakított és kényszerből elhagyott történelmi haza iránti erős kötődése táplálta mindig. Egész élete - a visszatérés szándékával – a nemzeti megmaradás, a magyar nyelv emigrációban való megőrzése, a magyar nyelv és kultúra továbbadása és e kincs gyarapításának jegyében telt. Minden évben haza jön legalább kétszer és szerte az országban előadásokat tart. Örömünkre szolgál, hogy ez  alkalommal a Fejér Szövetség Hétvezér Estjére látogat el mint előadó.

2015. október 29., csütörtök

Ismét ifj. Tompó László irodalomtörténész lesz a vendégünk!

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Összeférhetetlen kultúrák Európában 

Ismét ifj. Tompó László irodalomtörténész lesz az előadója a Fejér Szövetség 295. Hétvezér Estek előadásának. Ifj. Tompó László előadásai – aki a hunhir.info főmunkatársa - mindig sok hallgatót vonzanak, amely nemcsak az előadás választott témájának, a tartalomnak szól, hanem magának az előadónak, különleges egyéniségének, stílusának is.
Mit tanít az iszlám, milyen következményekkel jár térhódítása, miként viszonyul a világvallásokhoz? A kereszténység és az iszlám viszonya, van-e gyógyír az iszlám térfoglalásra, és ha igen, mi az?
Ezekre a napjainkban talán legaktuálisabb és minden embert foglalkoztató égető kérdésekre kaphatunk választ ezen az esten. A világ változóban van.

„Élet-halál a levegőben” még egyszer....

A 294. Hétvezér Est felidézése 

Telt ház fogadta október 27-én este a Magyar Király Szálló Szent István
ifjabb Szentgyörgyi Dezső
termében Szentgyörgyi Dezsőt, 
aki „Élet-halál a levegőben” címmel tartott vetített képes előadást.
Az est bevezetőjében, - mintegy ajándék meglepetésként - Publik Antal, Szegedről, részleteket mondott el Papp-Váry Elemérné, Sziklay Szeréna „Hitvallás (Magyar Hiszekegy) ” című verséből. Ezt követően pedig unokája, Vass Ildikó elénekelte a „Magyarország az én Hazám” című dalt.
Vitéz Szentgyörgyi Dezső
Szentgyörgyi Dezső előadásának első részében felidézte azt, hogy a világon párját ritkító, szégyenteljes trianoni ország csonkítás után a semmiből, hogyan kelt életre a hazai repülőgépgyártás. Kevesen tudják vagy csak a hozzáértők és a repülés szerelmesei előtt ismert például, hogy a II. Világháború előtt Magyarországon évente, az akkori élvonalbeli technikát képviselő híres-hírhedt Messerschmitt gépekből évente 320-at gyártott a hazai ipar. Ez, nem a mai korban elterjesztett „összeszerelő” produkció volt, hanem az akkori mérnökök és szakmunkások világszínvonalú tudásának gyümölcseként létrejött, a német ipar akkori szintjét mindenben elérő önálló teljesítmény volt a megcsonkított országban. Elég csak azt a tényt megemlíteni, hogy ezeknek a gépeknek minden alkatrésze hazai gyártású volt, az utolsó csavarig, még a festéket is beleértve.

2015. október 16., péntek

Vendégünk Szentgyörgyi Dezső

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Élet-halál a levegőben 

„A magyarok ásza” így nevezték Vitéz Szentgyörgyi Dezsőt, minden idők legsikeresebb magyar harci pilótáját. 
Szentgyörgyi Dezső lesz a Fejér Szövetség 294. Hétvezér Esték címet viselő közéleti kulturális rendezvény-sorozatának vendége, aki Édesapjáról a Magyar Királyi Honvéd Légierő legeredményesebb vadászpilótájáról és a II. Világháború kevéssé ismert, eredeti dokumentumokkal alátámasztott eseményeiről tart vetített-képes előadást a Magyar Király Szállóban. Talán sokan nem tudják, hogy a repülős körökben, a hajózók kötelékében - ahogy a pilóták magukat nevezik – a napjainkban is igen nagyra becsült pilóta nevét viseli a kecskeméti honvédségi légi bázis, MH.59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis néven.
Vitéz Szentgyörgyi Dezső 1915-ben született Kőkúttapasztón. Alig volt 18 éves, amikor önként jelentkezett a Magyar Királyi Honvédségbe, és ezt követően kitűnő eredménnyel végezte Székesfehérváron a kétéves repülőgép-vezetői iskolát. Első műszaki beosztásában parancsnokai hamar felfigyeltek rá, és intelligenciája, rátermettsége, valamint szilárd jelleme miatt alkalmasnak találták arra, hogy vadászrepülőgép-vezetőnek képezzék ki. Ezt az iskolát 1938-ban fejezte be kiváló minősítéssel.

2015. október 14., szerda

Vendégünk Tejfalussy András

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

„Segíts, hogy Téged is segítsenek”

Tejfalussy András okl. villamos mérnök, hatás- mérés-tudományi szakértő, feltaláló lesz a 293. Hétvezér Est vendége. Tejfalussy András munkássága, harca évtizedekre, azaz már a rendszerváltás előtti időkre vezethető vissza. Elsők között emelte fel szavát és bizonyította tudományosan megalapozott mérésekkel a termőföld, az élővizek, a természet károsítását, a túlzó, sőt mértéktelen  és helytelen műtrágyázási gyakorlat miatt. A rendszerváltást követően egyre több dolga akadt és akad, hiszen a „szabad-verseny”jelszavával ránk szabadított, fogyasztói társadalmi modell környezet- és egészségpusztító haszonelvűsége mögött megbúvó globalista-világberendezkedés, amely ugyanúgy pusztítja az egyént, a családokat, mint a nemzeteket, és a környezetet, ma már a világmédia kézben tartásával képes bármiről olyan képet kialakítani, amelynek semmi köze sincs a valósághoz. Mindezt úgy teszi, hogy akik erre rávilágítanak azok szakmai, tudományos érveit elhallgatja, semmisnek tekinti, bizonyítás, cáfolat helyett ál- igazságokkal, megtévesztő állításokkal, ha kell rendeletekkel, előírásokkal, a közérdekre való hivatkozással, hatalmi eszközökkel kényszeríti ránk akaratát. „Segíts, hogy Téged is segítsenek”, vallja.  Sok évtizedes és szerteágazó munkásságát nehéz lenne néhány mondatban bemutatni. 

2015. október 10., szombat

Napirenden ismét a védőoltások: kötelező helyett legyen választható!

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Vendégeink „A kötelező helyett legyen választható” mozgalom  aktivistái

Október 13-án, Kedden este 18.00 órakor, megannyi az egészséggel foglalkozó témájú előadás után, ismételten, az egyik legégetőbb, a jövő nemzedékeit súlyosan befolyásoló problémakörről, a Magyarországon kirívóan magas és kötelező jelleggel előírt védőoltások kockázatairól hallhatunk előadást a 292. Hétvezér Esten. Minden felelősen gondolkodó szülőnek ajánljuk, hogy hallgassa meg, azokat a mozgalomban évek óta tevékenykedő orvosokat, szülőket, akik saját és szakmai tapasztalataikon, statisztikákon, valós tényeken keresztül mutatják be a „védő”-oltások valós kockázatait. Lásd: "Kötelező helyett választható"mozgalom 

2015. október 2., péntek

Vendégünk Tóth Sándor történész

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Tóth Sándor: A királysírok története 

Október 06-án a Nemzeti Gyásznapon, a 13 aradi vértanú halálának évfordulóján, olyan előadó lesz a 291. Hétvezér Est vendége, aki nem csak szakmai, tudományos munkásságával, hanem tetteivel is bizonyítja hazaszeretetét, elkötelezettségét a magyarság dicső múltjának gyakorlati ápolásában is. Tóth Sándor Phs történész, ugyanis Eger városában megalapította nemzetünk első önálló had-történeti múzeumát, az Egri Történeti Tárházat, Fegyvertárat, amely az egri vár bejáratának szomszédságában található meg. A fegyvertárban a Kárpát haza hadszíntereinek emlékanyaga látható az őskortól az 1848-49-es szabadságharc végéig. A kiállítás anyaga a kézi fegyverek fejlődésének történetét mutatja be kronológiai sorrendben. Nem csak történelmileg, de ipar- és képzőművészetileg is jelentős ritkaságok láthatók itt. Számos névhez kötődő, főleg magyar történelmi emlékkel rendelkeznek. Így Zichy Ferenc arany címeres szablyája, Máriássy János honvédtábornok szablyája, Dózsa Endre Kolozs vármegye alispánjának ezüst veretes díszszablyája, Csernos Emánuel Kossuth pénzügyi államtitkárának, Radvánszky Antal Zólyom megyei főispán kartusa is itt van kiállítva.  Az egyik legbecsesebb kiállítási darabja a Tárháznak Rákóczi Ferenc fejedelem eredeti temetési zászlaja. 

2015. szeptember 18., péntek

Vendégünk Marton Veronika

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Marton Veronika: Géza Fejedelem két felesége, Sarolta és Adelhaid

Marton Veronika, tanár-sumerológus lesz a Fejér Szövetség soron következő, azaz 289. Hétvezér Estjének az előadója. Magyar nyelv és irodalom – könyvtár szakos tanár, orosz és cseh szakfordító. A sumerológiai és az őstörténeti kutatásai főleg német és latin nyelvű szakirodalmon alapulnak. Kb. 30 éve foglalkozik az ókori népek történetével, mitológiájával. 1998-2001-ig a miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen, az akkor még Argentínában élő Badiny Jós Ferenc (1909-2007) sumerológus professzor vezette Sumerológiai-tanszéken oktatta Mezopotámia történelmét, mitológiáját és az ékírást. Több ékírás tanfolyamot tartott. Kilenc könyve és számos cikke jelent meg. A kutatásainak eredményeiről nem csupán könyvekben, cikkekben, hanem meghívott előadóként előadásokban is beszámol. Az előadásai nem csak a magyarság elődnépeinek történetével foglalkoznak, hanem felölelik a magyar történelemnek és irodalomnak az iskolai tananyagból kihagyott részeit is. Vallja, hogy minden magyar embernek, bármivel is foglalkozik, bármi is a kutatási területe, a népe, hazája javát kell szolgálnia. E nélkül minden tevékenység érdemtelen. 

2015. szeptember 11., péntek

Vendégünk Born Gergely

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Born Gergely: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban 

A Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát Born Gergely, aki a 288. Hétvezér Esten lesz a vendégünk. Jelenleg egy színi iskolában tanít néptáncot és művelődéstörténetet. Tanulmányai elvégzése után ismerkedett meg a szerves műveltségünk és az őstörténetünk nem hivatalos kutatási vonalával és olyan elemi hatást gyakorolt rá, hogy tanári hivatása mellett minden idejét ez a világ köti le. Különösen a magyar néphagyomány jelképrendszerével és a szent földrajz témáival foglalkozik előszeretettel. „A hagyomány az egyetlen lehetőség, amely visszavezeti az embert önmagához. A hagyományhoz való visszatérés az egyetlen esélye annak, hogy mindazt a kínt és bajt amelyet a modern ember a világban elfoglalt helyzete okán meg kell, hogy éljen mindezt egyedül a hagyomány képes feloldani” 

2015. szeptember 6., vasárnap

Ismét a vendégünk lesz Záhonyi András

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Záhonyi András: Kettős, hármas...Hon(vissza)foglalás  
(László Gyula elmélete nyomán)

A Fejér Szövetség által rendezett Hétvezér Estek 287. előadásának vendége lesz ismét Záhonyi András írástörténész, orientalista, akinek eredeti foglalkozása mérnök. Előadása egy újabb oknyomozás, melyben ezúttal is felvállalja a szakmai vitát elismert szaktekintélyekkel, mint ahogy tette korábban is. A képletes ”vita” ezúttal László Gyula (1910-1998) professzor régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár elméletével lesz, aki a kettős honfoglalás elméletét dolgozta ki. E szerint az elmélet szerint a magyarság két lépcsőben szállta meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (az ún. griffes-indás kultúra vagy „kései avarok” leletanyagának megjelenése) , míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével megtörtént a „második”honfoglalás.

2015. augusztus 27., csütörtök

Vendégünk Dr. Molnár Albina

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 

Figyelem! Helyszín és időpont változás!
Új helyszín: Országzászló-tér, időpont 19.00 óra

Ingyen egészség 

Dr. Molnár Albina lesz a vendégünk, a Fejér Szövetség a 286. Hétvezér Estjén, visszatérő előadóként, immár a negyedik alkalommal! Előadásának már a címe is rendhagyó. Bár mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy azzá leszel, amit eszel, sohasem volt ez a mondás annyira aktuális, mint napjainkban. Bizonyára emlékezik arra a kedves olvasó, hogy néhány éve, egy éppen akkor folyó „ádáz választási harcban”, az egyik miniszterelnök jelölt, - aki jelenleg éppen Magyarország regnáló miniszterelnöke – azt találta mondani, hogy a magyar emberek egészsége nem lehet üzleti kérdés. Azaz a polgárok, a nemzet tagjainak egészsége nem lehet árucikk és profit kérdése. Az egészség megőrzése, helyreállítása, mi több a betegségek megelőzése a mindenkori kormányzat egyik alapvető kötelessége, hangzott el akkor. Nos ha összevetjük az akkori ígéreteket a mai valósággal, az állami egészségügyben végeláthatatlan várólistákkal, a kivándorlás miatt hiányzó orvosokkal és szakápolókkal, az egyre csökkenő gyógyászati állami támogatásokkal, a folyton növekvő gyógyszer árakkal, a megfizethetetlen magánklinikák áraival, akkor a címben megfogalmazott „ingyen egészség” egy mai magyar állampolgár számára a futurisztikus elérhetetlen s megfoghatatlan fogalomkörbe tartozik. Főleg azon statisztikák ismeretében, hogy a magyar ma - Európának bizonyosan, de a világon is az egyike - a betegségekkel és gyógyíthatatlan nyavalyákkal legjobban sújtott és rohamosan fogyó nemzete. Akkor, amikor a Kárpát-medencei a világ legjobb termőföldjeivel, folyóvizeivel, klímájával egy földi paradicsom, az egészség bölcsője lehetne…. 

2015. augusztus 21., péntek

Vendégünk Dr. Hossó Andrea közgazdász

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szembenézés. 

A hírek, a valóság, és amit tennünk kell 

Dr. Hossó Andrea közgazdász, aki Londonban tanult és a Cityben tett szert tőkepiaci, befektetési tapasztalatra, lesz a vendégünk a 285. Hétvezér Esten. Mint széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkező pénzügyi szakember nem csak átlátja a világot, Európát és Magyarországot befolyásoló gazdasági és politikai folyamatokat, hanem magyar szakemberként elemzi ezeknek a ránk, a magyar gazdaságra, a magyar jövőre várható következményeit. Tapasztalatából, nemzetközi kitekintéséből eredően össze tudja vetni a híreket a valósággal, amelyeket a végletekig manipulált média tálal a közvélemény elé és semmi közük nincs a tárgyilagos tájékoztatáshoz, még akkor sem ha azt hirdetik magukról.

2015. augusztus 14., péntek

Vendégünk Prof. Dr. Horváth István

Ha kedd, akkor Hétvezér Est



AZ ELŐADÁS HELYSZÍNE: Székesfehérvár, Ady E u. 32. I.em, Miss Tee Teázó
Bűncselekménnyel vádolják Prof. Dr. Horváth István professzort, aki Nobel-díjat érdemelne 
Vétkesek közt cinkos, aki néma…..

Névtelen feljelentés alapján koncepciós büntető per folyik Prof. Dr. Horváth István, orvos-biológus professzor ellen, aki több évtizede dolgozik olyan eljárásokon, amellyel potom pénzből egy világ-egészségügyi problémát volna képes megoldani. A Professzor Úr lesz a vendégünk a 284. Hétvezér Esten. Az érelmeszesedés és szövődményeinek hatékony gyógymódjával már több mint egy évtizede kilincsel a magyar államnál, ami végül segítség helyett rendőröket küldött, próbálja lejáratni, sőt most már névtelen feljelentés alapján büntető-perbe fogta.! 
Koleszterin háború (Prof.Horváth István pere) 

2015. augusztus 9., vasárnap

Vendégünk Kassab Adonisz

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Kassab Adonisz: a Közel-keleti kereszténység múltja és túlélési esélyei 

Keresztényüldözés a Közel-Keleten napjainkban  

Kassab Adonis szír-magyar kettős állampolgárságú keresztény újságíróként – az orientalista.hu - A kelet hangja című internetes újság főszerkesztője, lesz a 283. Hétvezér Est vendége, egy éven belül másodszor. Az Obama által felfegyverzett ISIS Közel-keleti keresztényüldözései, a keresztény templomok, és emlékek rombolása, pusztítása és a Szíriában kialakult helyzet lesz előadásának fő témája. Ahhoz, hogy megértsük, mi köze van ehhez a világnak, a nem is oly rég még kereszténynek tartott és a ma már erősen fogyatkozó keresztény Európának – melynek Európai Unióra keresztelt mai változata tagadja, de legalábbis hivatalosan nem vállalja keresztény gyökereit, - nekünk, magyaroknak különösen ismernünk kell napjaink egyik megdöbbentő történéseit, hiszen sokkal közelebbi kapcsolatban van történelmünk a kereszténység valódi gyökereivel, mint azt tudjuk, feltételeznénk.  

2015. július 31., péntek

Vendégünk ismét Grandpierre Atilla

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence a műveltség ősi világközpontja


Dr. Grandpierre Atilla egy hónappal ezelőtti előadásának szerves folytatása lesz http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2015/07/vendegunk-grandpierre-atilla.html a Fejér Szövetség 282. Hétvezér Estje. A jól  ismert előadó „A Kárpát-medence a műveltség ősi világközpontja” címet adta következő előadásának. Álljon itt ízelítőül előadásának néhány gondolata, természetesen csak felsorolás szerűen, mintegy tartalomjegyzékeként azoknak a témáknak, területeknek, melyeket az előadó részletesebben fog megvilágítani az est folyamán.

A Kárpát-medence volt az emberré válás és az őstudás természet adta őshazája. A Kárpát-medencén kívül nincs még egy olyan lelőhely a Földön, ahonnan az emberré válás korai, 35 és 8 millió évekkel ezelőtti szakaszából ennyi emberszabású koponya került volna elő. A rudabányai ősember térdízületénél érintkező mindkét csontja merőleges a járószintre, mindkettő függőleges, tehát két lábon járt. A 7 millió évvel későbbi afrikai Australopithecus-szal szemben erősen megrövidült arca volt, az elülső fogak függőleges állásúak, emberi jellegűek. A Kárpát-medence legfontosabb természetföldrajzi jellemzőit áttekintve figyelemre méltó, hogy Európa legnagyobb egységes medencéje, egyben a földkerekség legnagyobb nagy-tájának, az eurázsiai síkságnak legvédettebb, legkedvezőbb éghajlatú, talajviszonyú (feketeföld), vizekben, ásványkincsekben kiemelkedően gazdag Folyamköze. A Kárpát-medence volt az utolsó jégkorszakban az emberiség legjelentősebb menedéke. Innen népesült be, több hullámban, az egész eurázsiai síkság és 16 millió négyzetkilométeres vonzáskörzete. Itt alakult ki az íjászat, az írás, a földművelés, a fémművesség, a lovas életmód.

2015. július 16., csütörtök

Be- vagy népvándorlás, avagy semmi sem az, aminek látszik?!

Ha kedd, akkor Hétvezér Est...
Boór Ferenc: Bevándorlás vagy népvándorlás, vagy mi más zajlott Európában az első évezredben?
 
Dr. Boór Ferenc, a Fejér Szövetség alapítója, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke lesz a 280. Hétvezér Est előadója. Nem először, immáron tizenötödször, azonban – ígérete szerint – egészen rendhagyó előadással jutalmazva meg az érdeklődőket. Nem, vagy nem csupán azért, mert mai világunkban már-már természetesek a rendhagyó események, hanem azért, mert – szabadon idézve a Fejér Szövetség tagjaihoz írott levelét – éppen a 7x8=56. születésnapján, minthogy 1960.07.21-én, azaz a 7x280=7x7x40. év 7. hó 3x7. napján született, s az este 7 órakor kezdődő előadás is – persze – éppen a 7x40=280. lesz!