2011. március 22., kedd

NAP - ÉJ EGYENLŐSÉG VOLT, VAN ÉS MÉG LESZ IS NÉHÁNYEZER ÉVIG

FORDULATOT HOZ, HAT A TAVASZI NAPFORDULÓ IS?!
Rajtunk, szövetségeseken nem múlik.
Honfitársaim!

A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetségbe tömörült szervezetek tisztában voltak és vannak azzal, hogy
-          a magyarság túlélési elve, Magyarország felemelkedésének értékrendje, a Kárpát-medencében őslakos nemzetek összefogásának eszméje nem más, mint az íratlan és írott alapelvekként, ám mégis kerek egészet alkotó Szent Korona-tan, eszme és/avagy értékrendként közismert  történelmi alkotmányunk; ez a magyarság, a mi történelmi szerződésünk természettel, Istennel és gyermekeivel, az emberrel, s mindennel, ami örök, mindabban, ami szent és mindazzal, ami sérthetetlen!
-          az alkotmányos jogfolytonosság helyreállítását sem parlament, sem szervezet, de még a TAHSZ sem vezérli, vezérelheti; az alkotmányos jogfolytonosság helyreállítása ugyanis erkölcsi, szellemi erőfeszítéseinket megtestesítő honfiúi és -leányi kötelesség, minden magyar embernek küldetés!
-          az elmúlt 67 év álságos félretájékoztatásra, elhallgatásra, mellébeszélésre, sőt, egyre inkább nyílt hazudozásra alapozott köztájékoztatási szokásai által okozott kárt, a társadalmi érzéketlenséget a közélet – megismétlem: a KÖZÉLET és nem a politika – iránt, senki más nem oldhatja fel, egészséges egyetértésbe más nem tömörítheti, mint a helyi közösségek, mozgalmak és szervezetek, amelyhez azok jól felfogott elvi, tudatos és tevékeny szövetsége segítséget nyújthat csupán, ha nem is keveset!
-          Magyarország oltalmazója a Nagyboldogasszony (pont!): volt, lesz és marad is; s ahogy tudta ezt Szent István király is, úgy tudja ezt minden szövetséges közösségünk Moldvától az Őrvidékig, a Délvidéktől a Felvidékig, azaz minden ébredező magyar érzelmű honfitársunk is.
Ajánlom figyelmetekbe a Felvidék Ma világhálós újság híreit, amiért köszönet jár most is az ottani szövetségesünknek, a Nobilitas Carpathiae Társulásnak és az ittenieknek is, a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrendjének is!

"Harcos népünk győzni fog", főként, ha hisz. Ha hisz magában is, hagyományaiban is. Ha hiszi és tudja, hogy minden szerveződésnél, vallásnál és hitnél reménytelibb, ha Istentudata minden vallási és faji – a pártokat már nem is kell itt említeni – elkülönülés fölé – nagyon, de nagyon magasra fölé – emelkedik.
Ajánlom figyelmetekbe az írást, amit mellékeltem alább
testvéri szeretettel:
Ferenc (az öreghegyi)

A Szent Korona gondolatai Érsekújvárba is eljutottak

A Csemadok érsekújvári helyi szervezete és a magyar történelmi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezet közös szervezésében március 16-án szerdán előadásra került sor „A Szent Korona és a magyar küldetés” címmel, amelynek keretein belül a magyar koronázási ékszerek hű másolatait is megtekinthették az érdeklődők. Közreműködött a Csemadok nagykéri alapszervezete  mellett működő férfi éneklő csoport. A rendezvény fővédnöke Ďurčo Zoltán érsekújvári plébános, esperes, a Nyitrai Egyházkerület püspöki helynöke volt.
A kiállított Szent Korona, jogar és az országalma másolatainak elkészítője és egyben tulajdonosa Hummel Gizella budapesti ötvösművész. Elmondása szerint elkészítésük gondolata eredetileg a szentendrei Péter-Pál-templom búcsúja alkalmából előadott István a király rockoperával kapcsolatban született meg. „Nagyon örülök, hogy számos bel- és külföldi útjuk után (Erdély, Délvidék, Bern, Torontó) most a felvidéki Érsekújvárba is eljutottak a koronázási ékszerek hű másolatai, hogy bemutatásukkal az itteni magyar lakosság nemzeti öntudatát is megerősítsék“ – hangsúlyozta Hummel Gizella. Az előadást lovag Mireisz Tibor, a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend főkancellárja tartotta. Délelőtt az érsekújvári és környéki iskolák diákjainak beszélt a Szent Korona lényegéről, eredetéről és kalandos útjairól. Érdekességként kiemelte, hogy a feltételezés szerint kb. 370 körül történt elkészítésétől sokszor került illetéktelen személyek kezébe, sokszor került veszélybe, és csak csodák folytán a gondviselésnek köszönhetően maradt fenn mindmáig. A délutáni napirend fő témáit a Szent Korona szerkezete, egyházi és világi mondanivalója, szerepe, és a belőle eredő Szent Korona-tan, mint a történelmi magyar alkotmány alapja képezték. Arra a kérdésre, mi a magyar küldetés lényege és milyen szerepet játszik benne a Szent Korona, az előadó következőképpen fogalmazott: „A magyar küldetés az őskinyilatkozásban kezdődik. A paradicsomban az Úr úgy szól a kígyóhoz, hogy ‘Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő rátapos fejedre, te pedig sarka után kapkodsz.’ Ennek lényege, hogy az asszony – a Szűz Anya – örökös harcot vív a sátánnal. A Szűz Anya nemzete a magyar nemzet. Szent István király falajánlása óta a Szűz Anya a mi földi és égi királynőnk. Ha a sátán a Szűz Anyát meg akarná semmisíteni, ahhoz a Szűz Anya népét, a magyarokat kellene először megsemmisítenie. Ezért a mi feladatunk a hitünk megvallása, az engesztelés és járni Szűz Anyánk és Krisztus Urunk útját,” majd megjegyezte: „Köszönetet mondok a szervezőknek és főtisztelendő püspöki helynök úrnak, hogy a magyarság gondolatai a Szent Korona megtestesítésében a mai napon neves történelmi városukba is eljutottak."

Ďurčo Zoltán szerkesztőségünknek elmondta, hogy az előadó egy szép és fontos üzenettel fordult hozzánk, mégpedig hogy a nemzetünk jelen kincsét és értékét csakis a keresztény hitünk szemével lehet megérteni és üzenetét felfogni. „A Szent Korona megtekintése azt a tudatot erősítette meg bennem, hogy a maga anyagi megnyilvánulásában ugyan egy szakrális művészeti alkotás, de egy olyan, amely egyben óriási eszmei értékkel bír. Nem csupán egy szimbólumról van szó, hanem jogi személyiségről, amelyben az ország területének tulajdonjoga és nemzeti integráló ereje rejlik, és amelyik egyben minden jog és hatalom letagadhatatlan és elévülhetetlen forrása. A mai előadás egy szép áttekintést jelentett számomra nemzetünk legfőbb közjogi méltóságáról. Nagyon örülnék, ha a közeljövőben is sor kerülne hasonló jellegű rendezvényekre, hiszen ezzel nemzeti és keresztény tudatunkat erősítenénk“ – fejezte be értékelő nyilatkozatát a fővédnök.


A rendezvényről készült fényképek megtekinthetőek Képgalériánkban.
Práznovszky Miklós, Felvidék Ma, fényképek: a szerző és Tóth Lehel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése