2011. augusztus 30., kedd

Szabadságot (vagy ítéletet) Budaházynak!

Az alábbi felhíváshoz hozzátartozik, hogy miközben köztörvényes bűnözők, korrupt disznók élvezhették ebben az országban a börtön falain kívüli mozgásszabadságot, aközben felháborító, hogy Budaházy György továbbra is, ítélet nélkül is börtönfogságban van.

Aki a felhívással egyetért és vállalja arcát, nevét is az egyetértő nyilatkozatában, az csatlakozhat azzal, hogy a Fejér Szövetség valamely rendezvényén térítésmentes matricát vesz át az alábbi (címadó) felirattal és a kitűzött, vagy felragasztott matricával együtt készített arckép közzétételéhez hozzájárul.

Szabadságot (vagy ítéletet) Budaházynak!

forrás: mandiner blog


Kivártam. Körbejártam ezerszer a témát. Találkoztam Budaházyval, beszélgettem a feleségével, barátaival és az ellenségeivel is. Úgy éreztem, hogy nem tudok igazságot tenni, ezért csak tudósítok, s várom, hogy végre a bíróság megállapítsa, mi történt. A bíróság azonban több mint két éve nem állapított meg semmit, én pedig úgy érzem, hogy ez így nem mehet tovább. Végtelenül igazságtalan valakit megfosztani a szabadságától, anélkül, hogy bizonyítanák bűnösségét.

Azért most háborodtam fel, mert pár napja felhívott Budaházy egyik barátja és azt mondta, hogy annyira leromlott az egészségi állapota, hogy már vért köpött. Elkapott valami betegséget, vagy nem kap megfelelő ételt. Nem tudják. Három kisgyereke van. Az egyik már többet élt apa nélkül, mint apával, a másiknak komoly pszichés problémái lettek, a feleség pedig keményen küzd három gyerek nevelésével, eltartásával egyedül.


Persze, ha terrorista, akkor döntsék el, ítéljék el, büntessék meg. Addig azonban, amíg ez nem bizonyosodik be, nem lehet valakit tönkretenni. Hol vannak itt az alapvető emberi jogok? Miért huny szemet efelett mindenki?

Lehetne azzal érvelni, hogy azért nem engedik ki, mert veszélyes terrorista. Ha az lenne, akkor viszont az összes társa veszélyes terrorista lenne és őket sem lehetne kiengedni. A többiek azonban szabadlábon védekezhetnek, itt élnek közöttünk, akár a szomszédunkban, mégse retteg mindenki, hogy szabadon mászkálnak a terroristák. Így nem valószínű, hogy egyedül ő veszélyes, a többiek pedig nem.

Arra is lehet hivatkozni, hogy megszökhet. Persze mindenki megszökhet, van rá módszer, hogy ezt megakadályozzák (például a házi őrizet). 

Úgy gondolom, hogy ezzel sok jobboldali, akár baloldali ember is egyetért, hogy méltatlan a szabadságszerető, igazságharcos magyar emberekhez, hogy egy honfitársukkal ilyen gyalázatosan bánjanak el. Ítélet nélkül nem büntethetnek embereket! Akkor is ugyanígy kiakadnék, ha akár Biszku Béláról, vagy Gyurcsány Ferencről lenne szó, nekik se lehet ítélet nélkül elvenni a szabadságukat. Azért szabadultunk meg a diktatúrától, hogy ne kelljen féljünk, hogy tudjuk, csak akkor intézkedik velünk szemben egy rendőr, ha áthágtuk a szabályokat, csak akkor csuknak börtönbe, ha megfelelő eljárással elítélnek. Ezek a legalapvetőbb vívmányai a demokráciának, hahó!

Kérek mindenkit, hogy akit szintén zavar ez az igazságtalanság, emelje fel a hangját! Nem elég csak utólag azt mondani, hogy ja, ez tényleg nem volt szép, nem így kellett volna, mert akkor már késő lesz és akár három roncs gyerek, egy roncs anyuka és egy roncs apuka lesz az áldozat. A közös áldozatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése