2017. március 23., csütörtök

Az Abai Atilla Király Gimnázium a Tudománytörténeti Vándorkiállítás hatodik iskolai otthona

A Tudománytörténeti Vándorkiállítás hatodik állomásán, az Abai Atilla Király Gimnáziumban, a március 27-én 15 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón hirdeti ki a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete a "Merjünk nagyok lenni!" Országos Tudománytörténeti Verseny megyei fordulójának részletes versenykiírását. 

Ekkor kerül fel a Fejér Szövetség honlapjára, a Vándorkiállítás hírei számára rendszeresített Magyarságtudomány oldalra az eddig érvényesen nevező diákok névsora is. A nevezés továbbra is nyitott, érkezhet azon diákoktól is, akiknek nevezése sikertelen volt, vagy akiknek iskolájába még nem ért el a kiállítás, de letöltik és az iskolájuk titkárságán keresztül eljuttatják hiánytalanul kitöltött nevezési lapjukat (kért és bizalmasan kezelt azonosító adataik és elérhetőségük pontos megadásával). A nevezés végső határidejét is innen, a részletes megyei versenykiírásból tudhatják meg a résztvevők.

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert) 
Tisztelt Pedagógusok és érdeklődő fehérvári Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!


Ezúton hívjuk meg Önöket
a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége
Tudománytörténeti Vándorkiállítása
hatodik iskolai megnyitójára,
2017. március 27-én (hétfőn) 15:00 órára
az Abai Atilla Király Gimnáziumba

(Aba, Kisfaludy u. 12/c)

Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és A2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja.

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő” 
(Kossuth Lajos) 

Dr. Pálfi György tudományos igénnyel összeállított gyűjteményének gondozására és a bemutatásban történő közreműködésre a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítványt kérte fel, amelynek első elnöke volt és azzal a céllal ajánlotta fel a Magyarok IX. Világkongresszusa alkalmából a Magyarok Világszövetségének, hogy e kiállítási gyűjteménnyel elősegítse, szorgalmazza és támogassa a világ magyarlakta területein további kiállítások rendezését. 

A megnyitó menetrendje: 
  • Szilasy György, az Abai Atilla Király Gimnázium igazgatója köszönti a megjelenteket 
  • Dr. Bódi Sándor magántanár, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviseletében tolmácsolja Pálfi György professzornak, a kiállítás alkotójának üzenetét
  • Dr. Boór Ferenc műegyetemi tudományos munkatárs, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke nyitja meg a kiállítást
http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016. novemberi megnyitójáról a képre kattintva látható
A Vándorkiállítás első bemutatójára Székesfehérvárott, a Civil Központban a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával és a 2016. november 8-án 15 órakor kezdődő "20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara" ünnepsége társrendezvényeként került sor. A kiállítás most a Vasvári Pál Gimnáziumból az Abai Atilla Király Gimnáziumba látogat, ahol előre láthatólag április 13.-ig lesz megtekinthető, majd a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma lesz az otthona. A kiállítás minden helyszínen az iskolai rendtartás szerint meghatározott időben és térítésmentesen látogatható.

A "Tudománytörténeti Vándorkiállítás" szervezőinek határozott célja és térítésmentes felajánlása továbbá, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát amiképpen a fiatalok, azonképpen szüleik és érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége tisztviselői az egyes helyszíneken a vándorkiállítás megnyitóján ugyancsak térítésmentesen vállalnak tárlatvezetést és igény szerinti kiméretben előadást.

Előzetes jelentkezéseket
a Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> címén és/vagy
a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány <karpat.medence2012@gmail.com> címén várjuk.

A vándorkiállítás állomáshelyeinek időegyeztetését a helyi szervezők végzik.
Kapcsolat: Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370

"MERJÜNK NAGYOK LENNI" Országos Tudománytörténeti Verseny Nevezési lap letölthető a Fejér Szövetég honlapjáról <https://fejerszovetseg.blogspot.hu/p/magyarsagtudomanyi-fuzetek-megrendelese.html> és kitöltve leadható a kiállítás éppen érvényes helyszínén az iskola (fogadó intézmény) által megadott rend szerint. Minden érvényes nevezést benyújtó diák a szervező Fejér Szövetség részéről egy ajándék könyvben részesül.

A Vándorkiállítás történései és legfrissebb hírei az állandó hírrovatunkban olvasható:
Magyarságtudomány

A Tudománytörténeti Vándorkiállítás további menetrendje
(2017. március 23.-i állapot szerint)  FOLYAMATBAN / RÖGZÍTETT / TERVBEN

  1. 2017. március 6. (hétfő) 14:00 Megnyitó a Vasvári Pál Gimnáziumban
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Prohászka u. 71.; 2017. március 24. péntekig kiállítás;
    leszerelés március 24. péntek és felszerelés Abán március 24-25. péntek-szombat
  2. 2017. március 27. (hétfő) "15:00" Megnyitó az Abai Atilla Király Gimnáziumban és Sajtótájékoztató keretében a "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny első Fejér megyei döntőre szóló felhívás és versenykiírás részletes ismertetése
    Cím: 8127 Aba, Kisfaludy u. 12./c; 2017. április (12-)13. (szerda-)csütörtökig kiállítás; leszerelés
    és felszerelés április (12.-)13. (szerda-)csütörtök
  3. 2017. április 18. (kedd) "16:00" Megnyitó a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma gondozásában
    Cím: 2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.; 2017. május 5. péntekig kiállítás; leszerelés május (4-)5. (csütörtök-)péntek és felszerelés Zámolyon május 5-6. péntek-szombat
  4. 2017. május 8. (hétfő) "15:00" Megnyitó a KLIK 072006 Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskolában
    Cím: 8081 Zámoly, Kossuth u. 51.; 2017. május 26. péntekig kiállítás;
    leszerelés május 26. péntek Zámolyon és felszerelés Nagycenken május 26-27. péntek-szombat
  5. 2017. május 21. (vasárnap) 10:00 "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny Fejér megyei első válogatójának 1. fordulója: csapatverseny
  6. 2017. május 29. (hétfő) 10:00 "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny Fejér megyei első válogatójának 2. fordulója: egyéni verseny - eredmény hirdetés és díjkiosztás 18 órakor 
  7. 2017. május 29. (hétfő) "14:00" Megnyitó Nagycenken a Széchenyi István Emlékmúzeumban
    Cím: 9485 Nagycenk, Kiscenki u. 3.;
    előreláthatólag 2017. augusztus 15.-ig kiállítás leszerelés Nagycenken és felszerelés Székesfehérvárott augusztus végéig
  8. 2017. szeptember 4-8. között Megnyitó Székesfehérvárott a Vörösmarty Mihály SzakgimnáziumbanCím: 8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.; kiállítás szeptember 21.-éig (csütörtök); leszerelés és felszerelés a Munkácsy Mihály Általános Iskolában szeptember 22-én (péntek)
  9. 2017. szeptember 25. (hétfő) "14:00" Megnyitó a Munkácsy Mihály Általános Iskolában
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Munkácsy Mihály u. 10.; kiállítás október 12.-éig; leszerelés és felszerelés a Szent István Gimnáziumban 2017. október 13-14-én (péntek-szombat)
  10. 2017. október 16. (hétfő) "14:00" Megnyitó a Ciszterci Szent István Gimnáziumban
    Cím: 8000 Székesfehérvár Jókai Mór u. 20.
    ; kiállítás november 2.-áig (csütörtök); leszerelés és felszerelés az <új helyszínen> november 3-4-én (péntek-szombat)
  11. 2017. november 6. (hétfő) "14:00" Megnyitó az <új helyszínen>
    Cím: <új helyszín>; kiállítás november 23.-áig (péntek); leszerelés és felszerelés az <új helyszínen> november 24-25-én (péntek-szombat)
  12. 2017. november 27. (hétfő) "14:00" Megnyitó az <új helyszínen>
    Cím: <új helyszín>; kiállítás 2017. december 15.-éig (péntek); leszerelés december 15-én (pénteken) és felszerelés az <új helyszínen> 2018. január első hetében (péntek-szombat)
A Vándorkiállításról megjelent korábbi tudósítások

http://www.fehervartv.hu/video/index/19346
Megnyitó a Vasvári Pál Gimnáziumban
a képre kattintva FTV Híradó (15:30-tól)
2017. március 7., kedd Felemelő megnyitó résztvevői voltunk a Vasvári Pál Gimnáziumban 
http://www.fehervartv.hu/video/index/19162
Fehérvár TV tudósítása a képre kattintva
2017. február 15., szerda Magyarország jövője ifjainkban éled
2017. február 9., csütörtök (feol) Folytatásos kiállítás

https://www.youtube.com/watch?v=h8162eq00DQ
Zenés összeállítás a Vándorkiállítás első
iskolai megnyitóról a képre kattintva indul
2016. december 18., vasárnap A Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017. januárjának közepéig Seregélyesen látogatható 

Bizalommal az ősi erényben: 
Dr. Boór Ferenc elnök, társelnök 
Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete - Fejér Szövetség 
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em. 
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése