A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hunok és Magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hunok és Magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 6., péntek

Hun vagy Magyar? - Aradi Éva ad elő a 187. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Dr. Aradi Éva: Ordosz pusztától a kárpát-medencei Jász síkságig

Régen várt vendég lesz a Fejér Szövetség 187. Hétvezér Estjének előadója. A még elsőéves bölcsész-hallgatóként az 56-os forradalombeli szerepvállalásáért (röplap terjesztésért) letartoztatott, majd az ország összes egyeteméről ítélet nélküli eljárással kitiltott Aradi Éva foglalja össze évtizedes kutatásait a fehér hunok és magyarok kapcsolatáról is szólva. 

Egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozva, majd férjével ott megismerkedve, családot alapítva 1965-től sikerült folytatni, majd 1969-ben befejezni tanulmányait az ELTÉ-n. Közgazdász férjét követve tölthetett nyolc évet Bombayban, ahol a Bombay-i Egyetem Indiai Tudományok Főiskoláján tanulva 1976-ban szerzett diplomát hindi nyelvből és indiai tudományokból /történelem, irodalom, filozófia, vallástörténet/. Hazajövetelük után 1978-ban doktorált az ELTÉ-n indiai irodalomból és hindi nyelvből.

2012. április 5., csütörtök

Székelyek és magyarok a Hétvezér Esten

Egy két hetes mulasztásunknak teszünk eleget. 2012. március 20-án, a székesfehérvári székelykapu avatás előestéjén rendeztük a 118. Hétvezér Estet, melynek témája - mi is lett volna más, ha nem - a székelyek eredete. Az előadás a "Hun vagy Magyar?" részeként "A székelyek nyomában" címmel szerepelt a menetrendben, s folytatása is várható, rendesen, tisztességesen, ezért feltétlen közzétesszük az általunk készített felvételt.

Előzetesen mindenki figyelmébe ajánljuk, hogy magyarul beszélőként kicsit gondolkozzék el a következő szó"szeg"menseken (szándékosan, avagy direkt, használtam az idegenből visszaérkezett, eredetileg a szeglet szóból származó idegen kifejezést éppen).

A SZÉKelyek nem SZÉKhelyiek-e ott, ahol ma is élnek?

2012. március 7., szerda

Hun vagy Magyar: Az édentől keletre - Obrusánszky Borbála előadása most következik

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Obrusánszky Borbála: Az Édentől Keletre – avagy a „Hun-Magyar rokonság bizonyítékai” előadás folytatása (2. rész)
2012. március 13. 18 óra (!), Székesfehérvár, Királykút, Mikszáth Kálmán út 25. (az estről felvétel készül)

2012. január 24-én Borbála betegsége miatt maradt el a 2011. évben elkezdődött eurázsiai hun történelmi előadás folytatása. Borbála újra "harcra" kész, s a belső- és kelet-ázsiai szkíta-hun műveltség egyik legavatottabb szakértőjeként előadó vendégünk lesz újra, ha nem is a 111. Hétvezér Estére, de nem sokkal megtoldva, nem sokat késlekedve, a 117. Hétvezér Este újra Borbáláé, azaz szkítáké, hunoké, magyaroké.
Ajánljuk mindenki figyelmébe az alábbi - nem csekély - bejegyzéseket:

2012. január 19., csütörtök

111. Hétvezér Est: Hun vagy Magyar? - az Édentől Keletre (későbbre került)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Obrusánszky Borbála: Az Édentől Keletre – avagy a „Hun-Magyar rokonság bizonyítékai” előadás folytatása (2. rész)
 

2012. január 24. 19 óra, Székesfehérvár, Királykút, Mikszáth Kálmán út 25. (az estről felvétel készül)

Obrusánszky Borbála, a belső- és kelet-ázsiai szkíta-hun műveltség egyik legavatottabb szakértője lesz ismét a Fejér Szövetség előadó vendége. Munkásságát az előző előadása előtt több bejegyzésünkben is bemutattuk, részletek itt olvashatók:

2012. január 14., szombat

Hun vagy Magyar: a Kárpát-medence nemzette nemzet voltál, leszel és vagy

Kedves kárpát-medencei GARok, még ma is maGYARok!

Egy újabb termékeny írást ajánlok figyelmetekbe egy közösségi tagunk jóvoltából, s egy felhívást az Élőlánc Magyarországért tollából.

Előzetesen azonban lássunk, halljunk és olvassunk két idézetet emlékeztetőül, mert egyre érvényesebbek, s feledésbe merülni nem hagyhatom:
- az elsőt, voltaképp csak egy mondatot Hamit Ümit szájából, az ujgur szórvány népek nemzetközi képviselőjének a 2008-as Kurultájon elhangzott beszédéből (figyelj nagyon!):
Jól hallik, avagy ahogy hangzik: "Köszöntöm az összes HUN testvéremet! Az ujgur egy ősrégi HUN nép, csakúgy, mint az Önöké, akik az ősi területeken élik az életüket ... A világon rengeteg hun ép nép él még és ezekkel kell összekötnünk a kezünket, egységbe verődnünk, és ha ez megtörténik, nem lesz olyan nép, amely minket legyőzhet."

2012. január 8., vasárnap

Mennyi a hasonlóság a Kínához csatolt Ujgúriában és az EU-hoz csatolt Hunniában?!

Ujgúria őseink testvéreinek hazája,
Hunnia pedig a testvéreik őseinek őshazája!

Ők tudják, hogy mi még mindig ott élünk, ahol őseink, s ahol az őseiknek volt az őshazája. De meddig?

A válaszhoz ajánlott a következőket elolvasni: 
Az ujgurok gyökerei

Mielőtt azonban elolvasnád e két fontos írást, addig is javasoljuk, ha még nem láttad, ezt a kis összeállítást megtekinteni.
Ujgur piramisok Kínában

2011. december 22., csütörtök

Isten tudásmalmai ... Hun vagy Magyar

Minap tettünk fel egy írást - némi megjegyzéssel - arról, hogy hun vót, hon nem vót?

Közösségünk egy tagja a napokban írt egy kiegészítést ahhoz a cikkhez, amely - általunk is üdvözölten - végre feszegetni meri annak a kifejezésnek "fals", azaz idegenbéli hangzását e helyt, e honban az itthon élő nép történelmeként ragozva, hogy "honfoglalás"!

Kiegészítése záró soraiban a tényeket pedig így összegzi:
"Bár az írás végkövetkeztetése nem ez, de valóban tényszerű adatokat ezek után is csak ezektől várhatunk: a máig feltárt sírok aránya egy a tízhez, vagyis minden honfoglalóra jut legalább tíz őslakos. Innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy pontosan hányan is voltak azok a honfoglalók."

Azaz kérdezhetnők is, hogy miért is nevezheti a szülőhelyére visszatérő újszülött a visszatérés napját atyjának, anyjának, s azok őseinek füle hallatára "honfoglalásnak". S a baj még nem is ezzel kezdődnék, hanem ha hoz is magával valakit, kinek leszármazottai és vendégei kezdik el azt regélni, hogy "mikor is tetszettek Önök, itt mind, hont foglalni". Mondhatnók mi is: "mindenki magából indul ki", de tanácsolhatnók is: "induljunk ki mi is magunkból, s legfőbb tényekből, lényekből, ha lehet". Az csak megalapozottabb tudásra vezet az idegenszerű hiedelmek szajkózása helyett.

Nos, olvassuk az írást részletesen itt is, ha időnk engedi, mert fontos. Hinni is lehet, de fontosabb tudni.

Isten malmai, ha lassan is, de őrölnek.

2011. december 19., hétfő

Hun vagy Magyar ottHON?

Nocsak, nocsak!

A part szakad a HONFOGLALÁSt el- vagy mellébeszélők alatt?!
Még ilyet, hogy egy kevésbé arról híres világhálós lap, hogy a hivatalos álláspontokra csak úgy fittyet hányva nem éppen hivatalos álláspontoknak rovatot nyisson, s kikiáltsa, amit már - kisebb pontosításokkal ugyan, de - tudtunk már sokan?! Akkor is, ha mi tudtuk és mások, egyre többen, már nagyon sokan és nem egy éve, hanem mikor megalakult a fejérek szövetsége, már akkor, mikor még magyarosan csak, de akkor is már mondva, s hirdetve minduntalan: "nem jöttünk mi sehonnan sem", ám jöttek, akik jöttek, jövevények, s ha nem is oly sokan, de egyre, s másra hangosabban kiabálva, hogy hont foglaltak, majd ránk is ragadt, hogy azok is, kik itt éltek, s haltak, azok is csak hont foglaltak.
Még ilyet, hogy ilyet nem várt hasábokon is írhatnak és olvashatnak?!

Ajánljuk figyelmébe mindenkinek, kinek ez még új és furcsa, hogyha eddig nem is, hát most gondolkozzék csak el azon, hogy

Itt HUN vagy Magyar vagy? Ott? HON?
avagy, hogy

2011. november 25., péntek

FMH: Történelmünk titkai a Hétvezér Esten

Történelmünk titkai a Hétvezér Esten

Székesfehérvár - Grandpierre Attila lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Estek című előadássorozatának következő előadója november 29-én, kedden (ezegyszer) 18 órakor (!) a Székesfehérvári Civil Központban (volt Technika Háza)*.

2011. november. 25. péntek | Szerző: Tihanyi Tamás
forrás: FMH http://www.fmh.hu/programtipp/20111124_hetvezer_est



A vendég könyvbemutatóval egybekötött ismertetőt tart történelmünk titkairól. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közvélekedés szerint történelmünk Szent Istvánnal kezdődött, pedig a legmeghatározóbb sorskérdések a valóságban korábban dőltek el.
 
* kiemelések és beszúrások tőlünk - Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Atilla JÖN!

Vonatkozó bejegyzéseink:

2011. november 23., szerda

Hun vagy Magyar? - Grandpierre Attila csillagász könyvbemutatója újabb választ adhat

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Grandpierre Attila: Történelmünk központi titkai

2011. november 29. 18 óra, Székesfehérvár, Civil
Központ (volt Technika Háza)

Figyelem! Most kivételesen 18 órától kezdődik a Fejér Szövetség Hétvezér Esték sorozatának 104. előadása. Ezzel az előadással voltaképp éppen most van születőben egy új sorozat, amelynek központi kérdése az marad, amelyet Obrusánszky Borbála igen nagy sikert aratott előadása előtt tettünk fel, ha enyhén költői formában is - "Hun vagy Magyar?". Borbála nyitotta meg azt a sort, ami most, Attila előadásával is folytatódik és a jövő évi tervek alapján egyik fő területnek ígérkezik a Hétvezér Esték sorozaton belül.
„Minden, ami él, mágikus törvények uralma alatt áll, mert nemcsak képes az önirányításra, de képes elérni önmaga legteljesebb kifejlődését.”
– Grandpierre Attila: Karácsony; 37. oldal

2011. november 19., szombat