2011. július 23., szombat

Tegnap emlékeztünk meg Fehérváron Nándorfehérvárról

555 éve szól a harang minden délben a magyarok nándorfehérvári győzelméért!

Ma, 2011. július 22-én van a nándorfehérvári csata 555. évfordulója. 1456-ban, ezen a napon a Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezette seregek döntő győzelmet arattak az Európát leigázni készülő II. Mehmet, a „Hódító” hatalmas túlerőben levő seregei fölött. A déli harangszó ennek a győzelemnek állít máig tartóan emléket. Sajtószolgálatunk a Kanadában élő Cúth Jánosnak A déli harangszó dícsőségünk örök szimbóluma c. írásával, amely a júliusi előtt álló HONLEVÉL újságban jelenik meg, valamint az egri színész Szíki Károly által készített fényképes összeállítás közzétételével tiszteleg a nándorfehérvári ősök emléke előtt.

CÚTH JÁNOS
                       
A DÉLI HARANGSZÓ DICSŐSÉGÜNK ÖRÖK SZIMBÓLUMA

A harang szava egykor végigkísérte az emberek életét, keretbe foglalta hétköznapjainkat,  ünnepeinket. Mára, sajnos veszített hajdani fontosságából, de a régi latin nyelvű mondás: “vivos voco, mortuos plango, fulgura frango” – azaz: “az élőket hívom, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm” – ma is ugyanúgy érthető. A harangszó hívás, figyelmeztetés, emlékeztetés, védelem és védekezés egyaránt. Egy-egy közösség sokat áldozott arra, hogy szépen csengő, hírüket messze vivő harangjuk legyen.

A haranghasználat rendje évszázadok alatt alakult ki, de vajon tudjuk-e mindannyian, miért szólnak minden délben a harangok?
Ezzel kapcsolatban a közelmúltban, a harangöntést bemutató, színes képekkel illusztrált írásomban felidéztem azt a lélekemelő történelmi tényt, amely szerint a déli harangszó a rettenthetetlen, nemes szívű hadvezérnek, Hunyadi Jánosnak az előrenyomuló török sereg felett aratott dicsőséges győzelme tiszteletére csendült fel minden délben, III. Calixtus pápa rendeletére. Ezt a megállapításomat egy okvetetlenkedő olvasónk olyan alapon kifogásolta, hogy “a szerkesztőségnek illene tudni, hogy III. Calixtus nem Hunyadi Jánosnak a mérhetetlen túlerővel (II. Mehmed) szembeni példátlan győzelmét illetően rendelte el a déli harangszót, hanem az azt megelőzően történt, amikor is a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, és imabullájában rendelkezett a napi háromszori harangszóról, hogy az szólítson imára a kereszténység védelmére. És hogy úgymond, ez megtalálható a Glatz Ferenc által, tendenciózusosan összeollózott “Magyarok krónikájában”, sőt javasolja, hogy igazán megszerezhetnénk magunknak ezt a hazugsághalmazt (potom 8000 forint).”

Ezzel szemben lássuk a valóságot, amely nem valamely magyarellenes fércműből, hanem MAGÁNAK III. CALIXTUS PÁPÁNAK A MUNKÁSSÁGÁT TÁRGYALÓ LEÍRÁSÁBÓL SZÁRMAZIK:
1453. május 29-én, az alig 21 éves török uralkodó, II. Mehmed (1451-1481) elfoglalta Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fellegvárát, a “városok városát”. Ezt követően az ifjú uralkodó felvette a “Hódító”  melléknevet, és a várost hamarosan birodalma fővárosává tette, szimbolikusan is kifejezve politikai ambícióit: ő a bizánci császárok örököse, aki igényt formál azok hajdani világuralmára.
Európa alig ébredt fel a döbbenetből, amikor Mehmed szultán félelmetes serege, 1456-ban Magyarország ellen, a térség egyetlen számottevő hatalma, az oszmánok régi riválisa ellen indult. III. Calixtus pápa (1455-1458) keresztes hadjáratot hirdetett, és június 29-én, “imabullájában” elrendelte, hogy napi háromszori harangszó szólítson imára minden hívőt a kereszténység védelmében. Így buzdítsák mindazokat, akik a hódítók ellen küzdenek. A pápa felhívása szokatlanul nagy visszhangra talált.  1456 nyarán  minden eddiginél nagyobb keresztes had gyülekezett Bécs környékén. A keresztesek azonban soha nem találkoztak a “Hódító” seregével. Azokat Hunyadi János, Magyarország főkapitánya és a hetvenéves itáliai szerzetes, Kapisztrán János, valamint az általuk toborzott zsoldosok és a környék felkelt keresztesei, magyar parasztok, kézművesek, szegény emberek állították meg Nándorfehérvár falainál, 1456 júliusában!

A Konstantinápolyt meghódító szultánra július 22-én Hunyadiék súlyos vereséget mértek. Sokan az ima erejének tulajdonították, hogy a mérhetetlen túlerőben lévő oszmán hódítók ellen a Hunyadi János által vezetett sereg győzelmet aratott. A pápai rendelkezésnek és Hunyadi győzelmének híre közel egy időben érkezett meg Budára és Bécsbe. Így nem véletlen, hogy a déli harangszó mindennapossá váló gyakorlata rövidesen átértelmeződött, és a köztudatban ma már inkább a győzelem emlékeként él. Sőt, maga a pápa, amikor augusztus 6-án, az Úr Színeváltozásának (Transfiguratio Domini) Napján értesült a győzelemről, elrendelte, hogy E NAPOT AZ EGÉSZ KERESZTÉNYSÉG ÜNNEPKÉNT TISZTELJE! A pápa később számos más oklevélben is úgy említi a harangszót, mint “A nándorfehérvári csodáért szóló hálaadást.” A korábbi pápai bulla megújításával VI. Sándor pápa a jubileumi Szentév kellős közepén, 1500. augusztus 9-én már arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg, jelezve a Magyar dicsőséget, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden helyen kötelesség!

Ez tehát a teljes igazság! Okvetetlenkedő olvasónknak és a magyargyilkos glatzferenceknek pedig bele kell törődniük, hogy A  DÉLI HARANGSZÓ HUNYADI  JÁNOS HŐS MAGYAR SEREGÉNEK A TÖRÖKÖK FELETTI DIADALÁRA, A MAGYAR DICSŐSÉGRE EMLÉKEZTET, NAP MINT NAP!
Ellenben nem tudok mit kezdeni azzal a logikával, amely ünneplésre méltónak ítéli az oszmán hódítók elleni felszólítást a kereszténység védelmében, magától a sikeres védekezéstől, a fényes győzelem diadalától viszont elvitatja ugyanazt az ünneplésre méltó dicsőséget?! 
Hunyadi János a „törökverő”,
vagy ahogyan egy korabeli török forrásban nevezték,
az „átkozott Jankó”, közel két évtizeden keresztül
a törökellenes harc fő szervezője volt
(Fametszet Thuróczy János krónikájának brünni kiadásában)

Kapisztrán Szent János,
itáliai teológus, ferences szerzetes























MVSZ Sajtószolgálat
7142/110722

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése