2016. február 20., szombat

„A kő marad …”

Ismét Wass Albert felolvasó maraton Székesfehérváron, szerte a Kárpát-medencében és azon túl is

2016. február 26-án, pénteken este 18.00 órakor a kilencedik alkalommal kezdődik a 25 órás felolvasás Wass Albert (1908 - 1998) műveiből - a legutolsó hírek szerint - immár 46 helyszínen, köztük Székesfehérváron is, a Szent István Művelődési Házban.Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége, nagy idők koronatanúja, - az Erdélyi Világszövetség volt Társelnöke - írói, költői munkásságának minden értéke a Magyar Örökség része. Székesfehérvár 2014-ben kapcsolódott be először a Wass Albert tisztelői által 2004-ben elindított és az óta, immár hagyománnyá vált, évente Kárpát-medencei szinten megrendezett immár 25 órás felolvasó maratonba. 

A Fejér Szövetség tagjai is egyre növekvő számban vettek és vesznek részt ezen a különleges irodalmi eseményen. Arra bíztatunk mindenkit, aki ezeket a sorokat olvassa, hogy korától függetlenül, legyen fiatal vagy idős, bátran jelentkezzen, csatlakozzon ehhez a rendezvényhez s legyen részese annak a felemelő érzésnek, hogy Wass Albert műveinek segítségével lélekben összekapcsolódjon a Kárpát-medencében és a világ más tájain élő magyar testvéreivel. Jó alkalom lesz ismét megtapasztalni Wass Albert művein keresztül, a magyarsághoz való tartozás felemelő érzését ez alkalommal is. Aki mégsem tudna elmenni péntek este a Szent István Művelődés Házba, annak is lesz alkalma követni a felolvasó est eseményeit idén is, csak úgy mint tavaly, a világháló segítségével részese lehet az eseménynek. Aki jelentkezni szeretne a felolvasó estre, vegye fel a kapcsolatot a rendező Szent István Művelődési Házzal, illetve Jakubek Tiborral, aki ez alkalommal is a házigazdája lesz a neves eseménynek.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése