2011. július 28., csütörtök

Darai Lajos: Ember a földön és Isten tenyerén a Kárpát-medencében II.

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

2011. augusztus 2-án újra Darai Lajos lesz a Fejér Szövetség előadássorozatának vendége. Valójában háromrészes előadásának folytatására kerül sor. Különös jelentőséget ad előadásának az is, hogy a Szkíta-Hun-Avar-Magyar folytonosság mellett álló neves Ázsia kutató, Obrusánszky Borbála is nemrégen írt egy igen sajátos cikket annak cáfolatára, ami Darai Lajos és szerző- és kutatópárja, Cser Ferenc eredményei alapján sem vitatható (híradásunk erről korábban volt e honlapon is olvasható), s akkor nem is említettük Magyar Adorjánt, aki 4000 oldalas őstörténeti írásában már évtizedekkel ezelőtt is bizonyította Kárpát-medencei folytonosságunkat.


A neves őstörténet kutató, a július elején elhangzott előadásában már ismertette azokat a génkutatási eredményeket, amelyek szerint az európai népek eredete összefügg a Kárpát-medence népeinek őseredetével. Ezt támasztja alá Ornella Semino és 16 munkatársa által vezetett génvizsgálat is, amelynek kutatási eredményeit 2000-ben tették közzé az USA-ban megjelent „Science” magazinban.


Megállapították, hogy a magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt, Európában elsőnek megjelent europid őstelepesek között voltak. Innen tudjuk azt is, hogy hozzánk legközelebb a lengyel, ukrán és horvát népek állnak

Darai Lajos ezen az estén  az európai ember félmillió éves őstörténetéről fog beszélni. A Kárpát-medencei magyar eredetet és folytonosságot végigviszi az őskortól az ókoron át egészen a középkorig.

Időpont: 2011. augusztus 2. (kedd) 19.00 óra
Helyszín: Műhely Kávézó, Székesfehérvár, Ady Endre utca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése