2012. május 21., hétfő

Hazafias földtörvény a gazdák bevonása nélkül?

"Hazafias" földtörvény készül - harsog a kormányhíradó!

Még a tavasszal tárgyalná a parlament a földtörvényt, amiről semmit, de semmit sem tudhattak meg eddig a gazdák és a társadalom. A tavasz június 21.-ig tart, s hogy hogyan is vesznek részt a családi gazdaságok, a szakmai-társadalmi-közéleti szervezetek, szakértők a földtörvény társadalmi vitájában, arról semmi, de semmi sem hallható. Avagy erre való a "parlamenti televízió"?! Nézhetjük, leshetjük, hogy miről tárgyal, majd dönt a "parlament-párti" avagy "párt-parlamenti" frakció? Egy hónap és itt a nyár. S a gazdákkal ki vált itt szót?

Gazdaság
Hazafias földtörvény készül

Bár az Európai Unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja Magyarországtól, az új földtörvény elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit tartja majd szem előtt – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Parlament Tv | 2012-05-08 21:47:13
Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: még az országgyűlés tavaszi ülésszakában előterjesztik az új földtörvény tervezetét. A jogszabályról szólva pedig a fórumon úgy fogalmazott: „az unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja tőlünk, a magyar kormány célja azonban elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit képviselő feltételrendszer kialakítása”. Jelezte: hasonló szabályozók működnek több EU-tagállamban, így egyebek mellett Ausztriában és Franciaországban is.

A termőföld pótolhatatlan nemzeti kincs, amely az elmúlt években több 100 ezer hektárral megfogyatkozott. Ekkora terület került ki ugyanis a művelés alól. A tárca azonban a nemzeti parkok mellett a nagy földhasználókkal is egyeztetésre készül, amelytől további több 10 ezer hektár termőföld bevonását reméli – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2012. június 1-jéig lehet benyújtani az osztatlan közös tulajdon megszüntetése iránti kérelmeket, a határidő jogvesztő. A politikus elmondta: három Pest megyei gazdával kötöttek kedden ünnepélyes keretek között haszonbérleti szerződést Nagykátán. Ők a megállapodásnak köszönhetően 7 és 130 hektár közötti parcellákhoz jutottak. A földtörvény előkészítéséről szólva közölte: számos kérdés vár tisztázásra a birtokméretek kategóriába sorolásától a zártkertek sorsán át az őstermelő fogalmának tisztázásáig. A minisztérium mindezek mellett új agrárkamarai törvény, valamint a pályázat feltételeket egyszerűsítő csomag előkészítésén is dolgozik.

Forrás: MTI

Miniszter Úr!

Ez kiknek is megnyugtató? Kik azok a hazai, vagy hazafi gazdálkodók? Nemzeti parkok és nagy földhasználók? S kikkel kívánnak egyeztetni a 7 és 130 hektár közötti parcellákról? Azzal a néhány százzal, akiknek és akikről az "esti mese" szól vagy azokkal, akiknek a kormányprogram ígérete ellenére is csak a földművelés dicsérete jutott Csákváron, Válon, Nyéken, avagy Lepsényben és Kajászón? Fejér után Borsodban, s a többi megyében se másként? S ez így folytatódik, ahogy eddig folyt a talpalatnyi maradványon, nem a több ezer hektáron, hiszen azokról már nem is esik a családi gazdálkodókkal szó?!

Még az NFA pályázatok elbírálása sem nyilvános, akkor a földtörvény esetében mi várható? Szűkkörű parlamenti belügy lenne a készülő földtörvény, amellyel már "huszonéve" tartoznak az illetékes minisztériumok, pártok és kormányzatok? S a törvényi előírás szerint - tudtunkkal - kötelező, ráadásul még EU és ENSZ jogszabályi ajánlások szerint is kívánatos szakmai-társadalmi egyeztetésre mikor kerülne sor, Miniszter Úr? Miután benyújtottak valamit a parlament elé, amely kívülről már nem befolyásolható?

Ez nekünk már végképp túl sokba kerül. Nem akármiről, hanem a földről, a földünkről van szó. Nem az országgyűlési képviselők fizetéséről, hanem a hazánkról, a nemzeti vagyon maradék javáról ejtünk most végső szót! Már az előbbi sem szabadna, hogy parlamenti belügy legyen, még ha a törvényekre hivatkozva ez joggal is mondható. Ám a földtörvény végképpen nem az, ha csak a hatályos honi törvényeket nézzük is, Miniszter Úr! Drága! Nagyon drága az nekünk. Az Ön nyilatkozata erről miért nem szól?! A kötelező társadalmi egyeztetésről mikor és ki ejt majd szót? Az alapvető emberi jogok nem e Földről, nem e földre, nem Magyarországra valók?!

Miniszter Úrnak is ajánlott olvasnivaló (mind a földtörvény vitájáról szól):

Nem eladó - megkezdődött a magyar földtörvény társadalmi vitája
Föld ügyben írt nyílt levelet Morvai Krisztina a miniszternek és a miniszterelnöknek is
A TAHSZ földkonferenciáról írta a Nemzeti InternetFigyelő


A közért tenni akaró hazafiaknak ajánlott tennivaló (ez a részvételről szól):
most a Nemzet- és Földvédő Közindítványhoz,
mert holnap már késő lehet!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Vonatkozó ÉBRESZTŐ írásaink:  
A föld - országos összefogásért - dübörög: 10 pont a gazdákért
A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 
Nem piskótára ... FÖLDre megy a ... - Nem, ez nem játék!
Nagy János NFA elnökhelyettes "nagyot alkotott", miután a GMO értekezletről távozott

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése