2016. január 1., péntek

Vízkereszt napjának előestéjén vendégünk a Hungarikum Együttes

2016-ban is, ha kedd, akkor Hétvezér Est….

A Fejér Szövetség 302. Hétvezér Estjének vendége lesz a Hungarikum Együttes. Az Együttest, Mudris Anettet és Kremnitzky Gézát, Fehérváron a fehérváriaknak nem kell bemutatni, hiszen jól ismerik őket, dalaikat és zenéjüket. Immár visszatérő hagyományként a Fejér Szövetség Hétvezér Estek előadás sorozatát a Hungarikum együttes újévi koncertje nyitja meg. 

Anett és Géza nem csak ilyenkor füröszti hallgatóságuk lelkét a magyar népdalok tiszta forrásából merítkező dalaival, hanem az év több nevezetes eseményein is. Visszatérő fellépői a hagyományos májusi rendezvényünknek a Botond napi vásároknak, . Tavaly az ő zenéjük emelte fényét a Koronázó tár 4 sz. alatti épület homlokzatát díszítő Felajánlás dombormű felújítást követő felszentelésekor. Anett és Géza nem csak ünnepnapokon jön hívó szavunkra, hanem a hétköznapokból is ünnepet varázsolnak zenéjükkel, például 2015. július 28. az Országzászló téren

Mint írtuk, zenéjüket nem kell bemutatni a fehérváriaknak, hiszen már rajongó táboruk is van, akik követik őket minden fellépésükre. Ezért aztán e szezonnyitó beharangozó további része nem is a Hungarikum Együttesről és zenéjéről, hanem Vízkereszt ünnepéről szól.

A koncert Vízkereszt előestéjén, azaz január 5-én lesz. Vízkereszt ünnepe, szorosan kötődik a Karácsonyhoz. Ahogyan Advent, a várakozás ideje, a Karácsony a Megváltó Krisztus születésének, a Fény megszületésének ünnepe, úgy Vízkereszt ugyanennek az ünnepkörnek a lezáró szakasza. Vízkereszt a Karácsonyi Ünnepek zárónapja. Ezt követően kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. A vízkereszt ünnepe három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, valamint csodatételét a kánai menyegzőn. Az első, legjellegzetesebb jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek, azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár érkezésének ünneplése. A betlehemi csillag által vezéreltetve  meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A vízkereszt második evangéliumi története szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta. A házszentelés szertartása emlékeztető a kánai ház megszentelésére Jézus jelenléte által. Krisztus keresztségének emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése. A vízkereszti népszokásokból mára - főleg a városi ember számára - jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.

Ezen az estén Vízkereszt ünnepére készülve lelkünket fogja simogatni a Hungarikum Együttes tiszta forrásból merítkező zenéje. Szeretettel várunk mindenkit, aki ennek részese szeretne lenni.

Az előadás ideje: 2016. január 05. kedd 18.00 óra

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése