2011. október 8., szombat

Fehérvár Kerecseny ünnepén állítja fel székelykapuját

ÁLDÁS
"... és bár a székelykapu elkészült, az ünnepélyes átadást rajtunk kívülálló, sőt, tőlünk igen messze álló bürokratikus butaságok miatt mégis el kell halasszuk. Ám, ami késik, nem múlik!
A gyűjtés folytatódik míg nem tavaszodik" 
2011.12.14., Fejér Szövetség Sajtószolgálat)

A Fejér Szövetség a „Hét áldás Fehérvárra!” címen meghirdetett felhívásának 2. pontját 2011. december 21-én, szerdán, a szer – téli napforduló – napján, Kerecseny ünnepén teljesíti azzal, hogy Csíkszereda és Székesfehérvár önkormányzatával közösen avatja fel és adja át Székesfehérvár városának az első társadalmi összefogásból megvalósított székelykapuját a Maros-hegyen az úrhidai körforgalomban. A fény újjászületésének napján, éppen szerdán, a szer napján tesszük ezt mintegy kaput nyitva Szeredára, a csíki székelyek és csángók fővárosára, a fejérek székes fővárosának testvérvárosára.

Szálljon áldás szerdán Fehérvárra és Csíkszeredára!


 A székelykapu előtt egy díszes tábla hirdeti majd az utókornak mindazok neveit, akik adományaikkal egyszer és mindenkorra hozzájárultak e sokatmondó, s a székely-magyarság számára különösen is maradandó üzenethez, a székelykapu-állításhoz, hogy a róva-rótt avagy faragott mondat újra életre keljen mindannyiunkban:

Miatyánk Istenünk bennünk van országod!


Biblia, Vizsoly, 1590, Lukács 17:20, 17:21

 „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. / Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van;
mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (http://biblia.hit.hu/bible/21/LUK/17/21#v21)

„Nem jő el úgy az Iſtenneĉ orſzága hogy ember eſᶾzébe vehetné. / És nem mondgyáĉ ezt: Imé itt, avagy imé amott vagyon,
Mert imé az Iſtenneĉ orſzága ti benneteĉ vagyon  

Az adományozók névsora (jelen állapotban, 2011. október 8-án)*:
Arnóczy Józsefné Liza, Bakonyi Menyhértné, Balázs Imre, Becse Ildikó, Bende Rudolf, Bertókné dr. Békési Mária, Boór Ferenc (Székesfehérvár), Brájer Éva, Cser-Palkovics András, Cséza József, Csibi Mária, Csókakő önkormányzata, Csókás Elekné, Debreceni Kálmán (Lepsény), Demes István, Dér Csaba, Dr. Nagy Zsuzsanna, Dunafém-Maroshegy Sport Egyesület, Fábián Arnold (Pusztavám), Fadgyas Lóránd, Fektiné Szenttamási Marianne, Fent Tamás, Ferenczik Mihályné, Fertő László, Fetzer János, Fodor Erzsébet, Fogarasi Márta, Fórizs József, Fórizs Józsefné, Gazdabolt vendégei (Budai út), Halász István, Haraszti Bata Zsuzsanna, Helmetzki Erika, Horváth Imre, Horváth Katalin, Horváth Viktória, Horváth Vilmos, Joháczi Etelka, Joháczi József, Kanizsay Zsolt, Kanizsayné Herke Zita, Károlyi Jánosné Zsuzsanna, Kazimour Antalné, Kerecsen Andrea, Király Béláné, Koncz Dezsőné, Kovács Ferenc, Kovács Vajk István, Krausz Ferenc, Lángi Viktor, Lőrincz Attila, Makk Imréné Éva, Márkus László Máté, Matyasovszky Gábor, Molnár László, Móre Béla, Nagy Ferenc, Nagy Gyöngyi, Nagy János, Nagyné Mária, Németh Dániel, Péter Ákos, Pétervári Imre, Pétervári Imréné, Pőth Csaba, Pőthné Nagy Diána, Dr. Rápolti Ildikó, Sajó Mária, Sajó Victor, Salánki Tibor, Sándor Zoltán Attila (Budapest), Schlégl István, Simon András, Somogyi Viktor, Somogyi Vilmos, Tamási Béláné, Tar Zoltán, Tímár János, Tischler Angelika, Tóth Imre, Tóth Julianna, Tóth Péter, Tóth Róbert Károly, Tóth Tibor (Ticcio), Tóthné Fábián Kinga, Varga János, Végh Alajos, Virág Eliza,

* a Fejér Szövetség minden pártoló és rendes tagja, aki rendezte, avagy rendezi hozzájárulását (tagságát) december 21.-ig, magától értetődően (automatikusan) felkerül a listára (amennyiben megnevezi székhelyét), minthogy a bekerülési összeg egyharmadát a Szövetség vállalja! Kérjük a listán szereplőket, hogy nyilatkozzanak, ha nevük hibásan szerepel és arról, hogy mely’ település (születés- avagy lakóhely, mint székhely) kerüljön a nevük mellé a táblára!

Kérjük azok jelentkezését is, akik úgy érzik, e listából számukra nem érthető okból vagy esetleges tévedésből lemaradtak!


További neveket várunk. Neveket, mennél többet és maradandóbbakat.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése