2011. július 18., hétfő

Nem regölés, hanem régészülés Regölyön?

Pannonok halmán egy kunhalom rejtekén
regöl Regöly is már, nemcsak én?!

Nem is oly rég, hogy annak emlékére, hogy a Hétvezér Est két évet is megélt, megírtam végre a hajdani nyitóelőadásról szóló "régi regém" írásbeli változatát Körmagyar címmel, s ide fel is tettem a honlapra. Kunhalmokról is szó esett benne. S most az egyik kedvenc "földhöz ragadt" őstörténeti honlapomon egy újabb kunhalom feltárásáról szólt egy írás. Pontosabban - hihetetlen, de - a Blikkről átvett írás.

Tősgyökeres dunántúliként kétszeresen is jó volt olvasni, de nagyon. Főként, hogy olyan dolgokról szólt, ami már megint régi vesszőparipám hozta vissza, ami az igazat szólva regölés pár száz oldalon. S hogy mit is olvastam ott? Előbb olvassuk el azt, majd lássuk az írást, ami valami hasonlóról regöl, csak most, és itt, Regölyön, egy pannon kun- vagy hunhalmon.

Pannonok honfoglalása 
avagy a széki szaka szkíta szikemberek roppant vágtája az őshazába: Szkítiából Hunniába.

12656. tűzszerzési év A 3188. medvetoros évben (Kr.e. 852.) Samsudi férje, Toprakal elhunyt ugyan, de az özvegy Samsudi a 6 törzsből álló saka-szkíta szövetséget – az ataiszi származású pamír- és párszi-szkítákat is beleértve – olyan erőssé kovácsolta össze, hogy a 24 Hun Törzsszövetségben kivívta az „Aranyszövetség” nevet.
Az Aranyszövetség népei: 
1. az aranyszarvasos jászok Mitrás-Gula vezetésével
2. az arany kőszáli kecske jelvényes avarok az agg Birta vezetésével
3. az agyaros aranyvadkan jelvényes kabarok Abasár vezérletével
4. a visszatekintő arany jávorszarvas jelvényes szarmaták Samsudi kisebb fia, Murom vezetésével
5. az aranypárduc jelvényes saka-szkíta törzs Samsudi első fiának, Párducnak vezérletével
6. a rétisas jelvényes ugorok Igar, Gilgames származású beavatott vezetésével, kinek családi jelvénye az arany oroszlánfejű (turu-)sas volt.
 
      „Még a 10698. tűzszerzési évben, azaz az 1230. medvetoros évben (Kr.e. 2e810.), Bihar kalandozásának idején egy járványos megbetegedés hullám következtében eredeti hazáját elhagyva Szampó párszi-szkíta Isis-lakó sámán Anyahita tisztelő – azaz egyisten-hívő – csoportja alakított Isis-lakó kegyhelyet Aranyos-széken. Majd a 11898. tűzszerzési évben, azaz a 2430. medvetoros évben (Kr.e. 1e610.) érkezett Dabósa és Parippa városok mellől Barca széki-hun vezér vezetésével az Anyahita hívővé vált párszi-szkíták és széki-hunok második hulláma Aranyos-székre. Ők szervezték meg a Barca-őrséget az aranyrögös hegyek és az aranyos kegyhely védelmére, azaz a Barcaságot. Az ő kérésükre is döntött végül úgy az ordoszi Öregek Tanácsa, hogy Pannon párszi-szkíta ifjúsági vezér a hun törzsek több szálláshelyéről összeállított egy tömény lavassal szervezze meg az Eskló-föld végleges, biztonságos védelmét… ’Roppant vágta’ következett Ordosztól Káspiváron át Aranyosszékig"
225. Arvisura, Kövesd rovása

Halomsírba temették el a Pannon vezért

2011-07-10 18:30:30, Blikk.hu
Regöly - Szenzációs régészeti felfedezés! Valószínűleg a világ legrégebbi Janus-ábrázolását találták meg egy Regölyben zajló ásatáson.
A kétarcú istenre, amely egy pannon törzs relikviájának alig 4 centiméteres, faragott szobra, az első napon, az első adag átszitált földben bukkant rá Szabó Csenger Márk (8).

A kutatók és a diákok munkájával sikerült feltárni egy 13x13 méteres pannon tömegsírt

– Jó amit találtam? – idézte a kisfiú szavait dr. Szabó Géza, a szekszárdi Wosinsky Mór Mú­zeum ásatásvezető régésze.

A szakemberek február óta dolgoznak diákok segítségével az i. e. VII. század második felére tehető halomsír feltárásán, amelyben feltehetőleg az ókori források által leírt pannon nép egy törzsének egyik vezetője nyugszik. Ilyen szerkezetű sírt eddig nem találtak a Kárpát-medencében, csak Ázsiában.

A Pannon tőrzsfők ilyen Jannus szobrok előtt mutattak áldozatokat




– Az egykor itt álló 13x13 méteres gerendaépületet vélhetően kultuszhelyként használták, ám a közösség vezetőjének halálakor feltehetően szkíta kori fejedelemmel együtt magát az épületet is eltemették, felgyújtották és fölé egy halmot emeltek – magyarázta Szabó Géza.

Az ásatás során a régészek fegyverzet maradványokat, könnyű vascsákányt, vas- és bronz pikkelypáncéllemezeket is találtak. Ezek szintén az itt élt nép keleti eredetére utalnak.
K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése