2011. október 13., csütörtök

Budaházy György beszéde a bírósághoz 2011 tavaszán

Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek, aki felelősséget érez azért, ami ebben az országban történik, végig kell néznie és hallgatnia. Ez a legkevesebb, főként, ha köztisztviselő, avagy közszolgálati feladatokat vállal. Amennyiben országgyűlési képviselője bárkinek is - minthogy jómagam, csupán egyetlen személyt ismerek el annak -, akkor pedig kutya kötelessége, hogy tisztában legyen a Budaházy György által ezeken a felvételeken elhangzottakkal.

2011. március 2-án


2011. április 20-án

Megismétlem: van-e valaki - magamat is beleértve -, aki joggal mondhatja azt, hogy minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Budaházy György esete ne legyen a jogtalanság kirakata?!
Azért is teszem fel a kérdést újra és újra, mert aki talán valóban minden tőle telhetőt megtett, az mindaddig, míg Budaházy György előzetese fennállt, biztosan nem gondolta, hogy elegendő, amit tett, aki pedig, mint én, majdnem hogy semmit sem tett, csupán csak mentegethetné magát azzal, hogy nem tudott róla, nem gondolta volna.

Akkor most itt az idő! Tessék nekünk is tudni és gondolni, hogy az történik, ami történik ebben az országban! Legalább annyira, amennyire ezekből a beszédekből is kiderül egyszer és mindenkorra!

Ferenc (az öreghegyi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése